Far From Home

5.

Fél év telt el azóta hogy hazajöttünk. Hosszú idő volt. És egy nagyon boldog időszaka az életemnek. Ugyanis összejöttem Sean-al. A megérkezésünk után egy nappal elhívott randira. Aztán még egyre, és még egyre. A 2. randin elcsattant az első csók, a csillagok alatt a parkban. Romantikus volt, tökéletes első csók egy tökéletes sráctól. Aztán nála aludtam, de nem történt semmi. Pont ez a baj, hogy nem történt semmi...
A szüleink előtt mindvégig titokban tartottunk. Csak a barátaink tudtak róla. Ahányszor vele találkoztam mindig azt kamuztam, hogy Molly-val megyünk valahova. De a munka miatt néha semmit sem kellett mondanom. A család viszont még mindig fontos volt számomra. Őket sem hanyagoltam el, volt hogy miattuk le mondtam egy-két programot, de Sean nem borult ki. És ez nekem nagyon fontos: hogy egy fiú el tudja fogadni azt hogy nekem a család az első. Majd ha ő is beletartozik megérti.

Éppen egy még jobb időszakot éltem meg amikor minden kezdett nagyon érdekessé válni. Akkor kezdődött el a nyár, alig vártam hogy Sean elvigyen valami menő buliba, vagy menjünk el egy tengerpartra ketten, és sátorozzunk. Rózsaszín felhőben lebegtem. Nem, én nem úgy látom a világot, inkább a boldogságtól szárnyalok.
Sean-al kézen fogva sétáltunk New York utcáin, a Starbucksba tartva amikor figyelmes lettem valamire. Valaki figyelt. Méterekkel arrébb, jobbra volt egy zebra, ahol az emberek vártak hogy átmehessenek. Én pont azt néztem, amikor egy tekintetet vettem észre magamon. Egy szürke kabátban, kék pólóban levő ember nézett. A haja vörös volt. És a szemei. Pont mint a rég nem látott gonosz, szerelem- és divat szakértő, jövendőmondó barátomé. És elmosolyodott. Én csak néztem és néztem őt. Azt hittem csak képzelődöm. De azok a világító szemek...
-Loki -suttogtam magam, elé.
-Mondtál valamit?-Kérdezte Sean.
Felpillantottam rá, majd megráztam a fejem.-Nem, semmit.- Pont ekkor befordultunk a boltba. Vettünk shake-et, és leültünk beszélgetni. Mondjuk inkább ő beszélt csak. Én az ablakokon bámultam kifelé végig, azt az alakot keresve. Ő pedig csak beszélt, és beszélt valami új kütyüről amit az apjával csináltak. Szerettem amikor ilyenekről dumált. Lelkes volt, és aranyos. De akkor mégsem tudtam rá figyelni, és róla ábrándozni. Nem, nekem teljesen máshol jártak a gondolataim. Messze innen, Asgardban.
A telefonom csörgése szakított félbe mindent.
-Szia kicsim, képzeld hamarabb végzek ma! Nincs kedved lecserélni a pénteki főzős vacsit pizzázásra? -Hallottam anya hangját a vonal túlsó végéről.
-Apa?
-Tegnap mondta hogy ma nem dolgozik. Várj, te még nem vagy otthon?
-Mollynál vagyok még.
-Mostanában mindig ott vagy.
-A szülei szeretnek engem.
-Itthon is vár téged két szerető szülő.
-Tudom anyu, megyek mindjárt. Szia!
-Puszi!-Kinyomtam a telefont, aztán vissza csúsztattam a táskámba.
-Menned kell?- kérdezte Sesn szomorúan.
-Aha. Sajnálom. De majd hétfőn találkozunk.
Elmosolyodott. -Tudom, mozi 8-kor.
-Jó későre tetted -mondtam, majd felálltam, odaléptem hozzá, és nyomtam egy puszit a a szájára.-Majd beszélünk.
-Szia!
Amikor kiértem a boltból, az első dolgom az volt hogy körülnézzek. Persze, gondoltam hogy az idegent aki figyelt már nem fogom megtalálni, mégis reménykedtem. Fogtam egy taxit, aztán hazamentem. Apáékkal elmentünk pizzázni és aznap este sokáig beszélgettünk.

