Far From Home

47.

Alig bírtam megállni hogy Lokit ne öleljem magamhoz jó szorosan. A szerencsém csupán az volt hogy a papírok a kezembe voltak. Széles mosollyal a számom sétáltam ki a teremből.
-Most térjünk vissza a vízvezetékhez - hallottam Lokit, mielőtt becsukódott mögöttem az ajtó.
Nagy mosollyal mentem vissza a szobalányokhoz. De a falusiak nem voltak beengedve. A szobalányok közé sétáltam.
-Miért nem jöttek még be?-Kérdeztem, majd körülnéztem. Párnákat és vizet se láttam.
Iris szólalt meg.- Azért, mert nem te irányítasz.
-Attól függetlenül igazam van. És ezt itt mindenki tudja, csak nem mernek tenni bármit is. Pedig tudják, hogy úgysem lennének kirúgva.
Közelebb sétált a nő.- Lehet hogy te a király kis kutyája vagy, és mindent megenged és megad neked, de itt nem a király irányít - mondta a nő egy gúnyos mosollyal az arcán.
Elengedtem a megjegyzését. -És inkább hagyná őket kint megfagyni? Amikor ígyis olyan nehéz éjszakájuk volt?
-Engem nem érdekel kinek milyen éjszakája volt, nem mocskolják be a padlót.
-Jézusom! Úgysem maga mos fel, akkor miért rinyál?
-Parancsolsz?
-Igaz, maga itt legfőbb ember, a főnök, aki most szinte egyenrangú a királynővel. De ha királynősködni akar, ne legyen csicska és hagyja az utcán őket!-Kiabáltam. Szerintem még Loki is hallotta a trónteremben. Még jó, -vagy inkább rossz- hogy a nő nem értette azt hogy mit jelent a csicska szó. Síri csend következett. A főnökkel farkasszemet néztünk. Végül Lucy törte meg ezt.
-Elnézést, ha szabad közbe szólnom, emlékeztetnék itt mindenkit, hogy ha nincs királynő, a király dönt. Ő adja ki a parancsot, hogy hogyan irányítsunk és mit.- A többiek is elkezdtek bólogatni. Felcsillant a szemem, és elnevettem magam.
-Há! Akkor itt az ideje beengedni őket. A király szavait idézve: ,,az én kezemben van az ügy". Nekem adta. Én irányítok.- A nő továbbra is fent hordta az orrát, már egyáltalán nem mosolygott. -Akár meg is kérdezheti róla. Szemtanúk is vannak. -A szobalányok felé fordultam.-Akkor? Oszoljunk két csapatra. Az egyik hozza vizet, a másik a párnát és plédeket. A párnásokkal megyek. Mondjuk legyen ez a fele a vizes, ez pedig a párnás. A többiek maradjanak és várjanak.- Elindultam a párnás csapattal. Alig mertek megszólalni.
-Ez nagyon tetszett!- mondta Lucy.- Végre valaki lejáratta azt a borzalmas nőt.
-Hát... Mit mondhatnék? Marha jó érzés volt!-Vigyorogtam. Erre elkuncogták magukat a többiek, mivel még nem hallották ezt a kifejezést. Lementünk egy emeletet a pincébe, onnan vettünk nagy, puha, kék színű párnákat és plédeket. Volt aki felpakolta, és volt aki a stócot vitte. Én is a hordozók között voltam. Alig láttam így megbotlottam, de csak nevettem rajta. Lucy pedig a leesett párnát rápakolta a fejemre. Csapatosan nevetve tértünk vissza. Ott álltak a többiek a vízzel. Gyorsan letettük a párnákat, majd az ajtó mellé álltam.
-Okés! Nyithatjátok!- Amint bejött az első család, a háromtagú elkezdtem nekik mondani.-Üdvözöllek titeket! Én Alyssa vagyok. Kérlek, foglaljatok helyet a párnákon, a lányok pedig rögtön adnak nektek vizet.- Ezt a szöveget még elmondtam kétszer. Utána utasítottam a lányokat hogy keressenek megfelelő méretű sátrakat a családnak. Elmondtam hogy a családokban hány fő van. Ezután a családok elé álltam.
