Far From Home

59.

A tetőn álltam, a korlátnál. Mögöttem a tér tele volt székekkel, asztalokkal a nap pedig ragyogott mégis voltak bárányfelhők amelyek beborították az alapból unalmas kék eget. Én az ég felé néztem és be szívtam a tavaszi levegőt. Az enyhe szellő bele-bele kapott a hajamba és minden olyan elképesztően nyugodt volt, mint ahogy én éreztem magam Loki karjaiban. Egyszercsak egyre felerősödtek a lépések hangjai, hallottam hogy közelednek felém. Megfordultam és ott álltak a szüleim. Leesett az álluk azt sem értették mi történik.
-Ally?- kérdezte az anyukám szinte suttogva.
Hatalmas őszinte mosolyt villantottam.
-Igen! Én vagyok az!- Odamentem hozzájuk és átöleltem őket. Rettenetesen jó érzés volt szorosan hozzájuk bújni.
-Ez egy álom, igaz?- kérdezte anyukám csalódottan, mégis örömkönnyekkel a szemében.
Elengedtem őket és három székhez vezettem őket.
-Nagyon valóságosnak néz ki - jegyezte meg apukám. - És furcsa, hogy a tudatunknál vagyunk.- Anyára nézett. - Mindketten.
-Azért mert ez nem egy sima álom. Azért jöttem, hogy tudassam veletek hogy nem kell miattam aggódnotok.- Ahogy rájuk néztem az én szemem is megtelt könnyel.- Oké?- kérdeztem elhaló hangon miközben megfogtam apukám kezét, mivel ő volt hozzám közelebb.
-Mi történt? Miért nem vagy itt a valóságban is?- kérdezte anyu.
-Öhm...- zavartan elmosolyodtam. - Hát ez egy hosszú történet és nincs rá most elég időnk. Csak azt kell tudnotok hogy jól vagyok. Asgardon vagyok, a palotában élek és vannak barátaim. Rettentően sajnálom hogy ilyen katasztrófális helyzetbe hoztalak titeket! Kérlek, tartsatok ki, ígérem ki fogok találni valamit amivel Lokit lebeszélem a Földdel kapcsolatos dolgairól.
-Bántott téged?-kérdezte apa miközben ökölbe szorította a kezét.
-Egy ujjal sem nyúlt hozzám. Ő nem engem akar. Azért vagyok nála hogy titeket megijesszen, de bármit terjeszt nem igaz!- Megpróbáltam megnyugodni, és úgy beszélni velük, mintha csak otthon lennénk. - Hogy vagytok?
-Vannak rosszabb napjaink - válaszolta anya kis mosollyal.
Behunytam a szemem. Igen, tényleg elbasztam az életüket.
-Anya, apa, kérlek ne aggódjatok miattam. Vegyétek úgy, mintha valami vakáción lennék a nagyiéknál, teljes biztonságban. Vagy a sulival kirándulok. - Bármit csak kérlek, könyörgöm, ne essetek össze lelkileg. Ezt azért mégsem mondhattam ki hangosan. Anya sírva bólogatott, és apa szeme is megtelt könnyel. Egyre halványodott minden, tudtam hogy vége lesz az álomnak, lejár az idő ezért odaugrottam hozzájuk és hagytam hogy körül vegyenek és együtt öleljenek át.
-Szeretlek titeket!- mondtam még mielőtt minden fehérre változott volna.
Három másodpercen keresztül egyedül zokogtam a földön és körülöttem minden teljesen fehérré változott.
Újra kinyitottam a szememet már a fotelben ülve. Loki a mellettem lévőben foglalt helyet és nagyon koncentrált. Ránéztem a szüleimre. Ugyanolyan kábán feküdtek, mint azelőtt. A valóságban is folytak a könnyeim.
-Allysa?- Loki is észrevette hogy fent vagyok. Letöröltem a cseppeket és felálltam a fotelből, majd Lokit megöleltem.-Köszönöm - suttogtam. Viszonozta az ölelést. Legszívesebben úgy kisírtam volna magam, de nem akartam ennyire durván kimutatni mennyire gyenge is vagyok. Szóval inkább csak arra gondoltam hogy minden rendben fog jönni.
