Far From Home

66.

A lányokkal való beszélgetésünk után egy könyvet vissza vittem a könyvtárba, amit az elmúlt napokban olvastam, és Lokival is találkoztam. Az egyik asztalnál ült egy csomó könyvel körülötte, és bőszen lapozgatott. Fel sem nézett amikor bejöttem, egészen addig amíg nem köszöntem neki. Különben lehet észre sem vett volna.
-Meglep, hogy itt látlak - kezdtem el viccelődni. - Gyakran jársz erre a helyre? Úgy hallottam egy eszelős csávó szokta itt tölteni nagyon sok idejét. Elég ijesztő... Nem láttad őt?
Idegesen sóhajtott . Nem nagyon hatotta meg a viccelődésem, mégis vissaszólt.- Ez az eszelős a legtöbb idejét jelenleg Asgrad irányításával valamint a kedvesével tölti. Régen tudott már nyugodtan olvasgatni, és egyre kevesebb az esélye annak, hogy a közelben fog.
Megöleltem hátulról.- Á, a kedvesednek hívtál, ez nagyon aranyos.
-Miért mi másnak hívnálak?
-Drágámnak? Az egyetlenemnek? Cukorfalatomnak?
-Cukorfalatomnak?- kérdezett vissza. Nagyon viccesen hangzott a szájából.
-Na jó, maradj a Lokis stílusodnál, az jobban bejön - mondtam, aztán adtam egy puszit az arcára és elindultam a polchoz, visszatenni a könyvet a helyére.
-A ,,Lokis stílusom" azt diktálja, hogy most kezdek begurulni.
-Miért?
-Továbbra sem találok semmit sem, pedig már eltelt két hét. - A tél hiányáról beszélt. Talán a Tél Katonája segíthet. De ezt inkább nem mondtam, hiszen látszott rajta hogy nagyon feszült ezzel a témával kapcsolatban.
-Rá fogsz jönni, biztos vagyok benne.
A könyvet lapozta. -Nem tudom mi mást csináljak.
-Talán ne csak a könyvekre támaszkodj. Menj ki a városba, a hegyekbe, kérdezősködj, vagy figyelj jobban a megérzéseidre.
-A megérzéseim azt súgják, hogy nem fogok az alattvalóimmal személyesen társalogni.
-Hé, ne nézd le őket!
-Nem nézem le őket, de akkor sem fogok. Nem az én szokásom a bájcsevej.
Elnevettem magam. - Nem a te szokásod? Mond, te melyik bolygón éltél eddig, hogy azt sem veszed észre hogyan viselkedsz? A te legjobb módszered nem az erőszak hanem a meggyőző képességed. Szépen mondva -tettem hozzá halkan.- Ebben eltérsz a vikingektől, az biztos. - Vagyis eltér Thortól, de ezt sem akartam mondani.
-Hagyjuk, megoldom egyedül.
-Hé!- Most aztán szépen elutasított. - Te is tudod, hogy én jól értek szót az emberekkel, tudod hogy segíthetek mégis ezt csinálod! Miért?
-Nem akarlak belekeverni.
-Mégis hogy nem lehet belekeverni? A gyűléseken is részt veszek, és szeretnék is részt venni, hogy segíthessek neked. Szóval, hogy nem akarsz belekeverni?
-Úgy, hogy most szépen kimész és egy darabig a saját dolgoddal foglalkozol.
-Pontosan úgy fogok tenni, és old meg magadnak a problémát, Őfelsége -mondtam gúnyosan, aztán elhagytam a könyvtárat. Loki továbbra is makacs, mintha nem lenne szüksége segítségre egyáltalán. Nem értettem miért nem tudja legalább az enyémet elfogadni.
Miközben a szobámba siettem vissza, halottam ahogy két udvarhölgy arról beszél hogy a mai napon egy újabb család fog kiköltözni. Megállítottam őket és megtudakoltam, hogy melyik, így kiderült hogy az egyik család, akiknek én tettem lehetővé azt,hogy itt maradjanak, bár fémdobozokban. Amikor ezt meghallottam meg is feledkeztem a veszekedésünkről és lementem a családhoz, hiszen tudtam, hogy hamarosan el fognak menni. Az egyik háromtagú család volt, az amelyikben van egy kisfiú és a szülei. Az anyuka a 7. hónapban volt a terhességében, így nehezen engedtem el őket, mivel tudtam, hogy rengeteg pénzük el fog menni az új bútorokra és hamarosan még bővül is a családjuk. Szívem szerint kérleltem volna őket, hogy maradjanak. Odalent már kis batyukkal álltak, és várták, hogy áttapogassák őket, nehogy ellophassanak valamit. Már csak az apa volt hátra, a hölgy meg visszacsomagolta a vászonba tekert csomagokat, mivel azokat is átnézték, a fiú pedig segített neki, ő már megvolt 10 éves.
