Tiltott pillantás

🔹II / 31. rész🔹

(MÍRA)
Nagy nehezen letudtam lépni úgy otthonról, hogy senki ne vegyen észre. Peti épp apáékkal készítette elő a kerti bútorokat, Zoli pedig Riával beszélgetett a kertben, így gyorsan kiosonhattam.
Sietnem kell, nehogy feltűnjön bárkinek is a hiányom. Felhívtam tanár urat, hogy találkozzunk.
Muszáj rendesen megköszönnöm neki, hogy megmentett az idióta exemtől. És arra is kíváncsi vagyok, mi volt a felesége véleménye erről az egészről. Na meg hiányzik már az ölelése, csókja...

Félúton az erdő felé megpillantottam imádott tanáromat, ahogy mosolyogva sétál felém. Mivel már esteledett, a napfény éppen csak átszűrődött a fák ágai közül. Néha megvilágította arcát, aztán eltűnt a sötétben. Megálltam és gyönyörködtem látványában. Hogy lehet ennyire tökéletes?!
Mikor már csak néhány lépésre volt tőlem, sietve szaladtam felé, majd mikor odaértem, felkapott az ölébe. Nem tudom miért tettem/tette ezt, de akkor nem is érdekelt. Mellette nem gondolkodom, csak cselekszem. Annyira boldog vagyok vele...

Amikor megcsókolt, én gondolkodás nélkül vissza csókoltam őt. Így mentünk a tó felé... az ölében csimpaszkodva, csókolózva.
Leírhatatlanul jó érzés volt újra a karjai közt lenni. Semmi és senki más nem érdekelt.

Annyira belemerültem csókjába, hogy fel sem tűnt, már a padon ülök, szemben vele, az ölében. Egyre hevesebben csókolt. Éreztem, ahogy szíve majd kiesik a helyéről, úgy dobog. Azt is éreztem, mennyire kíván engem. Természetesen az én pulzusom is az egekben volt. Nem tudok betelni a csókjaival. Többet akarok belőle.

-Míra... Drága kicsi Míra. -húzta el ajkát hirtelen.
-Tessék Szilárd? -mondtam ki félve a nevét, mire ultracuki mosolyt villantott felém. Még a sötétben is láttam, ahogy százas vigyorral néz rám.
-Jaj, te. El sem hiszed, hogy ez most mennyire boldoggá tett. -ölelt meg szorosan, majd újra megcsókolt.
Zsebemben a telefonom újra és újra rezegni kezdett, de nem érdekelt.
Időközben teljesen besötétedett, és elég hűvös is lett.

-Ideje lenne hazamennem. -mondtam szomorúan, mire megrázta fejét.
-Kérlek, ne. Maradj velem ma éjszaka. Mutatok neked egy jó kis helyet, beszélgetünk, vagy kiveszek egy szobát, nézhetünk filmet, elmehetünk messze innen... bármit csinálhatunk, amit szeretnél. Kérlek. -nézett rám könyörgő arccal, közben pedig hátamat simogatta.
-Nagyon jól hangzik, de nem lehet. Ma mutatom be bátyámat az ismerőseimnek. -utasítottam vissza szomorúan és adtam egy puszit a szájára.
-Várjunk csak. Van egy ötletem. Mi lenne, ha te is jönnél? Azt mondanánk, hogy összefutottunk, miközben sétáltam, te felajánlottad, hogy hazaviszel, én pedig behívlak majd egy teára. Na? Légyszi, légyszi, légyszi... -néztem rá bociszemekkel és minden légyszi után adtam neki egy csókot.
Kis hezitálás után végül igent mondott. Boldogan, kéz a kézben indultunk el autója felé.
Akkor még nem gondoltam, mennyire rossz ötlet is ez...