Far From Home

29.

Jane és én vissza gyalogoltunk a palotába. Közben beszélgettünk az ő és Thor szerelméről. A találkozásukról, meg arról hogyan jöttek össze és sajnos csak addig jutottunk el hogy Loki megtámadta a Földet, és Thor visszakapta a Mjölnirt. Pont a legizgalmasabb résznél hagyta abba Jane, amit nagyon-nagyon bántam. Már beléptünk a kapun, de köztudott hogy a "bejárati ajtó" előtt van egy nagy tér, ahol mindig vannak emberek, meg a zöld gyep, és kicsit arrébb a bejárattól edzeni is szoktak, sőt néha ott vannak a lovakkkal. Annak hogy vége volt az izgalmas esti mesének az oka pedig egy fekete hajú, zöld ruhás, nevető őrült volt, aki lóval együtt oldalt állt nekünk. Jane nézett arra miközben mesélt, de amint meglátta egyből elhallgatott, én pedig ezért pillantottam abba az irányba. Majd ránéztem Jane-re, és a tekintetét kutattam. Félelem rejtőzött benne. Megpróbálta elrejteni, és inkább bátornak akart tűnni. Majd a testtartása is átalakult. Hirtelen merevvé változott, akárcsak egy szobor. Ijedten néztem rá, majd újból Lokira, aztán Jane-re, és Lokira. A nevetése természetes volt, és kicsit sem ijesztő. A zöld ruhás pont akkor nézett el, egyenesen rám. Az alapból mosolygós arca még nagyobb vigyorra húzódott amikor meglátta az arcom, így nem bírtam ki nekem is mosolyognom kellett. Sokkal jobb érzés fogott el, mint az az izgalom amit a történet közben érezhettem. Valamiért az amikor összenéztünk szintén izgalmas volt, de annál több is. A mosolyától enyhe bizsergés fogott el. Így szemeztünk egymással három röpke másodpercig, amikor éreztem hogy Jane engem vizslat. Láthatta az egész jelenetet ezért inkább rákaptam a tekintetemet. Szúrós szemekkel fürkészett engem, pedig nekem is lett volna egy-két kérdésem azzal kapcsolatban hogy megijedt. Pár pillanata azt hittem hogy rejtett szívrohamot fog kapni Lokitól, a másik pillanatban viszont engem bámult dühösen azért mert össze mosolyogtam vele.
-Anyám helyett is anyám vagy, nem igaz?-Kérdeztem meg egy sóhajtás kíséretében, aztán tovább indultam a bejárat felé. Már nem pillantottam Lokira, besiettem inkább, viszont Jane nem hagyott békén.
Ráléptem az első lépcsőfokra, amikor Ő bejött a palotába.
-Hé!-Kiáltott utánam, de mentem tovább.-Ally! Várj meg!-Nem bírtam hallgatni ahogy tőle zeng a földszint, ezért megálltam, félfordulatot vettem, majd hogy rá tudjak nézni a fejemet is elfordítottam. Jane a lépcső előtt állt meg.-Mi volt ez?-Kérdezte.
-Mi?
-A jelented Lokival.
-Semmilyen jelenetem nem volt Lokival.-Forgattam meg a szemem, aztán lépkedtem tovább.
-Miért mosolyogtál rá így?
Most dühösebb lettem ezért teljesen felé fordultam.-Összemosolyogtunk! Mint két barát. Hogy máshogy tudnék én rá mosolyogni mint egy barátra?
-Úgy mint az előbb.-Mondta halkabban. A dühös arckifejezésem enyhült. Valami nem volt rendben velem, eddig is tudtam a furcsa érzéseim miatt iránta. Nagyon nem akartam úgy érezni, ezért még rosszabb volt hogy valaki megmondta hogy van valami fura velem. Jane utalt konkrétan valamire, de én nem hittem el hogy ezek az érzések OLYANOK. Sean-nál teljesen más volt. Mármint volt egy pár hasonló érzésem is mint vele, de azt betudtam jó barátságnak.
-Túl reagálod a dolgot Jane.-Mosolyogtam rá, majd felsiettem és otthagytam a barátnőmet.
Amikor benyitottam a szobámba ott ügyeskedett a szobalányom.
-Jó estét.-Köszönt.
-Szia Lucy.-Köszöntem kissé idegesen.
-Jól érzi magát?-Kérdezte aggódva.
-Csak baráti mosoly volt!-Rivalltam rá ok nélkül.- Semmi több! Tudom, mert érzem, és én én vagyok.
-Tessék?
-Vagy... Már nem is tudom ki vagyok igazából.

***

A borzalmas álom éjszaka megint rám tort, ezúttal viszont kicsit megváltozott.

