Far From Home

4.

Éjszaka felébredtem. Hallottam ahogy esik az eső. Az esőt néha szerettem, de akkor este nem volt kedvem hallgatni ahogy kopog. Belefúrtam a fejem a párnába, és kis híján el is aludtam volna, de akkor a szemem sarkából fényt érzékeltem. Felemeltem a fejemet. Pár pillanat múlva dörgött egyet az ég. Nem volt olyan hangos, nem féltem tőle. Azonban jöttek az újabbak és az újabbak.
Én hogy utáltam a vihart. Mindig féltem. Nagyon sokáig ilyenkor mindig bebújtam anyáék közé, ahol teljes biztonságban éreztem magam. Mai napig ilyenkor minden lámpát feloltva, ordíttatva a zenét a fülemben ülök csukott szemmel amíg abba nem marad.
Nálunk a Földön tél vége volt, és nyár óta nem volt részem viharban. Sőt, azelőtt sem voltak olyan nagy viharok.
Nem féltem, de nem tudtam aludni. Forgolódtam és kezdtem unni az álmatlan - és kissé ijesztő- perceket. Egy hely volt ahova menni akartam. Szóval a hosszú kék és fehér pizsamámban, a kis mamuszommal végig trappoltam a folyosón, fel a lépcsőn, és egyenesen be Lokihoz.
Ő csak feküdt a kanapén, nem volt be takarózva sem, az egyik keze pedig a feje alatt volt. Már azt hittem aludt, és el akartam menni.
-Te sosem kopogsz?-Kérdezte.
-Azt hittem alukálsz.
-Ilyenkor sosem.
-Miért? Félsz?
-Nem, sőt. Szeretem a vihart. A villámlást, a dörgést. Mintha valaki el akarná pusztítani a világot.
-Micsoda pozitívitás.
-Jó szokásom.
Készültem le ülni, ő azonban megszólalt.
-Van takaró a széken. Már ha terveznél tovább maradni, ami remélem nem áll szándékodban. 
Elnéztem jobbra, és kivettem két takarót. Az egyiket a földre tettem, a másikat magamra. Kényelmesen elhelyezkedtem. Ő pedig felült.
-Mit keresel itt éjnek idején?
-Miért beszélsz így?
-Ilyen a szókincsem.-Vonta meg a vállát. Hirtelen egyszerre villámlott és dörgött: a vihar pontosan felettünk volt, így sokkal hangosabbá is vált. Összerezzentem.-Te félsz.
-Nem. Ez még nem olyan fajta vihar amikor képes lennék bebújni a szüleim mellé. Igen, van olyan is. De az már tényleg nagyon durva. Most csak nem tudok aludni.
-Ezért jöttél ide?
-Úgyis fent vagy, nem mindegy?
Erre elmosolyodott.
Egy idő után megszólaltam.-Thor a mennydörgés istene, nem? Akkor ezt most ő csinálja?
-Nem. Asgardban ugyanúgy jönnek-mennek a viharok, mint bárhol máshol.
-Az szívás.
-Nekem jó, és te nem itt élsz.
-Nem tűnt volna fel, ha nem mondod.
-Be feküdhettél volna Sean mellé, akkor miért jöttél ide?
-Mondtam hogy nem tudom hogy mit érez, és én mit érzek.
-Mert azt tudod hogy én mit érzek?- Utalt itt arra hogy odamentem hozzá.
-Rajtad lehetetlen kiigazodni.
-,,Nem tűnt volna fel ha nem mondod." De én hallgatnám tovább a vihart, ha nem bánod. 
-Okés, el vagyok én itt.-Mondtam, majd az ablakon kibámulva néztem az esőt. Egy idő után már nem dörgött, nem villámlott csak esett. És az olyan megnyugtató volt hogy fogalmam sincs mikor, de elaludtam.
***
-Ébresztő hétalvó!-Hallottam Loki hangját.-Hamarosan jönnek hozzám, jobb lenne ha elmennél.
Felkaptam fejem. Akkor tudatosult bennem hogy elaludtam. Kiztakaróztam, és felálltam. Nem volt sok fény, szóval még jó korán volt.
-Mennyi az idő?
-Hajnali 5.
-Jól van akkor még mindenki alszik. Szia! -Köszöntem, majd kirohantam az ajtón. Bujkálva mentem le, féltem hogy bárki meglát. Hiszen még mindig pizsiben voltam, nem volt rajtam melltartó, az egész olyan kényelmetlen lett volna. De ebbe bele sem gondoltam éjszaka amikor átrohantam a palotán hozzá.
A szobámba beérve egyből becsuktam az ajtót, majd vissza feküdtem aludni. Valamiért viszont nem hagyott békén a gondolat miszerint én szépen aluszkáltam a padlón, addig Loki biztos néha-néha rám nézett. Fogalmam sincs miért kattogtam azon hogy vajon hogy nézek ki alvás közben. Mai napig nem értem.
Végül hullaként másztam ki az ágyból, majd kitaláltam hogy engedek vizet és végül egy óráig áztattam magam a kádban. Hidratáltam, ha már aludni nem tudtam.
Két órával később jelentkeztek az első jelei annak hogy a szüleim is fent vannak. Ugyanis anyának azt a tipikus, hangos nevetését hallottam a szomszéd szobából. Vastagok voltak a falak, szóval közel állhatott ahhoz.
Felvettem az arany ruhát, aztán bekopogtam hozzájuk.
-Szabad.-Kiáltott ki anya.
-Mi történt? Az egész palota tőletek zeng. Vagy inkább csak tőled anya! És apa hol van?
-Megvágta magát borotválkozás közben, mert nem bírta ki és elnevette magát rajtam!-Nevetett tovább, majd egy ragtapaszt vitt a fürdőbe.
-És ezért nevettél ennyire?
-Nem, de azt inkább hagyjuk!
Nem zaklattam vele, mert mi van ha valami intimebb dolog? És arról én biztos, hogy nem akarok tudni!
Akkor anya kirángatta apát a fürdőből, egy hosszú (feltűnő dínós) ragtapasszal a szája sarkában. Igazából elég vicces látványt nyújtott. Mindnyájunkból egyszerre tört ki a nevetés.
-Komolyan nincs másik?-Kérdezte apu.
-Szerintem jól áll.-Jegyeztem meg a hasamat fogva a nevetéstől.
-Jól nézel ki. Igazi szívdöglesztő csávó.-Nevetett anya is. Egyikünk sem bírt leállni.
-Szerintem riadót kellene fújnunk, mert egy igazi hódító járkál az utcákon, aki minden lánynak elállítja a lélegzetét.
-Oké, fejezzétek be mindketten!- Nevetett velünk apa. 

