Far From Home

100.

Felemeltem az összes kardot, amit csak láttam a közelemben és egyesével, de gyorsan dobáltam a felém rohanó tömegbe. Nagyon hamar, nagyon közel értek, így már csak a fejemet kapkodtam ide-oda, hogy kivédjem a támadásokat, amelyek felém irányultak. A káoszban észre sem vettem, hogy a szüleim is a közelemben harcolnak, csak akkor tűnt fel, amikor az éppen engem támadó férfit egy pajzs kiütötte. Apukám pajzsát látva felemeltem azt, majd a teintetemmel megkerestem és úgy küldtem vissza neki, hogy egy pár embert kiüssek vele én is. Az egész csatában ezek voltak azok a pillanatok, amikor tényleg fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok. Ütöttem a körülöttem lévőket, ahogy csak tudtam, amivel csak tudtam. Amikor volt egy szabad pillanatom, akkor Lokira figyeltem.

Egy nagyon furcsa érzés csapott meg és a szituáció is különös volt. Rengetegen gyűltek össze körülöttünk, mintha már csak mi lettünk volna, annak ellenére, hogy a szüleimet és Thort is láttam egy kicsit távolabb.
-Valami nem stimmel! – kiáltottam Lokinak a levegőt kapkodva.
- Én is...- kezdte, de elakadt a szava. Hátrapillantottam, hogy lássam, hogy mi történik. A vállából állt ki egy nyíl, de azon kívül, hogy ideges volt, semmi baja nem volt. Kihúzta a nyilat és a földre vágta. Felfelé nézett, így én is feltekintettem az égre. A királynő az égben volt és fekete nyilak vették körül, mindegyik Loki felé mutatva. Ellőtte a következő kettőt, de Loki könnyedén kivédte. Eddig tudtam nézni, mivel ezután valaki hátba rúgott és a földre estem. A fájdalomtól megbénultam egy pillanatra és az ellenfelem a lábamnál fogva maga alá húzott. Fegyver hiányában a nyers erőre akart hagyatkozni és neki abból bőven volt, velem ellentétben. Gyorsan megfordultam, hogy védekezni tudjak, de egy teljes fordulatot sem tudtam megtenni, mivel ő megfogta a fejem és beleverte a földbe. Sikerült kicsit blokkolnom az ütést és így eszméletemnél maradtam. Újra megtette volna, ha nem sikerül összeszednem magam és ellökni az erős támadómat. A tömegbe löktem, olyan erővel, hogy amikor földet ért, velem ellentétben ő nem volt képes felállni többé. A kezemet ahhoz a ponthoz tettem, ahol beütöttem a fejem, ami éppen a homlokom szélén volt. Éreztem és láttam is, hogy vérzik, de a blokkolásomnak hála nem volt egy nagyon komoly sérülés. Kissé szédültem, ahogy felültem és hátra néztem, hogy leellenőrízzem, minden rendben van-e Lokival, azonban amit láttam nem volt megnyugtató. Nyilak álltak ki a mellkasa számos pontjából és háttal a földnek zuhant. Ezt látva rögtön felemeltem a kezeimet, hogy megfogjam a testét. Lassabban leeresztettem a földre, majd felálltam és odafutotttam. Letérdeltem mellé. Az eszméleténél volt és nem úgy nézett ki, mint akit ledöntöttek a lábáról, hanem mint aki ledőlt pihenni, csak kicsit nyűgösen.
-Istenem! Jól vagy?- kérdeztem ijedten.
-Persze - nyögte, ahogy egy nyilat kihúzott. - Csak elvesztettem az egyensúlyomat a hirtelen támadás hatására. 
Kiütöttem három felénk tartó embert. 
-Fel tudsz állni? - kérdeztem. 
-Igen, csak kicsit kifújom magam - viccelt. - Alyssa! - hívta fel a figyelmem a felénk tartó nyíláradatra. Felemeltem mindkét kezem és megjelent a kékség a szemeimben is, mivel ez kicsit nehezebb varázslat volt. Nem volt elég megfognom a nyilakat, hamuvá változtattam őket és tovább fújta őket a szél. Rögtön ezután összenéztem a királynővel. A vérszomjas tekintete láttán tudtam, hogy mit kell tennem. Felvontam a védőburkot magunk köré és Loki felé fordultam. 
-Itt hagyhatlak egy pillanatra? - kérdeztem, miközben a kezemet az arcára tettem. 
-Természetesen. Én remekül megvagyok - mondta, bár egyértelmű volt, hogy fájdalmai voltak. - Én egy isten vagyok, emlékszel? Holmi nyilakkal nem lehet leteríteni, kicsit többre van szükség ahhoz. 
