Far From Home

103.

Egyetlen nyugodt éjszakám sem lehetett, még egy ilyen csodálatos nap után sem. Mindent megtettem, hogy ne törjek össze és hogy helyreállítsak mindent, amit tönkre tettem, mégsem hagyott nyugodni a múltam. A lelkem mélyén pedig még mindig vívódtam a két oldal között. Ekkor hajnalban ébredtem fel, még teljesen sötét volt odakint. Kivételesen nem egy Lokival töltött pillanatról álmodtam, hanem magáról a csatáról. Pontosabban az előtte lévő időről és a pillanatról, amikor a fegyverek és hullák között landoltam Asgardban. Ez volt az, ami nyomta a lelkem.
,,A szüleimet ugyanúgy szeretem, ahogy az egész családomat. De ők ott vannak egymásnak, ők támogatják és védik egymást, ahogy egy csapat teszi. De Lokinak ki van? Őt ki támogatja, ki védi? Neki hol van a csapata, akire számíthat? Én leszek az, aki mellette fog állni bármi történjék is. Aki mindig őt fogja választani."
Ezt mondtam magamban, amikor eldöntöttem, hogy teljesen szembe megyek a szüleimmel. És ahogy átgondoltam, minden annyira logikus volt. Ugyanígy éreztem, hiába próbáltam elnyomni, ahogy csak tudtam.
-Akire számíthat - ismételtem hangosan. Segítenem kellett neki, el kellett szöknöm Asgardba.
Elmentem zuhanyozni és felöltöztem, közben azon törtem a fejem, hogy mit csináljak. Eszembe jutott az is, hogy kapcsolatba léphetnék vele valahogyan, de ahhoz is szükségem lenne könyvekre. Talán könnyebb lenne, mint elszökni.
Ezzel az elhatározással mentem először a szüleim szobájába, majd meglátva, hogy nincsenek ott, kimentem a nappaliba. Ott azonban egy furcsa látvány fogadott. Nagyon sokan a pizsamájukban, fáradt szemekkel néztek egy emberre. Thor visszajött a Földre és ezt tárgyalták meg. Amint megláttak, egyből elhallgattak.
-Mi történt? - kérdeztem aggódva.
-Csak egy ötletet vitattunk meg - jegyezte meg közönbösen Thor.
-Ó, igen? - fontam keresztbe a karom. Úgy éreztem, hogy nem akarnak beavatni. - Mivel kapcsolatban?
Többen is összenéztek, köztük a szüleim és Thor és végül apukám bólintott egy ideges sóhajtás kíséretében.
-Asgarba akartál jönni, nem? - fordult hozzám Thor. - Most elérkezett a lehetőséged.
Ez egy csapda?
-Nem értem. Miért? - kérdeztem nyugodtan.
-Loki talán be akarta tartani a szavát. Le akarta szedni a bűbájt apámról, de... de eltűnt. Azonban a varázslatot megtalálta anyánk egyik régi könyvében, bejelölte és még egy levelet is hagyott mellé. Azt írta le benne, hogy a halála esetén te talán le tudnád szedni róla a bűbájt.
A karjaimat a testem mellé ejtettem.
-Én?
Mielőtt azonban kiakadtam volna, eldöntöttem hogy visszafogom magam és eljátszom a magabiztost.
-Nem tudom, hogy sikerülni fog-e, de megteszem, amit tudok.
Mondtam úgy, mintha tényleg érdekelne mi van Odinnal. Egy kedves öregembernek tűnt eleinte, de Lokitől hallottam róla egy pár roppant érdekes dolgot. Nem igazán érdekelt, hogy nem tud magáról a pali, sőt... nem akartam segíteni neki, de így eljuthattam Asgardba. Azt nem igazán értettem, hogy miért nem őt hozzák a Földre, de nem akartam, hogy tudják ezen gondolkodom. Ha csapdába akarnák velem csalni Lokit, akkor jobb ha azt hiszik, hogy vakon megbízom bennük.

Szóval, így történt, hogy abban a ruhában, amiben búcsút mondtam ennek a helynek, megérkeztem újra Asgardba. Egy ismerős arc üdvözlete után kiléptem a hídra, hogy lássam a várost. Azonban a szokásos mosoly ezúttal nem jelent meg az arcomon. A város úgy nézett ki, mint egy lebombázott hely. Épületek voltak romokban, szobrok és házak részei betörve, leszakadva. A máskor ragyogó palota is szenvedett károkat, de nem olyan komolyakat, mint maga a város. A gyomrom görcsbe állt és leesett állal néztem körbe. Eszembe jutott, hogy hányan sérülhettek meg civilek is és mennyien vesztették el az otthonaikat.
-A háború sajnos a csatatéren kívülre is terjedt. De rosszabbul néz ki innen, mint amilyen valójában - próbált megnyugtatni Thor. - A város központban csak egy épület omlott össze és csak kevesen vannak sérülések. Itt, a külső kerületben viszont... Rossz a helyzet.
Elindultunk a hintó felé.
-Mi van az itt lakott családokkal?
