Far From Home

13.

Kivágodott az ajtó. Loki hatalmas indulattal viharzott be, és egyenesen felém jött. A ruhája koszos volt, és sebek borították az arcát. Horzsolások, és egy-két vágás. A homlokán lévő sebből egy vércsík húzódott, amit már csak a páncélja rejtett el.
Az szeme pedig olyan dühöt árasztott amilyet még nem láttam. Majd hirtelen elkapta az alkaromat, és elkezdett húzni.

Olyan erősen szorított hogy felkiáltottam.
Nem akartam menni vele sehova, szóval nem mozdítottam a lábaimat. Azonban így lerántott a földre.
-Loki! Engedj el!- kiabáltam miközben húzott.
-Állj fel!- kiabált, majd egy nagy erőbedobással felrántott, majd tovább vonszolt. A karomat egyre jobban szorította.
-Ez fáj!- kiáltottam. Végre kiértünk a szobából, és egy lökéssel elengedett. A kezemmel megfogtam az alkaromat, mert iszonyatosan fájt. Rémülten néztem rá.
-Mondtam hogy ne menj be!- kiabált tovább. -Mégis mit gondolsz?!- Bekönnyesedett a szemem. -Hogy az csak szóbeszéd volt?! Én nem az apád vagyok!
Jane Loki mögé futott.-Mi történik itt?
-Menj vissza Jane! -mondta Loki, de végig mereven nézett engem.
-De...
-Azt mondtam menj vissza!-Ezúttal kiabált, és belökte Janet, majd a gondolatával becsukta az ajtót.
Én meg sem tudtam szólalni, teljesen lefagytam.
-Világosan megmondtam, hogy ne tedd be a lábad abba a szobába! Talán, legközelebb, ha nem hallgatsz rám sokkal rosszabb büntetésed lesz. Ami azt illeti, ez nem volt büntetés. El sem tudod képzelni nálam mit jelent ez a szó.-Végig a szemeimbe nézett. Ijesztő volt és féltem tőle. Először. Ha meg tudtam volna szólalni azt ecseteltem volna neki hogy milyen beteg. De egy hang se jött volna ki a torkomon.
Végül, amikor már fél perce néztük egymást, csak megingattam a fejemet, majd megfordultam, és sietős léptekkel elmentem. Muszáj volt elmennem, mert alig tudtam vissza tartani a könnyeimet. Azonban ahogy elindultam máris jöttek. Alig láttam valamit, de nem akartam megtörölni a szemeimet, ameddig lát. Amint beértem a szobámba, bezártam az ajtót, és nekidőltem. Csak néztem magam elé, a könnyeim pedig patakként csorogtak végig az arcomon. Csalódtam benne. Az egyetlen ember volt akire támaszkodhattam akkor. Jane is lenézett -láttam rajta- azért mert eljöttem otthagyva a szüleimet. Itt nem volt senkim. De Lokival jóban voltam. Szerettem vele lenni. Azt hittem engem sosem fog bántani, de tévedtem. Milyen naív voltam! A karom piroslott, és fájt, én pedig nem tudtam mit csináljak. Abban biztos voltam hogy egy ideig nem megyek sehova.
Aznap este az ablakból néztem a kis tavat. A hold fénye szépen megvilágította. Mintha világított volna a víz. Kisírtam magam, és még mindig nyomott valami, de egy fokkal jobban lettem. Kopogtattak, én pedig az ajtóhoz mentem, de mielőtt elfordítottam volna a kulcsot, megkérdeztem ki az.
-A Gonosz - hallottam a választ. A hangja csalódott volt.
-Menj el, Loki! Nem foglak beengedni, te is tudod.
-Gondoltam - sóhajtott.-Holnap bemehetsz Janehez szabadon. Nem foglak kirángatni.-Kis szünetet tartott, szerintem választ várt. De nem tudtam eldönteni hogy mit akar most ezzel. Kibékülni? Vagy valami csapdát állít nekem ezzel? Megvárja amíg kijövök és a szüleim elé dob, valami fenyegetéssel feléjük? -Jó éjszakát. - mondta végül, aztán elment. Álltam ott, és nem tudtam eldönteni mi van. Letekintettem a karomra. Bármilyen furcsa is, a keze nyoma konkrétan ott maradt. Végigsimítottam rajta, és újból érzékeltem a fájdalmat. De nem csak a testi fájdalmat, hanem a lelkit is. Erőt vettem magamon, tisztáztam azt a fejemben, hogy nem leszek gyenge. Éjszakára feltettem egy borogatást a kezemre, viszont szinte semmit sem aludtam.
Másnap miután felvettem egy hosszú ujjú ruhát -hogy eltakarja a piros részt- nagy nehezen kimentem. Azért nehezen, mert például olyanokat csináltam hogy kinyitottam az ajtót, de mielőtt kimentem volna inkább becsuktam. Elszántam magam, de aztán meg is gondoltam. Mindenhol figyeltem, hogy nehogy találkozzak vele. Aztán eljutottam Janehez. A szobájában még nagyobb kupi volt.
-Mi történt?-Kérdeztem ijedten.
