Far From Home

97.

-Dorothy, igaz? - mosolyodtam el. A lány magasabb volt, mint én, így egy kicsit felfelé kellett néznem.
-Ally... Milyen jó téged újra látni - mondta. Ennél jobban nem is lehetett hangsúlyoznia a szarkazmust.
Keresztbe fontam a karjaimat.
-Hogy vagy? Amikor a legutóbb láttalak kicsit szét voltál csúszva. De hát, nem hibáztathatlak miatta, éppen hogy megmentettem az életedet.
-Ó, remekül, tekintettel arra, hogy én is megmentettem a tiédet. Tartottam a számat, ahogy kérted, annak ellenére, hogy átváltoztál Loki 2.0-vá. Talán csak azért tettem, mert tudtam hogyha a szüleid ezt meghallották volna vagy szörnyet haltak volna a szégyentől vagy a vesztükbe rohantak volna, hogy megmentsenek.
Te sem vagy egy szent. Meg akartál ölni, mert attól féltél, hogy feladlak Lokinak, ha elengedsz - mondtam volna. Azonban meggondoltam magam. Ha szüleim tudnának arról, hogy mi volt köztünk Lokival, akkor most sokkal rosszabb helyzetben lennénk.
-Köszönöm, hogy nem mondtál semmit - mondtam végül, amire a szigorú arckifejezése megenyhült a meglepődéstől. - Mindketten megkaptuk azt, amit akartunk, szóval szerintem zárjuk le ezt a harcot kettőnk között.
-Harcot? Hatalmas szívességet tettem neked, amikor minden ellenére, amit tettél, védtelek.
-Tudom - mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy suttogva is meghalljon. - És én szívességet tettem neked, amikor nem öltelek meg egy mozdulattal.
Visszahúzódtam egy kicsit, hogy normális hangerőn folytassam.
-Kvittek vagyunk.
Kikerültem és tovább mentem, de a következő sarokban Bucky lépett ki elém. Ő is meglepődött, emiatt megnyugodtam, hogy nem hallgatózott.
-Hercegnő! Éppen téged keresünk.
-Igen? Mi ügyben?
-Kellene a nyakláncod, hogy átvizsgáljuk. A szüleid már mondták neked állítólag.
-Igen...
-És anyukád azt is említette, hogy nem akarsz tőle megválni.
-Hát igen... Tudod, egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam és nagyon félek attól, hogy tönkre fogják tenni valahogyan.
-Ígérem, hogy nem lesz semmi baja.
Sóhajtottam, ahogy visszagondoltam Loki szavaira. Ő azt akarta, hogy adjam oda nekik. Talán oka van rá, talán csak azért teszi, hogy megvédjen minket.
Hátratettem a kezeimet, a nyakam mögé, majd ki csatoltam a nyakláncot és Bucky kezébe adtam.
-Visszajuttatom hozzád, amint végeztünk. Gyere, elkísérlek a szobádig.
-Miért, félsz attól, hogy megszököm?
-Á, az csak segítséggel menne.
-Köszönöm, hogy segítettél akkor. És őszintén sajnálom, ami később otthon történt. Bár a te hibád volt, mert te támadtál Lokira először.
Elmosolyodott.
-Szerinted mit kellett volna tennem? Az ellenségünk a legjobb barátom házában volt.
-Na jó, nem leszek rád dühös ezért többé.
-Voltál valaha? - kérdezte kissé aggódva.
-Dehogy! - mosolyodtam el. - Én is így cselekedtem volna a helyedben.
-Kérdezhetek valamit? És őszinte választ várok el tőled, rendben?
-Természetesen - nem fogom kiadni a titkaimat neked, bármennyire is szeretlek. Senkiben sem bízhatok meg most, csakis egy emberben.
-Loki is a barátod volt?
Nyeltem egyet.
-Igen, jóban voltunk. Remek beszélgetőpartner, egy igazán... érdekes ember.
-De tudtad milyen ember ő? Tudtál arról, hogy enyhén szólva nem éppen a legmegbízhatóbb és hogy mennyire jól tud hazudni?
-Igen, rájöttem.
-Akkor tudod, hogy miért nem bízunk meg benne.
-Persze, megértem, amit éreztek. Amiről nem tudtok viszont, hogy megváltozott - mondtam, majd meg is álltunk a szobám előtt.
-És megfordult a fejedben már az, hogy az emlékeid róla hamisak lehetnek?
-Nem, igazából - mondtam ezt őszintén. - Az összes emlékem igazinak tűnik.
-De Loki profi, Alyssa. Manipulált és te észre sem vetted.
Elnéztem róla és így egyértelműen látta, hogy nem tetszik a kijelentése.
-Sajnálom, hogy ezt tőlem kellett hallanod - fogta meg a kezemet. - Egyikünk sem akar neked rosszat, Hercegnő. Segíteni szeretnénk, hogy visszatérj önmagadhoz és ne hamis emlékek alapján érezz és ítélkezz.