-Jó napot!- köszöntem amikor közel értem. Leguggoltam a batyuhoz. - Kérem, hagyja ezt rám és ne fáradjon vele - mondtam a hölgynek. Ő pedig kiegyenesedett, és a hátára tette a kezét.
-Köszönöm - mosolygott rám kedvesen. Kötöttem rá egy szép masnit, aztán feladtam a kezébe. Idő közben az úr is végzett az átvizsgálással, és odalépett hozzánk, ám előtte lövelt pár megvető pillantást az őrre, aki csak a munkáját végezte.
-Nagyon szépen köszönjük a sok segítséget amit öntől kaptunk!- mondta az apuka amikor átvette a feleségétől a batyut, a másikat pedig felvette a földről.
-Nagyon szívesen segítettem.- És még fogok is. De úgy gondoltam, hogy ezt jobb, ha titokban csinálom.
-Viszlát!- köszönt a kisfiú miközben megfogta az anyukája kezét.- A lovakat azért még láthatom majd valamikor? -kérdezte félve, mire az anyukája csúnyán nézett rá.
-Persze, ha ennek vége és mindenki kiköltözik megoldom, hogy újra eljöhessetek lovacskázni - mosolyogtam, a kisfiú bólintott, majd a szülei is elköszöntek és elhagyták a palotát. Egy rövid ideig néztem őket az ablakból, aztán eldöntöttem, hogy kimegyek a hátsó kertbe, hiszen remek idő van, és a könyvtárból kivenni egy másik könyvet pedig nincs kedvem Loki miatt. Azt a témát is hanyagolnom kellett, ami után voltam két héten keresztül. A Vöröske nem csinált a vihar óta semmi gyanúsat, azon kívül hogy egyszer szerintem nézett engem és Lucyt ahogy beszélgetünk. Elindultam hát a hátsó kertben, azonban ideges sutyorgást hallottam, és érdekelt mi az, így bebújtam egy oszlop mögé. A suttogók is egy oszlop mögé bújtak, azonban láttam a jellegzetes vörös, göndör hajat és egy katonai egyenruhát. Egy kis ideig nem tudtam kivenni a beszélgetést, annyira halkan kezdtek beszélni, mintha valami hatalmas titkuk lenne. Hamarosan azonban felismertem a fiú hangját.
-...sok ember Asgardban nem élne, beleértve téged is - mondta kissé idegesen Kirien. Valószínűleg a viharról beszélt.
-Amióta itt vagyok ezen dolgozom... mégsem akar összejönni.- A csaj pedig mintha megint arról beszélt volna, hogy össze akar jönni Lokival és ezen dolgozik amióta idejött. De miért Kiriennel? Remélem éppen lebeszélni, hiszen tudja milyen kapcsolatom van vele. De egyáltalán honnan ismerik ők ketten egymást? A városból? Esetleg a csaj az exe? - Most valami újat kell kieszelni, de ennél sokkal okosabbnak, elővigyázatosabbnak és jobbnak kell lennie. Mert ha nem... Nem tudom mi lesz ebből az egészből. Okkal vagyok itt, nem csak azért mert a többiek, és ha elbukok akkor...- Lucy hirtelen megszólította Kirient.
-Kirien? Téged kerestelek! Ki az ott veled?- kérdezte mosolyogva, bár ideges volt a csendes beszélgetés miatt, egy eldugott helyen, egy idegen lánnyal. Én pedig dühös voltam rá, mert ez az egész nagyon gyanús volt és tudni akartam miről beszéltek.
