Far From Home

87.

Amint sikerült egy kicsit lenyugtatnom magam, Lucyval elindultunk az emeletre. Megígértem Theresának hogy amint jobban leszek meglátogatom és együtt töltünk egy kis időt és nekem is nagy szükségem volt a pozitívitására és a humorára. Az utunkon hozzá azonban hamar össze találkoztunk Lokival a lépcső közepén.
-Szia! - köszönt, ezzel megállított.
A szívem a hangjára ki akart ugrani a mellkasomból.
-Szia.
-Hogy ment a beszélgetés?
-Borzalmasan. Szidta anyámat, szidott engem is és semmit nem értem el a hercegnő ügyében. De nem adom fel, addig nem fogom békén hagyni.
Elmosolyodott. - Sok szerencsét hozzá. Nagyon nehéz velük bármit is kezdeni.
Rávillantottam a legkamubb mosolyomat, de csak ez telt tőlem.
-Jól vagy? - kérdezte.
-Persze, csak ideges vagyok miatta.
-Ne legyél, képes vagy kiharcolni bármit, amit szeretnél.
Kézbe vette a kezemet, felemelte és egy lágy csókot nyomott rá. Így sikerült kinyernie belőlem egy igazi mosolyt. Egy gyors köszönés után mindketten tovább álltunk.
Tessánál kicsit fellélegeztem. Nem mondtam el neki, hogy milyen helyzetben vagyok, de talán pont ez segített abban, hogy jól tudjam magam érezni legalább egy rövid ideig.
Egész nap nem találkoztam sem a Horzáról érkezett látogatókkal, sem Lokival így nem kellett arról beszélnem, ami történt.
Este, a palotában, a második emeleten sétáltam Nova Hercegnővel és a kis barátjával. A délután nagy részét velük töltöttem. Játékokat és könyveket nézegettünk, valamint meséltek nekem még az elhunyt királynőről. Szerencsére nem tudták, hogy milyen helyzetben vannak, de észrevették a más páncélzatú katonákat és a nagy felhajtást a palotában. Azzal magyaráztam, hogy egy vendég érkezett hozzánk messziről és ő is hozta magával a védelmezőit. Végülis igazat mondtam, csak fontos részleteket hagytam ki. Leültünk az egyik padra beszélgetni, közben a gyönyörűen kivilágított várost szemléltük. Asgardról beszélgettünk és hogy mennyire tetszenek nekik ezek az erős színek, csak a fejük néha megfájdul tőlük. Én is éppen az első benyomásaimról meséltem, amikor észrevettem, hogy valaki a hátunk mögött áll. Abba hagytam a beszédet és hátra néztem. Lokit pillantottam meg. Láttam az arcán, hogy rossz hírei vannak.
-Mindjárt visszajövök, rendben? - mondtam, majd felálltam. Lokihoz sétáltam. - Van valami baj?
Körül nézett és megfogta a kezem. Oldalra húzott.
-Most senki sem hall vagy lát minket - mondta.
-Akkor baj van - kezdtem el aggódni.
Sóhajtott. - Ezt komolyan mástól kellett megtudnom?
-Mit?
-Amit te nem mondtál el!
Megértettem, hogy miről beszél.
-De lehet, hogy csak hazudnak! Még nem tudom... Addig nem akartam elmondani. Nem akartam reményt adni sem neked, sem magamnak.
-Én sem hittem el először, de aztán Olivert elküldtem, hogy nézzen utána. Egész délután azon dolgozott és kiderítette, hogy nem hazudnak, Alyssa. Igaz. A gyógyír tényleg meggyógyított.
Elnéztem a másik irányba, ki a sötétbe. A kivilágított kert és istálló felett elnéztem és a hegyeket láttam halványan a távolban. A szívem újból elkezdett hevesen verni, ahogy az agyam végre hajlandó volt befogadni a tényt. Amikor megtudtam, hogy sosem lehet kisbabám, rájöttem arra milyen elveszíteni valamit, ami másoknak egy olyan alap dolog, mint levegőt venni. Elveszíteni valamit, ami természetes és nem is gondolnál bele abba, hogy neked nem adatik meg. Pont neked. Miért pont veled történne meg? Aztán kiderül, hogy neked nincs meg és rájössz arra, hogy mennyire fog hiányozni és mennyi mindenből fogsz kimaradni. Talán azelőtt nem is igazán gondoltál rá de így, hogy tudod, hogy esélyed sincs arra, hogy megtapasztald már borzasztóan hiányzik. Évek kellettek, mire elfogadtam és teljesen lemondtam róla. Majd csak úgy, a semmiből megkaptam a lehetőséget. Minden, amiből azt hittem hogy kimaradok, ami eddig fájdalmat okozott most szertefoszlik, ahogy egykor a remény is tette. Újra láttam a szemem előtt a képet, ahogy a kezembe tartom a kisbabámat és éreztem a mérhetetlen örömöt.
Észre sem vettem, de elmosolyodtam és a szemem is könnybe lábadt a boldogságtól. Loki ezt látva egy szó nélkül a karjaiba vont. Egy fél percig csak csendben öleltük egymást és én hagytam hogy szabadon fel törjön a nevetésem és a könnyeimet sem fogtam vissza. Utoljára talán akkor voltam ennyire boldog, amikor a nagy vihar éjszakáján Lokival voltam. Amikor elapadtak a könnyeim már ugrálni tudtam volna.
-Bocsánat, hogy sírtam - mondtam, miközben kicsit elhúzódtam, de a karjaimmal továbbra is átöleltem a hátát, ahogy ő is az enyémet.
-Most ugye csak viccelsz? Legszívesebben én is sírnék - mosolyodott el, én pedig elnevettem magam. Az egyik kezét elvette a hátamról és végigsimította az arcomat, majd a kezét a nyakamra simította. Gyengéden közelebb húzott magához és megcsókolt. Teljesen belefeledkeztem a csókba, fogalmam sem volt, hogy meddig tartott csak úsztam a boldogságban. Élveztem az érintéseit a hátamon, a karomon az arcomon és az ajkai puhaságát az enyémen. Belélegeztem az illatát és viszonoztam az érintéseit. Imádtam az érzéseket, amiket kiváltott belőlem minden alkalommal. Őt imádtam.

