Far From Home

89.

Tudtuk, hogy vannak még őrök közvetlenül a kapu mellett, így amint beléptünk az épületbe egyből a falnak simulva jutottunk el az alacsony előtérbe lévő oszlopokhoz. Elbújtunk mögé és kinéztünk, hogy megszemléljük az őröket. Összesen öten voltak, hárman a kapu előtt, ketten mögötte. A kapu egy ezüst körvonalú, kék kinézetre kocsonyás anyag volt és világított. Összenéztünk és magamra mutattam, jelezve hogy az én trükkömmel nyitunk. Kiléptem az oszlop mögül és felemeltem a bal kezemet. Megjelent a szokásos kék lángszerfű fény a kezemnél és a háromból két ember máris a levegőbe került, hogy aztán a holttestük a földre zuhanjon. Már tétovázás nélkül sikerült teljesítenem, mivel az előbbi kedves fogadtatást megnövelte a dühömet és a győzni akarásomat. A többi katona máris szaladt nekem, de mielőtt az első közel került volna, Kirien is előjött és leszúrta. A másik kettő is már futott felénk és mindketten párbajba keveredtünk velük. Sokkal ügyesebbek és gyorsak voltak, így számtalan apró vágás került rám mialatt védekeztem, illetve próbáltam én is támadásba lendülni. Szükségem volt a kezeimre a varázslathoz, de mindkettővel a kard markolatát fogtam, mivel egy pillanatra sem tudtam elengedni a folyamatos támadások során. Nagy nehezen és be tudtam vinni egy jól irányzott vágást és a combját sikerült megsértenem, így hátrébb tudtam lépni. Kirienre néztem, de láttam hogy ő is a saját csatáját vívja és nem fog nekem segíteni. Az én támadom csak egy pillanatra tántorodott meg, máris jött felém. Felemeltem a kardom felé, majd elengedtem és csak lebegett a levegőben előttem. A katona meglepetten állt meg, majd ezzel én kinyújtottam felé a kezem, ezzel a kardot belé löktem és az átdöfte a mellkasát. Kirien is ekkor végzett a vele harcolóval. Összenéztünk, hogy ellenőrizzük, hogy a másik fél jól van-e, majd a levegőt kapkodva siettem a a kapu elé.
-Hogyan fogod csinálni? - kérdezte.
-Csak megpróbálom minden energiámat ellene irányítani. Minden más energiára immunis a kapu, csak arra nem amiből felépül. Túltöltöm energiával, ami a szétesését fogja okozni.
Mindkét kezemet a levegőbe emeltem és összpontosítottam, amennyire tudtam. Mindent kizártam és csak a dühömre és a bánatomra koncentráltam és azt próbáltam levezetni.
Egy perc sem telt el ahhoz, hogy újra fémek csattogását halljam. Valahonnan újabb katonák érkeztek és ránk támadtak. Elsősorban engem akartak elkapni, de Kirien feltartóztatta őket, ameddig lehetett, azonban így is át jutottak rajta, így többször el kellett vegyem az egyik kezem, hogy valakit eltaszítsak vagy bármilyen módon hatástalanítsak. Az egyiket például rádobtam más katonákra. De egyre többen jöttek és a kapu még csak remegett. Tudtam, hogy több kell az elpusztításához, így megpróbáltam tényleg mindent bele adni. A külvilág kicsit elcsendesedett, ahogy az áramló energia zúgása hangosabbá vált. Láttam a szemem sarkából, hogy többen is megállíthatatlanul futnak felém, így még egy nagyobb löketet akartam adni, mielőtt elkapnak. Azonban abban a pillanatban valaki megragadta a derekamat, hogy megfogjon és egy másik ember egy bilincset rakott a kezemre. Ebben a pillanatban meg akartam ölni egyetlen mozdulattal, de a kék kör eltűnt a kezeim körül, ahogy az energiacsík is. Kiszabadítottam magam az elfogóm karjaiból és felé irányítottam a kezeimet, de semmi sem történt, egyszerűen nem működött. Rengeteg katona vett körül és a harcos társam eszméletlenül feküdt a földön. Nem voltam benne biztos, hogy él-e egyáltalán. Megfordultam és láttam, hogy a kapuban tettem kárt, de nem pusztítottam el. Nem értettem, hogy egyáltalán hogy került ide ennyi katona. Gondolkodni sem volt időm, ketten mellém jöttek és megfogtak. Kapálóztam, ahogy tudtam, de ők is rángattak. Megálltak egy magas, fekete hajú nagydarab férfi előtt éppen a kijáratnál.
