Far From Home

7.

Megláttam őt. Ugyanúgy nézett ki mint amikor utoljára láttam: zöld és fekete ruha, fekete haj. Bár az arcát nem láttam, mert kifelé nézett a hatalmas ablakokon, nekem háttal, a kezét hátra kulcsolva. Oldalra fordította a fejét, mivel meghallott.
-Csak nem... A bolond midgardi lány?

Furcsa volt újra hallani a hangját.
A kezem köré vetítettem a tűzköröket.
-Nincs szükség fenyegetőzésre- mondta miközben újra előrefordította a fejét.
Közelebb akartam menni hozzá, szóval odasétáltam mögé, de méterekkel arrébb.
-Ki vagy te?- kérdeztem dühösen.
-Nem igaz... Nem hiszem el hogy nem emlékszel rám. Felejthetetlen vagyok. - mondta nagyképűen. Én azonban továbbra sem hátráltam, újra megkérdeztem.
-Ki vagy te?
-Loki, Asgardból. Vagy inkább mondjam úgy, hogy a te gonosz, szerelem- és divat szakértő, jövendőmondó barátod?
-Most nincs kedvem ehhez! Tudom, hogy nem csak egy  sima bűnöző vagy Asgardból!
-Igaz... Sokkal több vagyok annál. Izgalmasabb vagyok. A nevem Loki Laufeyson.-Eltűntettem a kék karikákat, tudtam hogy elkezd beszélni.-Odin örökbefogadott fia. Hosszú történet hogy miért, vagy hogyan. Már egyszer jártam itt New Yorkban, és majdnem sikerült el foglalnom. Csak az a hülye csapat mindent elrontott.-És a szüleim ezt is kihagyták a sztorikból...-Sokszor elárultam Odint, és a testvéremet is. Szóval, mint mondtam, sokkal izgalmasabb vagyok.
-De akkor ha tényleg ennyire gonosz vagy, miért voltál a 7.-en?
-Mert oda tartozom. A palota az otthonom, és amúgy is túl veszélyes vagyok, hogy sima börtönbe zárjanak.
-Azt látom.-Néztem ki az ablakon.
-Mit keresel itt? Ennyire hiányoztam?
-Számon kellett kérjelek. És amúgy sem bírtam tovább otthon lenni...-Mondtam, aztán az ablakkal szemben lévő kanapéra dobtam magam, a fejemet pedig a fejtámlára tettem, úgy hogy a plafont bámultam.
-Baj van a családi fészekben?
-El sem hinnéd mekorra.
-Na és a Stark fiú?
-Vele van a legnagyobb...
-Valóban? Pedig tegnap még kézenfogva sétálgattatok.
Ránéztem.-Szóval te voltál az a pasi! Mit csináltál ott?
-Ezt-azt. Leginkább a világ elfoglalását tervezgettem.
Csend lett egy pár pillanatig, de éreztem hogy arra vár hogy szokásomhoz híven kimotyogjam neki a bajaimat. És akkor annyira nem érdekelt semmi hogy nem számított mi történik, én elmondom.
-Tudod miután láttál minket hazamentem, és anya mondta hogy elmennek apuval vacsizni este. Én pedig áthívtam Seant. És ő azt hitte hogy le akarok vele feküdni. 
-És megtetted?-Kérdezte bátran. Eszméletlenül furcsa volt hogy egy "ember" még ilyen kérdéseket is halálosan komolyan, semmi szégyennel a hangjában tud feltenni, úgy hogy nem is igazán ismerjük egymást. Én biztosan összehúznám magamat miközben valakinek egy ilyen intim kérdést teszek fel. 
-Nem. Nem készültem még fel rá. És nem bízom benne eléggé, ahhoz hogy ekkora lépést tegyek meg vele.-Az utóbbi kijelentést, inkább magamnak vallottam be. Addig bele sem gondoltam abba hogy pontosan miért nem tettem meg.
Sóhajtottam egyet.-Aztán ma a családom eljött hozzánk a hülye szülinapom miatt. Mielőtt elmentek volna megmenteni a világot, összevesztem a szüleimmel. Mert állandóan gyerekként kezelnek, érted? Nem értik meg, és nem is fogják hogy már elég érett vagyok ahhoz hogy elmondják hogy te ki vagy. Még rólad sem beszéltek! Soha! Mert féltettek tőled!
Megfordult, és végre szembe találtam magam a világító zöld szemeivel.-Talán jól tették.
-Ezt meg sem hallottam.
-Talán azért jöttél ide, hogy bebizonyítsd hogy tudsz egyedül boldogulni.
-Most már felcsaptál pszichológusnak is?- mosolyogtam. Furcsa, hogy fel tud vidítani mindig, pedig sosem áll a szándékában. Ki tudja, valójában mit akar?
-Azért gondolkozz el rajta.
-Mint mindenen amit te mondasz? - Ezzel én arra céloztam hogy milyen hülyeségeket beszél, ami szerintem neki le is esett, de akkor is úgy tett mint aki azt hiszi másra gondolok.
-Nahát, ilyen nagy hatással vagyok fiatal lelkedre?
Elnevettem magam.-Kérlek, ne beszélj így többet! Elég ijesztő - elmosolyodott azon amit mondtam, aztán visszafordult az ablak felé.
Végigsimítottam a kanapén. Elárasztottak az emlékek. Ahogy gondolkodtam egy könnycsepp végig gördült az arcomon.
-Tudod... Elég rossz helyet választottál a találkozásra.
-Nem mintha én hívtalak volna.
Ügyet sem vetve a megjegyzésére folytattam.-Annyi itt az emlék. Képzeld el, egyszer ezen a kanapén összebújva néztük a kivilágított várost. Gyönyörű volt. Minden olyan tökéletes volt. Azonban, egy-két órával később  Pepper felhívta Sean-t,  hogy mindjárt hazaér, és elmehetnének enni valamit. Abban a pillanatban felpattantunk, és el kellett bújnom a szekrénybe, de rám esett a fél ruhatára. Egy pár pillanatig bent állt velem, és csak nevettünk azon hogy milyen szerencsétlen vagyok. - mosolyogtam. - De nem csak itt vannak emlékeink. Mindenhol. Az egész városban. Borzasztó itt lenni. Legszívesebben eltűnnék a francba, messze innen, egyedül. Vagy nem is léteznék. Mert nem akarok mást, csak azt hogy messze legyek a szüleimtől, a Bosszúálloktól, Mollytól, és Seantól. 
Megfordult.-Komolyan gondolod? Tényleg ezt akarod?- mondta, majd nagy hévvel kiment az erkélyre. Valahol a háromnegyede fele megállt, felnézett az égre. 
Mentem utána, nem értettem mi történt. Három méterrel arrébb álltam meg.-Loki, mit művelsz?
-Alyssa Rogers! Felajánlok neked valamit: gyere velem Asgardba! Ha tényleg ennyire borzasztó itt lenni, és nem is akarsz, hát miért maradsz? -Kinyújtotta felém a kezét.- Én hölgyként kezellek, és nem gyerekként. Mit gondolsz?

Elgondolkoztam. És tudjátok mit?

Kapja be anya és apa! Kapja be Sean! Kapja be Molly! És kapja be az egész világ!

Megfogtam a kezét.

Elhúzok innen.