***

Másnap reggel éppen reggeliztem, közben néztem az instát, amikor anya leült mellém. Valamit a kezében szorongatott.
-Jó reggelt.
-Jó reggelt.-A telómat nyomkodtam még mindig.
-Letennéd, egy pár pillanatra? Beszélni szeretnék veled.
Enyhe szívrohamot kaptam. Ugye nem tud arról hogy járunk? Nyeltem egyet, és letettem az asztalra.-Mond.
-Holnap leszel 17 éves... és nem hittem hogy eljön ez a pillanat, de egy nagyon fontos dologról van szó. -Kinyitotta a markát. Nekem pedig nyitva maradt a szám. Egy becsomagolt óvszer volt a kezében.
-Jesszus. - Megingattam a fejem.- Anya, nem kell beszélned róla. Ne beszélj róla!
-De kell. Kell, mert nekem nem volt senkim. És ha most én is ezt csinálom, téged pedig egy olyan sráccal hoz össze az élet aki szintén semmit sem tud, bajban lesztek. Nekem szerencsém volt.
-Na ezt nem akartam tudni.-Igen, tudtam hogy anya csak apával feküdt le egész életében, de belegondolni nem akartam. Senki sem akar.
-Szóval, tudod mi ez?-Bólintottam.-Ez nem csak azért van hogy ne legyél terhes hanem a nemi úton terjedő betegségeket sem kapod el. Használni KELL. De mielőtt kibontom, elmagyarázom. Csak akkor történjen meg ha nagyon szereted azt az embert, és megbízol benne és...
Akkor kijött apa is a szobából, be a konyhába.-Sziasztok!-Köszönt, aztán neki állt kávét tölteni magának.
-Anya nem kell. Tényleg.
-Nem kell? Kicsikém, miért hajtogatod ezt? Várj... Szűz vagy még?- Esküszöm úgy nézett rám miért arra az emberre aki a nap 24 órájában a sarkon álldogál. A tekintete megvető volt, a hangja is arra árulkodott mintha bűn lenne, ha nem lennék az. Mintha hogyha megtettem volna egy rossz ember lennék.
Apa félre nyelte a kávét, és elkezdett köhögni. Amikor abba hagyta rám nézett.
Kapkodtam a fejem anya és apa között. Végül felálltam.-Igen! Minek néztek?-Csattantam fel. Egy megvető pillantás után elvettem a telefonomat, otthagytam a meghökkent szüleimet és felszaladtam a szobámba. Magamra zártam az ajtót és leírtam Mollynak mi történt.
Fél órával később anya bekopogtatott hozzám.
-Nem akarok beszélgetni! Már mondtam.
-Én viszont akarok. És nem erről. Bocsánatot akarok kérni.
Odamentem, és kinyitottam az ajtót, aztán vissza dőltem az ágyamra.
Anya bejött majd vissza csukta.
-Tény, ami tény: kellemetlen helyzetbe hoztalak. Sajnálom. És azt is hogy azt a kérdést ítélkező módon- ( hangnemben) - tettem fel.
-Semmi baj anya.
-Én csak segíteni akartam. De nem úszod meg. Csak eltolom egy kicsit. Elvégre csak 17 vagy, még van idő. Csak hát tudod... Hallottam hogy fiatalon kezdik mostanában, meg nem árt a felkészültség. 
-Csak apát ne vonjuk bele.
-Megígérem. Ha már apádnál tartunk, nem bánod, ha elmegyünk kettesben vacsorázni?
-Érjetek haza hajnali 1-re. 
-Szerintem hamarabb is haza fogunk. Mondjuk 11-re. Esetleg éjfélre. Hiszen szülinapod lesz. Már reggel az ébredésed utáni pillanatokban szeretnénk veled lenni.
-Aranyosak vagytok.
-Holnapra ne tervezz semmit se Mollyval! Tudod hogy jönnek a többiek!
-Persze, hogy tudom - Mosolyodtam el. -Mindig jönnek ilyenkor.
Anya felállt, viszont vissza fordult.- Egyelőre csak annyit jegyezz meg, hogy ne menj bele, ha a fiú akarja, de te nem.
-Ígérem - bólintottam. Amint anya kiment nagyjából egy percig feküdtem és gondolkodtam. Ahogy átgondoltam a párbeszédünket, rájöttem arra hogy a kiakadásom nem volt jogos. Nem állították azt hogy én ribanckodom, csak azt hogy már volt valakivel szexuális kapcsolatom. Aztán Molly végre visszaírt, és eszembe jutott valami amikor megnyitottam a Messengert.
Ally: Este átjöhetnél, nézni valamit! A szüleim elmennek! Kilenckor?
Sean: Ott leszek!
Elmosolyodtam, aztán megírtam a legjobb barátnőmnek a híreket, miszerint milyen buli lesz az este és kikértem a véleményét a filmekről.
Egész nap a rendrakással molyoltam, hajat mostam, és telefonoztam. Kiválasztottam a Molly-val filmet, és alig vártam az estét.
Aztán kis késéssel fél tízkor betoppant Sean. Szinte futottam ajtót nyitni, és amikor kinyitottam csak akkor tűnt fel hogy milyen sötét volt. Pedig nyáron olyankor még világos szokott lenni, de ezúttal az ég be volt borulva.
-Már vártalak!-Csókoltam meg.
-Szia!-Elkezdte levenni a kabátját.