Megint abban a sötét szobában ültem a sarokban. Körülöttem újra minden fekete volt. Továbbra is egy fehér ruhát hordtam. Loki kilépett a sötétből, és felsegített, közben pedig mosolygott. Már megint azt a barátságos mosolyát láttam. Én valahogy mindig ezt az oldalát láttam inkább. Azonban a következő pillanatban mind a két lőtt sebből elkezdett folyni a vér, majd leesett a földre. Loki mögött megint megláttam apát, és anyát. Aztán felbukkant Jane, majd Thor.
Apa beszélt először.-Meg akarlak menteni Ally! Tönkreteszem vele magamat is, és a körülöttem élőket, de miattad teszem! És te ennek ellenére az Ő oldalára állsz! Cserben hagyod a családod.-A szavai piros foltokat hagytak a ruhámon. -De nem is én, te teszed tönkre a családod! Borzalmas vagy!
-Összetörtem amiatt hogy ezt tetted!-Kiabált ezúttal anya.-Hazudtál!-Egy újabb piros folt jelent meg.
-Áruló vagy. Csalódtunk benned.
-Loki meg akart ölni többször is! Te ennek ellenére is hagyod hogy a közelében maradjak! Miért nem segítesz, Allysa? Miért hagytál engem is cserben?-A ruhámon már alig maradtak fehér pontok.- Nem látod hogy félek tőle? Hogy minden percemet félelemben töltöm itt, amíg te viháncolsz vele?
- Hát nem látod mi történik?-Kiabált velem anya.- Nem látod hogy amíg te boldog vagy rengeteg ember haldoklik? Gyerekek, és olyanok mint te. Ártatlanok. Te annak mondjuk pont nem vagy nevezhető.  A pusztításba taszítod az embereket, családokat döntesz romba mégis teljesen nyugodtan alszol éjszakánként! Hogy vagy képes erre? Talán már te is olyan vagy mint Ő! 
Ezután Thor is megszólalt.-Loki borzalmas! Nem érdemli meg hogy bárki törődjön vele, bár ti összeilletek! Két hazug, gonosz ember!- Mindannyian elkezdtek felém jönni, és egyszerre mondták. Az arcom már könnyben ázott, és kétségbeesetten elindultam hátrafelé, de megbotlottam Loki holttestében. Hátraestem, és még Lokira néztem. De Ő nyitott szemmel feküdt mozdulatlanul. Biztos voltam benne hogy már késő, és abban a pillanatban tudatosult bennem hogy meghalt. Megint. Kiabálni akartam, újból segítséget kérni, mint a múltkor, ezúttal viszont egy hang sem jött ki a torkomon. Odamásztam hozzá, és ráztam hátha történik valami. Megint könnyben úszott arccal akartam megmenteni, de nem tudtam. Tehetetlen voltam. Hagytam meghalni. 
Aztán felnéztem mert a többiek elhallgattak. Apa rám fogta a fegyvert. Egyből hátráltam, és visszakerültem ülve a sarokba. Majd lenéztem a felsőmre és a szívem feletti rész is bevörösödött. Az egyetlen ami még tiszta maradt. 
-Te tetted.-Mondta.-Te ölted meg Lokit.-Elkezdtem ingatni a fejemet, és a hangom is visszajött.
-Nem igaz! Te voltál!
-Én lelőttem, igaz. De te hoztad le a Földre.-Újból hevesen ingattam a fejem.- De mondtad neki hogy menjetek el a tetőre. Ahol lakunk! Nagyon ostoba vagy, azt be kell vallani. Látszik hogy még csak gyerek vagy. De nem baj, a hibákból tanulunk, és ez egy hatalmas hiba volt, ami azzal kezdődött hogy elmentél. És már nem Ally vagy. Már nem az vagy aki régen. Mostantól te is csak egy gyilkos vagy. Senkihez sem tartozol, és senki sem szeret téged. Egyedül maradtál, és te tehetsz róla.-Ezzel a mondattal meghúzta a ravaszt, és a golyó egyenesen a szívembe talált. 

Sikítva ébredtem fel, az álomtól tiszta veríték voltam mindenhol, legfőképpen az arcomon. Egy pillanatra tényleg éreztem a fájdalmat. 
-Ne!-Ordítottam. Kapkodtam a levegőt, és nem láttam semmit. Az ajtóm azonban kinyílt, és Loki rontott be rajta. Én viszont nem vettem észre.  A világ megszűnt körülöttem, ijedten kaptam a mellkasomhoz, és tapogattam a lövés helyét. Nem volt ott semmi, én viszont még mindig a pánikroham közepén voltam, nem kaptam levegőt és még mindig rettegtem. Felnéztem, azonban csak elmosódott pacákat láttam, és sötétséget. Az kattogott a fejemben hogy egyedül vagyok. Nincs senkim, csak bolyongok a sötétben. Akkor éreztem két tenyeret az arcomon. 
-Hé! Allysa.-A hangja lágy volt.-Nyugodj meg, nincs semmi baj.-Suttogta.-Vége. Csak rosszat álmodtál.-A látásom végre kitisztult és szembe találtam magam a szemeivel. Más ijesztőnek találná, de nekem megnyugtató volt.
Elsírtam magam. -Istenem...-Motyogtam, majd éreztem a meleg könnyeket végigfolyni az arcomon. Kétségbe esetten kezdtem el sírni, de Loki magához vont, és átölelt.
-Biztonságban vagy.-Suttogta.
Egy idő után a könnycsatornáim lassan elapadtak, újra kaptam levegőt, és beszívtam az illatát. Olyan volt mint valami drog, menten elkábított. Különleges volt, és nagyon tetszett. A karjai pedig pihe-puha ágyként hatottak rám, és biztonságérzetet nyújtottak, így lassacskán a szemeim újra álomra csukódtak.