Far From Home

6.

A mobilom pittyegése ébresztett fel. Eleinte nem igazán érdekelt, csak belefúrtam a fejemet a párnába, de aztán beugrott minden dolog, ami foglalkoztatott éjszaka az álmatlan óráimban. Azt remélve, hogy anya vagy apa írt a telefonért nyúltam. Rengeteg értesítésem jött, de szüleimtől semmi. Megnéztem az időt, és rögtön alatta a dátumot: 05:34 július 12. Csalódottan visszatettem a telefonomat a kis éjjeliszekrényemre, majd megfordultam az ágyban, és megpróbáltam vissza aludni. De nem értem el semmit, ugyanúgy nem jött álom a szememre mint éjszaka. Végül kiszálltam az ágyból, és bebattyogtam egyenesen a fürdőszobába. 
Borzasztóan néztem ki.
A szemeim alatt sötét karikák díszelegtek, a hajam pedig borzasztóan kócos volt.
Kifésültem a hajamat, ami kínszenvedés volt, felöltöztem, locsoltam egy kis vizet az arcomra, aztán visszamentem a szobámba. Értesítések tömkelege fogadott. Az osztálytársaimat nem nagyon érdeklem, de sosem érdekeltem őket. Az osztályba én mindig is olyan senki voltam. Engem se érdekelt mi van a többiekkel, őket se hogy velem mi van. De ilyenkor meg jönnek az üzenetek tőlük, mintha olyan jóban lennénk. Egy pár lány (a kedvesebbek) még szívecskét is írnak az üzenet után. De ilyenkor hánynom kell ettől. Idegesítő. Fogalmuk se lenne hogy mikor van a szülinapom, ha a Facebook nem írná ki mindig. Ilyenkor mindig csak este írok vissza. Általában csak kikapcsolom a wifit hogy ne pittyegjen mindig a telóm, mert a lenémítás nem használ, akkor is villog. Egyetlen üzenetet nyitottam meg csak.

Molly: Szia Al. Beszélnünk kéne.

Ally: Szia! Nekem is van mondanivalóm. Tegnap este borzasztó dolgot tett velem az a szemét! És a szüleim is elmentek a robbanás miatt ami a városban történt! 

Épphogy' elküldtem az üzenetet, valami törést hallottam. Először megijedtem, de aztán eszembe jutott egy régi emlék amikor anya leejtett egy poharat, és pont olyan hangja volt. Tudtam, hogy nem garancia hogy ők vannak lent, de nagyon reménykedtem. Ha nem, arra az esetre meg tudom védeni magamat az erőm segítségével. Bár már abban sem voltam biztos, hiszen egy ideje nem használtam.
Lerohantam a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Már hallottam apa hangját a lépcsőn menve, és amikor meg is láttam, meg sem álltam, egyből hozzá futottam hogy megöleljem.
-Istenem... De örülök nektek! - suttogtam.
-Nekünk is nagyon hiányoztál!- mondta apa. Elhúzódtam tőle és helyet foglaltam anya mellett a pultnál, majd úgy ülve átöleltem. 
-Jól vagytok?
-Én azt hiszem elvágtam az ujjam - nézte apa a kezét.
-Jól vagyunk -válaszolt végül anya.-Ragtapasz a legszélső jobb szekrényben.
-Mikor jöttetek haza?
-Éjszaka. Olyan hajnali 3 körül. És tudod hogy anyád koránkelő típus, én pedig egy ágyban alszok vele. És nem képes békén hagyni reggelente - mondta apa miközben feltette a ragtapaszt.
-Mi történt tegnap?
-Asgardból jött...valaki és szórakozásból robbantgatott. Egy igazi pszichopata. Sokan súlyosan megsérültek, volt egy halott is. Segítsek valamit édesem?
-Nem kell, köszi.-Válaszolt apa, és elkezdte össze szedegetni a szilánkokat.
-Miért csinálta ezt? Leszámítva hogy pszichopata.
-Keresett valamit - válaszolta apa.-Azért robbantott hogy felhívja magára a figyelmet. Hogy megadjuk ami kell neki. De még mi sem tudjuk mi az. Vagy hol van egyáltalán. Ez amúgy biztonsági intézkedés.