-Egyenlőre sátrakban lesztek elszállásolva, mert sajnos elfogytak a szobák. Azonban, hamarosan kiválasztják nektek a megfelelő sátrat, leméretem, hogy mekkora és egy akkora fémszobát csináltatok, ablakokkal együtt.- Elmondtam nekik, hogy hogy lesz a fürdőszobarend és hogy mi lesz a további program. Nekik egyelőre ott kellett maradniuk, a párnákon ücsörögve. A lányok odakint letettek egy nagy fóliát, hogy ne a vízre tegyék a sátrakat és felállítottak hármat. Azonban az öttagú számára kicsi volt amit hoztak, így visszamentem velük együtt keresni egy nagyobbat.
Amint meglett felállították a lányok, és hívattam embereket, akik lemérték milyen magas, vagy milyen széles. Beszéltem a munkás emberekkel hogy mi lenne ez, és hogy ablakokat kéne rájuk tenni. Mivel nem volt más hely, az ebédlőben ültünk le megbeszélni. Kértem javaslatot, és amit mondott az egyik férfi, csupán annyiban módosítottam, hogy nagyobb ablakot javasoltam. Megbeszéltem velük, hogy délután ugyanúgy össze ülünk, és még tervezzük azt, hogy hogyan lesz berendezve. Ami nem nagy cucc, de ugye valahova kell babaágy, pelenkázó, meg hát nem olyan nagyon nagyok voltak azok a szobák, és úgy kellett elhelyezni az ágyakat, hogy legyen hely köztük. Mikor végeztünk, körülöttünk már terítettek.
-Köszönöm szépen a segítséget! Délután találkozunk akkor ugyanitt.-Mondtam, miközben kimentek az ebédlőből. Lucyval találkoztam, mert ő is segített téríteni.
-Lucy! Segítened kell.
-Miben?- kérdezte miközben az asztalra helyezte a poharakat.
-Ebben az egészben.
-Szerintem nagyon is jól boldogulsz - mosolygott.
-Csak mutasd meg kiket kell keresnem, ha bútorokra van szükségem. Ágyakra. Szőnyegre. Kell a sátorhoz.
-Külsősök vannak benne a bútorüzletbe. Az ilyeneket Iris szokta intézni.
-A fenébe! Most mit csináljak? Még ma el kell intéznem, hogy legyen hol aludniuk.
-Meg tudod oldani! Segítek neked - adta be a derekát. Kézen ragadott, odavitt az egyik szobalányhoz.- Ő itt Christine.-Mutatta be a vállig érő, szőke hajú lányt. Fiatalnak nézett ki. Mindig kísérgette Irist, amikor még Frigga volt a királynő. Tud neked segíteni ilyenekben.
-Szia! -köszöntem.- Sürgősen szükség van rád!
-Rám? Ilyet se hallottam még!- nevette el magát.
-Tudnál nekem segíteni? - Bólintott.- Szuper. El kellene vinned minket egy olyan helyre, ahol bútorokat gyártanak.
-Ismerem azt, az embert aki ilyeneket csinál.
-Remek. El tudnál vinni hozzá?
-Persze, de milyen bútorra lenne szükség?
-Ágyakra.- Válaszolta Lucy helyettem.
-És a méretek meg vannak?
-Nem, ez nem... - Eszembe jutott valami.- Még nem tudom a méreteket! Azok csak délutánra lesznek készen, viszont kellenek ágyak rövid időre. És ha a menedékekből hoznánk ki őket? Egy-két éjszakára kellenek úgyis.
-Szerintem megoldható.-Válaszolta Lucy.
-De mi szobalányok, nem tudjuk kihordani a nehéz ágyakat.
