Tiltott pillantás

II / 22. rész

-Bocs. -mondta zavartan, miután elnyomta a cigit, amit tőlem vett el. Nem válaszoltam, csak kérdő tekintettel meredtem rá, hátha kinyög valamit mindarra, amit az előbb elmeséltem neki, de tanárom nem reagált. Megunva a várakozást, ismét rágyújtottam, megtörve ezzel a kínos semmittevést.

-Na jó, azt hiszem, most már minden információt feldolgoztam, amit megosztottál velem. Ne haragudj, nem azért nem válaszoltam, mert nem akartam, hanem azért, mert túl sok volt az új infó. Kellett egy kis idő, mire összeraktam, hogy pontosan ki-kicsoda. Kezdjük akkor az elején. Az exednek új barátnője van, mit érzel ezzel kapcsolatban? -kérdezte, mire nevetni kezdtem, de legnagyobb meglepetésemre Ő nem nevetett, sőt, teljesen komoly tekintettel figyelt. Most komolyan pszichológusosat akar játszani velem? Hát jó, akkor játszunk, lássuk, mire megyünk vele. 
-Hááát, nem is tudom. Már nem szeretem Eriket, az biztos, mégis rosszul esett hallani, hogy mással van. Talán azért, mert ő volt az első szerelmem. -mondtam inkább csak magamnak.
-Nem lehet, hogy csak hazudik? Abból a srácból azt is kinézem, hogy csak kitalálta az egészet, hogy rosszul érezd magad. Persze az is lehet, hogy tényleg új szerelme van, de az se nagy baj, legalább leszáll rólad. Idővel könnyebb lesz, csak próbálj meg a rossz emlékekre koncentrálni és rájössz, jobb neked nélküle. -mondta kedvesen, pontosan azt, amire szükségem volt. Ahogy végiggondoltam mondandóját, rájöttem, hogy igaza van. Jobb nekem Erik nélkül.
-Térjünk rá a barátaidra. Figyelj, szerintem ők csak viccelni akartak, nem volt rosszindulat bennük, biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan bántottak téged. Péter haverod pedig lehet, hogy beléd szeretett... -mondta ki azt, ami már az én fejemben is rengetegszer megfordult az elmúlt időszakban. Nevetve ráztam meg a fejem, nehogy észrevegye, egyetértek vele.
-Á, dehogy. Petivel csak barátok vagyunk. -próbáltam meggyőzni tanáromat, vagy inkább saját magamat arról, amit hinni akartam.

-Khm.. kérlek ne haragudj a tegnapi üzenetemért, Míra drága. Mikor Mariann véletlenül elszólta magát, hogy egy idegen férfival mész vacsorázni... szóval... én... féltékeny lettem. Tudom, hogy ez igazságtalan dolog, mert nekem feleségem van... de... én azt nem bírnám elviselni, ha mással látnálak... -simogatta meg kedvesen arcomat, gyönyörű tekintetét mélyen az enyémbe fúrva.
Érintésétől előtörtek azok az érzések, amiket az elmúlt hetekben oly' keményen próbáltam elnyomni. Azok a tiltott érzések, amelyek olyan jók, ugyanakkor olyan rosszak is...

-Tanár úr, kérem. -ráztam meg a fejem tiltakozóan, mire elrántotta arcomról a kezét és újra beszélni kezdett.
-A legfontosabb dolgot hagytam a végére, mert erre akartam a legtöbb időt szánni. Nem muszáj elfogadni a véleményem, de szerintem az lenne a legjobb, ha hazamennél. Meg kellene hallgatnod a szüleidet, hogy esélyt kapjanak elmagyarázni, pontosan mi is ez az egész. Biztosan nem akartak bántani téged, azt gondolom nyomós okuk volt arra, hogy elhallgassanak egy ilyen jelentős dolgot előled. -mondta félve, reakciómat várva. Amikor semmit nem válaszoltam, folytatta.
-Míra, nekem csak a 3. órára kell beérnem, ami azt jelenti, hogy van még majdnem egy teljes szabad órám. Ha akarod, nagyon szívesen hazaviszlek. A suliba már felesleges lenne bemenned, úgyis kell igazolást szerezned a mai napra. Ha úgy döntessz, hogy meghallgatod a szüleidet, akkor próbálj meg higgadtan állni hozzájuk, várd meg, hogy mit mondanak. De ha más terved van, mondd a címet és elviszlek, ahová csak szeretnéd.

-Rendben, menjünk haza. -jelentettem ki néhány perc gondolkodás után, mire mosolyogni kezdett. 
Egy újabb szál cigaretta eltüntetése után apró gyomorral, remegő kezekkel és legalább 200-as pulzussal szálltam be a már jól ismert fekete sportkocsiba.