Far From Home

35.

Amíg Lucy minden leírt ötletemet hangosan elemezte, én a másnapi dolgaimmal voltam elfoglalva. Azon belül is csak Lokival. Néha elszórva hallottam ezeket a szavakat: ,,menni", ,,hozni",,szervezni". Végül megkértem hogy írja le nekem, nehogy elfelejtsem. Persze. Mintha figyeltem volna. Ha akartam volna, talán akkor sem sikerül.
Kevesebb mint 1 órával később elhagyta a szobámat, a tálcával együtt. A kezembe vettem a felírt dolgokat. Átolvastam őket. Sok helyre kellett menni, az anyagért, a virágokért, az ételért. A gyümölcsöket és a húsokat külön helyen kellett megrendelni. Persze ezek közül nem mindent nekem kellett, és azzal váltunk el kedves barátnőmmel hogy reggel 8 órakor jön megbeszélni ki mit csinál. Jane szobalányai is segíteni szeretnének, meg a szolgálók között is páran. Visszatettem a füzetet és sóhajtottam. Felálltam és lassan az ablakhoz sétáltam. Néztem a csillagos égboltot, a tavacskát.
Fél év.
 Kishíján fél éve "nyaraltam" Asgardban. Azóta folyamatosan újabb és újabb érzések töltöttek el nap mint nap. Rosszak és jók. Fájdalmasak és csodálatosak egyaránt. De szinte sosem tudtam mit érzek pontosan. Mint azokban a pillanatokban, az ablak alatt. Sírhatnékom volt, és biztos hogy régen ilyenkor azt az utat választottam volna aminek nagyobb eséllyel van jó vége. Kevesebb sírással. Mert jól tudtam azt, hogy ha tovább Asgardban maradok ezt lehetetlen lesz elkerülni. Amit ma tett Loki nekem nagyon fájt. De nem mondhatom hogy ne csinálja, mert háború van a két bolygó között. És ha már itt vagyunk Lokinál, akkor meg kell említenem az iránta kialakult érzéseimet. Dühös vagyok rá, de boldog is vagyok vele. Elmondhatatlanul boldog. Ezen a helyen Ő az aki felvidít, aki megnevettet. Nélküle egy roncs lennék itt. De mi lett volna akkor, ha nem hoz el? Olyan fura belegondolni... Fél év alatt ez az eszembe sem jutott. Talán összetörten sírdogáltam volna pár hónapig. Állandóan Mollyval kritizáltuk volna. Ja várjunk csak. Molly már nem a barátom. Akkor egyedül lettem volna. Talán anyával. És amikor apa megtudta volna mi történt -vagyis hogy együtt jártunk és összetörte a szívemet- biztosan még jobban utálta volna a Stark családot. Együtt utálhattuk volna őket.
Elmosolyodtam.
A szüleim. Úgy hiányoztak nekem. Megpróbáltam nem nézni a hibákat amiket elkövettek az utóbbi időben. Talán nem is hibáztak akkorát. Elvégre csak engem akartak megvédeni. Visszakapni. A fejemet az ablaknak támasztottam.
-Hülye érzések...-Motyogtam.
Aludni sem tudtam. Forgolódtam össze-vissza.
Loki, Asgard, Midgard, apa, anya, otthon. Ezek a dolgok jártak a fejemben. És ahogy a hátamra fordultam, néztem a plafont valami szöget vert a fejemben. 
Haza akarok menni.
Összetörtem mindenkit magam körül. Mindenkit. Véget kellene vetnem a szenvedésüknek. Hiányzik a szobám, a ruháim. A modern technika, a kilátásom, minden. 
Eldöntöttem hogy beszélni fogok Lokival, és megmondom hogy küldjön haza. 
A döntésem után végre sikerült álomra hajtanom a fejem. 
Furcsa, pont ilyenkor nem álmodtam semmit.
Kora reggel magamtól keltem fel. Még alig volt 7 óra, mégis felébredtem. Pedig ezúttal semmi természeti tényező nem zavart meg. Elcsúsztam az ágyam végébe, és a sötétítő függönyöket néztem.
,,Hogy tálaljam a dolgot?"-Gondolkoztam. ,,Loki vajon mit fog mondani rá? Mikor mondjam el?"