-De, Bucky - néztem rá - én önmagam vagyok.
-Ezt nem tudhatod biztosan.
-De csak érzem azt, hogy kicsoda vagyok! - húztam össze a szememet. Bármit mondhatok nekik, nem fogják elhinni. Borzalmas helyzetben voltam és ekkor láttam a legtisztábban, hogy a harcom ezen meglátás ellen teljesen felesleges.
-Nagyon sajnálom, hogy ilyen bizonytalanná teszünk, de ígérem, hogy ezt meg fogjuk oldani. Találunk egy módot és kiszűrjük azt, hogy melyek az igazi emlékeid. Pontot teszünk ennek a végére.
-Alig várom! - mondtam őszintén.
Bucky átölelt, majd elment a nyakláncommal.
Nem voltam rájuk dühös igazából. Tudtam, hogy tényleg a legjobbat akarják nekem, de nem tudják, hogy a legjobb az az, amitől védeni akarnak.
Türelmetlenül vártam, hogy valaki visszahozza a nyakláncomat. Amikor anyukám beállított vele szinte ráugrottam, hogy elvegyem tőle.
-Találtatok valamit? - kérdeztem, ahogy megláttam, hogy Bucky és apa is bejön mögötte.
-Semmit sem - mondta anya kissé szomorúan.
-Ez egy jó hír nem?
-Legalább tudjuk, hogy Loki betartotta a szavát - válaszolt Bucky.
Feltettem a nyakamba a nyakláncot és leültem az ágyamra.
-Kicsim, a szüleim mit csinálnak Asgardban? Lehet tudni, hogy mit akarnak?
-Egy ideig nem csináltak veszélyes dolgokat, de amikor Lokival megtámadtuk őket, vereséget szenvedtünk. Választási lehetőségeket adtak Lokinak, de mindegyik nagy veszteséggel járt. Ezért úgy döntöttünk, hogy felvesszük a kapcsolatot veletek.
-Te is mindenben benne voltál?- kérdezte apukám.
-Igen, szükség volt rám. - És amúgy is én okoztam ezt az egészet. - Amúgy fogalmam sincs, hogy pontosan mit akartak ezzel elérni, azon kívül hogy a Földet teljesen le akarták rombolni, aminek semmi értelme.
-Véget kell vetnünk ennek egyszer s mindenkorra - mondta anyukám az apukámra nézve. - Másodjára akarják elcseszni az életem és már nagyon elegem van belőlük.
-Így lesz, Lye. Ezután a csata után senkit sem fognak bántani - simította meg az arcát apukám.
-Nekem csak egyszer tettek keresztbe, - álltam fel - de nekem is elegem van. Szóval alig várom, hogy eltegyük őket láb alól.
-Hogy eltegyük? Úgy érted te is? - nézett rám anyukám.
-Így van. Asgard a második otthonom és... - és miattuk kellett elszakadnom Lokitól. Ők rontották el az életünket. - És meg akarom védeni. Harcolni és legyőzni őket.
-Édesem - jött közelebb anya - te nem jöhetsz velünk. Még csak most kaptunk vissza, nem kerülhetsz újra életveszélybe.
-Sosem voltam életveszélyben.
Leszámítva egy pár alkalmat.
-Túl veszélyes - válaszolta apa.
-És? Ti is szembe mentek a veszéllyel.
-De az teljesen más - rázta meg a fejét anyukám.
-Miben más? - kérdeztem. - Nekem is ugyanúgy megvan a szupererőm, mint nektek. Tudok harcolni, tanultam Asgardban.
-Nem lehet, te még ehhez kicsi vagy - mondta apukám.
Felhúztam az egyik szemöldököm.
-Hallod magadat? - kérdeztem. - Mintha egy ötéveshez beszélnél, aki horror filmet akar nézni. Én felnőtt vagyok már, Apa. Meg tudom védeni magamat és igenis erős vagyok.
-Nem, nem kockáztatunk - vágta rá rögtön apukám.
-Nem bíztok bennem?- kérdeztem.
-Dehogynem - válaszolt Anya.
-Akkor?
-Túl sokat kérsz, szívem. Az életed többet ér, mint az hogy bebizonyítsd, hogy...
Közbevágtam.
-Semmit sem akarok bizonyítani. Segíteni szeretnék. Miért nem tartjátok tiszteletben a döntésemet?
Nem válaszoltak.
-Ti mindig is csak egy gyereknek fogtok tartani, igaz? - kérdeztem csalódottan.
-Nem hiszem, hogy tudod, mivel jár a csatatéren lenni - mondta apukám.
-Talán itt az idő, hogy megtapasztaljam.
-Nem, neked sosem akartuk ezt.
Szinte már felnevettem.
