Tiltott pillantás

🔹II / 25. rész🔹

A nap további részében felváltva meséltünk eddigi életünkről.
Annyira megkönnyebbültem, miután teljesen kisírtam magam.

Biztosan egy ideig szokatlan lesz, de ez mégiscsak nagyszerű dolog. Van egy bátyám, aki leküzdötte a rákot és most itt van. Egy család leszünk. Legalább nem leszek állandóan egyedül, ha anyáék elutaznak.
Bár, lehet kevesebbet is fognak, hiszen Zolit már nem kell látogatniuk.
Várjunk csak, szóval ez a valódi oka, hogy nem vittek soha a nagyiéknál? Nekem mindig azt mondták, hogy "fáradtak vagyunk megint utazgatni" , "tanulnod kell" és ehhez hasonlók. Néhány havonta a nagyiék eljöttek hozzánk, de mivel kiskorom óta nélkülük éltem, ez nekem egyáltalán nem is volt furcsa.

Már alig várom, hogy bemutassam bátyámat a barátaimnak is. Talán szervezni kéne neki egy bulit. Afféle "üdv itthon party"-t. Talán most pénteken jó is lenne, ha mindenki benne van. Igaz, kicsit haragszom a barátaimra, de félre tudom tenni. Nem akartak nekem rosszat.

A szüleimre viszont nagyon haragszom. Zoli azt mondja, ez hülyeség, hiszen ő döntött így, de mégiscsak eltitkoltak egy ilyen fontos dolgot 17 éven keresztül.

-Hahó, Zoli, megjöttünk. -hallottam szüleim hangját az ajtó felől. Kikerekedett szemmel nézték, ahogy a nappaliban ülve, pizzát zabálva,  egymás szavába vágva beszélgetünk.
-Míra, hát itthon vagy. Úgy örülök neked. -ölelt meg gyorsan édesanyám.
-Zoli mindent elmondott. -mondtam ki egyszerűen, mintha ez teljesen természetes lenne. Megbeszéltünk minden megbeszélni valót, és végül beláttam, hogy nincs értelme haragudni szüleimre.
Vacsorával ünnepeltük meg a nagy családi egyesülést. Minden annyira csodálatos volt...

19 nem fogadott hívás és rengeteg üzenet fogadott, amikor zuhi után elővettem a telefonomat. Reggel óta egyszer sem vettem elő ?! Ez fel sem tűnt. Gyorsan válaszoltam mindenkinek, beszélgettem pár szót Petivel, elmeséltem röviden mindent Zénónak, majd tárcsáztam tanár úr számát.

📞
Sz: Szia Míra. Mi a helyzet? Valami baj van, hogy ilyen későn hívsz?
M: Jó estét tanár úr. Bocsánat, hogy ilyen későn zavarom. Csak szerettem volna megköszönni a segítségét. Ha nem jön utánam a parkba, akkor talán még most is ott ülnék. Szóval tényleg köszönök szépen mindent, tanár úr.
Sz: Semmiség, ez a dolgom.
Hm, milyen közömbös... Vagy megzavartam valamit? Lehet épp a feleségével van...
Sz: Tartsd egy picit, légyszíves.
M: Rendben.      .  .  .  .  .
Sz: Bocsánat, csak most aludt el a kicsi, nem akartam felkelteni. Örülök neki, hogy segíthettem. Van kedved beszélgetni?
M: Persze, ha ráér tanár úr.
Sz: Akkor 10 perc múlva ott vagyok, gyere ki.
Hívás befejezve.

Mi? Úgy gondolta, hogy személyesen beszélni? Jézusom. Peti régi pólója és egy rövidnadrág van rajtam. A szokásos alvós cuccom... gyorsan fel kell öltöznöm.

Miután felrángattam egy fehér nadrágot és egy piros pólót, csendben leszaladtam a lépcsőn. Mikor már a cipő is rajtam volt, csupán egyetlen kabát hiányzott, de bátyám termett mellettem.
-Hát te? -kérdezte álmosan.
-Nemsokára jövök, csak egy ismerősömmel találkozom. -válaszoltam sietve, de nem hagyta annyiban. Mindent tudni akart a titokzatos idegenről.
Aha... vagyis ilyen az a híres testvéri féltés?!