-Szia! - fordult meg Kirien.- Éppen arról beszéltem Klaraval, hogy ha továbbra is megszegi a szabályokat kénytelenek leszünk kitenni a palotából, még akkor is, ha nincs otthona. - Kirien pedig hazudott. Vagy nem. Lehet tényleg erről beszéltek, és csak a csajra gyanakszom mindig. Valószínűleg éppen ekkor akarta leállítani Lokiról. Kirien elment Lucyval, a lány pedig a hátsókertbe mialatt én megbujtam az oszlop mögött. Eldöntöttem, hogy utána megyek, azonban Loki hangja megállított.
-Alyssa! Téged kerestelek.
Szembe fordultam vele.- Igen?
-Igen. Sajnálom a könyvtárban történt dolgot. Igazad van, szükségem van a segítségedre.
-El sem hiszem, hogy ezt bevallottad.
-Én sem.
Odasétáltam hozzá. -Semmi baj. Szerintem én azért lettem csak dühös, mert a reggelünk olyan jó volt, olyan különleges és rossz érzés, hogy ilyen könnyen és gyorsan eltaszítasz magadtól. Bármi baj van ezt teszed, de miért?
-Az igazságot már elmondtam. Tényleg nem akarom hogy komolyan belekeverdj, aztán valami rossz süljön ki belőle és bajod essen.
Megöleltem, és ő is átkarolt. Hát ennyire törődsz velem Loki?
Felnéztem rá azonban az ölelést nem bontottam fel.
-De Loki, én bele szeretnék keveredni, hiszen veled vagyok. Nincs más választásom és nem is akarom, hogy más legyen. Ha téged szeretlek ezt a részt is el kell fogadnom- újra hozzá nyomtam a fejem, és kicsit később megszólaltam. - Pont úgy mint azt is, hogy talán pszichopata vagy.
Felnevetett.
-Mint nekem a bolond midgardi dolgaidat? Azt hogy ilyen kíváncsi vagy és szabad szájú? És őrült is.
-A midgardiak már csak ilyenek.
-Ebben tévedsz.
Elhúzódtam egy kissé, nem értettem mire gondol. A hajamat a fülem mögé simította és a száját válaszra nyitotta, azonban ekkor egy hatalmas csattanást hallottunk és a fejünket a hang irányába kaptuk. El sem hittem, de a vöröske hevert a padlón, előtte pedig egy gyönyörű égkék színű váza, vérvörös rózsákkal. Vagyis csak gyönyörű volt, mert darabokra tört. Ahhoz képest, hogy megijedtünk semmi sem történt. Loki idegesen sóhajtott.
-Már megbocsásson, de mit csinál?- kérdezte, miután leengedte rólam a kezeit.
-Én csak... - lassan felállt, és láttam hogy vérzik a keze, mert beletenyerelt a szilánkokba -csak segíteni akartam, de ahogy lenéztem elbuktam valamiben, Felség.
-Nincs ott semmi- mondta unottan Loki. Látszott a megvető tekintetén, hogy nagyon unta már a pornépet a palotában látni. Úgy volt vele, hogy oké, bénázzanak, de akkor odakint. Neki megfelel, amíg nincs polgárháború, sem éhezés miattuk.- Inkább menjen fel a szobájába, és szóljon a cselédeknek a balesetről. És ha kérhetem, ne nyúljon többé a vázákhoz.
Bólintott. - Persze.
Loki visszanézett rám, én viszont a lányt méregettem. Nagyon furcsa volt. Nemrég még furcsa dolgokról beszélt egy eldugott helyen Kiriennel, most meg elbukott valószínűleg a szoknyájában és itt dadog.
Lokira néztem.- Este beszélünk, jó? Menj csak - intettem a fejemmel a trónterem felé. Loki is érzékelte, hogy valami nem stimmel, ezért könnyen beleegyezett.
-Hát jó- válaszolta játszi könnyedséggel. Még egyszer a lányra nézett, aki meghajolt, aztán Loki elsétált. Én pedig a lányhoz lépkedtem aki a kezeit nézegette és leguggoltam hozzá.
-Jól vagy? -kérdeztem.
-Igen, csak ügyetlen vagyok.- Nem tudtam, hogy hogyan viszonyuljak a csajhoz. A legutóbbi alkalommal a fejemhez vágta hogy én vagyok ,,apuci kicsi lánya" és Loki nem miattam van velem, hanem valamilyen hátsó szándék miatt. Aztán becsicskítottam, vagyis megfélemlítettem az erőmmel. Azóta nem is beszéltem vele, csak figyeltem, de a main kívül nem tett semmi érdekeset.
