Far From Home

94.

A Loki szobájából induló titkos átjáró előtt álltam. Loki ragaszkodott ahhoz, hogy Oliver elkísérjen, így ő is ott állt nem messze tőlünk. A vihar már messzebb ment, a hegyekben járt, de még látszódott a villámlás és hallatszott a dörgés a távolból. A Tessa által készített ruhámba bújva és egy rajta lévő kabátban álldogáltam a teraszon. Még egyszer látnom kellett, amit minden reggel néztem. A csipkés kék ruhám, inkább egy földi ruhára hasonlított, de Theresának ez is volt a célja. Egy ezüst színű kemény fedél vette körbe a derekamat, de a mély V kivágást eltakarta az átlátszó kék csipke, ami a karomat is borította. A hajamat csak egyszerűen kibontottam, felesleges volt bármit is kezdeni vele. Loki kijött mellém, megfogta a kezem, de én nem fordultam felé.
-Itt az idő - mondta.
Sóhajtottam. Már beláttam, hogy nem kerülhetem el a sorsom és vissza kell mennem.
Ahogy dörgött az ég, behunytam a szemem és leeresztettem a fejem. Loki óvatosan maga felé fordított.
-Van egy ajándékom számodra - mondta, mire ránéztem. - Egy amolyan búcsúzó ajándék.
A szívem megszakadt a szavai hallatán. Elővett egy egyszerű fekete dobozt és felnyitotta. Egy nyaklánc volt benne, ami látszólag aranyból volt és egy kis villám lógott a közepén. Meglátva a nyakláncot a szívem hevesebben kezdett verni egy kicsit, ahogy visszatartottam a könnyeimet. Hátat fordítottam neki, hogy fel tudja adni a nyakláncot. Ahogy becsatolta a kezemet rátettem.
-Mindig legyen rajtad - mondta, ahogy mindkét kezemet a sajátjába vette. - Mágia van benne, ami védelmez téged.
-Ha nem lenne, akkor sem venném le soha - mondtam.
Átölelt újból és utoljára. Finoman ölelt át, de éreztem, hogy ő sem akar elengedni. Ahogy elváltunk lassan csúsztak szét a kezeink. A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy megláttam a fájdalom látható jeleit a szemeibe.
-Menned kell - mondta suttogva.
Bólintottam, majd a szemem sarkából meg is láttam Olivert. Lokival szorosan kézenfogva mentünk el a kijáratig, mint a kisovodások, akik nem akarnak elszakadni a csoporttól. A különbség csak az volt, hogy mi egymástól nem akartunk elszakadni. A kijárat előtt Oliver meggyújtott egy fáklyát, én pedig utoljára Lokihoz hajoltam és szenvedélyesen megcsókoltam. Ezzel együtt adtam át neki, hogy mennyire hiányozni fog és mennyire szeretem. Úgy éreztem, hogy átvette az üzenetet. Nem akartam elválni tőle, de tudtam, hogy kényszerítenek rá és szinte éreztem az erőt, ami elhúzott tőle. Még egyszer belenéztem a ragyogó zöld szemeibe, ami megmelengette a fájó szívemet, mintha bebújtam volna a puha ágyába. Lassan kihúztam a kezemet a tenyeréből és hátat fordítottam neki, ezúttal végleg. Csupán pár lépés után bezárta mögöttünk az átjárót.
Oliver egy szót sem szólt hozzám, amíg a sötét átjáróban voltunk. Érezte, hogy egyelőre képtelen vagyok megszólalni. Csak azért voltam képes sírás nélkül elválni tőle, mivel abba kapaszkodtam minden erőmmel, hogy nem utoljára láttam. Ebben erősen hittem. A nyakláncot babráltam az úton, a másik kezembe Tessa ajándéka volt, amit azóta sem bontottam ki. Volt súlya, nem tudtam mi lehet benne, de nem is az foglalkoztatott. Felidéztem magamban az első együttlétünk emlékét. A villámok színe nem volt természetes, ahogy a vihar is sokkal nagyobb volt, mint amilyet valaha átéltem. Emlékesztem arra, ahogy az aranyszínű fények betöltötték a szobát és a hangos dörgés megremegtette az ablakokat. Az erkélyajtó nyitva volt és tökéletes rálátást biztosított a heves időjárásra. Emlékeztem az érintésekre, a csókjaira a testemen és az érzésre, ami azóta is mindig magába szív, amikor vele vagyok.
Ahogy kiértünk a városba kiestem az álmodozásból. A város sosem volt még olyan sötét, mint aznap hajnalban. Mindenki aludt, mégis az utcák fele is koromsötét volt. Az embereket megviselte, ami történt az elmúlt napokban, meginogott a Lokiba vetett hitük és féltek.
