Far From Home

43.

Egy pár órás alvás után után újra lassan kinyitottam a szememet. A jobb oldalamon feküdtem, így pont háttal az ajtónak. Eleinte meg se mozdultam. Nem értettem, miért voltam ilyen fáradt. Talán a sok sírás miatt. Meg mindig nappal volt, mivel a szobát halvány fény töltötte be. A sötétítő függönyök megtették a hatásukat.  A szememet törölgetve felültem. Amint leengedtem a kezemet és kitisztult a látásom, megláttam egy alakot az ágy felé fordított fotelben ülve. A fotel nagyjából az ebédlőasztal vonalában volt, és nekem balra. A meglepetéstől felsikítottam, azonban az alak meg se mozdult. Csend telepedett a szobára nagyjából 10 másodpercig. Tudtam ki az, mielőtt kinyitotta volna a száját. Világítottak a szemei. Pont mint amikor abban a cellában láttam, az első találkozásunkkor. Amikor elragadt a személyisége, a titokzatosság, amit sugallt.
-Nem kell félned.-Mondta. Ekkor már az arcát is láttam.- Én vagyok az. - Nem kell félnem?!  Remek poén, kár hogy nem nevetek. Eldöntöttem hogy nem szólók hozzá. -Tudom, most nem bízol bennem, ezért nem is akarok veled cseverészni. Csak azért jöttem hogy bocsánatot kérjek.- Előrehajolt.- Tudom mit tennem. Elragadtak az indulatok. Dühös voltam rád, mert szinte mindenben befolyásolsz. Minden egyes döntésem előtt elgondolkodom, hogy te nem fogsz e megsérülni benne, vagy mit fogsz reagálni. Senki nem befolyásolt még ilyen módon sosem, és talán... egy kissé megrémültem. El akartam fojtani ezt az érzést azzal, hogy olyat teszek amivel bántalak, amivel bebizonyítom magamnak hogy nem számítasz semmit, de nem sikerült. Nem sikerült és bántottalak - felállt. -Nagyon sajnálom. Soha többé nem foglak bántani, Allysa. -Mozdulatlanul ültem az ágyamban, öleltem magamhoz a takarót. Nem tudtam mit reagálni a szavaira. Úgy tűnt, ő nem is akarta hogy reagáljak. Elindult az ajtó felé ,közben beszélt. -Jane holnap elmegy. Visszaküldöm Midgardra. Találkoznod kellene vele még mielőtt elutazik.- Majd mielőtt kinyitotta volna megállt. Tudta, hogy az éles fény zavarni fog, és még előtte el akarta mondani.-És Allysa... te is hazamehetsz.- Már nem zavart a fény, néztem ahogy elhagyta a szobát, majd maga mögött becsukta az ajtót.
És percekig néztem azt az ajtót. Az agyam leblokkolt ahogy feldolgoztam fel a szavait. Csak így elengedne mindkettőnket? Jane számára egy túsz volt mindig is, semmi más. Most pedig hagyná hogy elmenjen, hogy mindent elmondjon a Bosszúálloknak, majd szövetségesek hiányában elveszítse a csatát? Mondjuk azt nem tudtam hogy egyességet kötött e végül a nagyszüleimmel. És én? Ha engem hazaküld fennáll a veszélye annak, hogy mindent elmondok a szüleimnek. Mégis megtette. Engem is Midgradra küldene. Emésztettem a szavait hosszú, hosszú percekig.
Arra gondoltam, hogy beszélnem kell Jane-el. Muszáj. Ezért felpattantam az ágyamból, kivettem egy egyszerű, spagetti pántos vaj színű ruhát, felrángattam magamra, majd a fürdőszobában felkontyoltam a hajam. Ezután megmostam a fogam. Mindent olyan tempóba csináltam, mintha csak elkésnék a suliból, és rohannom kellene. Futottam az ajtóhoz is. Azonban, mint egy hülye kisgyerek megtorpantam előtte. A kezemet se tettem a kilincsre, csak álltam és néztem az ajtót. Nem mertem kimenni. Féltem attól mi vár odakint. Bent eddig olyan érzésem volt, mintha egy kis biztonságos helyen lennék, ahol senki se tud bántani, csak én magamat. De így, hogy Loki bejutott már nem éreztem ugyanezt. De kint akkor is más volt. Mindenki járkált, bárkivel találkozhattam. És nem akartam. Csak Jane-t szerettem volna elbúcsúztatni. Egy sóhajtás után először csak résnyire nyitottam ki az ajtót. Attól a kis fénytől is megvakultam. Mintha vámpírrá változtam volna. Amint kicsit hozzászoktam, még mindig hunyorogva kikukucskáltam. Imádkoztam, hogy senki ne legyen a folyosón. Isten meghallgatott, minden ott császkáló lelket eltávolított. Lassan kiléptem. Elindultam a lépcsők felé, közben ki-ki tekintgettem a hatalmas ablakokon, de fájt tőle a szemem. Felsétáltam a negyedik emeltre, majd amint befordultam megtorpantam. Nem volt ott senki, nem azért álltam meg. Csak megláttam a fekete ajtót a folyosó végén. Eszembe jutott az, amikor ott aludtam, mert rosszat álmodtam. A beszélgetésünkre gondolva halványan elmosolyodtam. Nem értettem miért mosolyodok el ilyeneken, mert gonosz volt velem. Nagyon gonosz.  Mégis... Vissza akartam ülni abba az ablakpárkányba, mintha mi sem történt volna. Újból megindultam Jane ajtaja felé. Halkan kopogtattam. Végig lefelé néztem. Kevesebb mint fél perccel később, Jane indulatosan nyitott ajtót. Felkaptam a fejem mert azt hittem hogy valami baj van. Helyette hatalmas vigyor volt az arcán.