Észre sem vettem, milyen gyorsan elrepült az az 1 óra, amit ücsörgéssel töltöttem. Ezúttal csak kiszóltam, hogy nyitva van, Lucy pedig nagy mosollyal az arcán, és egy bézs ruhával a karján. 
-Jó reggelt! Hogy érzed magad?
Becsuktam az ajtót.-Azt hiszem, készen állok a mai napra.-Lucy letette a ruhát az ágyamra.
-Mit gondolsz, milyen haj illene ehhez a viselethez? Egyszerűt csináltattam, csak az ilyen alkalmakra. Mit szólsz?
Mellé mentem, majd végigsimítottam a ruhán. Ahogy Lucy mondta, egyszerű volt. Semmi minta, csak a vállak alá omló, buggyos ujja miatt volt különleges.
-Tetszik. Szerintem göndörítsük be a hajam.-Ránéztem. -Már ha nem sok idő. 
-Én egy pillanat alatt megoldom. Csak vedd fel a ruhát. A cipzárt majd felhúzom.
-Okés.-Megfogtam a ruhát, beszaladtam fele a fürdőszobába és magamra kaptam. Az ujja lényegesen a vállam alatt volt, és a dekoltázsa is olyan furán állt. Kimentem, Lucy felhúzta a cipzárt, aztán egy kicsit feljebb húzogattam. Aztán leültem a tükör elé, és amíg Lucy göndörítette beszélgettünk a napi teendőkről, hogy ezzel is előrébb legyünk. Arra jutottunk, hogy én megyek el az anyagért, emellett rendezkedek a virágokkal kapcsolatban, és az elszállításukkal kapcsolatban is. Miután elvégeztem ezeket a palotába kellett visszamennem, és idebent rendezkedni. Lucy és a szolgálók lerendezik az ételeket szállítását, az alapanyagok szállítását a palotába, nekem annyi a dolgom hogy az étlapot egyeztetem a szakáccsal. 
Megindultam hát a dolgomra. Aznap találkoztam Lokival, és ideges voltam. Miatta. Teljesen megőrültem. Sétáltam egy aranyos kis kosárral -amit Lucy adott nekem- át a városon. Nézelődtem, megfigyeltem az embereket, az épületeket. Amikor megérkeztem az első helyszínemre egy mosolygós idősebb nővel találkoztam. Csak be kellett mutatkoznom, tudta hogy ki vagyok.
-Allysa Rogers...
-A palotából.-Fejezte be a mondatomat.
-Elnézést, de honnan tudja ki vagyok? Valaki szólt volna az érkezésemről?
-Nem. Nem is láttam még életemben, de a nevét ismerem. Itt mindenki ismeri.
-Komolyan?
-A midgardi lányok itt nem mindennapiak. Ráadásul csak úgy ide jött, hónapokkal ezelőtt. És semmit sem tudunk önről azon kívül, hogy a Király hozta ide. Valamilyen okból kifolyólag.-A mosolya mindent elárult. Ember!
-Nem vagyok prosti.-Közöltem vele nyugodtan.
-Tessék?-Nem értette a szót. Persze, mit is gondoltam?
-Nem számít.-Elmondtam mit szeretnék, mennyit. A kosarakam egyből tele lett gurigákba tekert vaj színű puha anyaggokal. Egy-kettő ráncolt volt. Miután meglettek a dolgok, kifizettem, és tovább álltam.
