Far From Home

24.

Én továbbra is a kezeim között tartottam Őt. Az arcom nagyon közel volt az övéhez, talán ha 10 centi lehetett köztünk. A szemeim csukva voltak, úgy éreztem hogy megszűnt a külvilág körülöttem, mintha csak a fájdalom vett volna körül, sötétség. Azokban a pillanatokban darabokra tört a szívem.
-Szükségem van rád, Loki.- Suttogtam. Bármilyen nagy hülyeség is, így van. Egy könnycseppem az arcára esett, és végig gördült az Ő arcán is. Akkor egy érintés kihúzott a sötétségből. Egy tenyér simítását éreztem az arcomon. Kinyitottam a szemem és láttam ahogy a zöld szemeivel pillant rám.

Életben volt.

Hatalmas megkönnyebbült mosoly ült ki a számra. Nagy kő zuhant le a szívemről. A fájdalom eltűnt, boldogság vette át a helyét. Örömkönnyek csorogtak végig az arcomon, majd a homlokomat az övéhez támasztottam. Én is megsimítottam az arcát. És a boldogságon kívül rengeteg érzés kavargott bennem.
Ezután csak arra tudtam gondolni hogy vissza juttatom magunkat Asgardba. De csak suttogtam.
-Uran! Ha szólok ereszd le a szivárvány hidat és vidd el Lokit, ha ott vagyok, ha nem. De senki mást ne engedj át! -Mondtam. Felnéztem és szembe találtam magam a szüleimmel. Apa rám tartotta a pisztolyt.
-Te most komolyan meg akarsz lőni?-Mondtam keményen, bár nem volt valami hiteles, a könnyek miatt, amik még mindig a szemembe csillogtak.
-Nem téged, hanem őt. Lehet hogy nem vagy igazi. Loki sok időt tölthetett a lányommal, le másolhatta, úgy ahogy a férfit is. Ha rád lőnék lehet egy ártatlant sebeznék meg, vagy a lányomat, akinek megbrablálták az agyát. Szóval, állj fel, és sétálj el tőle!- Egyből meglett a tervem. Pontosan tudtam mit fogok tenni. Lokit letettem a földre, feltettem a kezeimet, és felálltam.
-Jól van. Most kezdj el sétálni felém.-Utasított apa.-Lassan! - Átléptem Lokit, és elkezdtem sétálni a szüleim felé. Apa jelzett a fiúknak hogy ne menjenek még közelebb, én pedig már oda is értem az anyám elé, akinek a szeme könnyezett, de nem akarta kimutatni sírásban a fájdalmát. Mindig ezt csinálja. Mindent magába fojt, aztán egyszer csak túl sok minden baj lesz, és kitörik belőle. Sajnos ez rám is jellemző. -Lye, tedd rá a bilincset ami megakadályozza hogy varázsoljon!-Parancsolta apa, majd anya rám tette, de csak az egyiket. Akkor kifordultam, és elkiáltottam magam.
-Most!-Egyetlen másodperc múlva a szivárvány híd leereszkedett, a fiúk elkezdtek futni, de mielőtt a fénybe értek volna eltűnt, Lokival együtt. Elmosolyodtam. Sikerült.
-Ne!-Kiáltotta Thor az égre nézve. Közben anya visszahúzott, és rám tette a másikat is. Ezután mindenki rám vetette a pillantását, én pedig kitaláltam hogy eljátszom azt aki semmit se tud, és össze van zavarodva. De előtte még én is felnéztem az égre és vigyorogtam. A tervem bevált, és Loki biztonságban volt. Arról viszont elképzelésem sem volt mi lesz velem. 
***
Egy órával később a Bosszúállók főhadiszállásán ültem a megfigyelő szobában. Egy fekete kocsival vittek el odáig. Szürke volt az egész szoba, előttem volt egy tükör, egy szürke széken ültem, a bilincseim hosszabb láncra véve az asztal közepéhez voltak csatolva. Natasha behozott nekem egy pohár vizet, és véletlenül behajtva hagyta az ajtót, így mindent hallottam ami odakint folyt.
-Nem is tudom... Én csak Allyt látom benne.-Mondta anya.-A lányunkat.
-De Ő nem a lányunk, Lye.
-Honnan tudod?-Hallottam Natasha hangját.
-Szerintetek Allysa sírna egy bűnözőért, és azt mondaná hogy a Földet is elfoglalná érte? Vagy szembe szállna velünk?
-És ha ő önmaga lenne, elmondaná hogy Ő a lányunk, és nem hagyná azt hogy itt tartsuk. Bezárva. Biztosan haza akarna menni végre.-Gondolkodott anya.
-Már értitek?
-Igazatok lehet.-Mondta Bruce.-De semmiben sem lehetünk biztosak. Az is lehet hogy Loki itt hagyta a lányotokat, arra várva hogy faggatásképpen csináljunk vele valami rosszat, hogyha baj lesz vele azzal kelljen tovább élnünk hogy bántottuk Allyt. Nem tudjuk mit  akar elérni ezzel az egésszel, és amíg ki nem derítünk pár dolgot, jobb ha nem teszünk semmit.- Ezután lépeket halottam, az ajtó kinyílt, apa pedig bejött. Karba tett kézzel nézett engem. Legszívesebben le üvöltöttem volna a fejét, amiért kétszer is meglőtte Lokit. Nagyon dühös voltam rá, és nagyon utáltam őt. Hogy volt képes ilyenre?