-Voltál Tessánál? - kérdeztem, ahogy feltettem a csuklyámat. Kis utcákon mentünk és ekkor fordultunk ki egy utcáról, ahol két ember sem fért el egymás mellett.
-Ma éjszaka nem. El kellett intéznem egy pár dolgot, amit Loki mondott.
-Ma lesz a nagy csata?
-Ha a Bosszúállók eljönnek és segítenek... akkor igen. Valószínűleg szürkületkor.
-Miért pont akkor?
-Mivel akkor készülnek elmenni a vendégeink. Azt hiszik, hogy gyengék vagyunk és támadásra képtelenek, főleg, hogy megpróbálunk rájátszani is egy kicsit. Mosolyogva fogják elhagyni ezt a helyet, amikor bedobjuk a fegyverünket. Ezúttal anyukádnak kell majd elpusztítatni a kaput. De ezúttal véglegesen.
-De azt mégis hogy?
-Loki valószínűleg arra próbál rájönni ezekben a pillanatokban.
-Vissza tudok jutni valahogyan?
Oliver megállt és felém fordult.
-Te vissza akarsz jönni?
-Így van.
-De nagyon veszélyes lesz.
-Tudom, de nem érdekel. Senkinek az engedélyére nincs szükségem, hogy veszélybe sodorjam a saját életemet.
-Hallod, amit mondasz? Mint valami őrült.
Elmosolyodott. - Különleges lány vagy, Ally. Nem csoda, hogy ilyen helyzetbe hoztad magad.
Elindult. Nem zavarta, hogy harcolni akarok az oldalukon és nem akart lebeszélni róla. Az első ember, aki ezt tette. Nem csoda, hogy mindig is kedveltem.
-Egyedül Heimdall tud beengedni téged, de ő a csatatéren lesz. Sajnálom, de nem adok neki sok esélyt, hogy meg fog hallani, ha szólítod vagy el tud jönni a helyzetéből.
Az útra néztem. Meg kell próbálnom, nem fogom feladni.
-Én nem akarok az utadba állni, de gondolj bele, hogy mi lesz, ha valami komoly baleset ér téged. Lokit még rosszabb helyzetbe kevered, ha túléli egyáltalán.
-Ne mond ezt! - szóltam rá idegesen.
-Ally - szólított meg, de csak egy pillanatra nézett rám. A hangja kedves volt, mégis szigorú. Mintha apámat hallottam volna. Felötlött bennem, hogy percek múlva újra találkozunk, de mielőtt belegondoltam volna, Oliver folytatta. - Mi harcosok vagyunk. Úgy megyünk ki a csatatérre, hogy tudjuk, hogy nem biztos hogy túléljük és ezt a tényt el is fogadjuk. Nektek is el kell fogadni és a legrosszabbra is felkészülve várni.
-De én nem adom fel és nem mondok le arról, hogy minden jól alakulhat.
-Nem kell lemondanod róla, csak fogadd el, hogy ott van egy ilyen lehetőség. Rendezd el magadban és így állj hozzá a dolgokhoz.
-De nem értem. Ez mégis miért segítene nekem?
-Talán úgy nem lesz akkora sokk, ha egy rossz hírt kapsz.
Sóhajtottam és elnéztem róla. Talán igaza volt, de én nem voltam hajlandó erre. Úgy éreztem, hogy csak elfogadni, hogy valaki meghalhat, akit szeretek egyenlő a feladással. Szuperhősök lánya voltam, mégsem készültem fel sosem a legrosszabbra, bármi történt is. Naív voltam, de már tudom, hogy mekkora veszély leselkedik azokra, akiket szeretek. Nem sok idő kellett, hogy elérjük a Szivárvány hidat. Ott két ló várt ránk, egy fehér és egy barna. Egyből felismertem Aprilt, a Lokitól kapott gyönyörű paripát. Megsimogattam a nyakát, amint odaérkeztem. Mosolyogva gondoltam vissza az alkalmakra, amikor a hátán vágtattam egy gyönyörű mezőn vagy akár amikor Loki tanítgatott és együtt lovagoltunk. Meg sem kérdőjeleztem, miért hozták ide, egyértelműen Loki ötlete volt, viszont felmerült bennem egy másik kérdés.
-Nem lesz feltűnő, ha mozgásba hozzuk a Bifrösztöt? Miért nem egy titkos átjárón megyünk?
