Far From Home

8.

Az egyik percről a másikra abbamaradt a zúgás, a kiabálás, és csend lett. Csak suhantunk a Bifrösztön keresztül. Nem éreztem mást csak azt, hogy fogom Loki kezét. A szememet behunytam, nem akartam pár másodpercre bármi mást érezni, a nyugodtságon kívül.

Majd újra éreztem a talajt a lábaim alatt és Lokit követve sétáltam ki, továbbra is csukott szemmel. Amikor megállt, és a vakító fény is eltűnt kinyitottam a szemeim. A magasított részre vetettem a tekintetemet, ám ezúttal nem az aranyruhás férfi állt ott.
-Ő itt Uran. Nem olyan erős mint Heimdall, szóval remélem hogy meggondolja magát, és segít nekem.
-Hol van Heimdall?-Néztem továbbra is az idegent.
-Börtönben.-Dühösen rámeresztettem a szemeimet.-Ne nézz így rám. Heimdall mindent lát. Nem engedhettem csak úgy el. A végén még valahogyan segít Thornak. Ezen kívül tőlem rohangálhatna a birodalomban mert a népem nem hallgatna rá - mondta majd elindult kifelé és beült a szokásos hintóba.
Követtem. -Honnan veszed?
-Jól érzik magukat, boldogok. Nincsen semmi problémájuk. Úgy élnek mint régen. Asgardot nem tervezem lerombolni, csak terjeszkedni akarok.
Ezután csak némán figyeltem Asgardot. Igaza volt, minden pontosan olyan volt mint előtte. Az emberek nevettek az utcákon, jól érezték magukat, ahogy Loki is mondta. Mintha mi sem történt volna. A palota előtt lepattanunk a hintóról, és elindultunk felfelé. Újra megnéztem a gyönyörű folyosókat és szemügyre vettem a szobrokat.
-Hol van Odin?-Kérdeztem a második lépcsőfordulóban.-Mi történt? Hogyan szöktél meg?
-Ha biztos leszek benne, hogy megbízhatok benned elmondom.
-Kinek mondhatnék el itt bármit is?
-Bármikor úgy dönthetsz, hogy haza akarsz menni.
-Mérget vehetsz rá hogy nem fogok.
-Maximum 1 hónapot bírsz ki.
-Négyet is.-Mondtam felszegett fejjel.
-Komolyan?-Nevetett.-Már meg ne sértődj, kedvesem, de te itt a szüleid és a megszokott életed nélkül nem bírod ki sokáig.
-Először is nem vagyok a kedvesed! És simán képes vagyok rá! Négy hónap!
-Te tudod.-Vonta meg a vállát.-Remek érzés lesz nyerni... - vigyorodott el.
-Barom!-Ütöttem meg a vállát. Akkor tűnt fel csak hogy milyen kicsi is vagyok hozzá. Vagyis annyira nem mint apához, nála ugyanis egy fejjel alacsonyabb vagyok. Lokinál csupán a fél fejjel. Nem is ez lepett meg, hanem inkább az, hogy ennél alacsonyabbnak nézett ki a cellájába zárva.
Befordultam a régi szobámba, és az ajtóban megálltam, felé fordulva.
-Akkor visszamész elpusztítani a Földet?
-Nem akarom elpusztítani Midgardot, csupán az uralmam alá akarom venni.
-'Fogtam.-Hülyén nézett rám.-Vagyis felfogtam. Érted? Mindegy.
-Fektessük le az egyetlen egyben legfontosabb szabályt. Ami az, hogy ne menj sehova sem, mielőtt bármit is csinálnál szólj nekem.
-Akkor szólok, hogy aludni fogok, ha elmentél.
-Remek. És ha elmész bárhová, kutakodsz, a tudtom nélkül...
-Várj kitalálom: megbüntetsz.
-Pontosan. Hiszen már hölgy vagy, nem igaz? Nem egy gyerek, akinek a felelősségtudata alacsonyan van.
-Köszönöm. Mármint azt hogy hölgy vagyok. A büntetős rész kicsit beteg. Akkor, aludhatok?
-Persze. Majd találkozunk, kedvesem. -Becsuktam az ajtót majd az ágyba zuhantam. Biztos voltam benne hogy jól döntöttem.

