Far From Home

82.

Egy gyönyörű halványkék hintóban ültünk Lokival. Az ég felettünk szinte már fekete volt és az eső úgy szakadt, hogy alig lehetett látni valamit a távolban, de én tisztán emlékeztem a fakó házakra, a tájra és az emberekre, bár senki sem volt az utcákon. Két okból: mivel szakadt az eső és mivel titokban érkeztünk, hiszen Loki nem olyan védett, ha nem Asgardban van. Lokival egyikünk sem számított az esőre, így a hintóig tartó fákkal szegélyezett úton mindketten megáztunk. Ekkor Oliver is velünk tartott, mivel már sokkal közelebb volt Lokihoz, aki annyira megbízott benne, hogy a javaslatomra beavatta a legféltettebb titkába. Újra Alfheimben voltunk és a palota felé tartottunk.
Már két hét telt el a Siffel való első edzésem óta. Mindennap órákat vettem tőle, csupán egy pihenő napot kaptam, amikor a harcosoknak sem volt semmilyen megerőltető edzése. Loki néha észrevette, hogy fáradt vágyok, de ahányszor megkérdezte beadtam neki valamit, hogy lovagoltam vagy nem aludtam jól vagy esetleg azért fáj ennyire a lábam, mivel elestem. Bár elmentem Lokival lovagolni, nem az okozta az izomlázamat. Minden egyes hazugság előtt gondoltam arra, hogy be kellene avatnom, de tudtam, hogy rendkívül dühös lenne, ha megtudná.
Ahogy megfogtam a kezét, rám mosolygott, de csak halványan és hamar elnézett. Borzalmasan fáradt volt és gondterhelt, de mindig próbáltam enyhíteni a stresszen, ami már megállás nélkül érte. A háború semerre sem haladt, mintha valaki megviccelte volna. Éjjel-nappal az államügyek és a harc kötötte le a figyelmét. Amikor volt szabadideje, akkor is sokszor csak merengett az ablakban ülve, ahelyett, hogy olvasott vagy velem töltötte volna az időt. Szerencsére, hallgatott rám még valamennyire és el tudtam csábítani lovagolni, sétálni vagy beszélgetni. Mindig fel tudtam vidítani, csak már sokkal több erőfeszítésembe telt, mint két héttel ezelőtt, de a boldogsága minden fáradtságot megért. Ennek ellenére, minden egyes nevetés után úgy éreztem, hogy a kapcsolatunk csak még jobban elmélyült, már ha lehetséges volt ilyen.
Ezalatt az idő alatt a lányokkal több időt töltöttem. Sokszor csak az én vagy Tessa szobájában lógtunk és nasiztunk valamit, közben beszélgettünk, de olyan is volt, hogy lementünk a városba, hiszen sosem fedeztem fel úgy igazán és Tessa sem volt még odalent soha. Oliver nagyon sokat volt Lokival, így a barátnőjének több ideje lett ránk.
Amint behajtottunk a hintóval a szivárványpalota udvarára több szolgáló is hozzánk sietett egy esernyővel. Ez úgy nézett ki, mint a japán napernyők, csak egy más anyagból készült. Amit a fejem fölé tettek, az egy fehér volt, min apró kék pöttyök voltak. A szolgáló aki átadta így esernyő nélkül ment mögöttünk. Az épület az eső miatt még fakóbb volt, mintha egy függöny lett volna körülötte. Felsiettünk a tornácra, ahol a Királynő és a kis Hercegnő már várt ránk. Meghajoltam az édesanya előtt és megöleltem a lányát. Mindkettejükről sugárzott az öröm. Csupán 12 napja Asgardban voltak, ahol vendégekként töltöttek el egy hetet. Loki beleegyezett, hogy az édesanyját megismerje jobban, de csak azzal a feltétellel, hogy bármikor hazaküldheti őket és utána a kapcsolatuk csak professzionális lesz. Végül egyáltalán nem küldte el a családját és próbált rájuk időt is szakítani. Az első pár nap után már győzködnöm sem kellett. Jót is tett neki, hogy mással volt elfoglalva végre. Sokszor én is velük voltam és mindig megmelengette a szívem, amikor együtt nevettek vagy elmélyülten társalogtak könyvekről, politikáról, hobbikról és akár olyan dolgokról, amit én nem is értettem. Loki egyre közelebb került az anyához, bár nem engedte még olyan közel magához. Azt mutatta neki, amit mindenkinek: a sármos, vicces, szigorú, királyi énjét. Persze, nem vártam csodákat egy hét után, de pozitívan kellett csalódnom.