Alig fél perce öleltük egymást amikor kopogtak a bejárati ajtón. Mindketten odakaptuk a fejünket. A másodikra szétrebbentünk és egy újabb kopogásra már az ajtónál is termedtünk. Lokira néztem és szavak nélkül is tudtuk mire gondolunk. Egy pillanat alatt eltűntek a szüleim és Loki is én pedig átalakultam anyukámmá. Lélegzetvisszafojtva nyitottam az ajtót.
-Bucky!- Kifújtam a levegőt.
-Szia Lala.- Buck anyukámat gyakran Lalának becézte. Hát igen a Lyra nevet becézni elég nehéz.- Valami baj van?- kérdezte ahogy látta a meg könnyebbülésemet.
-Nem, dehogy.
-Készen álltok a vacsira?- bejött az ajtón invitálás nélkül. Nem csodálkozom már rég otthon érezte magát.
-Mire?
-Megbeszéltük hogy ma elmegyünk vacsorázni négyen, nem emlékszel?- kérdezte mosolyogva.
-Teljesen kiment a fejünkből! Elmehetnénetek ketten.
-Nem akartok jönni? Valami baj van?
-Csak nem érezzük most olyan bulizós hangulatban magunkat.
Buck elkeseredett.-Biztos nincs valami amiben segíthetek?
Mondjuk enyhíthetnéd ezt a fura érzést a gyomromban... Éreztem hogy Lokival valami baj van, mivel már nem annyira fogott a varázslat. A kezem már a sajátom volt, jeggyűrű sem volt az ujjamon. Azt hittem elájulok vagy hányi fogok.
-Bucky szerintem menned kéne! Vissza...- tényleg rosszul lettem - vissza...
-Lyra?
Hirtelen elkezdtem visszaváltozni, de úgy hogy az egyik pillanatban én voltam a másikban pedig anyukám és csupán egy-egy villanásra lettem egyik és másik. Mint amikor villog a kép a Tvn. Majd végül Loki feladta és visszaváltoztam, a szüleim pedig újra a nappaliban hevertek, Loki pedig a sarokban állt.
Buck nem habozott előkapta a kését.
Loki elé álltam jelezve hogy nem fog hozzá nyúlni. Vérzett az egyik orra, de egy pillanat alatt letörölte, mert nem akarta hogy ellensége a gyengeségét lássa. Így is eléggé ideges volt, hogy az álcát nem sikerült tovább fenntartania.
-Alyssa?- suttogta Buck.
-Jézus jól vagy?- fordultam oda Lokihoz.
-Semmi bajom -válaszolta hidegen, majd az ő kezébe is feltűnt egy tőr.
Közéjük álltam. -Hé, hé! Mindenki nyugodjon meg! Senki sem fog bántani senkit, értve vagyok?
Bucky rosszalló pillantással nézte Lokit, az isten viszont úgy szorította a tőr markolatát hogy szinte már a keze is remegett. Tudtam hogy megint rosszul csinálom a dolgomat. Ally! Tanulj a dolgokból... Loki utálja ha irányítod, főleg mások előtt.
-Kérlek srácok, ne verekedjetek itt össze! Legalább miattam, ha nem a vérfürdő elkerülése végett!
Bucky lassan visszatette a kést a helyére. Loki egy pillantra rám tekintett aztán eltűntette a kezéből fegyverét. Ugyanolyan dühösen méregették egymást, egészen addig, amíg én meg nem öleltem a bácsikámat. Amikor elhúzódtam még az oldalán Lokihoz fordultam.
-Emlékszel arra kit beszéltünk amikor kiszabadultam? Ő az aki kiszabadított és segített visszajutnom.
Loki továbbra is távolságtartóan bólintott.
-Ally, mit keresel itt?-kérdezte Buck.
-A szüleim miatt jöttem. Év vége van és én itt hagytam őket. Loki segítségével eljöttem hozzájuk hogy megnyugtassam őket.
-Az elfogásod utáni időszak nehéz volt számukra. Anyukád győzködte Steve-et hogy te voltál az, de ő nem akart hinni neki.
-És te? Beleavatkoztál?- Megrázta a fejét.- Talán jobb is.
Loki beleszólt a beszélgetésünkbe, de a hangja olyan hideg volt és ijesztő hogy egy pillanatra azt hittem, hogy van valaki rajtunk kívül még a szobába.
-Mennünk kellene. A varázs nem sokáig hat már.
-Mennetek?- Megrázta a fejét. - Nem, az kizárt! Maradnod kell. Vess véget ennek!
Nyeltem egyet. Ez a legrosszabb rész.
