Far From Home

101.

Loki szobájának a tágas erkélyén álltam és gyönyörködtem a kilátásban. Elmerültem a gondolataimban, miközben élveztem a meleg szellő simogatását az arcomon. Mögöttem hirtelen megjelent egy magas alak és a két kezét a derekam köré fonja.
-Mit csinálsz? - motyogja a fülembe, majd egy apró puszit nyom az arcomra. A mély hang miatt és a gesztusai miatt egy széles mosoly húzódott a számra és a tenyeremet a kézfejére helyeztem, összefűzve az ujjainkat.
-Csak... álmodozom.
-Igen? És mégis mi az, ami ennyire el tudja terelni a figyelmedet? Mire gondoltál? Remélem rám.
Felnevettem. - Kire és mire másra gondolhatnék?
-És mit csinálok az álmaidban?
Szembe fordultam vele és a nyaka köré fontam a karomat.
-Na és ki a kíváncsi most?
-Hogy ne lennék az? Különösen érdekel, hogy mi zajlik a fejedben, főleg ha az velem kapcsolatos.
Egy puszit nyomtam a szájára.
-Igazából az anyukádra gondoltam - mondtam végül.
Loki felsóhajtott, de nem engedett el.
-Milyen hangulatrontó vagy! - mondta.
-Nagyon örülök neki, hogy itt vannak Asgardban, de nem akarom, hogy ez neked teher legyen vagy bármilyen módon kellemetlenül érezed magad miatta. Tudni szeretném, hogy te hogy érzel ezzel kapcsolatban. De ha nem akarsz róla beszélni, akkor persze nem kell, de nem akarom hogy előttem is színészkedned kelljen.
-Ó, Kedvesem. Én vagyok az illúziók mestere, bárkivel, bármit el tudok hitetni.
Összehúztam a szemeim.
-Ezzel mondani szeretnél valamit?
-Igen, méghozzá azt, hogy te vagy az egyetlen ember, akinek nem akarok hazudni és leleplezni előtte az érzéseimet.
-Akkor velem nincsenek trükkök?
Elengedett és hátrébblépett. Egy csokor színes vadvirág termett a semmiből a kezébe és átnyújtotta nekem.
-Csak kisebbek - mosolyodott el. - Hölgyem - nyújtotta a virágokat.
Amint elvettem, a jobb kezemet a kezébe vette, kissé lehajolt és gyengéd csókot nyomott rá. Felkacagtam.
-Köszönöm, Felség.
Kiegyenesedett újra és eltűnt a szívmelengető mosoly az arcáról. A bőre kisápadt, a szemei kitágultak és eltűnt belőlük a fény és hirtelen a kéz, amivel az enyémet fogta is teljesen vérbe volt borítva.

Kipattant a szemem a rémkép láttán. A bázison lévő szobámban feküdtem az ágyban, nyakig betakarva. Valószínűleg valamelyik szülőm jöhetett be, bár fogalmam sem volt, hogy mikor aludhattam el. Miután apukám elhúzott Lokitól a következő emlékem az, hogy a szobámban fekszem és némán bámulom a plafont. Pizsamában vagyok és halványan derengenek képek arról, ahogy az orvosok lekezelték a sebeimet, én pedig egy-egy szisszenéssel türőm, ami történik, de nem is érdekel. A könnyeim elapadtak és üresnek éreztem magam, mintha az orvosok az összetört szívem darabkájit is kiszedték volna és csak éppen annyit hagytak volna meg, hogy funkcionálni tudjak. Újra meg újra lezajlott előttem a csata, mintha egy filmet néztem volna, de minden fájdalmas pillanat után csak pár könnycseppet eresztettem el, többre nem is voltam képes. Emlékeztem arra is, hogy már lement a nap és teljesen sötét volt a szobámban, amikor az ágyban feküdtem, de ekkor már világos volt, legalábbis éppen akkor kelhetett fel a nap.
