Far From Home

84.

Bűntudattal küszködve, csendben ültem végig az utat, közben Loki és Oliver is csak néha-néha szólaltak meg. Asgardban hideg volt és sötét, mintha csak a hangulatunkat tükrözte volna az időjárás. Nemrég leesett az első hó, ami gyönyörű volt, bár nem tudtam kiélvezni Lokival a sok teendője miatt. Több időt szerettem volna tölteni vele, de a kínos csend közepette nem akartam felhozni, hiszen dühös volt rám. Nem hibáztattam, én is rájöttem, hogy ez az egész miattam történt.
Amikor kiszálltunk a hintóból megláttam a két legjobb barátnőmet, szinte futva elindulni felém. Nem teljesen értettem mi történt, de nagyon örültem annak, hogy ott voltak. Amint odaértek hozzám, rögtön megöleltek.
-Hallottuk mi történt és hogy te is megsérültél. Nagyon aggódtunk, hogy komoly bajod van - mondta Tessa.
-Jól vagy? - kérdezte Lucy, ahogy elhúzódtak.
-Nem sérültem meg komolyan, csak elfáradtam... - ebben a sok lelki megrázkódtatásban.
-Mindjárt visszajövök - mondta Tessa mielőtt Oliverhez ment. Átölelte, de Loki jelenlétében elég volt annyit tudnia, hogy a barátja mennyire sérült meg.
-Tudtam, hogy meg tudod védeni magad, de úgy hallottam, hogy nagy volt a mészárlás.
-Tudsz még valamiről?
-Csak hogy megvédted a Hercegnőt, de semmi mást. Miért? Történt még valami?
-Később elmondom - suttogtam. Biztos voltam abban, hogy hamarosan tudni fogja az egész palota, hogy meghalt a Királynő, de nem tudtam elmondani, hogy mi történt.
A Hercegnő és a barátja is kiszállt a hintóból. A fiú el volt képedve, viszont a kislánynak már ismerős volt a környék és nem is volt olyan hangulatban, hogy gyönyörködjön Asgard szépségén. Teljesen meg tudtam érteni. Egyből odaléptem hozzájuk és Lucyt húztam magammal.
-Arra gondoltam, hogy először elhelyezkedhetnétek a szobátokban, utána csinálhatunk valamit együtt, ha gondoljátok.
-Ha megbocsátasz, én a mai napot már szívesebben tölteném a szobámban. Egyedül.
-Persze, semmi gond.
Lucy meglátta a Hercegnő vörös szemeit és már tudta, hogy valami nincsen rendben. Talán már sejtette is, hogy mi történt.
Hátra néztem, mivel hallottam, hogy Loki és Oliver valamiről beszélnek, így hallgatóztam és rájöttem arra, hogy összehívták a Tanácsot. Megkértem Lucyt, hogy kísérje a gyerekeket a szobájukba, majd Lokiékhoz sétáltam.
-Mehetünk?- kérdeztem.
-Mi megyünk. Te nem.
-Én is a Tanács tagja vagyok!
-De most nem jössz!
-Ez nem ér... Eddig szinte mindig jelen voltam és sosem mondtam semmi rosszat.
-De én nem akarom, hogy most ott legyél. És ha én nem akarom, akkor nem leszel ott.
Meghökkentem és meg sem tudtam szólalni miközben elsétáltak mellettem. Vissza kellett fognom magam, hogy ne kiabáljak utána mindenki előtt. Helyette vettem egy mély levegőt, felszegtem  a fejem és a gyerekekre koncentráltam. Elővettem a legnyugodtabb és a legkedvesebb arcom, mivel tudtam, hogy egy gyászoló gyereknek a legkevésbé van szüksége egy újabb feszült és ideges felnőttre. Vagy inkább egy tini lányra kapcsolati problémákkal. Ez voltam én igazából, mégsem akartam belátni... soha. Asgardban egy teljesen más emberré alakultam, egy felnőtté. Én legalábbis így éreztem.
A délutánt leginkább a barátnőim társaságában töltöttem, de sokszor ránéztem a gyerekekre is. Egyszer sírva találtam rájuk, egyszer nevetve, de sajnos az csak egyszer történt meg.  A sírás után a nevetésük viszont olyan volt, mint amikor hosszú idő óta először kisüt a nap. Megmelengette a szívemet és ahányszor eszembe jutott mindig mosolyt csalt az arcomra. Így hát nem voltam magányos, bár Loki nem is keresett. Este viszont, amikor egyedül feküdtem a hatalmas ágyamban, pillanatok ugrottak be a korábbi küzdelemről. Amikor próbáltam elnyomni ezeket, akkor pedig a Lokival való veszekedés jutott az eszembe. A bűntudat teljesen felemésztett és három szó ismétlődött a fejemben egyfolytában: az én hibám. Miattam történt, ami történt. Ha én nem erőltetem, még ott Alfheimben, akkor csak egy hírt kaptunk volna a királynő haláláról. És nem érintett volna minket így. Nem érintette volna Lokit így. Tehát nem csoda, hogy dühös rám... én is az vagyok magamra. 
Egy örökkévalóságnak tűnő ideig forgolódtam, képtelen voltam aludni. A függönyök közötti résen láttam, hogy már hajnalodott, ami csak még jobban idegesített. Az ajtómat tanulmányoztam, amikor az váratlanul kinyílt. Először azt hittem, hogy én tettem az erőmmel, de akkor megláttam egy ismerős alakot, rájöttem mi történt. Loki belépett és becsukta maga mögött az ajtót, én pedig felkönyököltem. 
-Mit csinálsz itt? 
-Nem tudok aludni - mondta. - Úgy látom te sem.
-Talán nem is akarok - Nem tudtam hogyan viszonyuljak hozzá. Dühös voltam rá, de magamra is. Csak nem tudtam, hogy kire voltam jobban, így nehéz volt eldönteni, hogy mégis mit tegyek. Ha magamra, akkor mindent megteszek, hogy jóvá tegyem, de ha rá, akkor hagyom, hogy ő tegyen meg mindent.
-Ezt valahogy nem hiszem el.
-Ha nem tudsz aludni, akkor igyál egy teát, olvass valami ijesztőt vagy csinálj valamit... Nem értem mit keresel itt.
-Társaságot.
-Azt hittem, hogy nem akarsz tőlem semmit jelenleg - mondtam nyugodtan.
-Olyan nincs, hogy tőled ne akarjak semmit. De úgy érzem, hogy ellene vagy most a társalgásnak, szóval jobb, ha hagylak aludni. Jó éjszakát - köszönt el, majd kilépett az ajtón. Átfutott az agyamon, hogy megállítom, de mégsem szóltam semmit. Amint kilépett megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy mára elegem van a drámából, ami igazából az életem és csak aludni szeretnék. Átfordultam s másik oldalamra, a fejemre húztam a takarót és végre álomba merültem.