-Kérjük meg Kirient! - mondta Lucy.-Majd ő összetoboroz pár katonát, és segítenek.
-Ez remek ötlet Lucy - dicsértem meg. Elköszöntünk a lánytól, és Lucyval megkerestük a barátját. Az anyukájánál volt, de voltak ott mások is, mert a helyszűkében több embert kellett összeraknunk. Lucy megkérte Kirient, aki belement, de az édesanyjától nehezen szakadt el.
Ezután a megbeszéltek szerint jártunk el, kiszedték az ágyakat, betették a sátrakba, idő közben pedig megkezdődött az ebéd. Lucy nem akart menni, helyette azt mondta hogy találkozni szeretne az egyik lánnyal, aki nem szereti az ekkora társaságot, ezért odalent enne egyedül, de Lucy a barátnője, és nem hagyja ott. Nem akartam egyedül lenni, vagy hallgatni a pletykás csajszikat, de nem mehettem Lucyval. A saját fejemben legalábbis tiltva volt.
Én az ebédlőbe mentem, amikor már a legtöbben helyet foglaltak. A konyhás nénik -én így hívom őket és kész - egy ezüst tálcán nyújtották át a gyümölcs levest, és a krumplipürét, valami feldíszített hússal. Mosolyogva átvettem, majd elkezdtem nézelődni. Az asztalok az ajtóhoz képest oszloposan voltak elrendezve. Elkezdtem lassan sétálni, de fogalmam sem volt hova üljek. A fejemben szidtam magam, amiért nem mentem fel inkább a szobámba. Majd az egyik asztal sarkánál megpillantottam egy lányt, aki kitűnt a többi közül. Nem, ez nem az a vörös ribanc volt, hanem egy fekete hajú lány, vörös ruhában. Az ételt piszkálta, nem tűnt jó kedvűnek. Mellette kettővel ültek csak, és ő is nagyon egyedül volt, meg én is, szóval odamentem hozzá. Megálltam az asztal előtt, ekkor felpillantott.
-Foglalt ez a hely?-Kérdeztem.
-Persze, mert én úgy nézek ki, mint akivel bárki beszél?
-Én szívesen beszélek veled - válaszoltam, majd leültem, de a kis palástomat elfelejtettem kitenni, így ráültem, de egyből felálltam hogy megigazítsam.
-Vigyázz! -Szólt rám. -Nehéz volt elkészíteni, és sérülékeny!-Fura volt ahogy beszélt a ruháról, ezért gyanakvóan néztem. -Amúgy, tök jól áll. Ügyes vagyok - vigyorgott.
-Tessék? Te tervezted a ruhámat?
-Az összeset.- Végre találkoztam a titokzatos divattervezőmmel.
-Jézus! Tudod milyen régóta meg akartalak ismerni?-Elmosolyodott a csajszi.
-Én is téged.-Mondta miközben rám nézett. Ekkor elfordította a fejét balra, arra ahol volt egy nagy üres tér a két asztal csoport között. Hallottam is hogy az emberek elcsendesednek. Ekkor én hátra néztem.
Loki sétált be, a teljes felszerelésében, a jogarral, meg a fején a szarvakkal. Találkozott a tekintetünk.
-Ó, miattam ne hallgassatok el!-Mondta, majd egyenesen elindult az emelkedő felé.
-Szép délutánt kívánok Önöknek! Nem húznám az időt túl sokáig, csupán azt szeretném elmondani hogy üdvözlök mindenkit a palotában A gyermekeiket minden reggel több szekér viszi el az iskola elé ezzel biztosítva a biztonságos közlekedést, és ilyen szekereket felnőttekel is indítok. Ez a szekér a központba fogja szállítani a dolgozókat. Azoknak a személyeknek akik pedig az otthonukból végzik a munkájukat, és árulnak tárgyakat a palotán kívül felállítunk bódékat. Emelett önkénteseket gyűjtünk, akik segítenek a házak helyreállításában. Minél több ember, annál gyorsabban haladunk. Ugyanezt a városban is kihirdettük, így onnan is számíthatunk emberekre. Aggodalomra azonban semmi ok: addig tartózkodhatnak itt, amíg az otthonukat helyre nem állították.
