Far From Home

73.

Lefelé suhantunk, mintha egy villámgyors liftben álltam volna, ami egy körhintával keveredett. Loki végig fogta a kezem és ez továbbra is egy élmény volt. Félig rémisztő, amitől a kirázott a hideg, a szívem gyorsabban vert és remegtem. De ott volt a másik oldala: a repülés érzése, amikor úgy érzed szabad vagy és rettentően boldog. Basszus, most éppen a Bifröszt használatáról beszélek, vagy a Lokival való kapcsolatunkról? Mert így nem tudom eldönteni.
Amikor Földet értünk először nem nyitottam ki a szemem. A gyomrom továbbra is kavargott. Eltelt talán fél perc, amikor Loki erősebben szorította meg a kezem, jelezve hogy itt van és nincs baj. Persze ez eddig is feltűnt, de inkább az nyugtatott meg mennyire figyelmes velem szemben. Az nem érdekli, hogy akiket megöl azoknak is van családja, akik össze fognak törni miatta, de az igen, hogy egy kis repüléstől rosszul vagyok. Annyira, hogy éreztem rajta, hogy legszívesebben megölelt volna és sosem eresztett volna el azért, hogy semmi bajom ne essen. Biztos voltam ebben, mert amikor felnéztem láttam a szemében az enyhe ijedtséget és szinte éreztem a vonzalmat amivel magához akart húzni. Meg akartam ölelni, de tudtam hogy ha ő nem tette meg annak oka van. Körülnéztem és a szám is nyitva maradt. Egy pavilonba érkeztünk, amiből egyetlen út vezetett ki: egy fehér út a tenger felett, mivel a pavilon körül tenger volt. Egészen világos kék volt, a Földön nem látni ilyen kék tengereket. Babakék volt az egész, és nem olyan átlátszó, mint a mieink. A pavilon is ilyen kék színű volt, az oszlopain sárga, rózsaszín és fehér szalagokkal. Ezeknek is csupán a halvány színei voltak. Olyanok, mintha régen egészen erős színűek lettek volna, de a nap kiszívta őket. Látszott rajtuk, hogy nem ez történt, hanem direkt ilyenre kettek készítve. Előttem addig volt a tenger, amíg a szem ellátott, viszont amikor megfordultam megláttam az elképesztően gyönyörű várost. A házak, a háttérben a palota, minden színes volt, de mindegyik olyan volt, mint a szalagok. Még csak nem is hasonlított Asgardra. Nem volt az a hatalmas csillogás, a nagy, modern épületek és a háttérben nem voltak fehér csúcsos hegyek. Nem, konkrétan az egész hegy fehér volt! Nem a csillogó fajta, inkább a törtfehér. Úgy néztek ki, mint a normális hegyek, csak egy fát sem láttam rajta. Vagyis, láttam piros, lila, sárga pacákat a hegyen, de nem hittem el, hogy azok lennének a fák.
Ekkor láttam meg két asgardi katonát és egy kékeszöld páncélzatú embert. Ugyanúgy nézett ki, mint mi azon kívül, hogy a bőre nagyon fehér volt, a haja pedig még nálam is szőkébb, a füle pedig hegyes, mint az elfeknek. Leginkább egy fura albínóra hasonlított. Egy albínó!
A gondolatra felkuncogtam, de amikor eszembe jutott, hogy hol vagyok és hogy kellene viselkedem elfojtottam a nevetést és csak mosolyogtam.
-Üdvözöljük önöket a csodás Alfheimben!- köszöntött az albínó. Meghajolt előttünk és furcsa volt mozdulatlanul állni, de a lányok megtanították ki előtt szabad hajlonganom. Egyedül a királyi család előtt tehettem meg, de csupán egy királynő volt és annak az egyetlen lánya. - Kérem, fáradjanak a hintóhoz, Őfelsége már várja Önöket.- Félre állt az útból. Először megijedtem, hogy nem találjuk meg a hintót a hülye szabály szerint, ami azt mondta ki, hogy Loki senkit sem követhetett, aki alatta állt. Vagy mellette ment, ha olyan volt a kapcsolata. Erre is kellett figyelnem: ne menjek Loki elé, csak ha a helyzet úgy követeli. Borzalmas volt ez a szabály, utáltam!
A fehér híd amin átmentünk csupán 10 méter hosszú volt, nem több kilométer, mint a Szivárványhíd. Mondjuk ez a híd eléggé keskeny volt, ahhoz hogy egy hintó átférjen rajta.
Amint átmentünk a hídon egy szabálytalan kövekkel kitett úton mentünk és ekkor láttam közelebbről azokat a fákat. Az út mellett szép, katonás sorban lettek ültetve. Először egy tökéletesen kerek lombkoronájú halvány piros levelű, majd egy halvány sárga, egy halvány kék és még lilában és rózsaszínben is ugyanúgy. Ezek váltogatták egymást. Mindegyiknek más illata volt, olyan virág féle, de ilyet még a Földön nem éreztem. Néha kicsit hasonlított a levendula, a rózsa, a kamilla illatára, de keverve az összes.