-Istenem!-Visította, majd elindult befelé. A ruhái szét voltak dobálva, és egy kisebb bőrönd hevert az ágyán. A nyakában lógott Thor mini pörölye.-Tudod mi történt nagyjából 3 órája?!
-Nem?-Válaszoltam, miközben leültem az ágyra, a bőrönd mellé. A tartalma nem sok minden volt eddig. Egy hajkefe, pár darab alsónemű, 2-3 ékszer (gondolom a személyesebbek). A választ úgy tettem fel, mintha tudnia kellett volna hogy ki se jöttem a szobámból.
-Loki történt! Bekopogott, majd besétált a szobámba, és miközben nézelődött, igazából a pörölyt fogdosta, mert akkor még az asztalomon volt- fogta meg a nyakában levő kis tárgyat- kijelentette, hogy holnap megyek haza. Megyek haza!-Ugrált. -Végre találkozom a férjemmel! Elmondhatatlanul boldog vagyok.- Jane nézése közben nekem is mosolyoghatnékom támadt. Sugárzott, és pörgött. Jó volt őt így látni. Nagyon jó. Odajött hozzám és megfogta a kezemet.-És ez mind neked köszönhető! Mit csináltál?
-Beszéltem vele.-Mondtam egyszerűen.
-Nagyon ügyes vagy! Hatott rá. - Nem Jane! De tudod mi hatott rá? Az hogy meg akart erőszakolni.
-Én csak segíteni akartam neked. Tudtam hogy szenvedtél itt. Kötelességemnek éreztem, hogy legalább megpróbáljam.- Persze, eszem ágában sem volt elmondani, hogy mi történt miután megkértem erre Lokit.
-Köszönöm!-Mondta, majd megölelt, aztán leült mellém.-Akkor te is jössz? 
Megingattam a fejem. -Engem még nem keresett meg ilyen ügyben.-Hazudtam.
-Akkor beszéld meg vele, hogy te is haza akarsz menni! Ha engem elengedett, téged biztos el fog. -Nem szólaltam meg. A kezemmel babráltam a ruhámat, és azt bámultam.-Ally? Nem szabad itt maradnod! Hallod?-Felnéztem. -Ne maradj itt. Bármennyire érzed ezt a vonzódást köztetek. Tudom, nehéz lehet neked. De szerintem most miatta ilyen vérpiros a szemed.-  Újra lepillantottam.-Amint beléptél észrevettem. Arra gondoltam, hogy talán a szüleidet hiányolod és ezzel segítek, de már látom hogy nem. Szóval csak Loki lehet az oka. Figyelj rám!- mondta. -Megint felpillantottam.- Ha ez elpusztít téged, akkor ez nem szerelem, Ally. A szerelem nem ilyen. Vannak nehéz pillantok. De nem olyanok, amelyek a sötétségbe taszítják az embert. Ezt jegyezd meg jól.- Könnyek gyűltek a szemembe, majd a ruhám fele fordítottam. Szipogtam kettőt.
-Megtennél nekem valamit?-Kérdeztem halkan. Jane bólintott, én pedig a szemébe néztem.- Ne mond el mi történt itt. Ne mond el, hogy visszafordíthatatlanul szerelmes vagyok egy borzasztó emberbe.-Megint megeredtek a kis patakok. -Kérlek. - Éreztem, hogy Jane-nek nehezére esik ebbe belemenni. Biztos vagyok benne, hogy amint visszatért volna Földre, rögtön ráuszított volna mindenkit Lokira, és a szüleimnek tökéletes ösztönzés lett volna az, hogy mit tettem. Csak pityeregtem, fel se tekintettem már Janere. De vártam a válaszát. Vártam, hogy feláljon, majd kijelentse hogy ő igenis elmondja, mert nem tehetem ezt, ez nem helyes, ez nem normális. De Jane átölelt. Átölelt, és hagyta hogy kicsit sírjak a vállán. Majd eltolt magától, és a szemembe nézve mondta ki a válaszát.
-Nem hiszem hogy ez jó ötlet.-Kezdte.- Szerintem be kell számolnom a szüleidnek, arról hogy mi történik veled. De nem fogom elmondani. Tiszteletben tartom a döntésed, ahogy azt is hogy érzel. És úgy döntöttem, hogy rád hagyom a döntést. Az ösztöneid szerint kell cselekedned, menni vagy nem menni. Elmondani, vagy nem. De könyörgöm neked: sose, ismétlem SOSE felejtsd el mit mondtam.-Újra átölelt, és ezúttal én is magamhoz öleltem.
-Köszönöm.-Suttogtam.
Hamarosan hátradőltem Jane ágyában, ő pedig arról beszélt, hogy mennyire jó lesz újra Thor mellett aludni, beszélgetni, nevetni vele. Úgy gondolta, ahogy mondta, de ezzel is megakart engem győzni. Nem beszéltem sokat, inkább hallgattam, néha mosolyogtam.
Órákkal később távoztam a szobájából, visszavonultam az enyémbe. Már a szobám ajtajánál jártam, amikor megláttam Lucyt ahogy ment fel a lépcsőn. Mielőtt fellépett volna az első lépcsőfokra elnézett a folyosó végére. Meglátott, de nem mosolyodott el, csak el akart indulni. Megingattam a fejemet, jelezve hogy inkább ne jöjjön ide, majd beléptem, becsuktam az ajtót és leültem a kanapéra. Felhúztam a lábamat, rákönyököltem a karfára, ráhajtottam a fejemet, és úgy néztem a sötétítő függönyök között beáramló fényt. Örültem annak, hogy Jane végre boldog, de ezután főleg nem tudtam velem mi lesz. Így, hogy megkaptam az esélyt arra hogy hazamenjek.