Felültem és ledobtam magamról a takarót. Hirtelen nagyon melegem lett. Az álmomra gondoltam és a fejemet a kezeimbe temettem. Ez nem csak egy sima álom volt, hanem egy emlék. Akkor történt, amikor Loki biológiai anyja és a lánya ellátogatott hozzánk Asgarba és izgultam amiatt, hogy vajon mi lesz a kimenetele. Tudtam, hogy Loki miattam adott egy esélyt ennek a kapcsolatnak, viszont fogalmam sem volt arról, hogy ő hogy érezhet. Visszagondoltam arra, ahogy átkarolta a derekamat és egy puszit nyomott az arcomra, majd ahogy szembe fordultam vele. A szemeim rögtön bekönnyesedtek, de nem akartam megint belemenni ebbe a sötét lyukba, ahol képtelen vagyok abbahagyni a sírást. Kiszálltam az ágyból, de minden végtagom fájt, ahogy mozogtam. Kisétáltam a mosdóba, hogy megmossam az arcomat, de nem bírtam nem az álomra gondolni. Magam előtt láttam az üres tekintetét és a vért is a kezén és erősebben dörzsöltem a szememet, mintha ettől eltünhetne.
,,- Ó, Kedvesem. Én vagyok az illúziók mestere, bárkivel, bármit el tudok hitetni."
Ahogy ez a mondat is beugrott abbahagytam a szemem dörzsölését és lassan elzártam a csapot.
Talán oka van annak, hogy pont most, pont ezt álmodtam? Mi van, ha Loki akar velem közölni valamit? De mi van akkor, ha csak az agyam szórakozik velem, hogy enyhítse a fájdalmat és elhiggyjem hogy még van remény? Ő maga mondta nekem... Bárkivel, bármit el tud hitetni. Lehetséges? Megjátszotta volna a halálát, hogy ne kerüljön börtönbe és hogy elszökhessen? Igaz vagy nem igaz... ez az apróság is elég nekem arra, hogy ne veszítsem el az eszem és hogy újra felcsillanjon bennem a remény.
Tudom kellett, hogy mi történt miután engem elhozták onnan, vagyis hogy mi történhetett Loki testével. Felfogtam a hajam, átvettem a felsőmet és belebújtam egy kényelmes cipőbe, majd elindultam kifelé. Nagyrészt csönd volt és mozdulatlanság a bázison, de hangok szűrődtek ki a társalgóból. Ahogy bekukucskáltam láttam, hogy az egész csapat ott van, beleértve Thort is.
-Nem tudom még, hogy Loki mennyi kárt tett Asgard rendszerében és a többi Birodalomban, illetve a köztük lévő kapcsolatokban, de tudom, hogy bizonyára sok dolgom lesz. Odin emlékei sem tértek vissza. Loki ezúttal lehet, hogy túl nagy kárt tett benne. Bár már arra emlékszik, hogy én a fia vagyok, de hamis emlékei vannak rólam. Beszéltem neki Lokiról is.
-És? Mit mondasz neki? - kérdezte Clint.
-Hogy meghalt.
-Ezt el is hiszed? - kérdezte Apa.
- Szó sincs róla. Loki már megrendezte a halálát egyszer, miért ne tenné meg újra? Tökéletes alkalom arra, hogy felszívódjon, ha mindenki azt hiszi, hogy halott.
-Igen és arra is tökéletes alkalom volt, hogy összetörje Alyssa szívét - mondta anyukám. - Nem tudom, hogy egy ilyen traumatikus élményből hogyan fog felépülni.
-Vele is elég rendesen elbánt Loki, ahogy Odinnal - hallottam Natasha hangját is. - Van valami ötlet arra, hogy hozzuk vissza?
-Még nincs, de dolgozunk rajta - mondta Thor.
-Nincs rá szükség - léptem elő és a konyhába mentem. Láttam a lefőtt teát. - A halálával felbomlott a varázslat és mindenre emlékszem - öntöttem ki egy bögrébe. - Borzalmas egy ember volt, komolyan mondom. Nagyon gonosz volt, folyamatosan mániákusan nevetett és minden kedd este gyerekeket áldozott fel szórakozásból - mondtam, hogy érzékeljék a szarkazmust.
