Far From Home

51.

A Loki és köztem levő beszélgetés után csendessé váltam a lovardában. Nem mondtam semmit Tessá-nak sem, csak akkor amikor már vissza vittük a gyerekeket és a megbeszélésre készültem. Elmeséltem neki a komplett beszélgetést, megpróbáltam szóról-szóra visszaadni. Valamennyire sikerült is. Theresa szája is nyitva maradt amikor végeztem. 
-Hogy mit mondtál neki? Ally... Ne válj olyanná mint Ő! Nem éri meg, egy harc megnyerése érdekében sem.
-Miről beszélsz? Ilyen vagyok.
Idegesen felnevetett.-Dehogy vagy. Ezt te sem tudod elhinni. Talán túl sok időt töltesz vele, és sokszor lehetsz ezekben a játszmákban. Mármint részvevőként. Mint az, akit manipulálnak.
Megálltunk a folyosó közepén. -Jézus, mi van veled? Jane visszatért Asgardba és éjszaka átvette az irányítást az agyadban? Mindig ezzel zaklatott!
-Hát igaza volt.
-Nem volt!-Kiáltottam, majd dühösen elindultam. -Lépjetek már túl rajta!-Kicsit hangosabban beszéltem, mint ahogy kellett volna. - Velem sosem játszott semmilyen játékot!-Kicsit késleltetve de Theresa utánam jött.
- Ha ez igaz, akkor is a szemed előtt csinálja.
Megálltam és megfordultam.-Nincs jobb dolgod, mint kioktatni engem? Csak menj fel és várd inkább a pasidat. -Vettem oda neki flegmán. De amint kimondtam megbántam.  Megfordult, és egyszerűen elment. Én is ezt tettem. Aznap nagyon elvetettem a sulykot a tetteimmel. Azonban, nem mélyen belül éreztem, hogy nem lehetek többé a gyönge kislány, aki félénk és inkább elbújik az apja pajzsa mögé. A sarkamra kell állnom, azonban még sokat kellett ezen dolgoznom. De nem vallottam be magamnak egyiket sem. Aznap már nem. 
Sikeresen berontottam a megbeszélés elejére. Az ebédlőben tartották, és a szobalányok székeken ülve hallgatták a főszoba-asszonyt.  Iris már belekezdett a beszédébe. A megjelenésem persze félbeszakította
-Mit keresel itt?-Kérdezte dühösen.
Odasétáltam mellé.- Jöttem átvenni a melót. Igen, mielőtt megkérdezné, hölgyem, megkaptam ezt is, hogy én intézzem.- A szobalányok felé fordultam, Iris pedig kiment az étkezőből, valószínűleg Lokit keresve.- Így van csajszik, és sok segítségre lesz szükségem. Mint mindenki tudja én nem vagyok jártas az asgardi bulikban, csak elképzelésem van róla, és láttam egy könyvet a könyvtárban, ami erről szól. Holnap fogjuk elkezdeni a készülődést, a szervezkedést. Addig elmondom miben kéne a segítség, és holnapra szeretnék válaszokat kapni. Ne aggódjatok, ezen olyan dolgok, amelyeket ti már tudtok, nincs szükségem arra, hogy hirtelen nekimenjetek a könyvtárnak és utánanézzetek mindennek. Holnap reggel 9 órára szeretnék minden témában 2-3 embert, akik beszámolnak nekem. Most szeretném kérni  jelentkezőket. Szóval a segítség nagyjából mindenből kellene. Mondjuk hátha megvilágosodok a könyv után. Kellene a dekorációra, a zenére, az ételekre, italokra, a fényekre, meg egy ember minimum, aki összegyűjti az alap információkat. Hol lesz, mikor lesz, milyen időre számíthatunk. Oké, most kérnék bátor vállalkozókat! -Szerencsére többen is jelentkeztek, sosem kellett valakit belerángatni. Az utolsónál pedig Lucy fel is állt, hogy szeretné elvállalni. Tájékoztattam róla, hogy amúgy az egész szervezésnél szükségem van rá, így lesz elég sok más dolga is ezen kívül, de kitartott a döntése mellett.