-Remélem nem fog esni.-Vettem el tőle. Hiszen köztudott hogy én nem szeretem a vihart. Nyáron pedig, ha esik legtöbbször villámlik és dörög is.- Gyere menjünk fel, már előkészítettem a dolgokat a filmhez.
-Okés.-A kezénél fogva húztam fel az emeletre, be a szobámba. Bementem, aztán elterültem az ágyon. Ő becsukta maga mögött az ajtót, aztán odamászott hozzám. Megcsókolt. Hosszasan. Közben éreztem a kezeit a combomon, a karjaimon, és a hasamon is. Csakhogy olyat csinált mint még soha. Benyúlt a pólóm alá. A hasamat cirógatta. Azt hittem csak viccelődik, szóval belenevettem a csókba. Csak hogy a keze feljebb ment, és benyúlt a melltartóm alá.
Gyengéden eltoltam magamtól.-Mit csinálsz?-Kérdeztem még mindig mosolyogva.
-Amit akartál.-Mondta miközben tovább simogatta a hasamat. Aztán megcsókolt, és lehúzta a pólómat.
Egyből lehervadt a mosoly az arcomról.-Nem. Én nem akartam.-Mondtam miközben felültem.
-Most már mindegy.-Suttogta, aztán újra közel jött és megcsókolt, közben a kezét a csatomnál éreztem.
Akkor már jobban löktem el.
-Nem, nem mindegy! Én nem akarom ezt. Nem vagyok rá felkészülve. Még nem megy.-Anya szavai jártak a fejemben. Ne tegyem meg, mert más akarja. Nem is akartam. Kiállok magamért!
Újra felmászott hozzám.- Na, ne csináld már!- Gyengéd csókokat adott a nyakmra. Tudta, hogy azt szeretem a legjobban. - Tudom, hogy akarod csak kéreted magad! - Lehúzta az egyik melltartó pántomat. - Majd én felkészítelek rá.- Kigombolta a farmerem gombját és felette cirógatott. -Szerintem már fel is vagy.- Megfogta a cipzárt és elkezdte lehúzni.
-Fejezed be!- szóltam rá dühösen, de nem hallgatott rám. Benyúlt a nadrágom alá, eddih bírtam ellöktem magamtól.- Elég!- kiáltottam és sikerült úgy el taszítanom, hogy majdnem leesett az ágyról.
Leszállt rólam és dühösen kinyitotta az ajtót, aztán elindult lefelé. Felhúztam a cipzárt, hogy le ne csússzon a nadrágom, majd utána mentem.
-Mit művelsz?-Kérdeztem,majd megálltam a lépcsőn.
Megállt a bejárati ajtó előtt és felém fordult.-Elég! Fél év. Fél évig vártam. És nem csaltalak meg, végig hűséges voltam! Számtalanszor megtehettem volna! De mint emlékszel elmondtam hogy vannak szükségleteim! És ha tőled nem kapom meg, majd mástól. Utolsó esély, utoljára kérdezem meg: most szexelsz velem, vagy nem?! - kiabált.
-Nem!
-Rendben.-Vonta meg a vállát.-Amúgy se lehet olyan jó, egy ilyen kis kezdővel.-Mondta, majd lelépett.
Már becsapta az ajtót amikor kiabáltam.
-Úgy van, menj is el! -Elkezdtek folyni a könnyeim.-Tűnj el... Ne gyere vissza! Nem akarlak látni! Nem...-Lecsúsztam a falnál a lépcsőre, és elkezdtem zokogni. Sosem zokogtam addig annyira. Fájt. Olyan véget nem erő fájdalmat éreztem akkor. Percekig ültem és sírtam. Nem akartam elhinni hogy csak úgy otthagyott. Egyedül.  
Azonban hirtelen fényt láttam a messzeségből. Elnéztem arra. Robbanás történt valahol a belvárosban. Eszembe jutottak anyáék, és ijedten rohantam fel a telefonomért, majd egyből tárcsáztam apát. Megkönnyebbülés volt mikor felvette.
-Szia Ally - a hangja feldúlt volt.
-Jól vagytok?
-Persze. Tudom miért kérded. És most hívtak be minket. Lehet kicsit késünk.
-Mindegy meddig lesztek, csak jöjjetek vissza egy darabban.
-Szeretlek, szia.
-Szeretlek.-Fogalmam sem volt igazából hogyan reagáljak. Egyszer volt ilyen. Egyetlenegyszer, még amikor 6 voltam. Dadust hívtak hozzám, és eltűntek. Akkor még nem tudtam hogy mi van, csak hiányzott az anyukám és az apukám. Ugyanis teljesen máshová mentek. Texasba, messze innen. Én pedig mielőtt hazajöttek volna, gondoltam egyet és elmentem. Két napig az utcákon keringtem hat évesen. Mai napig emlékszem arra a nénire aki egész nap a padon üldögélt velem, adott enni és inni. Anyáék pedig felbolygatták a Bosszúállokat is, hogy megkeressenek. Végül apa talált meg, úgy, hogy egy bokor mögé bújva sírtam. Mai napig emlékszem az arcára. Arra az ijedt tekintetre. El is rabolhattak volna.
Este elmentem zuhanyozni ahol hosszú percekig álltam. Néha pityeregtem, de megpróbáltam össze szedni magam. Meggyőzni hogy nem baj. Így a jó. Ennek így kellett történnie. Ha így leszarta az érzéseimet akkor nem is szeretett.
Egész éjszaka alig aludtam, sokáig ültem lent a nappaliba, arra várva hogy anyáék betoppanjanak, de sehol sem volt senki. Végül felmentem a szobámba, és csak feküdtem, forgolódtam amíg el nem nyomott az álom.