Feléjük fordultam és a bögrét kicsit erősebben tettem le, mint akartam és kilöttyent a forró folyadék a kezemre. Égetett, de a düh miatt könnyen elviseltem.
-Már elegem van ebből. Fejezzétek be végre. Loki nem irányított, bármennyire is akarjátok ezt. Szeretem - mondtam, miközben magasra szegtem a fejemet, de hamar kénytelen voltam elnézni, mert javítanom kellett a mondatomon. - Vagyis már csak szerettem. Százszor jobban ismertem, mint ti.
-Igen? - kérdezte Thor kissé dühösen. - Ha ez igaz, akkor pontosan tudod, amit én. Ő...
-A hazugság istene - vágtam közbe. - Tudom. És akkor mindketten tudjuk, hogy ez mit jelent.
-Az egész egy színjáték volt és életben van.
-Nagyon remélem, hogy így van - válaszoltam.
-De a teste... az még megvolt, amikor otthagytam Asgardban... Talán már eltűnt és Loki megfutamodott.
-Ugye nem hagytad ott a semmi közepén?- kérdeztem idegesen.
-Dehogy. Egy jól megfigyelt cellába tettem.
Megráztam a fejem. - Még a testét is be akarod zárni?
-Ha megjátszotta a halálát, akkor a testének el kell tűnnie. Az illúziói úgy működnek, hogy vagy ő alakul át vagy valamit kivetít a valóságra. De ha valósághűvé akarja csinálni a trükkjeit, akkor a közelükben kell maradjon. Szóval vagy elbukott és őt zártam be vagy el fog tűnni a teste és kiderül, hogy bújkál valahol, mint valami gyáva...
-Vigyázz, mit mondasz! - vágtam közbe.
Elmosolyodott. - Egy midgardi kislány akar engem fenyegetni?
-Ha édesanyád látná, ahogy bánsz a testvéreddel biztosan nagyot csalódna benned.
Thor arcáról leolvadt a mosoly.
-Lokira sem lenne éppen büszke.
-Ebben tévedsz. Jól akart cselekedni és így is tett. Ő hatalmas változáson ment keresztül és te még csak nem is veszed fontolóra, hogy már más ember. Ahogy ti - a családom - is képtelenek vagytok elhinni, hogy szerethetem őt. Talán értenétek, ha ismernétek, de nem mintha valaha is adnátok neki még egy esélyt.
-Hogy várhatod el tőlünk, hogy adjunk neki még egy esélyt? - állt fel apukám idegességében. - Borzalmas dolgokat tett a Földön, amiről már te is tudsz és mégis úgy teszel, mintha csak egy virágot tépett volna le vagy megrúgott volna egy kiskutyát. Ez sokkal komolyabb annál és bárminél, amivel eddig találkoztunk!
Elnéztem az apukámról. Rettenetesen fájt, de igaza volt. Egy könnycsepp folyt le az arcomon, de én úgy tettem, mint aki észre sem vette.
Mibe kerültem? Beleszerettem egy Istenbe, akit mindenki tiszta szívből gyűlöl... Egy gyilkosba.
-Tudom, hogy mit tett - válaszoltam továbbra is az ablakot bámulva. Odakint gyönyörűen sütött a nap és különösen erős kontraszt volt a fekete rúnák között, amit a híd hagyott és a zöld gyep között. Ami világított... hasonlóan az ő szemeihez.
-Már teljesen más ember, mint akkor volt. Ő nem tudott megküzdeni a démonjaival, így hát ő maga lett a démon.
-Rendben - válaszolta Bucky. - Hiszem, ha látom a saját szememmel.
Ránéztem. Azt hittem, ő az én oldalamon van.