-Istenem! Jól vagy?-Rohant oda hozzám.
Bólintottam.-És te?
Látszólag megkönnyebbült.-Én is. Csak kerestem valamit. Ami azt illeti még mindig keresem.-Mondta mielőtt a tükörhöz ment és kihúzta a fiókokat.
-Mit?
-Egy nyakláncot. Egy kalapács volt rajta - mosolygott.-Vagyis a Mjölnir.
-A pöröj?
-Aha - bólogatott.
-Segíthetek?
-Jól jönne.-Janel tovább kutattunk a nyaklánca után. Én éppen a kanapé alá néztem be, ő pedig egy ruhakupacot dobált szét. Azonban az egyik ruhája felém repült és valami megütötte a kezemet.
A hirtelen érzéstől felkiáltottam. Pont ott talált el, ahol amúgy is fáj. Jane egyből ott termett mellettem.-Mi a baj?
-Valami van a ruhában, és megütötte a kezem.-Elkezdett kutakodni a ruhában, és a belső zsebében megtalálta a nyakláncot. Nekem háttal térdelt, így felhúztam a ruhám ujját hogy megnézzem az a rész pirosabb lesz-e, vagy hogy mitől fáj az egész, amikor csak egy ponton talált el az a medál.
Nagy mosoly húzódott a szájára.-Már emlékszem arra amikor ezt ide tettem. Vendégek jöttek hozzánk eljegyzésünk alkalmából és Odin...-Rám nézett. Nem gondoltam hogy hátra fog nézni, egyből vissza rántottam a ruhám ujját.-Mi van a karoddal?- kérdezte, aztán közelebb jött hozzám.
-Hagyd... Semmiség.
Bármennyire is ellenkeztem, sikerült neki felhúzni az ujját. A szája elé kapta a kezét.
-Azért ennyire nem súlyos...
-De az! Hozzád sem nyúlhatott volna. -A kezét arra felületre tette, de fájt és inkább elvettem a kezemet.-Nem tudtam hogy ennyire durván megszorította.
-Biztos nem akarta ennyire erősen...
-Te most véded őt? Loki borzalmas, Ally! Egy szívtelen szörnyeteg!
-Nem az! -Álltam fel. -Jobb annál amit ti gondoltok! Mindannyian. Csak nem látjátok!
-Talán láttuk. Régen. Azóta a maradék jó is kiveszett belőle. De most? Mégis mit kéne látnunk? Gyilkos, hazug, öntelt, tisztességtelen, becsvágyó...
-Csak a rosszat tudod mondani róla! Hol vannak a jó dolgok?
-Benne nincs jó Ally.
-Hónapokkal később hozok neked egy kész listát a jó dolgairól!-Mondtam, majd kiviharzottam a szobájából. Magam mögött becsuktam az ajtaját.
-Máris összevesztetek ?-Hallottam az ismerős hangot mellőlem.
-Most nincs kedvem hozzád, Loki. - Elindultam de megfogta a karomat. Ugyanott ahol az azt megelőző napon. De most csak éppen hozzáért. Visszafordultam, és valamiért nem rántottam el a kezemet. Talán még mindig féltem egy kicsit akkor, de emelett valahogy meg is nyugtatott a gyengéd érintése. Az egyik kezével tartotta a karomat, a másikat pedig egy pillanatra rátette, majd egy ujját végig húzta rajta.
-Én nem akartalak bántani Alyssa.-A nevemet olyan furán mondta ki. Szinte suttogta, de mégis erőteljes volt.
-Nem vagyok ebben annyira biztos - mondtam, miközben az arcát figyeltem, ahogy a kezemet kémleli.
-Nem akarom hogy egy rossz tettem befolyásolja a velem létesített kapcsolatotad.
- A mit?- mosolyodtam el.
-A barátságunkat.
-Egy hiba volt csupán. Megbocsátok, bár te nem kértél bocsánatot.
Bólintott.-Mutathatok valamit?
-Remélem valami izgisebb lesz a könyveknél.
-Az lesz. Ígérem.-Mondta majd furcsa módon a kezét az én kezembe csúsztatta, de csak egy másodpercre, mert amint megérezte egyből elkapta a kezét.
Követtem őt az udvaron át, egy pajta felé. Amikor kinyitotta a pajta ajtaját rengeteg ló látványa tárult elénk. Egy hosszú folyosó volt előttünk, de a közepén mégegy átfutott.
-Miért hoztál ide?-Kérdeztem kicsit gyanakvóan.-Lovakat akarsz gyilkolni?
-Hiszen megbeszéltük.-Indult el előre. -Egyességet kötöttünk. Emlékszel? Én sütöttem veled, még a szupermarketbe is elmentem. -Követtem.- Most te jössz. Törlessz.
-Öljek lovakat?-Kerekedtek ki a szemeim.
-Nem, dehogyis. Állatbarát vagyok. Az állatok nem csapnak be, és nem hazudnak.
-A kettő nem ugyanaz?
-Nem teljesen. A hazudás általában szóbeli átverés, a becsapás pedig általában tettbeli.-Kis idő múlva belátta.-De, lényegében ugyanaz.
-Te is ezt csinálod, nem?
-Más ha én teszem, és ha velem teszik, kedvesem.
Elmosolyodtam a megszólításra. A vége felé megálltunk egy tejfehér paci előtt.
-A tiéd - mondta vigyorogva.