Tiltott pillantás

22.

Az elmúlt két napban, hiába tértem vissza a suliba, kerülni kezdtem a tanár urat. "Szakító" üzenete óta nem is beszéltünk, mivel nem reagáltam rá semmit, azután ő sem írt már többet nekem. Az ismerősnek jelölést később elfogadtam, így legalább megtudtam róla néhány dolgot.
Na nem mintha érdekelne bármi is, ami vele kapcsolatos...

-Na jó, nyuszi kezd elegem lenni abból, hogy magadba roskadva ülsz itt. Hol van az a Míra akit én ismerek?! Gyere együnk meg egy süteményt a szokásos helyünkön, beszélgess a többiekkel, mert már mindenki kezd aggódni érted. -mondta Viki az utolsó óránk után, miután egész nap nem szóltam hozzá, sőt igazából senkihez.
Sóhajtva  bólintottam, írtam egy sms-t anyának, akik időközben haza jöttek vidékről és követtem barátnőmet az ajtó felé.
Amikor kiértem az épületből, szinte egyszerre jött oda hozzám az összes barátom, hogy felváltva kérdezgessék miért vagyok így eltűnve mostanában. Viki elhárította őket azzal, hogy majd a cukiban beszélünk, mire Peti átkarolta a derekam és aggódva nézett le rám.
-Tudunk beszélni? -kérdezte, miközben a többiek már elindultak a cukrászda irányába.
-Persze, mondjad csak. -mosolyogtam kissé erőltetve. Már éppen nyitotta volna a száját, amikor hirtelen valaki hátra húzta őt tőlem, a lendülettől majdnem én is elestem. Amikor megfordultam Erik állt előttem egy ajándékdobozzal és egy nagy csokor rózsával.

-Te mi a francot keresel itt? És mit csinálsz Petivel? -ordítottam rá és felsegítettem Petit a földről, aki, ha nem tartom vissza, neki ment volna exemnek.
-Neked is szia, szerelmem. Ahogy látom te elfelejtetted milyen nap van ma. -mosolygott rám, de ez a mosoly nekem cseppet sem tetszett.
-Milyen nap van ma? Mit számít milyen nap van ma? Erik mit akarsz még tőlem?! -már a sírás határán voltam, de Peti védelmezőn átkarolta vállam, amitől kicsit jobban éreztem magam.
-Tudod hányadika van? Október 20, kicsikém. Tessék, ezt neked hoztam. Boldog 1 év 7 hónapot. -nyújtotta felém az ajándékait, amitől nevethetnékem támadt.
-Te teljesen megőrültél? Erik, amíg együtt voltunk még a születésnapomra sem emlékeztél, de amikor már nem vagyunk együtt ide állítasz boldog hónapfordulót kívánni? Mégis mi a francot gondoltál, hogy ettől majd megbocsátom a rengeteg hülyeséged és újra együtt leszünk? Hát akkor ki kell hogy ábrándítsalak, mert nem. Mi már soha nem leszünk együtt. Fogd már fel végre, hogy vége van!!! -szinte már kiabáltam, az sem érdekelt, hogy az iskolát elhagyó diákok mind minket néznek.
Erik megsemmisülve állt ott, amikor felfogta, mit is mondtam. Ahogy ránéztem, egy kicsit megsajnáltam. Meg se tudott szólalni, csak nézett rám, és látszott, mindjárt elsírja magát. A háttérben Petit hallottam, aki telefonon beszélt, biztos az egyik barátunkkal, mert azt mondta, hogy mindjárt csatlakozunk hozzájuk.

Erik ezt kihasználva egy lépést lépett felém, mire én pedig egyet hátra. Arcáról sugárzott a düh, amikor még közelebb jött, ami, bevallom, eléggé megrémített. Körbe néztem, Peti háttal állva telefonált és néhány diákon kívül sajnos senkit nem láttam, aki segítségemre siethetne.
Amikor Erik még egy lépést tett felém, már olyan közel volt hozzám, hogy szinte éreztem a szíve dobogását. Ahogy lehajolt, arcunkat már csak pár centi választotta el. Nem tudom a félelemtől, vagy a stressztől, de egész testem remegni kezdett.
Közelíteni kezdett felém, mint aki meg akar csókolni, erre én lendületből pofon vágtam.