-A titkos átjárók kiszámíthatatlanok. Egyrészt nagyon nehéz őket megközelíteni, másrészt egy megfelelő varázsige nélkül bárhol kidobhat téged Midgardon. Akár az Óceán vagy a sivatag közepére is megérkezhetsz, viszont a Bifröszt segítségével egy általunk meghatározott ponton fogsz landolni.
Felültünk a lovakra.
-És mi van azzal, hogy Asgard bármelyik pontjából észre lehet venni, ha bekapcsol a Bifröszt?
-Loki egy rejtő bűbájt vetett ki rá. Nagyon erőteljes, hiszen egy hatalmas energialöketet rejt el teljesen, de nem működik sokáig, ezért jobb, ha sietünk. Már lehet ki is vetette.
Elkezdtünk vágtázni végig a hosszú hídon. Ahogy a hajamba kapott a reggeli hűvös szellő, lefújta a kapucnimat, de az adrenalin lökettől pirosodott ki az arcom és húzódott mosoly a számra.
A híd végén lelassultunk, majd leszálltunk a lovainkról. Elbúcsúztam Apriltől, majd még utoljára hátrafordultam, hogy lássam a lélegzetelállító Asgardot. A felkelő nap narancssárgára festette a bárány felhőket a város felett. A palotán megcsillant a fénye és ragyogott. A háttérben kimagasodtak a hőfödte hegytetők. Olyan volt, mintha először láttam volna, ugyanúgy elképedtem tőle, pedig ez volt az otthonom hosszú hónapokon keresztül. Behunytam a szemem és elfordultam. Tudtam, hogy nem érek rá nézelődni, de nehéz volt rávenni magam, hogy elnézzek róla. Bementem a kupola alá. Heimdall állt az emelkedőn és ugyanolyan fenségesnek találtam, mint először. Eszembe jutott, amikor utoljára láttam. Kiszabadítottam a börtönből és cserébe segített látni a szüleimet. Sosem tudtam neki igazán megköszönni, mivel elkaptak minket.
-Üdvözöllek - mondta, amint összenéztünk. Én csak biccentettem a fejemmel.
-Köszönöm, amit még régen értem tett - mondtam.
-Kiszabadított, ez természetes volt.
-Akkor is. A maga helyében megragadtam volna a lehetőséget és eltűntem volna.
-Talán ezt is terveztem, de előtte meg akartam hálálni.
Oliver is közbeszólt.
-Készen állsz, Ally?
-Persze - mondtam magabiztosan, majd az átjáró elé álltam. - Örülök, hogy megismerhettelek Oliver. Nagyon hálás vagyok azért, hogy Loki mellett egy ilyen csodás ember áll, mint te - mondtam, majd Heimdall felé fordultam. - Készen állok - mondtam.
-Te vagy csodálatos - hallottam Oliver hangját.
-Viszlát Alyssa Rogers - köszönt el tőlem Heimdall is, majd elfordította a kardját. Vakító fény villant fel, így eltakartam a szemem, majd a következő pillanatban olyan érzésem volt, mintha repültem volna. Szorosan magamhoz öleltem a barátnőmtől kapott ajándékot, mintha abba kapaszkodtam volna. Másodpercek voltak csupán, ameddig újra földet nem ért a lábam.
Amikor újra kinyitottam a szemem egy zöld füves területen voltam. A nap itt is ekkor jött fel és madarak csiripeltek a közelben. Előttem egy ismerős erdő volt, amit már számtalanszor láttam gyerekként. Pontosan tudtam, hogy hol vagyok és azt is, hogy mi van mögöttem. Hátra fordultam, hogy szembenézzek vele. A Bosszúállók főhadiszállása volt. Az üvegen ugyanúgy megcsillant a felkelő nap fénye, mint a palotán. Csupán a levegő volt hidegebb, mint ahonnan jöttem. Ahogy végigfuttattam a szemem az épületen a tekintetem lassan a földszintre esett. Ott állt mindenki, akit csak szerettem Midgardról. Az egész családom várt rám. Anyukám elkezdett felém futni, majd az apukám is közeledett felém. Nem tudtam eddig a pillanatig, hogy mir fogok érezni, ha újra látom őket. Szomorú leszek-e amiatt, amikor utoljára itt voltam? Vagy dühös, amiért elszakítottak a szerelmemtől? De ahogy az anyukám és az apukám a karjai közé kerültem és megéreztem azt a meleg szeretet, ami az egész életemet végigkísérte nem éreztem mást, csak örömöt. Az erőteljes ölelésük hatására leestünk a földre is, de nem engedtük el egymást csak térdeltünk a fűben. Élveztem, ahogy anya apró puszikat nyom a homlokomra és hogy apukám védelmező karjai átölelnek, mint régen.