-Akik nem kórházban vannak, azok más családtagokkal bútoroztak össze és néhány család idegenekhez költözött be, akik önkéntesen jelentkeztek.
Kinyitották a hintó ajtaját és apukám odaállt mellé, hogy anyukámat felsegítse. Némán néztem őket, ahogy össze mosolyogtak, majd ahogy apukám rám nézett. Azt várta, hogy menjek oda és fogjam meg a kezét. Már nem csak a gyomrom, de a szívem is megfájdult. Nem ehhez a látványhoz voltam szokva. Apukám kezét megfogva felültem anyukámmal szemben. A szüleim voltak a felügyeletem.
Otthonos érzés volt, ahogy kinéztem az ablakon és a vizet láttam, de idegenné vált minden, amint Thor helyet foglalt mellettem a testvére helyett és elindultunk a romok felé. Az úton csak a városra fókuszáltam, arra hogy mi néz ki máshogy a háború miatt. Sosem gondoltam volna, hogy ez a gyönyörű, gazdag hely valaha is ilyenné válhat. Azonban, ahogy haladtunk előre sokszor észrevettem, hogy sok helyen nem változott semmi, csak az emberek hiányoztak. Kevesen sétalgattak csak az utcákon.
Amint leparkoltunk a palota előtt elfogott a félelem érzése. Legszívesebben megfordítottam volna a hintót és hazamentem volna. Nem tudtam, hogy mi vár odabent. Kiszálltam a hintóból rögtön Thor után és körülnéztem. Az ott lévő katonák egyből felismertek engem és sokan meg is bámultak. Valószínűleg nem értették, hogy mi történik, de az is lehet, hogy én gondoltam ezt, mert én tényleg nem tudtam.
-Mit tudnak Lokiról?- hajoltam oda Thorhoz.
-Semmit. Azt hiszik, hogy Loki eltűnt. Erre nem válaszoltam semmit, csak felnéztem az épületre. A sérülések egy-két helyen elég csúnyák voltak. Hamar intett Thor, hogy induljunk el a palotába. A szívem elkezdett nagyon hevesen verni, ahogy kinyíltak a hatalmas ajtók. Minden olyan ismerős volt és mégis olyan idegen. Amint beléptem kissé megkönnyebbültem. A palota belülről úgy nézett ki, ahogy azelőtt. Néhány helyen repedések voltak a falon, de ezen kívül minden ugyanolyan volt. Gyönyörű. Befordultunk a folyósra és ahogy a hatalmas lépcső felé mentünk velünk szemben volt a trónterem ajtaja. Nem tudtam nem észrevenni azonban, hogy minden tekintet rám szegeződött. Thor az egyik, Apa a másik oldalamon sétált és úgy néztünk ki, mintha két katona védelmezne. Úgy éreztem magam közöttük, mint aki két fal között próbál levegőhöz jutni. Hozzá voltam szokva a szabadságomhoz azon a helyen.
-Hová megyünk?- kérdezte meg anya helyettem, ahogy ráfordultunk a lépcsőkre.
-Loki hálószobájába.
Felkaptam erre a fejem.
-Persze, nem egyedül mész be oda.
Nem válaszoltam semmit. Felmentünk az emeletre és egészen Loki szobájáig meg sem álltunk. Ott álltak őrök és Thor beleegyezése után már nyitották az ajtót. Pontosan, mint amikor a palota bejárata előtt voltunk valamiért megint elöntött a félelem. Aggódtam, amiatt hogy hogyan nézhet ki az a szoba, amelynek minden zúgát remekül ismerem. Annyi csodálatos emlékem született ott... nem akartam bemenni. Nem így.
-Ne! - kiáltottam fel, közben megfogtam a kilincseket az erőmmel. A négy katonából kettő egyből rámfogta a fegyverét, mire én meglepődve elengedtem a kilincset, de az ajtót nem nyitották tovább. Apukám védelmezően beállt elém, de Thor hamar leállította az őröket.
-Mi történt? - kérdezte Apa, ahogy hátra fordult.
-Nem láthatnám előtte a barátaimat? Vagy Olivert? Jöhettek velem, én csak látni szeretném, hogy jól van-e.
-Miért nem szeretnél bemenni? - kérdezte gyanakvóan Thor.
-Még nem jártál bent? - kérdezte apukám, de ahogy kimondta láttam, hogy neki is leesett, hogyha körülbelül egy évig itt éltem valószínűleg voltam már Loki szobájában. Thor pedig elnézett róluk, hogy elrejtse a mosolyát. Ő valószínűleg beszámolókból pontosan tudta, hogy ez nem Loki szobája volt már, hanem a miénk.
-De, voltam már itt, csak... Az utolsó emlékeim olyan jók erről a helyről... - gondoltam az utolsó együtt töltött éjszakára és arra, amit Loki mondott nekem - és nem akarok azzal a tudattal bemenni, hogy lehet hogy...
-Talán várnunk kellene tényleg - szólt közbe Anya.
