Tiltott pillantás

II / 12.

-Még egyszer szeretnék gratulálni, tényleg nagyon ügyes voltál. Szinte minden fordulóban tökéletesen oldottad meg a feladatokat. Azt gondolom, nagy karrier állhat előtted, ha így folytatod. -mondta kedvesen. Szemüvege alól mosolyogva nézett rám, amit szégyenlősen, de viszonoztam. Megköszöntem a kedves szavakat és menni készültem, de folytatta.
-Míra, nem csak ezért szerettem volna beszélni veled. Különleges tehetség vagy, úgy gondolom. Talán tudod is, hogy nekem Debrecenben van egy cégem, amelyben többek között fiatal tehetségekkel is foglalkozunk. Nem tudom, hogy van-e már elképzelésed a jövődről, de én mindenképpen fenntartanék neked egy ösztöndíjas helyet, amennyiben igényt tartasz rá. Persze tudom, hogy még van több, mint egy éved eldönteni hova tovább, de én szívesen látnálak a csapatomban. Minden nyáron 3 napos tábort tartunk, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a cégem világába. Itt a névjegyem, nagyon remélem, hogy keresni fogsz. -fejezte be beszédét, majd meg sem várta, hogy válaszoljak, köszönt és magamra hagyott.
Tanárom azonnal mellettem termett és érdeklődött, hogy mit akart az elnök. A szoba felé haladva elmeséltem neki, mire mély gondolkodásba esett. Nem mintha ezen neki kéne gondolkodni, hiszen az én jövőmről beszélünk, az én döntésem, hogy elfogadom-e az ajánlatot.
Amíg rendezte a számlát és leadta a kulcsot, én a kocsiban ülve hívtam fel szüleimet, akik boldogan gratuláltak, és biztosítottak, hogy valami jó kis meglepetést fognak kitalálni nekem ezért. Bárcsak rájönnének, hogy nem vágyom másra, csak egy normális családi életre. Ezt követően megírtam a barátaimnak is a közös csoportba, hogy első lettem. Mivel éppen suliban vannak, nem tudom felhívni őket, de így legalább nem mondhatják, hogy elfelejtettem őket. Jó, persze mostanában kevesebbet vagyok velük, de ez szerintem érthető, amikor az ember egy ekkora volumenű versenyre készül.

Tanárom egy csokor rózsával szállt be mellém, amin nem kicsit lepődtem meg.
-A győztesnek. -nyújtotta felém kedves mosollyal arcán, majd adott egy puszit egész közel a számhoz. Vöröslő arccal fogadtam el az ajándékot, aztán az ablak felé fordulva vártam, hogy elinduljunk haza.

Szomorúan figyeltem a tájat, miközben közeledtünk a főváros felé, magunk mögött hagyva az elmúlt napok történéseit. Megborzongtam, amikor végig gondoltam, hogy mi minden történt velünk. Tanárom nyilván észre vette, hogy kirázott a hideg, mert felhúzott szemöldökkel pillantott rám. 
-Fázol? -kérdezte furcsán és felhúzta a mellette lévő ablakot. Megráztam a fejem és nevetve leengedtem az én oldalamon lévő ablakot, mire Ő is nevetett kicsit, de arca hirtelen komorrá vált.
-Azt hiszem beszélnünk kellene néhány dologról. -nyögte ki hirtelen, amitől a szívem kihagyott egy ütemet, légzésem máris felgyorsult.
Számítottam rá, hogy nem lehet szó nélkül hagyni a hétvégén történteket, de reméltem, hogy legalább olyan helyen hozza fel a témát, ahol el tudok futni előle...