Másnap reggel arra ébredtem fel, hogy fáj a hasam. Nagyon furcsa volt, még sosem éreztem ilyen fájdalmat korábban, de szerencsére nem fájt annyira, hogy ne tudjak megmozdulni. Nyomó érzést éreztem a hasam alján. Pont amikor fel akartam kelni végre, Lucy bejött a szobámba. Felültem, de ekkor belenyilalt a fájdalom a fejembe.
-Jó reggelt! - köszönt, amint meglátta, hogy ébren vagyok. - Hogy vagy? Kialudtad magad?
-Igazság szerint... Nem érzem valami jól magam. Hasogat a fejem és a gyomrom sincs rendben.
-Mikor kezdődtek a fájdalmaid?
-Nem régen... Nagyjából 10 perce.
-Hívjam az orvost?
-Nem, valószínűleg semmi bajom, csak a sok szorongás és stressz az oka. Már korábban is előfordult, hogy amiatt alakultak ki testi panaszaim.
-Akkor hozok gyógyteát, rendben?
-Jól van.
Lucy nem sokkal később visszatért és az ágyba felszolgálta nekem a teát, meg egy kis kekszet, de képtelen voltam két falatnál többet enni, mivel hányingerem is lett. Egyszerűen nem értettem, hogy miért vagyok ilyen rosszul. Lucy segítségével felvettem egy egyszerű sötétkék ruhát azért, hogy kimenjek egy kicsit a levegőre. Úgy éreztem, hogy az segítene egy kicsit. Mialatt mentem le a lépcsőn megszédültem és Lucy fogta meg a kezem. Ezután ameddig le nem értünk folyamatosan ment a kérdezősködés arról, hogy mit csináljon, hívja-e az orvost vagy szóljon legalább valakinek, hozzon-e valamit. Alig tudtam leállítani. Értékeltem az aggodalmát és hogy mindenáron segíteni akart, de nem esett jól a folyamatos kérdezősködése. Kicsit tovább tartott, de végre kiértünk a levegőre. Odakint hideg volt, de a napsugarak nagyon kellemesen melegítették az arcom, amint felnéztem. Lucyval csak egy pár lépést mentünk, mielőtt megálltunk. Katonák gyakorlatoztak és velük volt Loki is. Azért álltam meg, mert megláttam. Ő is észrevett és összenéztünk. Hirtelen megint szédülős érzésem lett és bele kapaszkodtam Lucy karjába. Egy újabb furcsa érzésem lett. Mintha minden életerőmet elszívták volna és borzasztóan nehéz lett tartani a fejemet, így elnéztem Lokiról a földre. Az érzés tovább erősödött és már nem volt erőm megállni. Lucy próbált megtartani, de sikertelenül és leestem a földre. Hallottam, ahogy Loki a nevemet kiáltja, majd eldobja a fegyvereit, Lucy pedig egyből lehajolt hozzám. Mérhetetlen fáradságot éreztem és beszélni is nehéz volt, de válaszolni akartam arra, hogy mi a baj.
-Nagyon... Fáradt vagyok. Nem értem miért vagyok ilyen rosszul.
Ezután már a szemeimet is behunytam, túl nehéz volt nyitva tartani. 
-Miért izzad ennyire?- hallottam Lucy hangját tompán. 
-Valaki hívjon egy orvost! És egy hordágyra is szükség van!- kiabált Loki, de számomra a hangja suttogásként hatott, majd minden zaj megszűnt és egy sípoló hang erősödött fel.