-De szerintem nem minket akarnak megvédeni, hanem nem bíznak bennünk eléggé. A család miatt. Azelőtt egymáson kívül, nem volt mit veszítenünk, most pedig a családért megadnánk mindent. - Pár másodpercig mindhárman csöndben voltunk.-Na jó, segítek, nem bírom nézni a bénázásodat -mondta anya viccből. 
-Na jó, én örülök hogy minden okés, de odafent maradt a telefonom, és éppen Molly-val beszélgettem. 
-Rendben, menj nyugodtan, csak hagyjátok abba mire jönnek a vendégek! Buck-ék délre, a többiek pedig egyre. -Felpattantam, és már majdnem kint voltam a konyhából, amikor apa szólt.-És, kicsim!
Megfordultam és elmosolyodtam.-Mond.
-Boldog szülinapot!
-Köszönöm.
Felmentem a szobámba, leültem az ágyam szélére, a kezembe vettem a telefont. Molly már sokat írt, de az egésznek a lényege az az volt hogy hol vagyok. Visszaírtam neki hogy megérkeztek a szüleim, és aztán leírtam neki a dolgaimat Sean-al. Ahogy írtam, eszembe jutottak az emlékek, és a könnyeim patakokban kezdtek el folyni. 
Amint elküldtem az üzenetet, eldobtam a telefonomat az ágyam másik végébe, a fejemet pedig a kezeimbe temettem. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de sehogy sem ment. Csak rá tudtam gondolni. 
Abban a pillanatban kopogtatott anya. -Én vagyok!
-Gyere! - szóltam ki miközben megtöröltem a szemeimet. Anya bejött egy kosárral a kezében, ami a frissen mosott ruháimat tartalmazta. Letette a szekrény elé. Aztán felém fordult, nyitotta a száját, valamit mondani akart, de látta, hogy valami nem teljesen oké nálam.
-Mi a baj?-Ült le mellém. Meglátta a kisírt szemeimet, és a tekintete egy pillanat alatt ijedté változott.-Mi történt? Valaki bántott téged? Nekem bármit elmondhatsz, ugye tudod?
-Anya... Én hazudtam nektek.-Újra bekönnyesedett a szemem.
-Miről?
-Együtt voltam valakivel... Egészen tegnap estig.
-Tudtam.-Mosolygott kedvesen.
-Honnan?
-Pepper felhívott már hónapokkal ezelőtt, amikor éppen Sean telefonján nézett valamit látta mit írtál neki. És utána felhívta a figyelmet arra hogy mennyire társasági lett a fia, ezért már nem tudtam nem észrevenni azt hogy mennyi időt töltesz telefonozással, és távol otthonról.
-Ezért tartottad tegnap a kiselőadást?
-Igen. Hiszen mindketten tudjuk Sean milyen múlttal rendelkezik.
-Ezt úgy mondod mintha bűnöző lenne.
-Igaz. Nem kéne ilyen elítélőnek lennem.-Hát a történetem után már meg van rá az oka.-De elmeséled mi történt?
Könnyekkel küszködve mondtam el hogy hogyan hagyott el tegnap azért hogy valami ribanccal kielégülhessen. Persze kihagytam a durvább részleteket, mint például hogy hiába mondtam hogy fejezze be, nem hagyott békén és egy ideig nem is tervezte.
-Jajj kicsim... Annyira sajnálom. Ez borzasztó. Ez a fiú borzasztó. Jól döntöttél.
-És ha mégsem?-Kezdtem megkérdőjelezni ezt az egészet. Mi van ha hibáztam? Hiszen ha megtettem volna, akkor még mindig együtt lettem volna vele, és nem sírtam volna ki a szemeimet. (Nem mintha  a szemeim lennének a legnagyobb baj.) Nem ülnék bőgve a szobámban, és továbbra is boldog lennék. Vele. Hiszen olyan sokáig vágytam rá és tényleg boldog voltam. Túl sokat volt néha más lányok közelében, de a féltékenységem ellenére fél év alatt nagyon keveset veszekedtünk. Csodás volt vele.
-Jól döntöttél.-Ismételte meg.-Sean nem érdemelt meg téged! Te sokkal több vagy ennél. És egyszer találni fogsz egy fiút aki így érzi, és szeretni fog téged tiszta szívéből, úgy ahogy vagy.