A Királynő egy szalonba vezetett be minket, miközben a hogylétünkről érdeklődött és mesélt arról is, hogy a lánya mennyire várta, hogy újra találkozzunk. Én végig a gyönyörű kék ruháját dicsértem. A színe kicsit erősebb volt, az ujja egy átlátszó anyagból készült és olyan habos-babos volt, minta csak egy Barbie hercegnő lépett volna ki az egyik mesefilmből. Leültünk egy kis kerek asztalhoz a szalon közepén, ahol színes sütemények voltak egymásra pakolva és frissen főzött tea illata szállt a levegőben. A teát epresnek ítéltem, de amint bele kóstoltam éreztem az eper mellett a vanília aromát is.
-Isteni ez a tea! - mondtam. Sokkal felszabadultabban tudtam viselkedni az együtt töltött hét után.
-Ugye? Ez a kedvencem! - tette hozzá Nova hercegnő.
-Kedvencről jut eszembe - kezdte Loki - szoktál még hegedülni?
Asgardban, a kislány magával hozta a hegedűjét és több klasszikus zene számot is eljátszott rajta. Én teljesen elképedtem azon, hogy milyen ügyesen játszik és hogy ezek a művek is milyen gyönyörűek tudnak lenni. Megszerettette velem a klasszikus zenét és Lokinak is nagyon tetszett. A napokban többször is felhozta, a lány csodálatos játékát és azt mondta, hogy egy született tehetség. Tőle még sosem hallottam ilyesmit.
-Persze, mindennap gyakorolok.
-Napról-napra fejlődik és egyre bonyolultabb műveket tud eljátszani, főleg az új hegedűjével.
-Új hegedű? - kérdeztem.
-Igen, ajándékba kaptam édesanyámtól.
-Milyen alkalomból?- kérdezősködtem tovább.
-Nincs különösebb alkalom. Egy anya vehet a lányának értékes ajándékokat csak úgy is, nem?- mosolyodott el.
-Hercegnő - szólt Loki - mi lenne, ha megmutatnád Alyssának ezt az ajándékot? Addig mi átbeszélünk felnőtt dolgokat - nézett rám is. Nem értettem miért akart elküldeni engem is, hiszen még a Tanácsban is benne vagyok, mindent tudok. Persze, lehet, hogy titkol előlem valamit, pedig semmi okot nem adtam rá.
-A legnagyobb örömmel - állt fel a lány és én is le sem véve a szememet Lokiról.
Ahogy mentünk a szobája felé Hercegnő áradozott az új hegedűjéről, meg az édesanyjáról, de nem tudtam odafigyelni. Csak arra voltam képes gondolni, hogy Loki mit titkolhat előlem. Midgardal valamit? A szüleimmel valamit? És ha igen, miért mondja el az anyjának? Egyáltalán nincsenek olyan közel, hogy a nagy terveit elmondja neki, mindig is nagyon nehezen bízott meg az emberekben. És ha a Földről van szó, akkor miről? Loki már egy ideje felhagyott a föld ostromlásával, csak egy területet tartott meg magának, amíg nem kezdi újra, de az biztosan nem most lesz, amikor háborúban áll 6 Birodalommal és a Bosszúállók is meg akarják találni őt.
