Tiltott pillantás

II / 21. rész

Reggel Petivel együtt indultunk el a suliba, és útközben arról beszélgettünk, hogy az emberek mire fognak ebből következtetni. Délutánonként indultunk már el együtt a suliból, de az mégis csak más, ha együtt érkezünk, az emberek pedig szeretik a jó pletykákat... 

Az diákok nagyrésze, köztük a barátaink is furcsa pillantással fogadták, amikor kiszálltam Peti kocsijából.  Mielőtt elindult volna a kombinálás, röviden elmeséltem nekik, hogy elég nagy gáz van otthon, így néhány napig náluk lakom, mire mindannyian egyszerre kezdtek beszélni, cseppet sem kedves dolgokat. Próbáltam közbevágni, mielőtt egy komplett szerelmi történetet raknak össze, de nem figyeltek rám egyáltalán. Peti csak vállát húzgálva mosolygott, mint akit nem zavar ez az egész, teljesen úgy éreztem, hogy egyedül maradtam.

-Srácok, ne már. Tényleg baj van, ne idegesítsetek már ti is. -kiabáltam rájuk elég hangosan, hogy a ricsaj közepette is meghallják és berohantam az épületbe.
Viki kiabált utánam, de nem álltam meg, gyorsan bezárkóztam a női mosdó egyik fülkéjébe.
Próbáltam visszatartani a sírást, de nem sikerült. Az elmúlt napok történései most mind eszembe jutottak, ezért nem is bírtam abbahagyni a sírást. Próbáltam összeszedni magam, de bármennyire próbáltam, semmi pozitív nem jutott eszembe, amiért érdemes lenne összekaparni magam. A becsengetést jelző csengő hatására zsebkendővel letöröltem elkenődött sminkem, egy kis hideg vízzel megmostam arcom, majd a táskámból elővéve a szempillaspirálom, megpróbáltam viszonylag normális arcot összehozni magamnak. Miután úgy éreztem, nem tudok többet javítani a helyzeten, a terem felé indultam.

Mivel elég sok időt elszöszmötöltem az arcom rendbehozásával, így meg sem lepődtem azon, hogy a folyosón már senkivel nem találkoztam. Legalább 15 perc eltelt már az első órából, így minden mindegy alapon nem a terem, hanem a kijárat felé vettem az irányt. Szerencsére a portás éppen a büfénél állt, a szenvicsét várta, így észrevétlenül kilóghattam a suliból.
Az iskolaudvart elhagyva, remegő kézzel rágyújtottam egy cigire és elindultam a közeli park felé, hogy kiszellőztessem a fejem.

Hirtelen dudálás szakította félbe cikázó gondolataimat, ekkor jöttem rá, hogy annyira elgondolkodtam, hogy az út közepén sétáltam. Hátra se fordultam, úgy intettem az autósnak bocsánatkérés gyanánt, majd sétáltam tovább kijelölt úticélom felé.
Próbáltam gondolataimat visszaterelni oda, ahol azelőtt tartottam, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy az autós követni kezdett, lassan haladt utánam. Nem voltam biztos benne, hogy valóban követnek, vagy csak képzelődöm, de mindenesetre gyorsabbra vettem a tempót, míg végre el nem értem a parkba, ahová a kocsival közlekedő már nem tudott utánam jönni. 
Leültem egy padra és egy újabb cigit vettem elő, hogy azzal együtt a negatív gondolataimat is kifújjam magamból. Már a számba helyeztem a cigarettát, éppen a gyújtómat kerestem a zsebemben, amikor valaki gyengéden, ugyanakkor határozottan megszabadult a számból kilógó cigitől.

-Nem kéne suliban lenned? -kérdezte fürkésző tekintettel az előttem álló férfi.
-Tanár úr? -hangja hallatán azonnal felpattantam eddigi helyemről, szívem vad dobogásba kezdett. Ekkor állt össze a kép. Kedves tanárom volt az, aki az előbb majdnem elütött engem a suli utcájában, majd követett, végül meg is talált, hogy számonkérjen, mint egy óvodást, akit éppen valami rosszaságon kapott. Mivel egyébként is haragudtam rá, így dacosan elfordítottam tőle fejem, hogy ne is kelljen válaszolnom neki. 

-Míra, miért dohányzol iskolaidőben egy parkban? -lépett közelebb egy lépést, hogy a szemembe tudjon nézni.
Válasz nélkül újabb cigarettát gyújtottam meg és visszaültem a padra. Azt hittem, hogy megunja a várakozást, de nem ez történt, sőt leült mellém és érdeklődve figyelte, ahogy a cigarettát a számba veszem, majd kifújom a füstöt.
-Baj van, Míra? Ha szeretnéd, nekem elmondhatod, mi bánt. Tudom, nem túl fényes a kapcsolatunk mostanában, de ettől függetlenül még a tanárod vagyok, az a dolgom, hogy segítsek neked. -mondandója végén kezével végig simított remegő kezemen, amitől, mint mindig, most is libabőrös lettem.

Nem is tudom, hogy miért, de hirtelen beszélni kezdtem. Elmeséltem neki, hogy mostanság mennyire rossz passzban vagyok. Elmondtam neki Erik alakulóban lévő kapcsolatát, meséltem Zénóról, Peti fura viselkedéséről, a barátaim beszólogatásairól, végül pedig az ismeretlen testvér felbukkanásáról. Tanár úr egyszer sem szólt közbe, érdeklődve figyelt minden egyes szavamra. Mikor befejeztem a panaszkodást, rátértem egy másik témára: a kettőnk közötti kapcsolatra. Részletesen beszámoltam neki arról is, hogy mennyit sírtam az elmúlt napokban miatta, ami szemmel láthatóan nem esett jól neki.
Csendben, türelmesen hallgatott, nem szakított félbe, majd mikor befejeztem a beszédet, kivette kezemből a doboz cigit, majd nagyot sóhajtva ő is meggyújtott egyet.