Megöleltem.-Köszönöm!
-Bármi baj van csak keress meg engem!
Pillanatokig öleltem anyát, jó érzés volt hogy vele lehettem, és elmondtam neki ami bántott.
Akkor viszont apa kiabált fel.-Lye, tudnál segíteni?! Bajok vannak!
Felnevettünk.-Megyek!-Anya megpuszilta a fejem búbját, aztán felállt és kiment a szobámból.
Én kicsit össze szedtem magamat, az arcomat újra megmostam, és egy kicsit néztem a Tv-t, ami nem annyira jellemző rám, de telefonozni nem telefonozhattam, mert idegesítettek volna az értesítések. És mindenhonnan jöttek. Messenger, Facebook akár Insta.
Aztán csengettek. Leszaladtam, tudtam hogy Buck-ék jöttek meg.
-Hali!-Rohantam oda hozzájuk, és megöleltem a bácsikámat.
-Boldog szülinapot Hercegnő!
-Abbahagyod ezt valamikor? Vagy a gyerekeim előtt is így fogsz szólítani?
-Valószínűleg...-Vigyorgott.
Megöleltem Evelyn-t is, aztán mi lányok bementünk a konyhába, a fiúk pedig a nappaliban maradtak. Nekiálltunk szendvicseket csinálni és beszélgettünk.
Egy óra múlva megjöttek Natasha-ék is. Így már teljes volt a mi kis szűk csapatunk.
Imádtam a családommal lenni. A sok duma, mindenről ami létezik a Földön, meg a renegeteg nevetés. Abból sosincs hiány. Éppen elmentem bevinni a szendvicseket, amikor eszembe jutott az hogy fent maradt a telefonom, és Molly valamiről beszélni akart. Kivittem a szenyákat, szóltam hogy két pillanat múlva visszamegyek, és felrohantam a szobámba. Leültem az ágyam szélére, a kezembe kaptam a telómat és megnyitottam az üzeneteket amiket Molly küldött.
Molly: Tudtam róla mi történt.
Molly: Valamit el kell mondanom...
Molly: Egy hete amikor te a szüleiddel mentél el egy hétvégére volt egy buli amire az egész sulit meghívták. Nagyon nehezen mentem el, tudod hogy nem szeretem az embereket, mert elítélnek. Szóval elmentem, és borzasztó volt, beszólogattak. Már el akartam menni amikor Sean megállított. Azt mondta beszélni akar rólad. De amúgy nagyon részeg volt. Engem is leitatott. Aztán amikor már nagyon ki voltam feltévedtem egy szobába, és kicsit később ő is magányra vágyott és a szoba amig befoglaltam sz volt az egyetlen ahol éppen nem csinálták és nyugalom volt... hát... nem sokáig.
Molly: De elhitette velem hogy szép vagyok. Azt hogy megérdemlem hogy valaki törődjön velem úgy is...
Molly: Annyira sajnálom... Tegnap átjött hozzám, de nem tettem meg újra. Borzasztóan éreztem magam!

A telefon kiesett a kezemből, majd nagyot koppant a padlón. Nem hittem el ezt az egészet. A legjobb barátnőm és a pasim. Amikor még együtt voltunk. És még ott prédikált az a vadbarom hogy hűséges volt! Faszfej...
Nagy indulattal elindultam lefelé. Nagyon dühös voltam. Emelett még annyi érzelem kavargott bennem. Megbánás, szomorúság, csalódottság. A lépcsőn mentem amikor hallottam hogy odalent csend van, csak apa beszélt. Szóval megálltam, és hallgatóztam.
-Mi történt?-Kérdezte anya.
-Loki. Már megint, a városban van. De most nem csak robbantgat.
Loki? AZ a Loki? De ő mit keres itt?
-Nem tudom hogy szökhetett ki. És Thor miért nem figyel rá?
-Nem lehet mindig mellette - válaszolta apa, majd hallottam hogy veszik a cipőket.
Lesétáltam, majd mindenkinek elkerekedett a szeme. Erről nem szabadna tudnom, látszott a tekintetükből.
-Mit hallottál?- kérdezte apa.
-Ki az a Loki?