-Hát nem láttátok, mi történt a csatatéren? Ugyanúgy védelmezett engem, ahogy ti is folyamatosan akarjátok! A különbség közte és köztetek az, hogy ő megengedte hogy lélegzetet vegyek, amíg a ti védelmetek folytogatott! És igen...- vettem halkabbra a hangerőmet - tudom, hogy jót akartok és tudom, mit érezhettek, hiszen én is éreztem az utóbbi hónapokban. Különösen tegnap. És megtörtént a legrosszabb, ami történhetett - néztem le, mivel újra könnyek gyűltek a szememben, ahogy a rémképek újra feltűntek.
-Abban én nem lennék olyan biztos - tette hozzá Thor.
-Igen - szipogtam egyet. - Reméljük, hogy igazad van.
-Vissza kell mennem Asgardba - folytatta.
-Nekem is veled kellene tartanom - mondtam.
-Szó sem lehet róla - rázta meg a fejét Apa. - És meg se kérdezd, miért.
-De a barátnőim ott vannak. Az egyiknek biztosan meghalt a barátja - néztem anyára. - A kapu előtt, elvágták a torkát - mondtam, miközben elnéztem és hangosan kifújtam a levegőt. A szemeim megint megteltek könnyel. - És Oliver... Nem tudom, hogy ő életben van-e egyáltalán.
Anyukám felállt és mellém sietett.
-A fiú, aki felsegített téged a földről?
-Igen.
-Utánanézek - szánt meg Thor. - És a barátnőid neve?
Elmondtam a két lány teljes nevét, de nagyon küzdöttem közben, hogy ne sírjam el magam.
-Rendben, megjegyeztem. Ígérem, hamarosan visszatérek a válaszokkal.
Feladtam. Csak bólintani volt erőm, majd felemeltem a bögrémet, hogy igyak egy kis teát. Ahogy Thor elindult kifelé, csend ült a szobára.
-Nem vagy éhes, Kicsim? - törte meg anya a csendet.
-Nem, Anya, köszi - mondtam gyorsan, majd a bögrével a kezemben elindultam a szobámba, a családom pedig egy szó nélkül nézte végig a távozásomat.
Mögöttem az erőmmel csuktam be az ajtót. Az éjjeli szekrényemhez sétáltam és letettem a bögrémet. Helyet foglaltam az ágyam mellett, mert úgy, kissé elrejtőzve, összekuporodva jobban éreztem magam egy fokkal. Újra átpörgettem a fejemben, ami az előbb történt és újra beláttam, hogy ennél rosszabb helyzetbe nehezen kevertem volna magam.
Már körülbelül egy fél órája agyaltam a dolgokon és egyre frusztráltabb és frusztráltabb lettem. A sok érzelem, ami bennem volt teljesen felkavart. Minden végtagom fájt és tehetetlen voltam egy olyan szituációban, amiből nem mászhattam ki sehogy sem. Képtelen voltam újra sírva fakadni, helyette rettenetesen ideges voltam. Egy nagyot csaptam a lábaimra, amelyek már eleve gyengék voltak, de a düh megint csak kezdte elvenni a józan eszem. Ez eszembe jutatta, amikor Loki haldoklott és én dühömben a királynő után mentem. Nem bírtam tovább, fel kellett állnom és sétálgatni kezdtem a szobámban.
-Azt mondta, hogy jól van...- motyogtam. Az erőmmel lesodortam mindent az ágyamról.
Egy újabb kép ugrott be: Kirien élettelen teste, ahogy a porban hevert. Ekkor fogtam és lerángattam a ruháimat. Egy másik emlékre, ahol a nagypapám fojtogatott lelöktem mindent a kis asztalról, ami a szobámban volt. A rémes emlékek mindenhonnan támadtak, mintha az agyam ellenem dolgozott volna. A rémképek úgy elhatalmasodtak rajtam, hogy leestem a földre. És már ott is volt: láttam magam előtt Loki élettelen tekintetét. Eltakartam a szemeimet, mintha akkor eltűnt volna a kép.