-Ez gyönyörű - jegyeztem meg kimérten komoly kifejezéssel. Ez nem én voltam, én sosem jegyeztem volna meg ezt egy ilyen hangnemben, ezért kirázott a hideg. Amúgy is legszívesebben mindent megkérdőjeleztem volna, úgy kellett vissza fognom a kíváncsiság-rohamomat. Loki karon ragadott, a karunkat összefontuk. Ekkor már elmosolyodtam.
-Itt minden fakó, azért mert mágia van benne- magyarázta.
-Mindenben?
-Mindenben! Kivéve amiben nem, mint a ruhákban.
-Én azt hittem, hogy a mágia megtölti színnel a dolgokat, nem elveszi. Valahogy mindig is így gondoltam. A mi mágiánk is ilyen. Ha megjelenítjük erős színnel sugárzik, világít.
-Náluk ez máshogy működik.
-Elképesztő - jegyeztem meg megint karót nyelt üzemmódban. - Valóban csodálatos, és elgondolkodtató - mondtam úgy, hogy a mögöttünk lévő csávó is halja milyen hölgy vagyok.
Loki kicsit közelebb húzott. - Tudod, büszke vagyok rád amiért ennyire igyekszel, de nagyon zavar.
-Tessék?
-Nem azért szeretlek, mert ilyen merev vagy és érzéketlen, hanem pont azért mert nem vagy az. Az ellentéte vagy: felszabadult és nagyon is érzéki.- Legszívesebben a földre olvadtam volna, de nagy nehezen megtartottam a komoly kifejezést. - Te vagy valóban csodálatos és elgondolkodtató. - Próbáltam tartani, de elvigyorodtam. Örültem annak, hogy a kedves albínó nem látta. Loki is elmosolyodott. - Csak azt szeretném, hogy ne legyél önmagad ellentéte. Neked sem lehet jó és nekem se az, szóval ki jár vele jól? Ügyes vagy, hogy fegyelmezetten viselkedsz, de azért én nem akartalak lecserélni.
-Szóval legyek önmagam, de nem is?
-Igen! Erre akartam kilyukadni.
-Hát ez egy remek tanács, igazán köszönöm - jegyeztem meg viccesen. Loki is elmosolyodott majd pár perc múlva a hintóhoz értünk. A rózsaszín hintó kék mintákkal teljesen ugyanolyan volt, mint nálunk, azzal a különbséggel, hogy a kerekeiből nem négy nagy volt, hanem 8 kisebb. Belülről egymással szemben voltak a kék színű ülések. Persze minden fakó volt. Kezdett zavarni, akárcsak a sok arany Asgardban. Persze, ha már nagyon zavart elég volt Loki fekete-arany-zöld ruhájára néznem, a hajára vagy amit a legjobban szerettem: a szemébe. A lovak amik húzták kékek voltak, fehér sörénnyel. Először azt hittem hallucinálok.
-Na jó, nem bírom tovább kérdések nélkül: a lovak miért ilyen színűek?- kérdeztem miközben felültünk a hintóba, a harcosaink lovakra ültek mögöttünk és az albínó beült a kocsis mellé.
-Jóval tovább élnek, és jóval erősebbek mint az átlagos lovak. Ez az ő varázslatuk.
-És ez a hintó?
-Repülni tud! El tud repíteni bárhová,ahová csak kívánod! - mondta izgatott vigyorral. Amikor elvigyorodtam felnevetett. - Csak vicceltem! Ilyenre festették őket.
Legszívesebben megütöttem volna a vállát, de nem lett volna illendő. Egyszer csak felemelte a kezemet a vállához húzta, meglökte magát, majd úgy tett mintha fájna neki és a kezét a helyére szorította miközben grimaszolt. Felkacagtam, de nagy hanggal és az albínó hátrapillantott. Visszafogtam magam, de elég nehéz volt megállni mellette.
Minden megváltozott amint az épületekhez értünk. Loki kihúzta magát és a tekintete nagyon komollyá változott. Pont, mint a gyűléseken a trónteremben. Az épületek is színesek, az ablakok mindenhol fehérek voltak és az ajtó is. Az út végig kavicsos volt. Az emberek pedig szintén fakó ruhákban voltak. Azonban amin elcsodálkoztam, hogy néhány ruha szoknyája igen terebélyes volt, akárcsak a 19. század elején élő nőknek. A nők haja leginkább rövid volt, a férfiaké is, inkább a nálunk lévő hajviseleteket juttatta az eszembe. Ellenben az asgardi emberekkel. Ott alig láttam valakit rövid hajjal. A katonák közül is csak Olivernek és Kiriennek van rövid haja, a többieknek hosszú. Jó, persze, tudom hogy vikingek.
Ahogy elnéztem a komoly Lokit nem voltam abban biztos, hogy kérdezzek-e, de minden annyira érdekelt, hogy kénytelen voltam.
-Loki, az épületeknek miért ilyen a színe? El tudnak repülni vagy azokat is csak ilyenre festették?
-Nem, a házaknak az a különlegessége, hogy nem törhet be egy tolvaj, ugyanis az ajtó ki sem nyílik, a falak áttörhetetlenek ha idegenek akarnak belépni, vagy a ház ura nem "közölte" a házzal, hogy ez egy barát, és be szeretné engedni.