Látva azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek nyilakkal a testében feküdni a földön korábban elképzelhetetlen dühöt és bosszúvágyat ébresztett bennem. 
Felnéztem az égre. 
-Kicsinálom ezt a ribancot. 
Lebontottam a falat körülünk és megjelenítettem a kezeimben az energiagömböket, ezzel egyidőben fenyegetően felizott a szemem. A nő elmosolyodott ennek láttán, mintha vicces lettem volna és ez volt számomra a végső löket. Korábban fogalmam sem volt arról, hogy képes vagyok ilyesmire, de ekkor felemelkedtem a levegőbe és így szembe kerültem a nővel. 
-Rossz embert támadott meg - mondtam, majd egy energiagömböt löktem felé, de ő kitért előle. 
-Szerintem teljesen jól választottam. 
Ő is megtámadott engem, méghozzá többször is, de az összeset sikerült kivédenem. Egyszer sikerült egy nagyobb ütést bevinnem, mivel ő túlságosan a támadásra fókuszált és kicsit sem a védekezésre. 
-Tönkretette az életem és bántotta akiket szeretek. Ezt nem fogja megúszni. 
-Miért vagy ebben ilyen biztos? - kérdezte egy mosollyal az arcán. 
-Mert én fogok róla gondoskodni. 
-Most meg kellene ijednem? Egy gyerektől? Akinek az erejét pontosan ismerem, sőt jobban is mint ő? 
Igaza volt a királynőnek. Ő más volt, mint az eddigi ellenfeleim. Ugyanazzal a mágiával rendelkeztünk és ő sokkal tapasztaltabb és ügyesebb is volt, mint én. Lenéztem és láttam Lokit, ahogy a kis zöld burok alól néz engem. Rosszabbul nézett ki, mint ahogy otthagytam, a bőre sápadtabb volt és a szemei fáradtabbak. Bármire képes voltam érte, de okosnak kellett lennem, amilyen ő is.
-Nagyon jó tanárom volt - mondtam végül. Beugrott egy terv. Hülyeség volt és veszélyes, de úgy gondoltam, hogy beválhat. Egy nagyobb energiagömböt csináltam és úgy megküldtem, hogy a királynő elvesztette az egyensúlyát és kicsit hátrébb repült. 
-Nem döntöttem még el, hogy kinek a tervét kövessem - mondtam. - A szüleim el akarnak fogni, de Loki meg akar ölni. 
-Kár, hogy nem tujda ő megtenni személyesen. 
-Talán csak azt akarja, hogy én tegyem meg. Általában mindig tudja, mire vágyom. 
-Vagy talán már halott. 
Megdobtam egy gömb sorozattal, de csak egy-kettő találta el sikeresen, a többit ki tudta védeni. 
-Loki életben van és marad is, a maga férjével ellentétben. 
-Ó, ugyan! Nagyon aranyos tőled, hogy azt hiszed, hogy egy könnycseppet is hullattam azért az emberért. Csak azért nem tettem meg magam, mert könnyebb a háttérből irányítani, mint az állam fejeként, ahol mindenki folyamatosan figyel. De alig várom, hogy a hatalmas Asgard trónjára üljek. Tulajdonképpen már rég én vagyok itt a királynő.
A szemeim újra felizzotak kéken. Ez a mondat jobban feldühített, mint ahogy bevallottam volna.
-Akkor élvezze ki az utolsó perceket királynőként, mert utána egy senki lesz. És vagy az egész hátralévő élete szenvedés lesz vagy a halála lesz annyira fájdalmas, hogy könyörögni fog nekem, hogy vessek neki véget.
-Gyermekem... - mondta csalódottan. - Te nem vagy Loki, ha a királynője voltál is. Tisztellek, amiért elszöktél és fájdalmat okoztál a szánalmas szüleidnek és kitartóan fenntartod a látszatot, hogy bármilyen érzelmet is táplálsz Asgard királya felé, de mindketten tudjuk, hogy a hatalom vonz. Neked több eszed van, mint a lányomnak, éppen ezért ajánlom fel, hogy állj át az én oldalamra.
A szemeimből megszüntettem a világító türkiz színt. Erre nem számítottam.
-Ez nem igaz.
-Lehetséges, hogy olyan vagy, akárcsak én. Megízlelted a hatalmat és bármit megtennél érte. 
Nem válaszoltam semmit, mert egy újabb ötlet futott át az elmémen.