Az emberek elkezdtek tapsolni, majd Loki újra megszólalt.
-Most már folytassátok az ebédet!-Mondta, majd elindult felénk. Megállt az asztalunk mellett.
-Miért is kellett lejönnöm?-Kérdezte a csajszi unottan Lokitól.
-Miatta - bökött felém a fejével Loki.
-Miért?- kérdeztem én.
-Hát mert meg kell ismernetek egymást.
-Miért?- kérdezte a lány, a szemét forgatva.- Fent akartam maradni.
-Persze, és mit csinálnál odafent? Mondjuk... Szerény véleményem szerint biztos nem lennél egyedül.
-Tökéletes társaságom van odafent, csak hogy tudd.
-Ó, tudom én azt -vigyorodott el Loki. A csajszi villája megállt, mintha lefagyott volna.- Mielőtt megkérded honnan, elmondanám, hogy mindenhol vannak füleim és szemeim. Mindent tudok.
-Kapd be - suttogta dühösen. A szemei szikrákat szórtak, mintha mindjárt leszúrná Lokit azzal a villával, amit ekkor már szorított.
-Mintha ezt már hallottam volna, csak valaki mástól.-Mondta, rám nézett.
-Jó, fogd be!-Rivalltam rá viccesen. Elmosolyodott, majd elhagyta a termet. A csajra néztem.- Mi volt ez az előbb?
Sóhajtott, és eleresztette a villát. Nem akarta hogy bárki tudomást szerezzen erről a dologról, de még egy ember már nem számított. -Leegyszerűsítve kavarok az egyik felügyelővel, aki az ajtóm előtt őrködik - tovább piszkálta az ételét.
-Kavartok?
-Pontosan.
-De... ez hogy kezdődött?
-Hát... neki kötelessége volt bejönni, ellenőrizni, nem-e haltam még meg. Jó, ez így hülyén hangzik, de a cuccaimmal simán öngyilkos lehettem volna. Szóval óránként bejött a szobámba, és nem is volt baj, ha többet volt bent, így elkezdtem vele beszélgetni. Két hónappal az ideérkezésem után pedig már esténként tovább is maradt... Ha érted hogy értem! Hány éves is vagy pontosan?
-Tizenhét.
-Akkor értened kell.
-De nem volt még egy kicsit korai?
Elnevette magát. - Jaj, de aranyos vagy! Nem járni kezdtünk, csak dugtunk. Nem ugyanaz, bár nem hiszem hogy ebben a témában nagyon benne vagy.
Sóhajtottam. -Elhiheted! Az előző pasimmal azért szakítottunk mert nem feküdtem le vele, pedig már együtt voltunk hónapok óta! Szóval nekem nem áll szándékomban ilyen gyorsan ekkora lépéseket tenni. A megfelelő partnerre vártam. Vagyis várok! -Tettem hozzá úgy, mintha teljesen véletlenül mondtam volna ezt. A lánynak fel sem tűnt, inkább a mondanivalómra koncentrált, mint a szavaimra.
-Én is így voltam régen. Elvesztettem, aztán rá egy fél évre szakítottunk és vártam a következőre, aztán meguntam, és már egy ideje az egy éjszakás kalandokban utazom.
-Én nem lennék képes random, idegen emberekkel... Nem bízom bennük.
-Hát igen... Ilyen ez. Még fiatal vagy. Majd később meglátod. -Ezután mar nem nagyon volt mit mondanunk erről a témáról, így elkezdtünk enni. Majd hosszú percek után megszólalt a csajszi.-Várj csak! Mit mondtál az előbb?
-Elég sok mindent.
-Nem... Hanem hogy az ELŐZŐ pasiddal szakítottál!-Nyomta meg nagyon erősen az előző szót.