-Csak nézzünk be, rendben? Úgysem most fogod elvégezni a varázsige leszedését. Úgy gondoltam, hogy jobb lenne most - mondta Thor. - De nem akarom rád erőszakolni ezt. Ha tényleg úgy érzed, akkor először talákozz a barátaiddal.
Csalódottnak tűnt, én pedig tudtam, hogy egy-két óra múlva is ugyanígy fogok érezni.
-Nem. Menjünk be - mondtam.
Thor intett és kitárult az ajtó. Ahogy beléptem megcsapta az orromat Loki tipikus finom illata és behunytam a szemem, ahogy mélyen belélegeztem. A szobában minden ugyanolyan volt, kivéve egy nagy kupac kinyitott könyvet Loki íróasztalán. Odasétáltam és a széke mellé álltam, hogy megnézzem. Középen hevert egy A3-as oldalakkal rendelkező, ábrákkal is ellátott, vastag könyv. A nyelvezetét nem értettem, de bizonyos betűket felismertem. Láttam korábbi okiratokon és könyvekben, amiket Loki olvasott.
-Ebben van a bűbáj?
-Igen, négy oldalon keresztül taglalva.
Mellette volt egy kis könyv, olyan mint egy napló. Ugyanaz a felirat volt a lap tetején, mint a könyvben. Thor látta, hogy oda vándorolt a tekintetem.
-Az anyámé volt. Loki magához vette a halála után, kiegészítések és megjegyzések vannak bele írva ehhez a könyvhöz.
Észrevettem, hogy Thor nagyon be van feszülve, ahogy apukám is. Kémlelték a szobát, valószínűleg arra vártak, hogy Loki felbukkanjon. Gondoltam, hogy azért ragaszkodott ehhez a szobához annyira Thor, mert reménykedett benne, hogy a jelenlétemre előjön.
-És - szólaltam meg - hogyan értsem meg ezt? - mutattam a szövegre.
Thor egy szintén kisebb könyvet rakott elém. Ebben már számomra érhető szavak és mondatok szerepeltek.
-Frissen lefordítva csak neked - tette hozzá. - Ezen kívül Loki leírta azt, hogy melyik könyvben van leírva, hogy hogyan veheti le egy más mágiával rendelkező a varázsigét. Sikerült megtalálni a könyvtárban és éppen most dolgoznak a fordításon.
Kiegyenesedtem és nem kémleltem tovább a könyveket.
-Miért én? Ennyi energiát bele öltök, csak mert Loki azt mondta? Ezt nem hiszem el.
-Nem is így van - rázta meg a fejét Thor. - Miután Loki testét vissza hoztam egyből a szobájába mentem. Hamar rábukkantam ezekre a könyvekre és az üzenetre és szinte azonnal ráállítottam egy ehhez értő csapatot, akik szintén mágiával rendelkeznek. Éjjel-nappal ezen dolgoztak és próbálkoztak, de nem sikerült megoldást találni. Kénytelen voltam téged ide hozni. Minél tovább van rajta a varázslat, annál kevesebb esély van arra, hogy vissza tudjuk hozni.
-És nagyon régóta rajta van - mondtam. - Nem tudom, hogy sikerülni fog-e - ráztam meg a fejem. Túl nagy kihívásnak tűnt.
-Csak tedd meg, ami tőled telik.
Láttam rajta az őszinte aggodalmat. Bármennyire nem kedveltem Odint, mégiscsak Thor apja volt. Megértettem a fájdalmát és a félelmét.
-Úgy lesz -ígértem. Körülnéztem a szobában és ahogy a tekintetem az ágyra vándorolt elfogott a vágy, hogy elterüljek rajta. De nem vagyok hülye, pontosan tudtam, hogy ebben a szobában egy percig sem maradhatok egyedül. Rossz volt azonban a szüleimmel és Thorral ott álldogálni. Úgy éreztem, hogy megsértettük Loki személyes terét és nem szabadott volna idebent lenniük.
-Láthatom a barátaimat?
-Persze - válaszolt Thor, majd az ajtó felé intett, hogy menjek nyugodtan. Felkaptam a két kis naplót, azt is, amit Frigga írt. Nem bírtam ki, meg akartam nézni és Lokinak hála megtanultam észrevétlenül elcsenni dolgokat. Magamhoz öleltem, mivel hallottam, hogy követnek a többiek. Azt mondták, amint utolértek, hogy a szobámban várnak rám a barátnőim. Természetesen elkísértek és közben Thorral beszélgettek, de én képtelen voltam csevegni. Újra otthon voltam, de a legfontosabb ember nélkül és egy nagy kihívásra készültem, miközben a  szerelmét vesztett barátnőmhöz indultam. Csendben próbáltam felkészülni arra, ami történni fog.
A szobám előtt megálltunk és hátra fordultam.
-Tudnátok egy kicsit idekint maradni? A két lánynak odabent nagy szüksége van arra, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
Thor hezitált, de anyukám helyette is válaszolt.
-Igen, Kincsem. De nem mehetünk el az ajtó elől.
Nem mintha sikítanék, ha megjelenne Loki.
-Megértettem.
Mély levegőt vettem és benyitottam a szobába.