-Akkor mindent - sóhajtott.
-Miért nem beszéltetek még soha róla? Tegnap sem?
-Csak biztonságban akartunk tartani. Loki nagyon veszélyes, drágám!
-Attól még hogy tudom ki az, még nem fog megölni!-Kiabáltam.- Ember, nem is tudna a létezésemről!
-De te biztos csinálnál valamit! -Kiabált már apa is.-Közbe avatkoznál mert túl kíváncsi vagy! És egy ilyen embernél még világ vége is lehet ebből az egészből. Az emberiség kipusztulása, és bármilyen katasztrofális dolog!
-Szóval azt mondod miattam akár világvége is lehetne?-Mindenki csöndben volt.-Komolyan? Ez nevetséges!
-Dehogy az! Térj észhez kicsit! Ha beleavatkozol nekünk rád kell figyelni! Elrontanál mindent!
-Ne kezelj már ennyire gyerekként!-Kiabáltam. Pár pillanatig csönd telepedett a szobára. Egészen addig amíg nem csörgött Benner órája.
-Igen?
-Hol a francba vagytok?!-Hallottuk Tony igen ingerült hangját.-Az a szemét megint az én hazámat nézte ki! De túl sok a civil! A repülő már a tömbötök felett van, haladjatok! A tetőn várnak rátok.
-Indulunk.
A készülődés tovább folytatódott, csak mi néztünk apával farkas szemet. Mindketten nagyon dühösek voltunk a másikra.
-Szia kicsim.-Köszönt anya, aztán a többiekkel a nyomában felment.
-Ezt majd megbeszéljük ha lenyugszol, és képes leszel normálisan beszélni.-Ezek után ő is követte a csapatot. Viszont ezzel csak azt érte el hogy dühösebb lettem. Nem volt elég hogy a barátnőm és Sean becsapott, még apának is újra elő kellett drukkolnia a hazugságokkal.
Arra gondoltam, hogy beszélnem kell Lokival ha itt van. Szóval elindultam. Rohantam le a lépcsőn. Az utcára érve már lihegtem. Láttam egy taxit, ami pont felém hajtott. Kisétáltam az út közepére, mert akkor muszáj megállnia. Amikor lefékezett a sofőr megláttam az arcát. Halálra volt rémülve. De én dühös voltam. Nagyon dühös. Az ajtóhoz sétáltam.
-Szálljon ki!
-Nem tehetem.
-Szálljon ki! Most!-Kiabáltam miközben két tűzcsóvát vetítettem a kezem köré. A sofőr megijedt, kinyitotta az ajtót,  majd elrohant.
Bepattantam az autóba, és telibe nyomtam a gázt. A város felé vettem az irányt, és elég furcsa volt, mert csak én mentem befelé. Mindenki elhagyta a belvárost. Természetesen tudtam hogy Mr. Stark hol lakott,  hiszen amíg együtt voltam Seanal sokszor jártam ott. A városban mindenhol törmelék darabok voltak, néhány helyen tűz, és sebesült emberek. Az egész olyan elborzasztó volt, de én akkor annyira kész voltam hogy nem érdekelt semmi. Csak mentem.
Méterekkel az épület előtt tudtam csak megállni, mert felborult, égő kocsik keresztezték az utamat. Kiszálltam a taxiból, és körülnéztem. Az égen rengeteg repülő valami volt, ijesztő pilótákkal. A repülőknek nem volt tetejük. A boltokba ijedt embereket láttam. Gyerekeket. Az egyiknek a szemébe néztem mielőtt elkezdtem futni az épület irányába. Amikor beértem, a liftbe rohantam, megnyomtam a lakáshoz vezető gombot, a lift pedig elkezdett emelkedni. A szívem ezerrel kalapált, a levegőt is kapkodtam. De a lift végre felért és az ajtó kinyílt.
Megláttam őt. Ugyanúgy nézett ki mint amikor utoljára láttam. Zöld és fekete ruha, fekete haj. Bár az arcát nem láttam, mert kifelé nézett a hatalmas ablakokon, nekem háttal, a kezét hátra kulcsolva. Oldalra fordította a fejét, mivel meghallott.
A szája ördögi mosolyra húzódott. -Csak nem... A bolond midgardi lány?