-Vagy tényleg nem igaz vagy te vagy a világ legjobb... hogy is mondják a Földön? Ó, tényleg! Színésznője - mosolyodott el. - De minél hamarabb döntsd el, mit akarsz. Odalent - mutatott az irányába - Lokit csak percek választják el a haláltól. A mellkasában lévő fegyverek nem egyszerű nyílak... Egy roppant különleges méreggel vannak átitatva. 
Nem néztem oda, hanem folyamatosan a királynőn tartottam a szemeimet. Nem is bírtam volna, már a szavai hallattán is összeszorult a szívem, de nem hittem neki. Egy új ötlet ugrott be és ehhez tényleg én kellett legyek a világ legjobb színésznője. 
-Nem érdekel, Loki - válaszoltam közönbösen, erre a nő visszatekintett rám. - Felőlem meghalhat egyedül is. De magával nem fogok szövetkezni az is biztos. Csak egy királynő van és az én leszek. Nem adom át a koronámat ilyen egyszerűen. 
A nő felnevetett. - Te tényleg nem vagy Loki, kislány. Bedöltél nekem ilyen könnyedén. 
-Csak egy esetben vagyok hajlandó egyezkedni magával - folytattam. - Meghagyja nekem Asgardot és a Földet. 
Megdobott egy energiagömbbel és én direkt nem kerültem ki teljesen, hagytam, hogy a vállamat érje. Azt kellett látnia, hogy tényleg nem vagyok elég erős hozzá. 
-Nem vagyok ostoba. Tudom, hogy hazudsz. 
-Mit kér cserébe érte? - kérdeztem. - Talán - néztem körül a csatamezőn - anyámat? 
Anyukámat egyszerűen felemeltem a levegőbe. Fogalma sem volt arról, hogy mi történik és látszólag eléggé meg volt rémülve, majd össze volt zavarodva, amikor meglátott engem. Próbált szabadulni, de szorítottam a fogásán. A királynőnek ez az egész a háta mögött történt és oldalra fordult, hogy lássa, mi történik. 
-Milyen érdekes... Neked tényleg van eszed - mosolyodott el, ahogy rám nézett. 
-Bizony van. És éppen ezért leszek én a királynő. Ön pedig éppen ezért lesz halott. 
Mondtam, majd ebben a pillanatban anyukámat elengedtem és mindkét kezemet a királynő felé fordítottam. A legtöbb erőmet felé irányítottam, de egy részét tartogattam a végső meglepetésre. Amire számítottam, a nőt sikerült leterítenem és csúnyán ért földet, de amint én is leereszkedtem, már talpon volt és visszatámadott a saját trükkömmel. Feltettem magam elé a védőpajzsot, de hagynom kellett, hogy néhány helyen eltaláljon. Azonban túlzásba vittem és túl nagy lyukat hagytam a hasamnál. Úgy eltalált, hogy a kezemet odakaptam és a teljes védőpajzsom lebomlott. Egy újabb ütéssel eltalált a mellkasomon és a hátamra estem. Felnyögtem fájdalmamban, ahogy odakaptam a kezemet. Ugyanazt az égető érzést tapasztaltam, mint a lábaimnál korábban. Levegőért kaptam, de fájt a mellkasom, ahogy kitágult a tüdőm és megemelkedtek a bordáim. Próbáltam megmozdulni, hogy enyhítsem valahogyan a fájdalmat, de csak nyöszörögni tudtam. Legalábbis ezt játszottam el. Valóban rettentően fájt a mellkasom és legszívesebben felordítottam volna, de a barátnőm által tervezett páncél jól bírta a gyűrődést és csak a felette lévő részen égett meg a bőröm. A királynő, hogy közelebbről megszemlélje a szenvedésemet felém állt. Tudtam, hogy ezt fogja tenni, hiszen mi lehet jobb a világon, mint nézni, ahogy az ellenséged fájdalmas halált hal?
Ki kellett használnom a tökéletes lehetőséget és felhasználnom a legnehezebb és a legjobb trükköt, amit Lokitól tanultam. Összeszedtem a maradandó erőmet és egy illúziót kreáltam. Az én mágiám ilyen téren nagyon gyenge volt, így csak azt tudtam elérni, hogy a királynő akadozva lásson. Az egyik pillanatban számára a földön feküdtem, majd már álltam előtte, és mielőtt reagálni tudott volna, kikaptam a combtokomból a Lokitól kapott tőrt és a mágiám segítségével átdöftem a gyenge páncélján a szívénél. Ő előbb érezte a fájdalmat, minthogy meglátott volna. Elkerekedtek a szemei, kinyílt a szája, teljesen le volt döbbenve. 