-Remek. Megvan a hercegnő... királynő vagy nem is tudom mi is vagy te. Vigyük a palotába.
-Ki maga? - kiáltottam rá.
Csak elmosolyodott és arrébb állt, hogy vigyenek el. Ekkor hátra néztem, hogy lássam Kirient és észre vettem, hogy éppen ekkor bilincselik meg őt is, vagyis életben volt. Felsóhajtottam, ahogy megláttam. Ezután az a két ember kiráncigált. Odakint is több katona volt. Az ámulattól csak hagytam magam húzni. Nem értettem miért vannak ennyien. Úgy volt, hogy bár többen lesznek egy kicsivel, mint mi, akkor sem sokkal. És egyedül idekint rengeteg ember volt, akkor a palotában mi lehet? Feldobtak egy apró ablakkal rendelkező fémdobozba, majd rám zárták az ajtót. Nem értettem, hogy hova akarnak vinni, de a palota felé indultunk el. Kétségbeesetten ütöttem az ajtót, hátha valami csoda folytán kinyílik vagy valaki meghallja, hogy benne vagyok, de az egész város üres volt. Senki sem tartózkodott az utcákon. Miközben vertem az ajtót kezdett elfogyni az energiám. Egyre kisebbet és kisebbet ütöttem, majd ahogy feltört belőlem a sírás már abba is hagytam. Háttal neki dőltem az ajtónak és lecsúsztam a jéghideg padlóra. Nagyon fáztam és az engem körülvevő sötétség csak rosszabbította helyzetet. Az egész reménytelennek tűnt. Mindenem fájt, kimerültem és tudtam, hogy csapdába csaltak minket. Féltem attól, hogy Loki komoly bajba került vagy akár elvesztette az életét is, és nem tudtam mit tegyek, hogy kiszabaduljunk ebből a borzalmas helyzetből. Egy hónapja még azt tervezgettem, hogy Lokit összehozom az anyukájával és én is visszamegyek a családomhoz és visszahozom a békét. Ehelyett csapdába estem vagy remélem hogy estünk és ötletem sem volt hogy hogyan meneküljünk meg. A fájdalmat már nem csak a végtagjaimban éreztem, hanem a mellkasomban is egy nyomó érzés alakult ki. Zokogtam az egész úton Lokira és a családomra gondolva. Összekuporodtam az ajtónál és próbáltam összeszedni magam. Valahová tartottunk és ott erősnek kellett tűnnöm, hiába éreztem magam összetörtnek. Lassan sikerült abbahagynom a sírást és felemelnem a fejem. A hintó pont ekkor állt meg. Megkapaszkodtam a falba és felálltam, hogy kinézzek az ajtó apró ablakán. Láttam, hogy a palota kapuja előtt állunk. Ahogy elindultunk befelé észrevettem, hogy egyetlen asgardi katonát sem láttam, csak a kékpáncélosokat és csend volt. Olyan nagy csend, amilyet még sosem tapasztaltam Asgardban. Amint megálltunk kinyílt az ajtóm és a fekete hajú férfi rántott le a kocsiról. A világosság miatt egy kicsit hunyorítanom kellett, de amint beléptünk a palotába újra sötétebb lett. Amint újra rendesen ki nyitottam a szememet megtorpantam. Azt kívántam bárcsak ne láttam volna. Az egész folyosó vérben úszott és elvétve holttestek hevertek a földön. Olyan katonák élettelen arcát láttam, akik a folyosón olykor-olykor rám mosolyogtak, akiket minden egyes nap láttam. Kék páncélosokat is láttam a földön és nem tudtam felmérni, hogy többet vagy kevesebbet, mert nem akartam odanézni többször.