Amint véget ért ez a rövid gyűlés, egyenesen a könyvtárba mentem és kikerestem azt a könyvet. Amint megtaláltam, visszasétáltam a szobámba, és leültem az ablak melletti fotelbe olvasni. Folyamatosan váltogattam a helyemet, és ha valami nagyon fontosat találtam kiírtam a naplóba. Hol feküdtem a kanapén, hol elnyúltam az ágyon, még a földön is ültem. Nehéz menet volt, mivel olykor-olykor a nyelvezetét kissé érthetetlennek éreztem. Mikor végre elolvastam már hajnali 3 is elmúlt,  szóval hulla fáradt voltam. Nem mondom azt, hogy olyan jól esett, de legalább nem volt időm gondolkozni. Se energiám. 
Másnap egy órával keltem fel csak hamarabb, majd miközben Lucy fésülgette a hajamat bekaptam egy pár falatot. Utána kivettem egy narancssárga színű, hosszú ujjú ruhát, az alján, és a csuklómnál arany díszekkel. Nagyon egyszerű volt, mégis tökéletes egy rohanós napra. Szerencsére pont időben indultunk le, az ebédlőbe. Azt hittem mindenki késni fog, de az összes lány ott várt már engem, meg egy kis félkört is kialakítottak, én és Lucy pedig helyet foglaltunk velük szemben.  
-Okés, remélem mindenki jól aludt, és felkészült a mai napra.- Kinyitottam a naplómat, és elővettem a tollamat.- Először Lucyt kérdezném meg, az alap dolgokkal kapcsolatban.
-Jól van, a helyszín a szobor előtti tér, és teljesen a városközpontban van. Az ég valószínűleg tiszta lesz, csupán pár bárányfelhő takarhatja el az égboltot.
-De azért jobb lenne arra is felkészülni.-Tettem hozzá miközben jegyzeteltem.
-Persze. A pontos időpont, szombat, és még világosban kezdődik, pontosan 7-kor mutatják meg a szobrot, és a partinak előtte 2 órával kell kezdődnie, hogy mindenki megérkezzen.
-Aha... És hány emberre számíthatunk?
-Nagyjából az egész városra.
-Jézusom! Az rengeteg étel és rengeteg ital, és remélem hatalmas téren rendezik meg. 
Az egyik lány megszólalt.- Kizárólag egy hatalmas téren lehet, mivel az itteni táncokhoz hely kell.
-Huha. Ez kemény lesz. De semmi baj, megoldunk mindent. Oké, most szeretném meghallgatni az itteni étkezési szokásokat.- Egy szőke hajú lány bátortalanul felemelte a kezét. - Tessék csak. - mosolyogtam rá.
-Szóval, egy megszokott, palotában levő ünnepélyen, ahol sok polgár is jelen van, az asztalok szokás szerint a terem szélében helyezkednek el, és ott vannak névre szabott helyek, és sült-főtt ételek, amelyeket egy adott időpontban lehet elfogyasztani. Általában 2 órájuk van a személyeknek, de ezalatt bármikor leülhetnek a helyükre. Emellett van olyan esemény is amikor a királyi családdal egy időben kell elfogyasztani az ételt és közben előadnak egy rövid színdarabot a színészek. De mindig vannak felpakolt tálcák is sütikkel. 
-Értem, köszönöm az információt. Azonban ezúttal egyikre sincs lehetőségünk. Az asztalos témát tuti megcsináljuk, és az ételeket is bizonyos mennyiségben, de senkinek se lesz konkrét helye. Mindenki oda ül, ahová akar, és amikor akar. Ezúttal amíg van kaja, addig bárki bármikor leülhet enni. Az ételeket viszont zárt helyen kellene tálalni. Kivéve a sütiket. De ennyi emberre rengeteg sütemény is kell. Szeretnék majd megkérni minél több szobalányt hogy segítsen majd a konyhában is, amit tud. A sütiket az ünnepség napján kellene elintézni. De persze nem mindenki, mivel valakinek majd a dekorációról is gondoskodni kell. Jó, ezt még megbeszéljük, ha majd mindenki itt lesz.
Leírtam a naplóba pár mondatot és kulcsszavakat, majd újra felnéztem.
- Jöhet a zene és a tánc.
Ezúttal egy vállig érő, barna hajú lány szólalt meg.
-Zenekar szokta adni a zenét a táncparkett sarkán.
-Van táncparkett? Azt hittem bárki bárhol táncolhat.
Felkuncogtak a többiek.- Nem, elég nehéz lenne megoldani, hogy a csoportos táncokat valaki elkezdje táncolni a sarokban egymagában.
