Far From Home

75.

-A fia apja?- kérdeztem vissza elképedve. Igaz, sosem derült fény arra, hogy Lokinak ki is az igazi anyja, de erre nem gondoltam. Pont ő?
-Jól hallotta - bólintott.
-De... Mégis hogyan? Ha tudott erről miért nem beszélt vele? Vagy kereste fel az asgardi uralkodókat?
-Valószínűleg tudták, hogy az anyja innen származik a mágia miatt.
-De Loki mágiája teljesen más.
-Frigga miatt. Átalakította, ahogy Odin a testét.
Felálltam. -Nem, ezt nem hiszem el. Pont most derül ez ki, amikor Loki támadással fenyegetőzik. Ez nem véletlen! Ezzel csak azt akarja elérni, hogy a kötelékek miatt ne legyen háború.
-Tudom, így nézhet ki, de egyszerűen csak az igazságot szeretném elmondani végre. Komolyan.
-Hogy történt ez az egész?- kérdeztem majd visszaültem, ahogy az etikett kívánta és csendben hallgatam. Legszívesebben rohangáltam volna a szobában.
-Fiatal voltam nagyon és vakmerő. Hosszú történet hogyan, de megmentettem a szörnyeteg életet egy harcban, amibe egy lázadás miatt keveredtem. Úgy éreztem a hosszú életem miatt nincs köztük a helyem és elszöktem, így kezdődött. Szóval, miután megmentettem Laufeyt össze barátkoztunk. A mágiám segítségével ha hozzám ért nem fagyasztott le. Évekig barátok voltunk, aztán egyszer szerelmi kapcsolatba is bonyolódtunk. Nem tartott sokáig, ugyanis egy hatalmas, durva veszekedés elválasztott minket örökre. Soha többé nem akartam látni, gyűlöltem őt. Mai napig azt teszem. Utána visszakerültem Alfheimbe, és itt derült ki, hogy gyereket várok. A legjobb barátom tudta csak, aki segített nekem. Meg voltam rémülve, tudtam hogyha kiderül a terhességem a szüleim gyűlölni fognak. Bujkáltam egészen a várandósságom végéig, ahol komplikácók léptek fel. Csak a szülés előtt pár nappal mondtam el a doktornak, hogy egy jégóriástól van a gyermek - bekönnyezett a szeme. - Azt mondta, hogy ha itt születik meg nem fog élni csupán órákig. Ez rám is igaz lehet. És nem akartam, hogy éljen a gyermek. Ott akartam maradni, hogy ezzel vége legyen. Azonban nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy tehetnék ellene - letörölte a könnycseppet és uralkodott magán. - Ezért utaztam el az orvossal és a barátnőmmel Laufeyhez aki eleinte nagyon dühös volt. Nagyon, nagyon dühös - mondta miközben megfogta a vállát, minta fájt volna neki. Egyértelmű jelzés volt, hogy mennyire lehetett dühös.- Azonban aztán új esélyt látott meg a gyerekben. Azt gondolta egy trónörökössel biztosíthatja a helyét és talán nem kell megölnie a bátyját, legalábbis ezt hazudta. Az igazságot sosem tudtam meg. Miután hosszú kínok után megszületett a fiú, én újra útnak akartam eredni a tudattal, hogy a gyerekem nem fog meghalni. Mielőtt indultam volna, viszont meg akartam köszönni a segítséget a barátnőmnek és az orvosomnak. Úgy terveztem, hogy soha többé nem megyek vissza Alfheimbe, így utoljára látnom kellett őket. Ahogy kerestem őket kiabálást halottam az egyik szobából. Közelebb mentem és láttam, hogy Laufey egy pár jégóriás társaságában áll és hallgatja a barátnőmet aki már ordított vele. Nagyon rémült volt, reszketett amikor éppen nem kiabált. Csak a résnyire nyitott ajtón láttam, de biztos vagyok benne hogy az orvos akkor már halott volt, mert láttam az élettelen testét a földön. Egy másodperc volt csupán, amíg egykori szeretőm a barátnőm torkához kapott és egyszerre fojtotta és fagyasztotta meg. Ledermedve néztem végig. Ezután eldöntöttem, hogy megmentem a fiamat és túlélem vele valahogy, de nem hagyhatom őt itt. Amikor bementem a szobába a gyermek már nem volt ott, de az apja várt rám. Nehezen, de sikerült kimennem a szobából, azonban egy jégcsappal akart megállítani, aminek a nyoma a mai napig is az oldalamon díszeleg - felsóhajtott. - Ide kellett vissza térnem a saját biztonságom érdekében. Két év telt el, amikor először egyedül hagytak a szolgálók. Még éjszaka a szobámban is mindig őrök voltak. Ekkor visszamentem Alfheimbe, de a templomot lerombolva találtam. Napokig rejtőztem ott, de végül sikerült kiderítenem, hogy a fiam már nincs ott. Amikor vérben ázva tértem vissza a házamba, mondanom sem kell sokkal tovább kaptam felügyelőt magam mellé.