-Rossz embert támadott meg - mondtam lassan, hogy minden szót értsen. A tőrön keresztül a mágiámmal a királynő belülről omlott össze, a szívét egyre jobban és jobban szorítottam, egészen addig, amíg az teljesen össze nem esett. Húzhattam volna sokáig a halálát, ahogy mondtam is neki, de egyszerűen képtelen voltam rá. Én nem voltam ilyen kegyetlen, én nem ő voltam. Bármennyire is gyűlöltem, elég volt nekem az, hogy már többé senkit sem fog bántani. Biztosra mentem. A királynő mellkasából kihúztam a tőrt és ő a földre esett. Ekkor vettem észre, hogy körülöttünk felváltva állnak Asgardi katonák, horzaiak és a szüleim is ott állnak szintén sokkban. Senki sem harcolt, mindenki csak állt és nézett. 
-A királynő halott! - kiáltott fel Heimdall, akit addig észre sem vettem, mivel a hátam mögött állt. Lenéztem a nagymamámra mégegyszer. A belőle áradó gyülőlet elcsúfította, de a földön feküdve, békésen szépnek láttam. Tényleg hasonlított anyukámra. Vettem egy mély levegőt amit az ég felé fordított tekintettel fújtam ki, hallgatva az asgardi katonák felhangzó éljenzését. Elmosolyodtam a hallatán, elborított engem is a győzelem érzése. Eddig el sem hittem, hogy lezárult és annyi az öldöklésnek. Boldoggá tett, hogy végre vége a háborúnak és a szenvedésnek, ami vele járt. Mindenki mehet haza és a világ újra a régi lehet, én pedig újra életvidám és nyugodt lehetek Loki oldalán, az ő kezét fogva. 
A tömegbe nézve megláttam a szüleimet és mosolyogva hozzájuk léptem és átöleltem őket, ők pedig egy szó nélkül viszonozták ezt. Nagyon hálás voltam, amiért zúzódásokkal és sebekkel, de élve megúszták. 
-A többiek? - húzódtam el. - Jól van mindenki? 
-Néhányan kórházi ellátásra szorulnak és Nat nem tud ráállni a lábára, de úgy látszik, hogy mindenki túl fogja élni - válaszolta apukám. - És te, Ally?
Mindenem fájt, de képtelen voltam magamra gondolni, valaki sokkal fontosabb volt számomra.
-Én is túl fogom élni - mondtam, ahogy az egyik fájós lábamról a másikra helyeztem a testsúlyom.
-Minél hamarabb vissza kell térnünk a Földre - mondta anyukám.
-Persze, megértem... de nekem még tennem kell valamit előtte. 
Mondtam, majd a válaszukat meg nem várva átverekedtem magam a tömegen és egyenesen abba az irányba futottam, ahol utoljára láttam Lokit. Mosolyogva futottam felé, hatalmas lelkesedéssel. Alig vártam, hogy részletesen kielemezze milyen esetleges hibákat vétettem és hogy egyáltalán újra mellette lehesssek. 
Ugyanott feküdt, de már nem volt köré vonva az energiapajzsa, mivel nem is volt rá szüksége. Thor állt közvetlenül mellette és amint meglátott, láttam rajta, hogy nem akarja, hogy odamenjek, de nem is állított meg. Megértettem, hogy miért nem akart Loki közelébe, már mindenki tudta, hogy mi van köztünk és gondolta, hogy majd meg akarom menteni a büntetésétől. Thor viszont ott volt készen arra, hogy minden szökési kísérletet megakadályozzon. 
-Alyssa - sóhajtott idegesen. Nem törődtem vele, csak Loki mellé futottam. Nyitva voltak a szemei és az eget kémlelték. A bőre sápadtabb volt a szokottnál is, de nem csodálkoztam ezen, hiszen tudtam, hogy fájdalmai vannak. Az arca is nyugodt volt, egyetlen érzelem sem látszódott rajta. Elkezdtem amiatt aggódni, hogy Thor valamivel teljesen lenyugtatózta vagy hogy a baj nagyobb, mint gondoltam. Azonban a mosolyolmat megtartottam és lelkesen kezdtem. 
-Loki, láttad, ami történt az előbb? Nem is tudtam, hogy tudok repülni! - az arcát szemléltem és semmit sem reagált. - Elképesztő volt és... - a szavam elakadt, ahogy tovább néztem. Nem mozgott a mellkasa és a tekintete... egy megmagyarázhatatlan hidegséget láttam benne. 