-Elég!- mondtam magamnak. - Fejezd be... Szedd össze magad! Életben van. Thor visszajön és ki fog derülni, hogy él. És akkor minden rendben lesz.
Azonban hamar ellent kellett mondanom magamnak és összegörnyedtem.
-Dehogy lesz!
Végül mégiscsak kitört belőlem a sírás. Eldőltem a földön, összehúztam magam és zokogni kezdtem. Azt kívántam, bárcsak visszamehetnék Asgardba, abba az időszakba, amikor az álmomban megjelenő emlék is keletkezett. Az ott tartózkodásom legjobb időszaka volt. Rengeteg időt töltöttem Lokival és a barátaimmal és minden olyan csodálatos volt. Gondtalan voltam, a felhők között jártam a boldogságtól. El sem tudtam hinni, hogy ekkorát fordult az életem. De még volt remény. Még volt esélye annak, hogy újra Loki karjai közt leszek. Ez a remény volt az, ami megtartott és ami miatt abba tudtam hagyni a keserves sírást. Ebbe a reménybe kellett kapaszkodnom. Ezt a vékony kötelet markoltam a tátongó mélység felett lógva. És nem terveztem elereszteni.
Tehát sikerült összeszednem magam egy idő után. Felálltam és megszemléltem a szobát. Úgy nézett ki, mintha egy tornádó söpört volna rajta végig. Ez a tornádó én voltam a szoba számára, de a számomra az érzelmeim, amelyeket ekkor is próbáltam mélyre nyomni magamban. Vettem egy mély levegőt és neki álltam pakolászni. Szétestem, de nem akartam, hogy ennek ilyen látható nyomai legyenek. Gondoltam, hogy valaki hamarosan rám fog nézni, így nem húztam az időt és nyugisan helyre tettem mindent. Még mindig lassú voltam, nem sikerült kitörnöm teljesen a letargikus állapotból.
Negyed órán belül kopogtattak az ajtómon. Ekkor már az utolsó felsőmet akasztottam fel. A zár körül hamar megjelent a kék fény és beengedtem a kint várakozót. Anya lépett be egy tállal a kezében, ami tele volt rakva mindenféle gyümölccsel. Őszintén elmosolyodtam a láttán.
-Nem bírtad ki, mi? - csuktam be a szekrényem ajtaját.
-Hogy tehettem volna? Biztos voltam benne, hogy már éhes vagy. Legalább egy kissé.
Egyáltalán nem voltam éhes, de anyukám kedves gesztusa arra késztetett, hogy üljek le az ágyra és egyek pár falatot. Bár azt gondoltam, hogy nehéz lesz már azt a pár falatot is lenyomni a torkomon, igazából nagyon jól esett az édes íz. Ekkor figyeltem fel csak arra, hogy anyukám haja egy kissé le volt borotválva a tarkójánál, ahol egy varrat is látszódott, valamin a karján kék-zöld foltok is virítottak.
-Hogy vagy, Kincsem?- ült le anya.
-Megvagyok - nyomtam egy újabb szem szőlőt a számba.
-Beszéltél már valakivel, amióta itt vagy?
-Nincs senkim rajtatok kívül. Erről jut eszembe, van valami hír Thor felől? Vagy csak szimplán Asgardból?
-Nem, sajnos. Thornak bizonyára kell egy kis idő ahhoz, hogy felderítse mi van a barátaiddal.
-Persze. És mi folyik odakint? Biztosan nagyon kedvelhetnek engem most a többiek.
-Ally, tudnod kell, hogy mindenki nagyon szeret téged. Rettentően hálásak vagyunk, amiért újra velünk vagy, csak a körülmények ne lennének ilyen rosszak!
-Vissza akartam jönni, tudod? - néztem fel. - Segíteni akartam Lokinak valamiben és utána vissza szerettem volna jönni ide. Ki akartalak békíteni titeket, megmutatni, hogy Loki nem olyan rossz, mint ahogy ti látjátok. De aztán egyik napról a másikra beteg lettem és aztán jöttek a nagyszüleim. Mindent elrontottak, amit csak tudtak.