-Ti nem gondolkoztatok azon, hogy milyen életem lesz? Bosszúállok gyereke vagyok, egy szuperkatonáé és egy - már megbocsátsd anya - szupererőkkel rendelkező űrlényé és az egész családom szuperhősökből áll! Mit gondoltatok? Hogy én majd elmegyek könyvelőnek? Hogy az lesz az álmom, hogy egy átlagos melót csináljak életem végéig ilyen családi háttérrel és ilyen képességekkel? - jelenítettem meg a türkiz lángot az egyik kezemben. - Nem értem, mit képzeltetek - mondtam, majd el is tüntettem. - Gyerekkorom óta én is közétek akartam tartozni, én is harcolni akartam a rossz ellen. És igen, gyerekként ez csak egy kedves gondolat volt, de Asgardban megtapasztaltam milyen küzdeni valami fontosért és milyen másokat védelmezni.
És tudjátok mit? Élveztem a hatalmat, az erőt ami átjárta a testemet, amikor legyőztem az ellenfelemet. Élveztem az adrenalint, amit okozott és azt, hogy végre én irányítottam és nem mások engem. - fejeztem be a fejemben.
Bucky először szólalt meg, amióta beléptek.
-Rendben van. Ha a szüleid is beleegyeznek, nekem van egy ajánlatom - lépett előre. - Én, személyesen foglak kiképezni a legjobb tudásom szerint, ha ennek a háborúnak vége lesz. Amint úgy látom, hogy készen állsz elmegyek veled kisebb küldetésekre, majd egyre jobban növeljük a nehézségi szintet. Ha továbbra is ezt akarod, akkor beveszünk a csapatba és hivatalosan is Bosszúálló lehetsz.
A szüleimre pillantottunk mindketten, de némán néztek, mintha nem tudnák eldönteni, hogy mit reagáljanak erre.
-És ebben a csatában nem vehetek részt?
-Nem, addig nem, amíg ki nem vagy képezve megfelelően.
-És hogyha most megmutatnám mit tudok?
-Sajnálom. Ebből most kénytelen vagy kimaradni.
Kinyújtotta felém a kezét. - Áll az alku?
Elgondolkodtam. Esélytelen, hogy belemenjenek abba, hogy az oldalukon harcoljak Asgardban. Bármit tehetek, akkor sem mennének bele. Tehát, ez volt a legjobb lehetőségem.
-Legyen - ráztam meg a kezét. - De mindketten tudjuk, hogy csak azért nem akarod, hogy most harcoljak veled, mert simán lenyomnálak - mosolyodtam el.
-Ebben ne legyél olyan biztos - mondta, majd elengedte a kezem. - Steve, Lyra, szerintem hagyjuk magára egy kicsit a lányotokat, mi pedig vitassunk meg egy pár dolgot - paskolta meg apukám vállát. Megfordultak és egy szó nélkül kimentek a szobából.
Az ajtóhoz mentem és még kikukucskáltam, ahogy mentek el. Nem sikerült sokat elcsípnem a beszélgetésből.
-Hát, hogyha erről az ötletről le akarjátok beszélni, akkor ahhoz minimum egyikünknek meg kell halnia. De jobb lenne kettő, ha biztosra akartok menni - mondta Bucky, úgy mintha viccelne.
Anyukám megcsapta Bucky vállát erre, jelezve, hogy nem volt vicces, Apa pedig csak egy sóhajtással válaszolt. Ezután eltűntek a hallótávolságomból és én visszabújtam a szobámba. A kezembe vettem a telefonomat és megnéztem az időt. Még órák voltak a harcig, de olyan érzés volt, mintha napok óta itt lettem volna a bázison. Megkerestem a fülhallgatót, mert biztos voltam benne, hogy a szüleim hoztak ide nekem. Elővettem, majd felmentem Youtube-ra és a távollétemben feltöltött zenéket hallgattam. A módszerem egyszerű volt: rámentem arra, aminek tetszett a címe.
Nagyon sokáig hallgattam zenét. Eleinte táncoltam rá és a szobában sétálgattam, hogy eltereljem egy kicsit a figyelmemet, majd ahogy a lassabb számok felé indultam el valahogy az ágyamba kerültem. Majd nem sokkal később csak behunytam a szememet egy kicsit és észrevétlenül álomba szenderültem.
Amikor már félig ébren voltam átfordultam a másik oldalamra és automatikusan át akartam ölelni a mellettem általában békésen alvó Lokit, de amikor a kezem a takaróra hullott, reflex szerűen kinyitottam a szemeim. Csak ekkor esett le, hogy hol vagyok. Újra behunytam a szemem és a kezemmel megdörzsöltem az arcomat. Elmosolyodtam azon, hogy milyen buta vagyok, majd újra kinyitottam a szemem és az egyből kiszúrt egy nem odavaló dolgot. Egy fehér papír volt a kisasztalomon. Felültem és kézbe vettem. Anyukám kézírását ismertem fel benne.