Lassan felálltam, lassan járkáltam egy darabig. Egy teljes percig biztos, hogy csönd volt.
-És én mit kezdjek ezzel az információval? - kérdeztem végül miközben folytattam a sétálást.
-Ön az első már többszáz éve, aki tud erről.
Megálltam és a kanapé felé fordultam. -Hát ez megtiszteltetés, tényleg. Továbbra sem tudom mit kezdjek vele. Lokinak kellene tudnia róla, nem nekem.
Felállt ő is és miközben beszélt hozzám sétált. -Igaza van, ezért kérem, hogy maradjanak még egy napig.
-Miért nem mondja el neki még ma?
-Az átok miatt, amit a világára bocsátottam nagyon dühös.
-Már megbocsásson, de ez holnapra sem fog enyhülni, csak amint megszüntette ezt az átkot!
-Holnap reggelre meg tudom tenni és csak utána szeretném elmondani neki. Ez nagyon fontos lenne, kérem gondolja át! Most pedig távozom- mondta, majd én enyhén meghajoltam előtte és kiment a szobából.
Édes Istenem, mibe keveredtem bele? Loki még a család szót is gyűlöli és most az igazi anyja meg akarja ismerni? Várjunk csak, azt se tudom mit akar a nő. Csak el akarja mondani? Nem hiszem el, hogy nincsen mögötte rossz szándék. Jó ég, olyan leszek, mint Loki! Meg kell próbálnom a dolgok jó oldalát nézni. Ez egy új lehetőség Loki számára. Bár a régi anyukáját igazán szerette, ezt az anyját miért ne tenné? Csak össze kell ismerkedniük. Loki kap még egy esélyt. Újra kezdheti a család dolgot, és talán ezúttal minden rendben sül el.
Persze tudtam, hogy a királynő akár hazudhat is, ezért tartottam fontosnak, hogy aznap este kikérdezzem Lokit erről az egészről. Bár ő csecsemő korából nem emlékszik, tudnom kell mit mondtak neki szülei.
Amíg össze nem szedtem magam a szobában dekkoltam, aztán kimenten onnan. Akárcsak Asgardban a folyosó sosem volt üres. Udvarhölgyek nevetgéltek az egyik ablak előtt és katonák sétáltak végig a gyönyörű folyosón. Kihúztam magam és elindultam lefelé, hátha megtalálom Lokit valahol. Boldog voltam, mivel a nap még nem ment le és így meg tudtam valósítani a tervemet, amit még a szobában találtam ki. Furcsán éreztem magam a sok terebélyes ruha mellett, de méltóságteljesen jutottam le a kertbe. Loki éppen egy idegen, ide tartozó férfivel beszélgetett az egyik padon. Odasétáltam, közben minden tekintetet magamon éreztem. Amint odaértem a Loki melletti kék hajú férfi felállt és meghajolt kissé előttem én viszont nem tudtam mit kellene csinálnom, így Lokira néztem. Ő is felállt.
-Hamarosan szeretnék hírt kapni az itt folyó munkálatokról - mondta csendesen.
-Igenis, Felség. Amint tudom értesítem önt.
-Remek - a kezét nyújtotta felém én pedig megfogtam, de mellkas magasságban maradtak a kezeink, pedig én legszivesebben csak összekulcsoltam volna őket. - Itt az ideje a búcsúnak! - mondta miközben a palota felé vettük az irányt.
-Ami azt illeti, én még szeretnék maradni!
-Tessék?- Megálltunk.
-Meg szeretném nézni a naplementét és holnap a várost.
-Ahhoz nem kell itt maradnunk,  kedvesem. Holnap eljövünk újra.
-Már a királynő adott nekünk egy szobát.
-Miért nem velem beszéltél először?
-Ő ajánlotta fel amikor megemlítettem a hercegnő előtt. El kellett fogadnom te is tudod. Ez a szabály.
-Egyre kevésbé kedvelem ezt a makacsságát elveszítő, szabálykövető lányt.