-Mit álldogálsz?- kiáltott rám, majd tovább vonszolt a trónterem felé. Ahogy haladtunk megláttam a lépcsőnél álldogáló embereket. Horzai katonák álltak a lépcső előtt, így nem engedték át őket. A szobalányok között egyből megpillantottam Lucyt és mellette Tessát.
-Ally! - kiáltották.
-Lányok! Jól vagytok?- kiabáltam.
-Semmi bajunk, de a fiúk... Nem tudjuk hogy élnek-e.
Megint megpróbáltam kiszabadulni a fogva tartóm kezei közül és a könyökömmel egy hatalmasat löktem az oldalába. Felnyögött, majd a karomnál fogva letaszított a földre. Hallottam a lányok sikolyát, ahogy közel jött hozzám és egy hatalmas pofont adott.
-Velem ne szórakozz, ribanc! - mondta, miközben az egyik kezével átfogta az arcom és megszorította. Én csak dacosan néztem rá. Az arcom égett és mindenem fájt. A lelkem romokban volt és legszívesebben ott helyben feladtam volna. Felhúzott a földről és tovább vonszolt a trónterem felé. Előtte négy őr állt. Kinyitották előttünk az ajtót. A kerek asztal mögött a királyi párt pillantottam meg. Ők sem néztek ki makulátlanul, mindkettőjük ruhája szakadt volt és sebek borították az egész testüket, mégis elegánsan, kifinomultan álltak meg és nézték, ahogy vonszolnak. A teremben egyetlen holttest sem volt, de vér annál több. Az asztal oldalán mentünk, majd amikor eléjük értünk a fekete hajú lenyomott a térdemre, ami hangosan koppant az üres teremben. Egy hangot sem adtam ki. Ekkor észre vettem, hogy nem messze tőlem térdel valaki. Odanéztem és megpillantottam a szakadt, zöld ruhát. Ahogy megláttam a gyönyörű zöld szempárt a szívem egyből elkezdett hevesebben verni, mintha újra küzdeni akart volna.
-Alyssa! - mondta egy megkönnyebbült mosollyal a száján.
-Istenem...- közelebb akartam menni hozzá, de a fekete hajú visszafogott. Lokit ugyanígy fogta valaki.
Ahogy végignéztem rajta láttam hogy a jobb karja vérzik és a homlokán is van egy körülbelül 10 centiméter széles seb, ezen kívül több kicsi vágás is volt az arcán és a testén több helyen is. Ő is ugyanígy felmért engem és azt, hogy mi a bajom. Látva a hatalmas piros foltot az arcomon és az erőszakos embert, aki lefogott összerakta a képet és gyűlölettel a szemében nézett fel rá. Ha nem lett volna rajta is egy, az enyémhez hasonló bilincs ott helyben megölte volna azt a kegyetlen embert. De ezzel nem volt egyedül.
Ahogy tovább néztem megpillantottam egy másik megbilincselt asgardi katonát is mögötte és még egy kő esett le a szívemről. Oliver is túlélte. Ez máris több energiát adott a küzdelemre.
-Most, hogy Alyssa is csatlakozott hozzánk megkezdhetjük a tárgyalásainkat.
Loki rájuk nézett. Fel akart állni, de vissza nyomták a földre. Erre egy hatalmasat ütött hátra az emberre, aki lefogva tartotta, így az hátrébb lépett és elengedte. Loki felegyenesedett végre és kihúzta magát ugyanúgy, mint ahogy szokta. Amikor a lefogója újra neki akart menni a királynő intett, hogy nem szükséges.