Egy rövid szünetet tartottam.
-Sajnálom. Ha nem tettem volna meg mindent, hogy ne kelljen szembenéznem ezzel a problémával, akkor mindezt elkerülhettük volna. De én úgy tettem, mintha egy hosszú nyaralásra mentem volna és teljesen figyelmen kívül hagytam ezt a problémát. Azt mondtam mindenkinek, hogy majd én megoldom, de igazából legtöbbször csak ignoráltam. Szóval sajnálom, hogy ilyen sok problémát okoztam nektek. És ezt mindenkinek tudnia kellene.
Mondtam, majd felpattantam. Anya értette, hogy mit akarok csinálni és követett. Ahogy siettem ki a nappaliszerűségbe, anya mögöttem jött és bekopogott ahhoz, aki tudta szerint nem volt ott.
Ahogy beléptem a tágas szobába, megláttam hogy apukám áll az ablaknál, mellette Natasha és Jane is ott ült a kanapén. Vele még nem is találkoztam amióta visszatértem és így ő hozzám sietett és átölelt.
-Te mit keresel itt? - kérdeztem.
-Thor nem akarja, hogy Asgardban legyek, ameddig nem állította helyre egy kicsit és ameddig ki nem derül, hogy...- elhallgatott.
Sóhajtottam. - Persze, gondoltam, hogy aggódik miattad. És te hogy vagy?
-Jól. Örülök, hogy mindnyájan egy darabban értetek haza.
-Én is... - kivéve egy valakit.
-Loki pedig biztosan hamarosan elő fog kerülni. Thor és én is így gondoljuk. Szóval, kérlek ne légy szomorú, minden rendben lesz.
Elmosolyodtam Jane nyugtató szavain. Annyi idős volt, mint anyukám, de kinézetre nálam maximum 10 évvel volt több és olyan volt, mintha a nővérem lett volna.
Idő közben mindenki a nappaliba érkezett és Mr. Stark egy percet sem akart várni.
-Mi folyik itt, Lyra? - kérdezte anyukámat.
-Miért hívtál ide minket? - folytatta a a kérdezősködést Bucky.
-Igazából - léptem ki Jane mögül - én voltam.
-Te?- mutatott rám Mr. Stark. - Elég rendesen kifejezted a véleményed reggel.
-Igen, tudom. Viszont valamit nem mondtam el nektek, amit szerintem tudnotok kell. Bocsánatot szeretnék kérni - néztem egyenesen apukámra. - Őszintén, rettenetesen sajnálom, amit tettem - néztem végig az ismerős arcokon. - Önszántamból hagytam el a Földet és mentem Lokival, ami nagyon gyáva és gyerekes döntés volt. Belevitt életem szerintem legnagyobb kalandjába, de ez a ti károtokra történt. Belátom, hogy rengeteg fájdalmat okoztam, pedig alapból is sokat kellett szenvednetek. Nem bántam meg, hogy elmentem Asgardba, de azt iszonyatosan sajnálom, hogy ezzel nektek fájdalmat okoztam. Nem szeretném tovább rabolni az időtöket, csak ezt szerettem volna elmondani. Remélem, hogy meg tudtok nekem bocsátani valamikor.
Natasha közelebb jött hozzám, amíg mindenki más bámult. Az arcán nem látszódott, hogy mit gondol és félve vártam a válaszát. Végül azonban a kezemért nyúlt.
-Ally... Bátran kijelenthetem, hogy ebben a szobában mindenki csinált már valamit, amivel másoknak fájdalmat okozott. Nagyra értékelem, hogy így kiálltál elénk és beláttad, hogy milyen meggondolatlan döntés volt elmenni az emberrel, aki terrorizálta a Földet és persze, minket. Tudom, hogy milyen egy nagy zsák bűntudattal élni az életedet és nem akarom, hogy ilyen fiatalon elkezd te is hurconi. Igaz, ezt most elég rendesen elcseszted - mosolyoldott el, ahogy én is - és kell egy kis idő, hogy ez az érzés lecsillapodjon bennünk, viszont én megbocsátok neked. De valljuk be - tette hozzá - hogy meglehetősen rossz ízlésed van férfiak terén.