***

A fotelemben ültem, felhúzott lábakkal. A szürke anyaggal fedett térdeimre tettem a fejemet, és úgy néztem kifelé az ablakon. Az a kis piros bársonyfotel pont az ablak előtt volt. Onnan pont a hegyeket, és a tavat láttam. Gyönyörű volt, de mégsem vidultam fel tőle. Csak ültem, néma csöndben teljesen egyedül a szobámban.
Egy hétig szinte semmi mást nem csináltam. Nem volt kedvem ugyanis semmihez. Sokszor néztem a kertet is, ahogy beborítja a napsütés, de sokszor Sean jutott az eszembe. És akkor egyszerűen sírni támadt kedvem.
Kaptam egy szobalányt is, aki a ruhát hordta nekem és a kaját. Egyszer ki kellett volna mozdulnom, mert takarítani szeretett volna, de elküldtem azzal hogy majd máskor. Szegény lányt sokszor úgy elküldtem amikor beszélgetést akart kezdeményezni velem, hogy végül bűntudatom volt.
Késő délután volt, lassan ment le a nap, hátulról megvilágította a hegyeket, és a tavacskát. Elmosolyodtam a látványra, de egy könnycsepp mégiscsak kicsordult. Egyből letöröltem. Úgy akartam tenni mint aki teljesen jól van. Magammal is el akartam hitetni. Pedig nem voltam jól. Megőrjített az egyedüllét, hiszen nekem szinte mindig akadt társaságom.
De nem mentem volna vissza semmi pénzért sem a Földre. Nem éreztem úgy hogy készen állnék-e arra hogy újra találkozom a szüleimmel. Vagy Sean-al, vagy a "barátnőmmel".
Úgy gondoltam kicsit ki kell szabadulnom a szobámból. Kikeltem a fotelből, és mezítláb kimentem a folyosóra. A lemenő nap egy pillanatra pont szemből sütött be az aranykeretes ablakokon. Az egész már túl arany volt, úgy hogy még a nap is megvilágította. Hirtelen a szemem elé kaptam a kezem, mert elvakított a fény, de pillanatok alatt kicsit jobb lett. Hirtelen ötlettől vezérelve felmentem az emeletre. Felfedezőkörútra indultam. Még feljebb akartam menni, azonban a fordulás előtti pillanatban megláttam a fekete ajtót a folyosó végén.
Valami sötét lehet mögötte. -Gondoltam. Felkeltette az érdeklődésemet szóval elindultam arra. Félúton azonban őröket hallottam. Rögtön az eszembe jutott az amit Loki mondott a büntetésről, és azt akkor még nem derítettem ki, hogy mennyire beteg a pasi. Visszafordulni már nem tudtam, szóval sietősen megindultam a fekete ajtó felé. A végén szinte már rohantam. Aztán mikor odértem egy határozott mozdulattal kinyitottam az ajtót. Azonban könnyebben nyílt, mint amire számítottam és az indulat miatt, amit belefektettem, beestem rajta. A lábammal azonban a végén sikerült berúgnom az ajtót, még úgyis hogy a hasamon feküdtem, és a homlokom is a földön volt.
-Micsoda meglepetés!-Hallottam hirtelen Loki hangját. Egyből felnéztem. A szobába sötétebb volt, el voltak húzva a függönyök, csak egyetlenegy nem, ott ahol ült. Ugyanis egy ablakülőben terült el, és egy sötétkék borítós könyvet olvasgatott. Nem nézett rám. Az ő szobája más volt, mint a többi. Egyrészt mert sokkal nagyobb volt, másrészt szinte pedig teljesen fekete. A függönyök, még az ágy is feketére volt festve, ami amúgy az ajtó mellett volt, csak pár méterrel odébb. Az ágyneműben is volt fekete de ott inkább a zöld kapott nagy hangsúlyt. Az ággyal szemben, messzebb volt egy sötét piros kanapé, közvetlen mögötte pedig egy íróasztal. Az íróasztal a szekrényekkel együtt nagyon sötét bafna volt. Az asztal mögött pedig egy hatalmas erkélyajtó van, aminek a teteje a plafonig ér (ami szintén magasan volt ugye egy emelet itt kettőnek felel meg).
-Szia!-Köszöntem mosolyogva, majd felálltam.
Továbbra se nézett rám. -Kitalálom: -lapozott -rád jött a kíváncsiság roham.
-Nem. Téged kerestelek. Az ajtó fekete volt, arra gondoltam hogy biztosan valami sötét dolog van mögötte. És hát nálad sötétebb nincs.- nem volt nsgy hazugság.
Elvigyorodott aztán becsukta a könyvét.-Foglalj helyet! -Mutatott az ülő mellett lévő székre. - Gratulálok, megtaláltad a hálótermemet.
- A midet?- kérdeztem nevetve.
Odamentem, leültem úgy, hogy a háttámla Loki felé volt, szóval oldalra fordultam.-Amúgy tetszik a szobád. Tükrözi a személységed.
-Mint az ajtó.
-Pontosan- helyeseltem.
-Mit keresel itt? Miért jöttél?
-Téged kerestelek, mint már mondtam, és unatkoztam.
-Nem csodálkozom. Nem úgy nézel ki mint aki sosem mozdul ki a biztonságos otthonából, mégis ki se tetted a lábad a hálótermedből.- Össze húztam a szemöldököm. Ezt a hülye szót. - A hálószobádból - javította ki.
-Észrevetted?-Kérdeztem szarkasztikusan.
-Semmi zűrzavarról nem hallottam az utóbbi héten, szóval gondoltam. Mellesleg, azt hittem azért jöttél, hogy hazaküldjelek.
-Eszembe se jutott ilyet kérni.
-Pedig szinte biztos voltam benne hogy eluralkodott rajtad a család mániád.
-Lehet hogy én mániásan szeretem a családomat, de te mániásan utálod.
-Meglehet.-Vonta meg a vállát.
-Ne tégy úgy, mintha ez olyan normális lenne. Mert kicsit sem az.
-Kedvesem, velem kapcsolatban semmi sem normális. Kénytelen leszel elfogadni.
Megforgattam a szemeimet. Már megint kedvesemnek hívott. Kezdett zavarni.-És te mit csinálsz itt?
-Itt lakom.
-Nem úgy! Hanem itt, Asgardban.
-Ugyanazt tudom elmondani amit az előbb.
-Nem a Földön kéne ostromolnod mindent? Vagy megszerezni a hatalmat?
-Idefentről is tudok irányítani. És sajnos minden harcosnak kell pihennie.
-Apa katonáknak hívja őket - mosolyodtam el. - De ez most lényegtelen.
-Tudom, hogy hiányoznak neked. Mi másért nem mozdultál ki az utóbbi egy hétben? Biztos nem azért mert félsz tőlem. Akkor nem jöttél volna be ide, felfedezni mi lehet a sötét ajtó mögött.
-Mondtam, hogy tudtam hogy te vagy itt.
-Nem, nem tudtad. Az arckifejezésed a beesésed pillanatában mindent elárult.
-Rám se néztél.
-A hangod elég volt, hogy el tudjam képzelni az arcod.
-Ez fura - suttogtam.-De te fura vagy, szóval kezdem megszokni. Vagyis elfogadni, ahogy te mondtad.