-Igaz, ez nem Midgard. És a városi emberek mind ismerik ezeket a táncokat?
-Igen, vannak előkelő, nemesi táncok is, de ha azokat nem tesszük bele, nem lesz gond ezzel. 
-És ti össze tudnátok szervezni néhány táncot? Én egyet sem ismerek, így hacsak meg nem tanulom őket éjszaka, akkor nem értek hozzá, és fogalmam nincs mi van.
-Úgy vélem meg tudjuk oldani, de magának is meg kell tanulnia minimum három táncot.
-Hogy mi?
-Igen, ez egy szokás. Egy ilyen hatalmas ünnepélyen nem hagyhatja ki. Az rossz benyomást tesz. Nagyon rosszat.- Lucy-ra néztem aki csak bólintott lassan kettőt. 
-Oké, ez egyre nagyobb káosz. Most mindenki rohangálhat nekem.
Az előttem ülő lányok összenéztek. Nem értették nekem mi a bajom ezzel a ténnyel. 
Lucy megköszörülte a torkát.
-Nem tudom, hogy mennyire vagy ezzel tisztában, de az összes szobalány, szolgálólány, udvarhölgy ilyenkor mindig rohangál. A királynő csak megszervezni, de nagyon ki se teszi a lábát a palotából. 
-Komolyan? De én nem akarok ilyen dirigálós lenni.
-Pedig most ezt fogod csinálni leginkább. Elég sok dolgod lesz idebent. Persze, ha megunod jöhetsz ide-oda. 
-A mai délután és a holnapi nap lesz ilyen rohangálós. Egyenlőre beszéljük meg ezeket. Oké, vissza a tánchoz. Ma délután 6 óra jó lesz? Tudnék maradni olyan 11-ig maximum, és utána másnap is. Gondolom ezek nem olyan egyszerűek.
-Jó lesz.- válaszolta a lány.
-Oké, találkozzunk akkor, hol is? 
-Ugyanitt.
-Jó. Akkor a zenéről ennyit. Következő, dekoráció.
Egy újabb kéz a levegőben. Rámutattam, ezzel jeleztem, hogy mondhatja. 
-A dekoráció egy ilyen ünnepségen, kimerül a terítő színében, a szalvétákban, és egy pár apró díszben. Emellett a világítás is ad hangulatot. 
-Aham. Szerintem a szobor színéhez kell alkalmazkodnunk. Milyen színű pontosan?-kérdeztem Lucytól.
-Arany.
Felsóhajtottam.
-Persze, mi más lenne? Akkor fogalmam sincs milyen színű legyen a dekoráció. Az épületek mind olyan sárgásak, szépek, és díszítettek, így a teljesen arany terítő szerintem már túl sok lenne. Nagyon sok.
-Legyen arany a szalvéta -vette fel az ötletet az a lány, aki a dekorációról számolt be nekem.
-Ez jó ötlet. Már csak hozzá illő terítő kellene -gondolkodtam egy kicsit. - A terítők lehetnének fehérek, arany mintákkal a szélén. Esetleg törtfehér.
A többiek bólogattak, így ezt is leírtam a naplóba. Átolvastam mindent amit addig írtam,  aztán megállapítottam, hogy az apró gyűlésünknek vége, és oda kell hívni a többieket. 
-Oké, úgy látom végeztünk. Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget - mosolyogtam. - Most szeretnélek megkérni titeket arra, hogy értesítsétek a többieket, hogy 20 perc múlva jöjjenek ide. 
Mindenki felállt, én pedig Lucy felé fordultam.
-Mit gondolsz ki fog ebből sülni valami jó? Egyáltalán bármi is? 
-Biztos vagyok benne, hogy a végén minden össze fog jönni. Csak most bonyolult és nehéz. A kezdet mindig az. De ha ennyire nem vagy benne biztos, miért vállaltad el?
Vajon miért, Lucy? Lokinak akarok bizonyítani. Meg akarom neki mutatni hogy mire vagyok képes. Meg hát magamnak is.
-De biztos vagyok benne, csak rengeteg a dolgom, és idegen is az egész - hazudtam. - Tudnál nekem segíteni? A mai és a holnapi napra vonatkozóan ki kell találnom ki mit csinál. 