Rossz érzés volt hogy mindenki ismert. Legalábbis névre. A Földön senki sem ismert. Apa tett arról hogy ne úgy nőjek fel, mint Sean Stark. Gyermekkorától kezdve írtwk róla az újságokban, paparazzi fotósok követték mindenhová. Elit iskolába járt, csak oda nem követték. Esküszöm arról is írtak egy cikket hogy mikor kaksizott először bilibe. Persze, Ő ezt teljes mértékben megszokta, és nem is zavarta az sem, ha a haverjával éppen deszkázni mentek, és egy hatalmasat esett mert éjszaka egy bokor mögül belevakuztak a szemébe. Persze dühös lett, de elintézte hogy az esését még véletlenül se jelenítsék meg az újságban. Nem azért követik meg olyan érdekes hogy elmegy egy kávéért, hanem azért hogy hova megy, kivel találkozik. Ha valami csajjal volt dolga, nekem nem is kellett kutató munkát végeznem, ugyanis az újság már mindent kiderített a lánykáról. Én is nagyjából így jártam volna, ha nem kértem volna meg őt arra, hogy mondja meg azoknak az idiótáknak, hogy engem hagyjanak békén, ne fotózgassanak. Úgy tudom, a vége az lett hogy lefizette őket. Amikor ezt elmondta nekem, dühös lettem hogy miattam ilyet kell csinálnia és szakítani akartam. De Ő persze megnyugtatott, és szinte el is felejtettem ezt a témát. Seant pedig továbbra is fotózták, követték, sőt miközben jártunk le hoztak egy cikket arról hogy egy rendezvényen-amire mellesleg együtt mentünk- csúnyán összeveszett az apjával. Nem tudtuk hogy ott lesz, és Mr. Stark sosem tudta meg hogy ott voltam. Pedig elég sokat beszélgettünk és nevettünk akkor este. Az emberek nem is tudták ki vagyok, köszönhetően apának, ezért őket nem érdekelte, a fotósoknak pedig be volt tiltva a gépük kattogtatása. Csak Seant nem hagyták békén nagyjából 10 percig, ameddig beállt egy olyan pózba, mintha éppen körülnézne, miközben azt az egy gombot macerálja, ami a sötétkék öltönyén volt, vagy csak mosolygott, azzal a tipikus csábos mosolyával. Vagy rám nevetett, miközben a hajába túrt. Szexi volt.
Megálltam a piac közepén.
,, -Nem hiszem el hogy ilyenkor, ennyi minden után is eszembe jut ilyenre gondolni."
Néha nagyon szívesen kitörölnék emlékeket.
Folytattam az utamat, megrendeltem a virágokat. Miután azt elintéztem, az üzlet hátsó kertjébe mentem, ahol a szállítást is lerendeztem. Mindenki jófej volt, így sokkal könnyebb dolgom volt. A kosárkámmal vissza sétáltam a palotába. Lucy már itt várt, és jelzett a szoba lányoknak, hogy Janenek most vigyék az ebédet, és foglalják le. Ezután elindultam az emeletre. Feltopogtam a kis balerina cipőmben egészen a harmadikra. Amikor felértem a lépcsőn, kimentem a falak árnyékából szembe találtam magam Lokival.
-Szia. -Köszöntem.
-Szép napot.
-Így elköszönni szoktak, ugye tudod?
-Bocsáss meg, nem igazán érdekelt eddig az illem.
-Téged nem érdekelt? Tökre úriember vagy, és eddig is az voltál. Csak tévedtél, ne magyarázd meg azzal, hogy valami nem érdekelt.
-Ami azt illeti, tényleg nem érdekeltek eddig az illemtanórák. Csak az anyámtól tanultam meg viselkedni. De ne aggódj, nem csak engem nem érdekelt. A bátyám sokszor vadászni ment apánkkal helyette, vagy együtt mulattuk el az időt.
-Jóban voltatok?
-Általában. -Mosolyodott el.-Ha már a tévedésnél tartunk, mi van a kezedben?
-Nem tervezek semmi rosszat csinálni. Ezek a díszétésnek vannak szánva.
-Elég nehéznek tűnnek.-Már nyúlt volna értük, de elhúztam a kosarat.
-Már eddig elcipeltem őket, végig tudom vinni a folyosón. De azért köszi.-Bólintott.,,- El kellene neki mondanom, amit szeretnék. Ha bedobnám ezt az egészet, tudna gondolkodni rajta holnapig. Hogy mit válaszol. Csak elmondom és kész."
Mély levegő.
-Loki... Valamit el akarok mondani.
-Hallgatlak.
-Az utóbbi időszak elég durva volt, és hát beláttam azt, hogy hiányzik az otthonom. Hiányoznak a szüleim. Az az igazság, hogy kezdem egyre rosszabbul érezni magam Asgardban. Én... Meg szeretnélek kérni arra, hogy küldj haza.