Megráztam a fejem, majd felnéztem Thorra. Thor egyenesen visszanézett rám.
-Ally... 
Tovább ráztam a fejem.
-Nem - jelenttem ki. - Nem, ez nem igaz. Ez nem történhet meg.
Lokira néztem és úgy éreztem, mintha valaki apró szilánkokat lőtt volna a szívembe.
A rajtam elhatalmasadó érzés miatt levegőt sem vettem, miközben lassan a térdeimre ereszkedtem, hogy közelebb legyek hozzá.
Nem akartam elfogadni és feldolgozni, hogy mit látok magam előtt, de a fájdalom, ami a szívembe hasított, rosszabb volt, mint bármilyen sérülés, amit a harc alatt szereztem. A feje alá tettem az egyik kezem, a másikkal átfogtam és közelebb húztam magamhoz, majd az arcára tettem és megsimítottam. Ahogy belenéztem a zöld szemeibe, már nem tagadhattam tovább. Minden élet eltűnt belőle. A nyugalom és a szeretet, amit mindig is árasztott magából, most eltűnt és csak üres volt és hideg. A könnyeim ekkor már megállíthatatlanul folytak és ordítani akartam a fájdalomtól, amit a mellkasomban éreztem.
-Nem... nem halhatsz meg - simogattam az arcát, de csak az üres tekintet volt a válasz. - Szeretlek... én mindennél jobban szeretlek ezen a világon. Nem hagyhatsz itt... - nem bírtam tovább nézni az éllettelen tekintetét, magamhoz öleltem. Éreztem az illatát, de nem éreztem a szívverését. Nem éreztem azt a megnyugtató lüktetést, amit még reggel tettem, amikor a mellkasán feküdtem és ő megtartott. A kezei most maga mellett lógtak és nem öleltek át engem. 
-Nem - suttogtam, megtörve a zokogásomat. - Nem bírok nélküled élni.
Folyamatosan csak rossz gondolatok kavarogtak a fejemben megállás nélkül, de olyan gyorsan hogy bele is szédültem. Lokiba kapaszkodtam, mintha megtarthatott volna. Csak arra tudtam gondolni, hogy soha többé nem látom a szeretet a gyönyörű szemében, nem fogom hallani a simogató hangját, érezni a szeretetteli érintéseit és a leírhatatlanul csodálatos csókjait. Úgy éreztem, hogy ezek nélkül nem tudok már levegőt sem venni és nem is akartam. Bárhol is volt, utána akartam menni. Borzasztóan egyedül éreztem magam és úgy gondoltam, hogy ő is így érezheti magát. Követni akartam a sötétbe, a semmibe, csakhogy újra vele lehessek. 
Teljesen elveszítettem az időérzékemet, a sötétség magába szippantott és nem akart elereszteni. Apukám hangját hallottam magam mellől és éreztem azt, hogy a vállamhoz ér, de nem értettem mit mondott. Gyengéden fel akart húzni, de ellöktem magamtól. Nem akartam elengedni Lokit, minden erőmmel belé kapaszkodtam. Apukám újra ugyanolyan gyengédséggel fogta meg ekkor mindkét karomat és elkezdett felfelé húzni. Képtelen voltam abbahagyni a zokogást, de minden erőmet elvette a fájdalom, ami ekkor már átjárta az egész testemet. Loki lassan kicsúszott a kezeim közül és én pedig felemelkedtem mellőle, az egyik kezét, azonban addig fogtam, amíg csak bírtam.
-Ne! - kiáltottam, ahogy véglegesen kicsúszott a tenyere az enyémből.
Ahogy apukámba kapaszkodva lassan lépkedtem el a testétől, még visszanéztem rá. Örökre a memóriába égett ez a szívhasogató és rémisztő kép, ahogy az élettelen szemei rám meredtek és a teste vérbe borítva fekszik, miközben az utoljára elengedett keze felém mutatott, mintha azt akarta volna, hogy fogjam meg a kezét és ténylegesen kövessem a semmibe. Pont ahogy olyan régen Asgardba követtem, hogy megkezdjem életem legnagyobb kalandját és megtaláljam életem szerelmét. Most is vissza akartam szaladni és megragadni a kezét, de az agyam elborult és a testemet nem is én irányítottam, hanem csak maguktól lépkedtek a lábaim, miközben apukám erős, védelmező karjai átöleltek. 
Észre sem vettem, hogy mi történik körülöttem, teljesen visszavonultam a fejemben lévő rossz gondolatokhoz és odakint csak anniyt lehetett látni belőlem, hogy zokgom és képtelen voltam leállni, amikor megpróbáltam.