Lucy-val a megmaradt 15 percben szervezgettünk, majd amikor mindenki megérkezett ideje volt nekilátni kiosztani ki mit csinál. Elmagyaráztam, hogy mi fog történni az elkövetkezendő napokban, és hogy másnapra mit kellene csinálni. Felosztottunk csapatokat, mindegy volt, ki hova tartozik, csak a szétválasztás után kapták csak meg a feladatokat. Három csoportra osztottam őket. Erre a délutánra a lányok nem kaptak sok feladatot. Az egyik csapatnak meg kellett keresnie a zenekart, elmondani nekik, hogy milyen hangulatú lesz az ünnepség, és milyen műveket várunk. Fontos volt, hogy hamar szóljunk nekik, mert be kellett gyakorolniuk a zeneszámokat. A következő csapatot megkértem arra, hogy menjenek a konyhába és állítsanak össze egy étrendet, amit aztán hozzanak el megmutatni nekem. A dekorációval kapcsolatban a 3. csapatból egy-két ember elment megrendelni a szalvétákat, és a terítőket. Ez mind viszont késő délutánra esett, mert nekik addig a palotában volt dolguk. Azt mondta nekik az a hülye nő, hogy ez a fő feladatuk, ez az állásuk, a kötelességük és amennyiben nem teljesítik elmehetnek a palotából. Persze hogy keresztbe akar tenni. Minél lassabban, és nehezebben haladjunk. Úgy voltam vele, hogy majd én elmegyek, és intézkedem, de aztán eszembe jutott, hogy mással még van dolgom a délutánra. Nem értettem, hogy mi baja volt a nőnek, alapból sok szobalány ki volt hagyva ebből, hogy ők végezhessék a szokásos dolgaikat, gondoskodhassanak a hajléktalanokról.
Mire végeztünk a megbeszéléssel, már a megmaradt szobalányok elkezdtek teríteni, mert így is csúszásban voltak az idővel. Még rengeteg dolog várt megszervezésre, amiről gondoskodnunk kellett, de sajnos nem volt rá időnk sem.
A többiek is beálltak teríteni én pedig kimentem, hogy ne zavarjam őket. Végigsétáltam azon a folyóson, aztán a hátsó kertben ültem le átnézni a jegyzeteim. Tudtam, hogy még kezdeni kell valamit a világítással, és el is felejtettük a bútorokat. Azt is meg kell tudnom, hogy honnan tudnánk szerezni ennyi széket, és ennyi asztalt. És... mi van még? Más nincs amit még ma el kell intézni. Csak a zenekar fontos lenne. Kénytelen leszek az a két lányt vagy egyet valahogy kijuttatni Iris tudata nélkül. 
Így elmélkedtem magamban amikor hallottam a harangszót, ami a lakóknak jelezte, hogy indulhatnak az ebédlőbe. Én is lassan felemelkedtem, és követtem az utasítást. Szép lassan besétáltam, kikértem a kajámat, aztán elindultam a szokásos hátsó asztalhoz. Theresa azonban nem volt ott. Persze, gondolhattam volna, de mégis olyan magányos voltam végig, épp ezért ettem nagyon gyorsan, hogy utána neki láthassak a teendőimnek. Miután vissza tettem a tálcát a helyére, megkerestem az ebédlőben Christinet, aki szinten végzett az ebédjével, így amíg a lerakóhelyhez mentünk elmondtam mit szeretnék tudni.
-Figyu, honnan tudnék babakocsit szerezni? Akarom mondani csemetehintót.
-Az attól függ. Kinek kell?- kérdezte miközben rám sem pillantott, de elejtett egy mosolyt. 
-Egy anyukának, aki az egyik fémházban lakik.
-Ó, ez esetben tudsz neki szerezni, annál az öregúrnál, aki az ágyakat is készíti. 
-Miért milyen más eset lenne?-kérdeztem vissza tudatlanul.
Elmosolyodott, és végignézett rajtam.
-Hát arról biztosíthatlak, hogy ha csak nem történik csoda, akkor nekem nem lesz szükségem babakocsira - mondtam egy mosoly kíséretében, pedig utáltam erről beszélni.- Megyek, és szerzek egy babakocsit.

Christine nem érhette igazán, hogy mi volt az az előbb, de nem is volt kedvem elmagyarázni. Kimentem az előkertbe, és kértem egy hintót.