-Bucky, azért jöttem hogy segítsek, nem hogy visszatérjek.
-Miért nem akarsz visszajönni?
Lokira néztem. Nem akartam jelezni ezzel semmit, de Buck simán rájött volna, hacsak Loki nem veszi kézbe az irányítást.
-Ó, sajnos nagyon is vissza akar jönni és kezd az idegeimre menni vele. Nem egyszer volt már úgy, hogy a régi cellámat valaki újra elfoglalhatja. Mellesleg a lány vészhelyzetekbe még nagyon jól jöhet, és nem fogom kiengedni a kezemből! Egy lelki roncsként azonban nem veszem hasznát csak ha küzdeni akar értetek, így kénytelen voltam eljönni vele. Most pedig mennünk kell.
Bucky gyilkos tekintetet küldött Loki felé. Lokinak volt valami nagyon különleges meggyőző képessége, mert úgy tűnt hogy Bucky elhitte amit mond.
-Úgy tűnik tévedtem - mondta miközben le sem vette a szemét Lokiról. Tudtam hogy arról beszél amikor kiszabadított és azt mondta hogy ő tud valamit amit én nem. -Ally, csak egy szavadba kerül és neki annyi! - vette oda a szavakat olyan könnyedén mintha csak az ebéd mellett társalognánk.
-Szerintem inkább neked lesz annyi -motyogtam amint Lokira néztem. Csak úgy áradt a szeméből a gyűlölet. Én pedig ott álltam köztük és sírni akartam.
-Szerintem eljött az ideje annak hogy távozzunk. Most!- felemelte a hangját amire összerezzentem. Megragadta a kezemet és kihúzott az ajtón, anélkül hogy bármit mondhattam volna még búcsúzóul. Azonban Bucky bácsinak nem tetszett ez az erőszakos viselkedése és eldobta a kést Loki felé. Nem tudtam reagálni, hirtelen kétségbe estem és nem használtam az erőmet sem. Loki azonban igen. Megállította a kést, megfordította és elrepítette Bucky irányába, azonban a nagybácsim kitért és a kés a konyhaszekrényben kötött ki. Ekkor megfordult és egyenesen Bucky szemébe nézett. Volt egy érzésem, miszerint ha nem lettem volna ott, Buckynak esélye sem lett volna kitérni. Se a szüleimnek. Ekkor Bucky elővette a fegyverét és egyenesen Lokira célzott.
-Ally, fordulj el! - kiáltotta, majd kibiztosította a piszolyt. Hallottam ahogy elsül és úgy éreztem cselekednem kell. Loki ekkor megint az egyik trükkjét alkalmazva arrébb ment, miközben kivetítette önmagát. A hamis énjét aki mellettem álldogált én csak viszonylag átlátszónak láttam, akár egy hologramot. Amint átrepült rajta a golyó az ajtóba fúródott. Bucky is rájött arra, hogy ez nem igazi. A hologram eltűnt, de az igazi Loki Bucky elől továbbra is rejtve maradt. Ekkor láttam Lokit, hogy előveszi a tőrjét és már emeli fel amikor felmordul és újra elteszi. Loki gyengélkedése miatt egyetlen másodpercig láthatóvá válik, és mire újra eltűnik Bucky már rá szegezte a fegyvert. Ekkor kaptam én is észbe, hogy pontosan mi történik. Egyenesen felemeltem a karom és kilöktem Bucky kezéből a fegyvert. Rámkapta a fejét ekkor Loki láthatóvá vált újra. Bucky a fegyveréért akart nyúlni ami csupán a földre esett, de ekkor arrébb löktem, közben Loki karon ragadott és kivágta az ajtót.
Görcsbe szorult a gyomrom miközben siettünk le a lépcsőn. A szemem lassan megtelt könnyel, Loki viszont lépésekkel előttem ment és hajtotta a düh, alig tudtam utol érni.. Dühös volt, mivel itt volt a nagy esélye arra hogy egyszerre 3 ellenségétől szabaduljon meg és nem tett semmit. Miattam. És megint ugyanott voltunk ahol régen. Csendben követtem, mit is mondhattam volna? Viszont Loki körül érezni lehetett a felhalmozódott feszültséget. Végül megfogtam a karját, ezzel megállítottam.
-Loki... Mi a baj? Az ami az előbb történt? Buck bácsival?
Kirántotta a karját és tovább ment.