-Nem hiszem, hogy ez egy tisztességes tárgyalás lenne - mondta Loki.
-Az sem volt tisztességes, hogy meg akartak ölni minket - válaszolta a király.
Loki hozzám lépett. Ugyanolyan magas volt, mint a fekete hajú férfi.
-Engedje el - mondta neki. - Nem mondom kétszer.
A királynő újra intett és így a férfi hátrébb lépett és levette az undorító kezeit a vállamról. Loki megfogta a kezem és felsegített.
-Köszönöm - mondtam neki. Egymással szembe kerültünk. A láncok miatt nem tudtuk megölelni egymást, de megfogta a kezem. Az érintése számomra mindig is nyugtató hatású volt és ez most sem volt másképp. Az arcomat vizsgálta, én pedig az övét, ahogy az ujjaink a nem látható oldalon lassan összeértek és simogatták egymást. A vér lassan csorgott végéig az arca oldalán a sebéből, mégis a világító zöld szemei nyugalmat árasztottak felém. És a világ máris jobb hely lett.
-Adunk maguknak még egy esélyt - szakította félbe a király mély hangja a pillanatot.
Loki erre felfigyelt és elnézett rólam. Elfordult, így a láncok miatt a keze is elkerült az enyém mellől. Követtem a példáját.
-Micsoda?
-Nagy ára lesz természetesen, de úgy döntöttünk, hogy nem végzünk magukkal, hanem folytatjuk a közös munkát.
Loki nem tudta, hogy mit reagáljon erre.
-De miért?
-Talán nem hálás érte? - kérdezte Olivia.
-Csupán meglepetésként ért a bejelentése.
-És mégis mi lenne az a nagy ár? - kérdeztem.
-Azt jobb lenne megbeszélni, amikor már kicsit kipihenték magukat... És mi is. Ez a harc rengeteg veszteséggel járt és jobb lenne felmérni a károkat, mielőtt rájövünk arra, hogy hogyan tudnák megfizetni az árát az új együttműködésünknek. Reméljük, hogy befejezték a lázongást egy ilyen rémes vereség után. Szedjék le a láncokat!
Az erőszakos férfi hozzám lépett, egy különleges lila színű kulcsot illesztett a bilincs kulcs lyukába és levette rólam a bilincset, ahogy a többi katona Lokiról és Oliverről is. Közben néha rám nézett.
-Ribanc - motyogott.
Amit lekerült rólam, a férfit rögtön a levegőbe emeltem. Loki felnevetett mellettem és Oliver is elmosolyodott. A királynő nyugodtan szólalt meg.
-Ha nem engeded el most rögtön, akkor a bilincs vissza kerül és ott is marad.
A nőre néztem, majd teljesítettem a kérését. Olyan két méter magasról elengedtem azt az undorító embert. Meg sem vártam, amíg földet ér, hátat fordítottam és elindultam az ajtó felé.
-Hol vannak a katonáim?
-A szállóhelyükre vannak bezárva egy pár orvossal együtt.
-Holnap találkozunk akkor - hallottam Loki megvető hangját, majd követtek a fiúk is kifelé. Hamar utolértek kint. A lépcső felé indultam egyből. A lányok hamar észrevették, így át akartak jönni, de nem engedték őket. Amint mellém került Oliver és Loki is, Tessa úgy megütötte a katonát, hogy az félreesett. A barátnőm azon a résen keresztül futott ki, egyenesen Oliver karjaiba. Loki is megállt és a katonákhoz szólt.
-Álljanak arrébb!
Senki sem mozdult.
-Ebben a palotában továbbra is én vagyok az uralkodó, szóval amit én mondok azt kérdés nélkül meg kell csinálni. Főleg ha egy olyan dolgot kérek, hogy engedjenek át ártatlan nőket.