-Tényleg?-Kérdeztem.- Véletlen volt!-Közben végig szidtam magamat, hogy ezt most elcsesztem. Kétszer is.
-Igen! Kivel?
-Senkivel, mondom! Ne regáld túl azért mert...- a csajszi közbeszólt.
-Ugye nem...? Uram isten! Komolyan Lo...?
-Sss!-Vágtam közbe.- Még valaki meghallja!
-Szégyenled? Én azt tenném.-Nevetett. Vettem rá egy rosszalló pillantást.-Jó, jó bocsi. Nem vagy semmi, kiscsaj. -Nevetett tovább. -Jobb pasi nem volt a környéken?-Már én is elnevettem magam.
-Sokat segített nekem és ott volt, amikor szükségem volt rá. A személyisége is más, mint ahogy a legtöbben gondolják. Nem az a tipikus szívdöglesztő csávó, de igenis jó pasi.
-Ha te mondod szivikém.-Vonta meg a vállát.
-Hogy hívnak?
-Theresa.
-Engem...
-Ó, pontosan tudom, hogy hogy hívnak Alyssa, ne fáradj vele.
-Azt is tudnod kéne hány éves vagyok.
-Annyit tudtam, hogy 18 körül, meg nagyjából, hogy hogy nézel ki. Hajszín, szemszín. De hát mondom... nagyon ügyes vagyok.
-Nagyon jó végre valakivel egy nyelvet beszélni.-nevettem.
-Én is így vagyok vele.-Nevetett ő is.
-Hány éves vagy?
-25 lettem 2 hete.
-Tényleg? És nem volt rossz itt ünnepelni?
-Egyáltalán nem voltam egyedül. Tortát is kaptam a fiútól aki az ajtóm előtt áll, és együtt voltunk egész nap.
-Jól hangzik. Na jó, és honnan hozott el Loki?
-Brooklynból. Az egyik páncélos keresett fel a lakásomban, mielőtt még megkezdődött volna a támadás. Csak Asgardban találkoztam Lokival, aki elmesélte hogy ezentúl miként fogok szolgálni, aztán bezárt az emeletre.
-Jézusom! Nagyon sokkoló lehetett.
-Az is volt! De egy hónappal később már örültem neki.
-Komolyan? Na és a családod?
-A családommal már az ide érkezésem előtt sem beszéltem 2 éve minimum. Ne kérdezd miért, úgysem mondom el. Hosszú sztori. Amúgy sokkal jobb itt nekem, mert nem egyedül lakom egy 5x5 méteres szobácskába. Helyette egy hatalmas szobában lakom, tervezek, finom kajákat eszek és van kivel el töltsem a maradék időmet is. Néha amúgy én is ki szoktam menni, van erkélyem is, csak az első pár hónapban zárva volt, de már sokszor odakint szoktam tervezni. A felhőkből vettem az egyik készülőben lévő ruhád ötletét is.
-És magadnak is szoktál ruhákat tervezni?-Néztem rá a piros ruhájára. Asgardi kinézete volt.
-Csak olyanokat hordok. Mármint kényelmesebbeket. Ezt is én terveztem, de az itteni divat miatt, hogy most kicsit elvegyülhessek. Amúgy sokkal jobban kedvelem a földi ruhákat. Mint láthatod, neked is leginkább olyanokat tervezek.
-Nagyon tehetséges vagy! Imádom az összes ruhámat. Néha nagyon menőnek érzem magam bennük.
-Érezd is! Az a célom -mosolygott.
-Olyan kíváncsi vagyok, hogy hogy nézhet ki a szobád.
-Megmutassam? Kicsit sokat kell lépcsőzni, de én már amúgy sem vagyok éhes.
-Van még egy-két órám a megbeszélésig, szóval benne vagyok!- egyeztem bele, majd felálltunk, és a tálcákat otthagyva kisurrantunk az ebédlőből.