-Nagyon hiányoztatok! - mondtam.
-Te is nekünk, Kincsem - hallottam anya hangját.
-Azt hittük, hogy beleőrülünk, ha még egy napnál tovább vagy távol tőlünk - mondta apukám is.
-Nekem is nagyon hiányoztál ám, Hercegnő - hallottam Bucky bácsikám hangját. Felnéztem és megláttam, ahogy leguggolt mellénk, így csak egy mozdulattal át tudtam őt is ölelni. A szüleim felálltak mögöttem és anyukám letörölte a könnyeit. Buckyt átölelve emelkedtem fel a földről én is, majd a többieket is végig ölelgettem. Még Tony Stark is kijött, hogy üdvözöljön és ő maga vont a karjaiba.
Az ölelések után bementünk az épületbe. A szüleim szorosan mellettem maradtak és szinte le sem vették a szemüket rólam. Megkérdezték mit szeretnék csinálni így először, de őszintén csak le akartam ülni a családommal és meg akartam inni egy jó forró teát. Úgy beszélgetni, mint ahogy mindig is tettük. Betereltek a konyhába, amihez kapcsolódott a nappali is, ahol Thor álldogált az ablak előtt, valamint egy vékony alak ült a kanapén.
-Istenem! - állt fel.
-Jane! - kiáltottam, majd hozzá siettem, hogy őt is ugyanúgy megöleljem.
-De jó téged újra látni! - mondta, amikor elhúzódott tőlem. - Hogy vagy? - kérdezte. Ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy Loki nem befolyásolta az elmémet semmilyen bűbájjal. Nem tudhatta, hogy mennyi mindent éltem át vele, miután ő elment, de tudta, hogy szeretem. Hamarabb, mint én.
Elmosolyodtam. - Boldog vagyok, hogy újra láthatom a családomat.
Thor is átölelt, majd amikor elengedett, leültem a puha kanapéra. Nem illettem a szürkés bútorokhoz és a modern dizájnhoz a gyönyörű, kék, asgardi ruhámban. A kis csomagomat letettem magam mellé.
-Mi van benne? - kérdezte anyukám, amikor leült mellém.
-Nem tudom - mondtam. - A barátnőmtől kaptam és azt mondta, hogy ne bontsam ki, csak majd Midgardon.
Az idegen szóra a szüleim arca összerezzent, de anyukám nyugodtam folytatta.
-A barátnőd?
-Igen. Több barátom is van Asgardban, köztük az egyik innen származik, a Földről.
-Tessék?- kérdezett vissza Thor.
-Hosszú történet, hogy hogyan került oda, de nagyon boldog most - meséltem. - Csodálatos lány, ahogy Lucy is. Ő a "szobalányom" volt, de igazából a barátom. Nagyon jókat tudtam velük beszélgetni, mindig felvidítottak.
Apa átadta nekem a teát.
-És Loki? - dőlt előre Thor. - Remélem betartotta a szavát és leszedte rólad a bűbájt, amit kivetett.
-Loki? - néztem a régi barátnőmre. Jane picit megrázta a fejét, jelezve hogy semmit sem mondott. - Ő nagyon kedves volt velem. Sosem tett semmi rosszat, teljes szabadságot kaptam. Azt csináltam, amit szerettem volna, amikor csak kedvem tartotta.
-Vagy csak ezt hiszed - dőlt hátra Thor.
Összehúztam a szemem. - A kérdés az, hogy te miért kételkedsz ennyire a testvéred képességben a változásra.
Minden szem rám szegeződött, szinte éreztem, ahogy méregetnek.
-Semmilyen jel nem utalt arra, hogy változni akart volna valaha.
-Talán csak nem vetted észre - vontam meg a vállam. - Kihatott rá, hogy ennyire nem hittél benne.
-Ally? - szóltított meg apukám. - Biztos, hogy jól vagy?
-Igen. Én... - a szerelmem testvérére néztem - sajnálom. Velem tényleg nagyon kedves volt és ennyit tudok.
Belekortyoltam a teámba. A védelmére akartam kelni, de nem akartam ezzel a helyzetet rosszabbá tenni, hogy ne bízzanak benne. Így sem teszik, de csak rosszabb lenne, ha azt gondolnák, hogy továbbra is a hatása alatt vagyok. Így is volt, csak nem olyan értelemben, ahogy ők gondolták.
Eltereltem a témát és inkább arról érdeklődtem, hogy ők mit tettek amíg én távol voltam. Elmesélték nekem, hogy mi történt és kiderült, hogy Loki sok mindent nem osztott meg velem.