-Sajnálom, amit a múltkor mondtam. Nagyon gonosz volt, és nem igaz. - Kételkedtem abban, hogy igazat mondott, de inkább hallgattam. 
-Be kellene kötözni a sebeidet, és lefertőtleníteni. Elkísérlek az orvoshoz. 
Felállt.- Nagyon köszönöm, de a palotán kívülre kell mennem orvoshoz, így nem kell miattam fáradnod.
-Miért kellene?
-Az itteni orvosok minket csak vészhelyzetben láthatnak el. A sebem nem halálos, így engem ki küldenek. - Na ne már. Nem hiszem el, hogy a rengeteg nővér közül egy sem lenne képes bekötözni a kezed. De rendben, ha azt hiszed hülye vagyok, eljátszom neked. 
-Rendben, akkor is jó, ha elmegyek veled.
-Kélek ne. Csak tehernek érzem magam.- Nagyon nem akarja, hogy vele menjek. Ezért fogom követni. 
-Ha valóban így van, akkor legyen. Tényleg sok dolgom van, de neked jobbulást!- mondtam aztán elmentem mellette, ki a hátsó kertbe, de a kijárat előtt az egyik oszlop mögé elbújtam. Halkan követtem a nagy kijáratig, ahol kiment az előkertbe, közben egy kendővel bekötötte a kezét. A növények mögött bujdostam, ahogy mögötte mentem. Fogta a kezét, látszódott, hogy valóban fáj neki. Kezdtem hülyén érezni magam, hiszen lehet hogy igazat mondott és nagyon túl reagálom, azonban hirtelen elkanyarodott, mintha csak sétálgatna. Egy nagyon kihalt sarokba érkezett, ahol egy növényekkel benőtt kapu volt. Ott már tényleg nagyon-nagyon halknak kellett lennem, mivel rajtunk kívül senki más nem volt. Figyeltem, ahogy odamegy, azonban hirtelen valaki a fülembe suttogott.
-Mit csinálsz?- kérdezte Oliver, aki ugyanúgy settenkedett. 
-Istenem!-suttogtam én is. -Nagyon megijedtem! Gyanús a csaj, de durván. Követem. 
-Segítek.
-Miért?
-Mert a barátnőm barátnője vagy, és szeretnélek megismerni.
-És ezt pont most akarod csinálni?
Bólintott, aztán a fejével a csaj felé intett, aki ekkor ment ki a kapun és mielőtt kilepett körülnézett. Nem tudom ki ez, nem tudom miért van itt, vagy veszélyes e, jól jöhet egy katona segítsége. 
Követtük a lányt a forgalmas utcákon át. Nem csinált semmi gyanúsat, azonban az orvost kikerülte. Nem oda ment, ez egyértelmű volt. Az úton elmeséltem Olivernek, hogy mit mondott nekem a lány mielőtt elkezdtem fenyegetőzni, most meg milyen visszahúzódó lett. Végül egészen a város szélén, egy nem olyan modern és csodás részlegen, inkább egy kicsit hétköznapibb és lepukkantabb helyen állt meg. Egy szökőkút volt a picike tér közepén, és leguggolt a szélénél. Mi egymásra pakolt ládák mögött álltunk meg. Jeleztem Olivernek, hogy ő menjen a szemközti oldalra, úgy hogy megkerüli a házat. Körülnézett újból, majd kivette az egyik követ és kivett onnan egy különleges szerkezetet. Továbbra is guggolva elkezdte nyomogatni.  Mintha egy nagyobb telefon lett volna, de annál sokkal komolyabb volt. Beütött egy kódot, majd várt egy picit azalatt újra körülnézett. Ekkor Oliver a másik oldalra állt. Ezután megnyomott egy nagy piros gombot hosszan. Attól féltem hogy mindjárt elindít egy bombát, de megszólalt mielőtt cselekedhettem volna. 
-Ez itt K37-es ügynök. Hall engem valaki?  - Elkerekedett a szemem. Újra lenyomta a gombot. - K37. Van ott valaki? 
-Igen, hallak téged, K37-es. - Ebben a pillanatban azt hittem, hogy dobok egy hátast, ugyanis ez Mr. Stark hangja volt. Nem tudtam mit cselekedjek, nem hittem a fülemnek.