Megvillantottam a türkiz lángokat a kezemben.
-Lehet máshogy is...- mondtam - de inkább hallgassatok rá. A harcosok összenéztek és rájöttek arra, hogy semmi értelme a lépcső előtt álldogálni, így kettő le is lépett, kettő pedig a lépcső szélén maradt. Régen ott asgardi katonák álltak és meghasadt a szívem látva ezeket az embereket. Lucy elindult felénk, ahogy Tessáék is közelebb jöttek.
-Most mi legyen? - kérdeztem.
-Én a laktanyára megyek Oliverrel. Muszáj megnéznem a harcosaimat és legalább megmutatni, hogy életben vagyok és van remény.
-Nem! - tiltakoztam. - Borzalmasan festesz... Először egy orvosnak el kellene látnia. Téged és - Oliverre néztem - téged is.
-És téged - válaszolt Tessa barátja.
-Így van - helyeselt Loki. - Mégis mi történt veled, Kedvesem?
-Előre tudhatták, hogy mit akarunk csinálni. Rengeteg őr volt a kapunál. Ha egyedül lettem volna be sem jutottam volna és nem állnék most itt veletek - érintettem meg a nyakamat. Loki követte a kezemet és jobban megnézte azt a helyet, ahol két kéz akarta kiszorítani belőlem az életet.
-Ha egyedül lettél volna? Ki volt veled? - kérdezte Loki meglepetten.
-Egy katona, Kirien - néztem Lucyra. Éreztem, hogy a barátaim megdöbbentek. - Látott engem és utánam jött. Megmentette az életemet. Amikor elfogtak, őt is megbilincselték, de eszméletlen volt. Fogalmam sincs, hogy hol lehet. Utána kérdeznétek?
-Természetesen - válaszolt Loki. Oliver is bólintott. - Most pedig, ti lányok menjetek be az orvosi szobába. Keressetek valakit, akit ellátja Alyssa sérüléseit.
-Rendben - válaszolta Tessa, majd megölelte Olivert.
-Te pedig - figyelt újra rám - vigyázz magadra. Hamarosan visszatérek.
-Te is - mondtam. Egy gyors puszit nyomott a homlokomra, majd szinte elrohant a kijárat felé. Oliver követte, így már csak mi maradtunk. Átöleltek, majd szinte megvizsgáltak. Tessa szemei máris könnyesek voltak.
-Úristen... Hogy történhetett ez veled?
-Mint hallottátok... Egy ember kivételével mindenki meg akart ölni - válaszoltam.
-Gyere! - nyújtotta a kezét Lucy, hogy rá támaszkodjak. - komolyan Kirien mentett meg?
Elindultunk az orvosi szoba felé, ami a földszinten volt. Ott voltam, amikor kaptam az infúziót is.
-Igen... Aztán egy szó nélkül követett a még nagyobb veszélybe. Szerintem ezek után adnunk kellene neki még egy esélyt. Mint barát persze - néztem Lucyra.
-Nem is tudom - válaszolt Tessa. - Legutoljára elég csicskán viselkedett. Eljött bocsánatot kérni aztán az orrunk alá dörgölte, hogy Loki milyen borzalmas és hogy csak az ő ellensége, nem a miénk.
-Mi meg kijelentettük, hogy ha ő az ellensége, akkor mi is. Tudom, emlékszem! De akkor is kockáztatta az életét értem és egy pillanatra azt hittem, hogy meg is halt. Borzalmas volt.
Bementünk abba a terembe, ahol az orvosok és a nővérek voltak. Itt voltak ágyak is egymás mellett. Csak egyetlen orvos volt ott, feltételezem felügyeletként. Amint meglátott felállt az asztalától és hozzánk sietett. Elmondtam neki, hogy körülbelül milyen sérüléseim vannak és ő elszaladt a cuccaiért, amíg én leültem az egyik ágyra a barátnőimmel.