Azon a folyosón mentünk, amelyiken a Hercegnő szobája található, viszont nem jutottunk el odáig. Egy szempillantás alatt betörtek az ablakok és sötét alakok ugrottak be. Feketébe voltak öltözve, a ruhájuk bőrből készült és a csizmájuk a vádlijuk közepéig ért, szinte egybeolvadt a nadrágjukkal és kilógott belőle egy tőr ezüstszínű fogatja, ami a nagy feketeségben világított rajtuk, de a kezükben is kardokat tartottak. Mindnyájukat 180 centiméternek vagy annál magasabbnak láttam. Ami viszont a legkülönösebb volt bennük, hogy az arcuk el volt takarva és csak a szemük látszódott ki. A tekintetük viszont vérszomjas volt ahogy ránk szegezték a fegyvereiket. 4 őr egyből elkezdett felénk futni és több is elindult a folyosó másik végéről, de újabb csapat támadó megállította őket. Az egyik fekete ruhás, aki előttem landolt szinte rögtön megragadta a csuklómat, egy másik pedig a hercegnő karját markolta meg, hogy ne tudjon elfutni. Megpróbáltam kirántani a csuklóm, de nem sikerült és elöntött a pánik. Nem tudtam másra gondolni, csak hogy élve kijussak innen és szinte már hisztérikusan rángattam magam, amikor elkapta a másik csuklómat is. Amikor a szemébe néztem nem láttam semmit, csak sötétséget, mintha egy démonnal álltam volna szemben. Halványan hallottam magam mögött, ahogy az őrök kiabálnak, hogy engedjenek el minket, de az én támadom nem is reagált, csak a Hercegnőé. Ő behúzta maga elé a kislányt és a kardját a nyakához tette. Ahogy felsikoltott, a fejem kitisztult. Az a lány csak egy gyermek, egy csodálatos kislány. Nem veszthettem el az eszem. Nem azért edzettem két hete, hogy hagyjak meghalni egy gyereket. Felemeltem a lábamat és bokán rúgtam a támadómat, aki éppen hogy csak megbillent, viszont így ki tudtam húzni a jobb kezemet a szorításából, a másikat ugyanis nagyon erősen tartotta. Reagálni sem volt időm, a következő pillanatban a keze csattant az arcomon. Mindeközben másik 5 behatoló harcolt az őrökkel. Az arcom égett, mintha a tűz perzselte volna, viszont a bátorságom nagyobb lett, mivel nagyon felidegesített. Mielőtt újra elkaphatta volna a kezemet, azt rátettem arra a csuklójára, amivel fogta az arcomhoz közel álló kezemet. Minden erőmmel elkezdtem a kezét a térde felé nyomni, így elvesztette az egyensúlyát és a földre esett. Elléptem tőle, majd bevetettem a második fegyveremet, az erőmet. Miközben megjelentek a kék körök a kezem körül a fickót végigcsúsztattam a földön és kidobtam azon az ablakon, ahol beugrott. Arra néztem, aki fogta a Hercegnőt. A kard már belevájt a bőrébe és a vére lassan folyt a mellkasa irányába.
-Engedd el!- kiáltottam rá. A kardok csattogásától és kiabálástól zengett az egész palota, hiszen már nem csak ezt az emeletet támadták meg. A szakadó eső is már csak aláfestette a már-már háborús hangokat.
-A Hercegnő és te vagytok a második legértékesebb zsákmány, akit meg kell ölnünk - erősebben szorította a kardot, és egy még nagyobb vágás keletkezett a lány nyakán. - De megkímélhetem az életét pénzért cserébe.
-Mennyit kérsz?
-Tíz milliót.
-Tíz millió mit?
-Dollárt.
-Földi vagy?
-Csak voltam, mielőtt megszöktem ADX Florence börtönből.
Colorado államból, ahol Amerika legveszélyesebb bűnözőit tartják fogva. El sem tudtam képzelni miféle bűnök miatt zárták be oda.
-Engedd el a lány. A szavamat adom, hogy megadom a pénzt. - A támadó elengedte a Hercegnőt, aki mellém szaladt és beállt mögém. - Már ha életben leszel, hogy fel tud használni, idióta - mondtam, majd felemeltem méterekkel a föld felé a fickót és teljes erőmből a falnak vertem, ahol egy tavat ábrázoló bekeretezett képnek esett és az üvegszilánkok szétvágták az arcát. Ha életben is volt, amikor lezuhant, nem maradt meg sokáig. Azt hittem érezni fogok valamit. Szomorúságot, boldogságot, megbánást, bármit. De semmit nem éreztem, csak arra gondoltam, hogy bárki is volt ez, megérdemelte, hogy meghaljon. Körülöttünk egy kész csatatér volt. A királyi hadsereg tagjainak és a támadók tagjainak hevertek a holttesteik a földön. Még nekem is traumatikus hatású volt, nem hogy egy gyereknek.
-Anyukám szerinted jól van?
-Biztos vagyok benne. Nagyon sokan vigyáznak rá.
Eszembe jutott Loki. Elfogott az aggodalom, de emlékeztettem magam arra, hogy Loki egy igazi harcos és sosem adja fel. Jól van. Jól kell legyen.
-El kell bújnunk valahová. Vannak titkos alagutak vagy ilyesmi?
-Nem tudok róla.
-Akkor is be kell mennünk egy szobába.
Beszaladtunk a legközelebbi ajtón, ahol egy nagy szoba volt egyetlen kanapéval. Körbesétáltam, végigtapogattam a falakat, de semmilyen titkos átjárót nem találtam. Sőt, egy másik ajtót sem.
