Tiltott pillantás

🔹II / 34. rész🔹

(SZILÁRD)
Vajon hová tűnt Míra? Már legalább fél órája nem láttam. Az a nyikhaj Zénó itt van. Akkor meg kivel lehet? Petivel talán? Ideje megkeresnem...

-Várj egy kicsit, Szilárd. Beszélnünk kell. -állított meg Míra bátyja az ajtóban. A francba, mit akar ez a srác? Lehet, hogy Míra bajban van, nem érek rá beszélgetni...
-Míra elég régóta nincs kint, szeretném megkeresni, nehogy valami baja essen. -válaszoltam a srácnak, aki idegesen bólintott és követett a házba.
-Na és hol lehet? -kérdezte, mire megráztam a fejem.
-Nem tudom, Zénó kint van a többiekkel. Láthatóan jól elvan Míra nélkül, fel sem tűnt neki, hogy nincs ott. -magyaráztam, mire Zoli nevetve megrázta a fejét.
-Neked sem szimpi a srác, ahogy látom. -mondta, mire én is elnevettem magam.
-Én megnézem a szobájában, te menj a konyhába, itt egyenesen aztán... -magyarázta, de félbeszakítottam.
-Tudom merre van, már jártam a konyhában. -mondtam nevetve, majd elindultam az előbb említett helység felé.

A látvány, ami ott fogadott... Nem is tudom megfogalmazni... Szörnyű. Egyszerűen szörnyű volt látni, ahogy Míra épp a "legjobb barátjával" csókolózik... Szó nélkül elhagytam a lakást, mielőtt észrevehettek volna.

Méghogy legjobb barátok. Na persze... Ezt nem gondoltam volna Míráról...
Nem kellett volna kocsiba ülnöm, hiszen ittam néhány italt, de nem érdekelt. Gyorsan elhajtottam, meg sem álltam az erdőig, ahol általában elbújok a világ elől.
A francba, én hülye még azt tervezgettem, hogy nem utazok el a feleségemmel. Hogy felmondok, és új munka után nézek. És, hogy elhagyom a feleségem... Én hülye...

(MÍRA)
-Peti, engedj már el, a francba. Mondtam, hogy ne. -kiabáltam haveromnak, de ő láthatóan nem értette, amit mondok. Annyira erősen szorított, hogy ki sem tudtam szabadulni az öleléséből. Folyamatosan meg akart csókolni, én pedig folyamatosan próbáltam elhúzódni tőle. Ha ezt most valaki látná, a sötétben teljesen úgy tűnne, mintha épp hevesen csókolóznánk...

-Hé, itt meg mi folyik? -kapcsolta fel a villanyt Zénó. Elkerekedett szemmel nézte, ahogy Peti körül ölel karjaival, arcunk pedig néhány centire van egymástól. Meg sem tudtam szólalni... Mit is mondhatnék?
Fejét megrázva, szó nélkül ott hagyott minket... Már csak ez hiányzott.
Az ajtóban újabb ember jelent meg...
-Zoli. Segíts már, ne csak állj ott. Nem tudom leszedni magamról Petit. -magyaráztam már majdnem sírva. Haverom közben elaludt a vállamra dőlve, súlya eléggé nyomott lefelé.
Zoli elég erős volt ahhoz, hogy leszedje a konyhapultról és elvonszolja a kanapéig. Peti óriási horkantás kiséretében nyugodtan aludt tovább.

-Szilárd? -kérdezte bátyám furcsán, mire kérdőn néztem rá.
-Elindultunk megkeresni téged. Én felmentem a szobádba, ő pedig ide jött. -magyarázta, mire a szívem egy pillanatra megállt. A francba, mi van, ha látta, ahogy Peti próbál megcsókolni? Meg kell találnom. De Zénót is...

-Én... Én most megyek Zoli. Nemsokára jövök. Mennem kell... Most... Kérlek menj ki a többiekhez... Én... Köszönöm... -dadogtam zavartan, majd megöleltem bátyámat és sietve elhagytam házunkat.
Most mégis merre induljak? A fekete sportkocsi nem állt ott, ahol néhány órája. Tanár úr ivott és úgy ült kocsiba? Mi van, ha valami baj történik vele?? Az egész az én hibám... Kérlek vedd már fel ezt a kurva telefont....

MÉGEGYSZER ELMONDANÁM, HOGY A TÖRTÉNET NEM RÓLAM SZÓL!!
Néhányan kérdezték üzenetben, hogy saját élmény alapján írom-e a történetet, mert megegyezik a nevem, és az, hogy angol-infó tanár akarok lenni. Na meg néhány résszel ezelőtt írtam, hogy vannak saját tapasztalatok. NEM!
Nem az eredeti nevemmel vagyok regisztrálva, sőt, nem is 17 éves vagyok, mint Míra. Az igaz, hogy angol-infó tanár szeretnék lenni, de ennyi. A saját élménynél pedig külön kiemeltem, hogy nem a tanárral történtekre gondoltam.
💖