***
Már csak percek voltak hátra az indulás előtt. Odalent álltunk, és vártunk. Először Natashá-ék mentek el. Aztán én elköszöntem mindenkitől, majd azt mondtam hogy fent hagytam valamit, és még pisilnem is kell. Úgyis mi voltunk az utolsók akik a hintóba szállhattak, szóval simán elengedtek.
Persze csak kamuztam, hiszen megígértem Loki-nak hogy elköszönök. Ezúttal sem kopogtam, csak beléptem. Ugyanúgy olvasgatott, de felállt, és az üveghez sétált. Most először én is oda sétáltam, közel hozzá.
-Most mi történt? Nem esik. Családi dráma? A Stark fiú?-Találgatott.
-Megígértem hogy elbúcsúzom.
-Búcsú puszit is kapok?
-Ha-ha. Vicces.- Megforgattam a szemem, majd a kilincshez sétáltam, és rátettem rátettem a kezemet.
-Olyan fura ez. Pedig megkedveltelek, és a sok csicsás, izgis és érdekes dolog mellett, mégis te vagy itt a legérdekesebb. És soha többé nem találkozunk.
-Én ebben nem lennék olyan biztos.-Villantott egy ördögi vigyort. -Akkor viszlát Allysa.- Nem lepődtem meg már a fura viselkedésén. Hiszen meg van rá az esély hogy tényleg őrült. Elég sok esély van arra hogy tényleg őrült. 
-Szia Loki.-Köszöntem el.
Pár pillanatig megálltam az ajtó mögött mosolyogva, és gondolkodva. Be kellett vallanom, hiányozni fog. Pedig alig találkoztunk.

Lesiettem a szüleimhez, beszálltunk a hintóba és hazamentünk.