-A kanapét nem kellene az ajtó elé tolni? - kérdezte.
-Jobb lenne, ha te elbújnál a kanapé mögé, én pedig megvédelek mindenki ellen, aki be meri tenni a lábát ebbe a szobába.
Nem telt bele sok időbe, hogy az ajtó kinyíljon és egy újabb embert vágjak a falnak. A másik, aki belépett és szintén a levegőben volt a tőrjét a vállamba dobta, mire leejtettem, hogy odakapjak a másik kezemmel. Kihúztam a tőrt, de ezzel csak nagyobb fájdalmat okoztam magamnak. A fickó felállt és nagy léptekkel közeledett felém. Cselekednem kellett, így használtam a saját fegyverét ellene. A tőrt a feje felé irányítottam, ami beszúródott a homlokába. A térdére esett, majd a földre feküdt.
-Orvosra van szükséged!- szólalt meg Nova hercegnő. Szerencsére az egészből semmit sem látott, csak engem nézett végig.
-Nem tudom, hogy hogyan jussunk ki innen.
-Csak menjünk és te majd félredobálod az embereket, mint eddig.
Nem akartam bevallani, de kezdtem fáradni.
-Maradjunk még egy kicsit, jó?- a kezemet a sebemre szorítottam, ahonnan folyamatosan folyt a vérem. Amint a kezemet odahelyeztem éreztem a meleg folyadékot és körülötte a forró bőrömet.
-Minél hamarabb el kell indulnunk - állt fel a kislány. - Nem nézel ki valami jól.
-Jól vagyok - válaszoltam. - Rendben, menjünk - tudok még harcolni.
Már az ajtónál jártunk, amikor felfigyeltünk valami furcsára. Teljesen csönd lett, egyetlen hang sem szűrődött be. Lassan nyitottam ki az ajtót. A folyosón elszórtan élettelen katonák és támadók feküdtek, a falra és az ablakokra vér fröccsent és lassan csorgott le a földre. Az eső már csak csöpögött, így az egész palotára csend ült. Osonva haladtunk végig a folyosón, közel az ajtókhoz. Sikeresen lementünk a lépcsőn, majd a következő előtt hallottuk, hogy valaki jön. Elbújtunk az egyik oszlop mögé, ami a lépcsőt szegélyezte. Amikor már elég közel hallottam az embereket előugrottam a kék köröket a kezem köré vetítve. Asgardi katonák jöttek velem szemben, de megtorpantak, amint megláttak.
-Önt kerestük, hölgyem - szólt az egyik.
-Hol van Loki?
-Odalent.
-A Hercegnőt el tudnátok vinni orvoshoz? Hamarosan megyek én is - fordultam a lányhoz - csak beszélnem kell Lokival. A katonákkal biztonságban leszel, ismerem őket.
Lefutottam a lépcsőn és Olivert láttam egyedül állni.
-Hol van Loki?
A folyosó közepére mutatott, ahol holttestek között megpillantottam a zöld ruháját. Háttal volt nekem, de láttam, hogy térdelt valami fölött.
-Azt mondta, hogy senkit se engedjék a közelébe, de szerintem ez rád nem vonatkozott.
Elkezdtem futni felé, de méterekkel mögötte megálltam, amikor megláttam, hogy mi is az, amit néz. Egy gyönyörű kék ruhát pillantottam meg, ami olyan habos-babos volt, minta csak egy Barbie hercegnő lépett volna ki az egyik mesefilmből. Lassan sétáltam Loki felé ahogy megpillantottam a Királynő élettelen szemeit. A hasán többször is átszúrtak, több sebből is szivárgott a vér, ami beszennyezte a ruháját. Loki arcáról sugárzott a fájdalom, bár két könnycsepp gördült végig az arcán, nem sírt többet. Megtalálta a családját újra és elveszítette újra. Szertefoszlott a remény is, hogy egy új, szerető, támogató és gondoskodó édesanyát kapjon, pont mint Frigga volt. De az igazi anyját meg sem ismerhette. Elfordította a fejét és a vállamra tette, közben átölelt. Mindkét kezemmel közelebb húztam magamhoz és szorosan tartottam, miközben döbbenten néztem a holttestet. Megszakadt a szívem Lokiért és a húgáért. Én nem voltam olyan erős mint Loki, így megállíthatatlanul indultak meg a könnyeim.