-Ó, nem kell aggódnod Asgardban visszakapod.
-Még egy ok, hogy térjünk vissza!
-Loki! Kérlek- megfogtam a kezét, de ezúttal normláisan. - Nem nagy cucc, csak egyetlen éjszaka itt.
-Szerintem te az ellenség oldalára álltál és csapdába akarsz csalni - nevetett fel.
-Igaz, ez teljesen rám vall!
-Na jó, maradhatunk kivételesen, de meg kell magyaráznod miért!
Sóhajtottam. Nem mondhatom meg neki az igazat. Az anyjának kell meg tennie. Nem lenne helyes.
-Holnap elmondom - válaszoltam.
-Addigra már rég halott leszek!
Én is felnevettem. - Szóval megnézhetem a naplementét? A tenger felé megy le és nagyon szeretném látni mielőtt késő lesz.
-Jól van, menjünk - mondta mosolyogva, majd a hintóhoz sétáltunk. Loki félrehúzodott az egyik asgardi katonával, nekem pedig a kocsis ki nyitotta az ajtót. Mielőtt beszálltam úgy éreztem, hogy valaki figyel ezért elnéztem a palota felé. A királynő állt az egyik oszlop mellett és figyelt. Úgy gondoltam jelzek neki, hogy maradunk és nem azért szállunk be hogy köszönés nélkül elmenjünk. Bólintottam felé, majd elmosolyodott és ő is így tett. Beszálltam a hintóba és elnéztem Loki irányába. Csak éppen elcsíptem egy mondat foszlányt.
-...meg kell növelni az őrséget... hozasson még 4 katonát, de még mielőtt a nap lenyugszik itt kell legyenek! Siess, ... indulj!
-Igenis, Felség! - hallottam a választ, majd a harcos bólintott és elkezdett futni egy ló irányába.
Loki helyet foglalt mellettem és elindultunk. Út közben megfogta a kezemet, de mivel a hintó nyitott volt nem történt semmi más. Oda érkeztünk meg, ahol először beszálltunk a pavilon mögött nem sokkal. Az albínó is velünk tartott és ekkor ő mutatta meg az utat egy piros homokos tengerpartra. A nap már majdnem elérte a vízet és bár az őrök a közelünkben maradtak ez nem zavart, mivel Lokit sem zavarta. Megértem miért nem. Ezek a harcosok szinte minden ajtónál ott állnak és minden egyes folyosón többen vannak. Mindent látnak, mindent hallanak nem is értem, hogy engedi ezt Loki. A paranoiás Loki, aki senkiben sem bízik, mégis hagyja, hogy ismeretlen emberek vegyék körül.
Leültünk a homokba és hátra támaszkodtunk a kezeinkre.
-Annyira örülök hogy itt vagyunk! - jegyeztem meg.
A szeme elé tette a kezét. -Én is örülni fogok miután megvakultam a naptól!
Meglöktem. - Ne legyél ilyen pesszimista!- mondtam mosolyogva.
-Érted, kedvesem.
-Szoktál másokat kedvesemnek hívni? Nem hiszem, hogy ez olyan különleges mivel már a kezdetektől így szólítottál.
-Egész életemben csakis neked tartogattam ezt a megszólítást!
- Jól van, azért nem kell túlozni!
-Hm, most hogy így belegondolok. Előtted szerintem talán 1 embernek mondtam egyszer, amikor nagyon el akartam érni valamit. Nálad úgy jött ez a szó, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
-Hát engem eleinte idegesített.
-Ezért is folytattam - mondta mosolyogva.
-Amúgy, ajánlom is hogy soha ne mond senki másnak!
-Ez mostantól a te címed és senkinek se fogom átadni - mosolyodott el, majd közelebb hajolt. A vállamnál fogva gyengéden lenyomott a homokba. Normális esetben az jutna az eszembe, hogy ezután kénytelen leszek alaposan hajat mosni, de ekkor csak az járt a fejemben, hogy már alig bírom ki, hogy ne csókoljam meg. Az oldalára támaszkodott, úgy hajolt fölém és kiseperte a hajamat az arcomból. Azt is elfelejtettem, hogy katonák vannak a közelünkben amikor végre megcsókolt. Egy gyengéd csók volt, semmi magával rántó, szenvedélyes mégis nagyon tetszett. Mondjuk hogyha ő megcsókol, mindegy hogyan máris elvesztem a kapcsolatom a külvilággal. Félig imádom, félig utálom hogy ilyen hatással van rám. Vajon én is ilyennel vagyok rá?