-Mindent elmondhatsz, és akkor elengedünk. Kezd azzal hogy ki vagy te? Aztán folytathatod azzal hogy elmondod Loki miért jött ide? Mi volt a tervetek?
-Na jó... Nekem fogalmam sincs te ki vagy, vagy én ki vagyok! Nem tudom mit keresek itt! Ki az a Loki? Valaki magyarázza már el!-Tettem a semmit sem tudót. Reménykedtem hogy bevette. 
Apa felsóhajtott.-Az ajánlatom még él. Vissza jövök később.-Elég hamar feladta, szerintem őt is megviselte az, hogy velem beszél. Nem igazán tudta, hogy hogyan álljon ehhez a helyzethez. Hamarosan kiment, én pedig újra egyedül maradtam.
Ötletem sem volt arról hogy hogyan juthatnék ki. Mindenhol kamerák, érzékelők, örök. Azt a helyet, ahol éppen ücsörögtem fokozottan védték. Tudom, hiszen gyerekkorunkban sokat játszottam Sean-al. Azzal szórakoztunk hogy amelyikünk a szobában van nem lát semmit, a másik meg mindent, és ki találtuk hogy a másik mit csinál. És néha azzal, hogy azon a helységen kívül figyeltük az ügynököket a kamerán, vagy úgy bújócskáztunk hogy az egyiknek állandóan mozgásba kellett lennie, és a másiknak a kamerán kellett megtalálni. Elég sokat játszottunk ebben az épületben, bár sehova se szabadott volna mennünk. 
Legközelebb Natasha jött be, de nem beszélni akart, csak ételt hozott. Viszont amikor az ajtót kinyitotta hallottam ahogy Tony Stark és apa veszekednek valamin. Amikor meghallottam a hangokat átvillant az agyamon hogy vajon Sean is ott áll? A túloldalról néz engem? Vagy letolja az egészet magasról és éppen valamin ügyködik otthon, vagy valami ribanccal lóg? Esetleg Mollyval? Rossz érzés volt belegondolni abba hogy vajon mit csinál, hiszen egy jó ideje rá nem is gondoltam akkor! Amikor Nat kiment, egy pillanatra szinte biztos voltam benne hogy Sean hangját hallottam. Ott állt a másik oldalon, és akkor is olyat játszottunk mint régen: figyeltük a másikat.
Nem ettem egy falatot sem idő közben. Nem is voltam éhes. Viszont megszállottan próbáltam kifigyelni mi van a másik oldalon, meg hogy kik állnak ott, de persze sehogy sem láttam. Annyira el voltam mélyedve a megfigyelésben hogy szabályosan összerándultam amikor hirtelen a nagy csöndben meghallottam Buck ideges hangját. Indulatosan beszélt. Talán meg sosem hallottam így a bácsikámat.  Az ajtóra kaptam a tekintetem, de csak anya állt ott.
Rohamos tempóban csukta be az ajtót.-Bocsánat, nem akartalak megijeszteni.-Mondta, majd előrébb jött és leült velem szembe.-Ally, miért nem eszel?-Kérdezte aggódva.-Nem szabad ezt csinálnod magaddal. Ne éheztesd magad.
-Én csak szimplán nem vagyok éhes...-Mondtam. Anya aggódása miatt valami rossz érzés futott át rajtam. Rá eddig se voltam dühös, és rosszul éreztem magam amiért megbántottam. 
-Legalább egy pár falatot egyél.
-Nem vagyok éhes.-Ismételtem meg.
Anya sóhajtott.-Emlékszel már valamire? Mondjuk hogy ki vagy te? Ez a legfontosabb. Elég ha később elmondod mi van Lokival. Te vagy a legfontosabb most, nem az a szörnyeteg.
-Loki nem egy szörnyeteg.-Mondtam továbbra is teljesen nyugodt hangon.
-Akkor emlékszel rá?
-Nem.-Ráztam meg a fejem. Látszódott anyán hogy nem hiszi el amit mondok. A kezeim az asztalon pihentek, de a láncokat birizgáltam. Pár pillanatig így ültünk.
-Kérlek mond el ha bármit tudsz.-Anya a kezét az enyémre helyezte.-Minden rendben lesz.-Suttogta, aztán felállt és lassan kiment a szobából. Borzalmas érzés volt őt így látni. Összetörve.
Hosszú órákig ültem odabent, a lánccal szórakoztam, és a csend kezdett megőrjíteni. Hiszen oda semmi hang nem szűrődött be. Pisilni is elsősorban azért akartam kimenni hogy haljak valami emberi hangot. Kétszer voltam idő közben, és mindkétszer Nat kísért el kötelező jelleggel. Másodjára annyira meg akartam kérdezni hogy döntöttek-e már Bruce-al azzal kapcsolatban hogy örökbe fogadnak-e egy babát, mert Natasha a múltban átesett egy borzalmas beavatkozáson amikor kiképezték, és nem lehet gyereke. Amikor Natasha mesélt erről az ötletről szinte ragyogott, sugárzott belőle a boldogság, egy új kezdetben reménykedett. Azonban Nat szinte hozzám se szólt. Valami nem stimmelt nála. Lehet hogy megpróbálták, de rosszul sült el az egész? Vagy csak szimplán nem akart velem beszélni.