-Ó! És az emberek haja? Az miért ilyen?
-Ez is olyan mint a mágiájuk. Nekik más, mint nekünk. Nálunk az a természetes, ha valakinek barna, szőke vagy fekete haja van. Náluk az, ha valakinek sárga, szürke, piros.
-Nem semmi - motyogtam miközben az embereket néztem. Egy fiatal lányt láttam egy nagy kék ruhában kézen fogva a húgával aki pár éves lehetett. Pár éves? Vajon náluk is lassabban öregednek?
-És meddig élnek?- tettem fel halkan.
-500 évig maximum, de az ritka. Csak a királyi család szokott addig élni, a közemberek nagyjából 470 évig.
-Persze, csak az emberek élnek kevés ideig. Gondolj bele! Te még több ezer évet fogsz élni amikor én már alulról szagolom az ibolyát! - mondtam dühösen. Loki arca eltorzult, mintha bármelyik pillanatban elsírta volna magát. Ez csupán egy pillanatig tartott amíg engem nézett, majd elkapta a tekintetét. Mielőtt mondhattam volna valamit újra uralkodott magán és érzelemmentesen nézte a tájat és folytatta a beszámolóját.
-Amúgy a királynő sokkal tovább él, mivel neki ez a mágiája. Szinte mindenkinek más van, és neki ez jutott. Viszont ő úgy, hogy egy bizonyos korban megállt és évekig úgy marad. Nem öregszik. Szokatlan, de így működik.
-Olyan mintha te sem öregednél.
-Én öregszem csak nagyon lassan.
-És a királynő emberi évekbe hol állt meg?
-Nagyjából úgy, mint ahány évesek a szüleid. 45 körül van. Úgy hallottam mesterségesen ilyenkor állította meg, mert nem akarta, hogy esetleg emberi években a 80-as éveiben álljon meg. Kellemetlen lehet.
-Ja, az tuti! De most akkor hány éves úgy egyáltalán? Tutod mióta van életben?
- Talán kicsit több, mint 1800 éve.
-Mi?- lepődtem meg, majd felnevettem.- Akkor idősebb nálad!- Loki most 1254 éves. -Méghozzá több mint 500 évvel!
-Így van, de 2240 évesen újra elkezd öregedni. Plusz 2000 évet kapott az életre, az nem kevés idő, még nekem sem.
-Van valaki aki nálatok több ideig él?
-Nem - mondta egy büszke mosoly kíséretében. - Persze, mielőtt megszólalsz, tudom hogy nem én tehetek arról, hogy eddig élek hanem Odin aki átváltoztatott még gyermekként.
-Nem erre gondoltam - mosolyodtam el zavartan.
-Hanem?
-Hogy ennyi idő alatt mennyi mindent lehet csinálni. Bejárni minden országot, évekig ott maradni a legjobbakban, élvezni az életet. - Hazugság. Félig. Ez is eszembe jutott.
-Vagy uralkodni.
-Vagy uralkodni.
Igazából arra gondoltam, hogy milyen rossz is lehet ilyen sokáig élni amíg egyedül vagy. Loki ugyanis egy magányos farkas. Nem szereti a szüleit, gyűlöli a bátyját és én... Én sokkal hamarabb meghalok, mint ő. Ha valami elképesztő csoda folytán én is átváltoznék, akárcsak Jane velem nem lehetne tartósan boldog. Mondjuk az első 1000 évben. Aztán jön az a rész, hogy trónörökös kell. Velem nem lehet családja, én nem tudok neki gyereket adni. Nem lehet sosem teljes élete. Megérdemli, hogy kapjon egy új családot, egy tiszta lapot.
Megráztam a fejem. Jézus! Milyen hülyeségeken gondolkodom. Még csak 17 éves vagyok, előttem áll azt élet, amire gondolni sem akarok és ekkora hülyeségeket találok ki. Ránéztem a komoly Lokira és egy újabb gondolat kúszott elő a múltból, amin sokat agyaltam. Nem lenne jobb, ha sosem léptem volna le vele? Amikor megtudtam, hogy a szüleim hazudtak nekem nem akadtam volna ki ennyire? Lehet, hogy sosem ismertem volna meg az ilyen erős, szenvedélyes szerelmet, de az annyira rossz lenne? Ránézek és tudom, hogy el fogom veszíteni. Talán a szüleim miatt, magam miatt vagy éppen miatta. Vagy csak a sors nem akarja, hogy sokáig boldogok legyünk. Csak azt érzem, hogy nem akarom, hogy bekövetkezzen, de a jövő számomra olyan sötétnek tűnik. Sötétnek és magányosnak és szomorúnak.
Elnéztem, próbáltam a tájra figyelni, az emberekre és lenyeltem a könnyeimet. Azt tettem, amit eddig mindig. Csakis a jelenre koncentráltam. Arra, hogy micsoda kalandban veszek részt és milyen boldog vagyok vele. Csakis a jelen számít. A jövő miatt aggódok akkor, amikor jelenné válik.
Addig nem érdekel.