Hallottam, ahogy a többiek a háttérben is felnevettek velem.
-Magam is rájöttem - mondtam.
Nat szembe folrdult a többiekkel. 
-Aki egyet ért velem, az tegye fel a kezét. 
Az első ember, aki feltette a kezét az - nem meglepően- anyukám volt, majd Bucky egy barátságos mosollyal az arcán. A kezek lassan az égbe emelkedtek, egyedül két ember nem tette fel a kezét a szobában. Mr. Stark és az apukám. 
- Én mindig mondtam, hogy a kölyköknek nem kellene ennyi szabadságot hagynunk - mondta Tony, miközben lazán felemelte a kezét ő is végül. 
Minden tekintet ezután Apára vándorolt át. Tudtam, hogy ő különösen dühös volt rám.
-Tisztában vagyok azzal, hogy ez most nem könnyű nektek és igyekezni fogok, hogy jóvá tegyem valahogy. 
-Hát, tényleg nem az - mondta Apa. - Elmentél az ellenségünkkel Asgardba, miközben mi a Földön próbáltuk megmenteni többszáz ember életét és miattad aggódtunk, mire kiderült, hogy magadtól mentél el a biztonsági felvételekről. Amikor nagyon nehezen visszakaptunk, kilenc hónap után - emelte ki - hazudtál nekünk, mint a vízfolyás, aztán figyelmbe sem vetted a kérésünket, hogy maradj itthon. Megfenyegetted Furyt, fegyvert fogtál rá, aztán elszöktél Asgardba, hogy ott aztán az életeddel játszva Lokit védelmezd és űrlényekkel harcolj.
Ezt hallva majdnem eleresztettem egy mosolyt, de nem akartam tovább dühíteni apukámat. Tényleg sajnáltam, hogy így kellett érezniük miattam, de az utóbbi tetteimre büszke voltam és tudtam, hogy Loki is az lenne, ha hallaná. Láttam magam előtt az arcát, ahogy élvezné ezt a szituációt. Láttam a világító zöld szemeit, ahogy ragyognak az örömtől és az elragadó mosolyát. Le kellett néznem a földre, hogy elnyomjam azt a feltörő mosolyt.
-Még mindig nem tudom, hogy mit higgyek - folytatta. - Nem tudhatom, hogy mi történt veled Asgardban. És bármennyire rossz is, örülnék neki, ha csak az agyaddal játszott volna és hamarosan rendbe jönnél. 
Már nem volt kedvem mosolyogni. 
-De kezdem elfogadni, hogy ez nem így van. Talán igazad van és megváltozott valamennyire. És veled tényleg jól bánt és nem tagadhatom, hogy láttam, mennyire védelmezett téged a csatatéren. Tényleg figyelt rád, mintha fontos lettél volna neki. De Loki a legnagyobb manipulátor, aki valaha is élt és egy megrögzött hazudozó. Nem bízhatunk benne. 
-Nem is fogunk - vágott közbe Mr. Stark. - Az egyenlő lenne az öngyilkossággal. De most nem róla van szó, csak arról hogy a lányod egy nagyon felelőtlen gyereként hagyott itt minket és most egy kicsit felelősségteljesebb gyerekként tért vissza.
-Igen, talán tényleg felelősségteljebb volt. Végül kiálltál azért, ami neked fontos volt és nem hátráltál meg. Az életedet kockáztattad azért, akit szerettél és azért, amit helyesnek tartottál. Ezt én nagyra tartom. 
Most elmosolyodtam. Ezt úgy mondta, mintha nem ő nevelt volna fel engem. 
-Talán - folytatta - mesélhetnél egy kicist az Asardban töltött idődről, hogy jobban a tények mögé lássunk.