-Loki!- kiáltottam majd utána siettem.- Loki, miért csinálod mindig ezt? Ahányszor valami baj van mindig eltaszítasz engem! Beszéljük meg!
Nyugodtan megfordult.- Nem vagyok a szavak embere, te is tudod. - Lelkizésben tényleg nem.
-Akkor sem csinálhatod ezt. Ha nincs kivel mmegbeszélned egy idő után össze fog gyűlni a sok dolog és vagy felrobbansz vagy összezuhansz.
Előrefordult és ezután már egy szót sem szóltunk egymáshoz.
Miután visszatértünk Asgardra engem be ültettek egy hintóba, de Lokinak máshol akadt dolga, így elváltak útjaink.
Mikor a palotába érkeztem egy pillanatra elgondolkodtam hogy hol aludjak az éjszaka. Jobbnak láttam, ha aznap éjszaka maradok a saját szobámban. Szépen besétáltam, kibontottam a hajamat és olvastam egy pár órát, aztán elálmosodtam. A pizsimet kerestem amikor eszembe jutott hogy, a pizsamám egy része Lokinál maradt, így vissza kellett mennem hozzá. Nem tudtam hogy ott lesz-e vagy nem, de reménykedtem. Hát pechemre pont ott volt. Az asztalánál állt és valami piát iszogatott.
-Szia - léptem be a szobába. Nyugodtnak álcáztam magam, de közben annyi mindent csináltam volna. Legszívesebben kiabáltam, sírtam vagy megöleltem volna.
-Szia - a szemei kikerekedtek, nem számított rám. Letette a poharát.
-Csak a pizsimért jöttem.- Loki az ágy felé billentett. Az ágy támláján volt összehajtva. Oda sétáltam és elvettem.
-Kérsz valamit?- kérdezte.
-Mondtam, hogy csak a pizsamámért jöttem.
Megköszörülte a torkát.- Még mindig akarsz... beszélgetni?
-Ha te készen állsz arra hogy beszélj velem, akkor igen.- Megálltam az ágy mellett és átfogtam az oszlopot.
Beleivott a poharába. Kellett neki az alkohol.- Ez a mai nem egy átlagos nap, nem csak egy a sok közül. Ma... Ilyenkor gyilkolták meg az anyámat.
Beakadt a levegő, és nagyjából 3 másodpercig nem lélegeztem. Odamentem Lokihoz és nekidőltem a hátának. Nem csodálom hogy a mai napon ennyire bosszús hangulatban volt. Vett egy mély lélegzetet, aztán szemebe fordult velem.
-Ott kellett volna hagynom téged. Nem ezt kellene hallgatnod most, hanem a családoddal lenni.
-Loki... Neked is a családoddal kellene lenni a mai napon. Akkor is, ha utálod őket.
-De nem akarom őket. Téged akarlak - suttogta.
Közelebb toltam a fejemet.- Hát...- mosolyogtam- itt vagyok.- A szemébe néztem aztán megcsókoltam. Először csak szépen lassan, mintha csak a fájdalmát akarnám enyhíteni, azonban egyre szenvedélyesre sikeredett. Hamarosan a kezeit máris a derekamnál éreztem, és az ajkait a nyakamon. A bőröm újra forróvá vált, teljesen elvesztettem az eszemet. A levegő is izzott körülöttünk. A hajába túrtam, az arcát, a nyakát simogattam. Észre sem vettem hogy felültem az asztalra. A madzagokat piszkálta a mellkasomon, miközben a nyakam legérzékenyebb pontját puszilgatta amivel az őrületbe kergetett és ő ezt pontosan tudta. Hirtelen elhajolt nyitott szemmel.
-Mi az?- kérdeztem levegőért kapkodva. Az arcom is kipirult.
-Nem szeretem ezt a színt.- Hátra lépett egyet, ezzel lecsúszott a kezem a nyakáról.
Összehúztam a szemöldököm. Most mi baja is van? - Miért?
-Piros volt rajtad akkor is amikor elborult az agyam. Csak erre emlékeztet. - Hát tényleg, azon a napon Lokit kísértették a rossz dolgok. És rengeteg volt körülötte.
Megfogtam a kezét és magam felé irányítottam, így tett felém egy lépést a kezei pedig újra felcsúsztak a derekamra és ujjával az oldalamat cirógatta.- Talán kreáljunk más emléket a piros színnek - mondtam mosolyogva, majd újra magamhoz húztam a nyakánál fogva.