Másnap egy újabb látogatással ajándékoztam meg a Királynőt. Újból bájcsevegéssel kezdett, megkérdezte hogy érzem magam, meg a hóról kezdett el beszélni nekem. Szerencsére az előző nap hírei és az éjszaka eseményei tartották bennem a lelket és nem vágtam egyből közbe, hanem együtt működtem és tovább lendítettem a beszélgetést a kellemes irányba.
-Feltételezem - folytatta - Őfelsége jól fogadta a híreket, bár amikor én felhoztam kissé meglepettnek tűnt. Mintha még nem is tudott volna róla.
-Valóban nem tudott még róla, amikor  Ön elmondta.
Úgy döntöttem hogy a magát leváltom Önre, hátha az segít abban, hogy meggyőzzem.
-Nem értem - rázta meg a fejét. - Azt hittem, hogy azért siettél ki, hogy neki átadd a jó híreket.
-Úgy döntöttem, hogy várok, amíg nem biztos. Nem tudtam, hogy mennyire bízhatok Önökben azután hogy titokban megfigyeltek engem.
-Hidd el, Gyermekem napok vagy már csak órák kérdése és biztosra mehetsz.
-Varázslatos - mosolyodtam el. A mosolyom ezúttal igazi volt, mivel tényleg izgatottan vártam az első vérzésemet. Tudtam, hogy egyáltalán nem lesz kellemes, de az a bizonyíték arra, hogy egészséges vagyok és tényleg meggyógyultam.
-És mikorra tervezed az első királyi csecsemőt?
-Tessék? - hökkentem meg.
-Hát, most itt az esélyed arra, hogy bebiztosítsd a pozíciódat, mint királyné.
-Elnézést, de én még csak 17 éves vagyok. Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy lehet már gyermekem, de még egyáltalán nem szeretnék teherbe esni. Majd hosszú évekkel később jön el annak az ideje, hogy vállaljak egy gyereket és ez nem vita tárgya. Ez az én döntésem és így is fog maradni.
-Milyen szomorú.
Rákérdeztem volna, hogy miért, de nem akartam erről tovább beszélni, ezért inkább rátértem arra, amiért egyáltalán szóba álltam ezzel a nővel. Hiába mentette meg az életemet és adta vissza a lehetőségemet egy babára, mindet csak a manipuláció érdekében tett. Különben mosolyogva nézte volna végig, ahogy a lánya gyermeke szenvedések közepette meghal. Ebben biztos vagyok. Benne van a tekintetében a gyűlölet, amikor rám néz.
-Tudja, van itt egy kislány, akit szinte én nevelek és azt tervezem hogy ez így is marad, ameddig el nem éri a megfelelő kort az uralkodáshoz.
Olivia elmosolyodott, miközben a teás csészéjért nyúlt.
-Miért nem engedi, hogy legalább addig itt élhessen Asgardban, amíg tinédzser nem lesz? Utána uralhatja Alfheimet.
-Mondtam, hogy elvisszük a lányt és cserébe te kaphatsz másikat, amikor csak akarsz.
-Embereket nem lehet cserélgetni, mintha csak lélek nélküli tárgyak lennének.
-Akkor nem cseréljük, csak elvisszük. Gondoskodni fogok róla, ígérem. De hacsak nem ajánlasz fel valamit ami sokkal többet ér, nem tágítok ettől.
-Mit akar cserébe?
Rövid szünetet tartott.
-Teljes uralmat Asgard felett.
Megráztam a fejem és nyugodtan folytattam.
-Én nem ezt az árat hallottam Lokitól.
-Az ár emelkedett.
-Miért ilyen fontos ez a kislány?
-Terveim vannak vele. Fiatalon kell hogy hozzánk kerüljön, máshogy nem felel meg.
-De miért?
-Én szolgáltatom majd neki az anyafigurát, akire szüksége is van most. Ezáltal elnyerem a szeretetét és a hűségét, amire szükségem van.
-Akkor sem értem, hogy miért van szüksége rá.
Felállt.
-Majd megtudod, ha eljön az ideje. Az egyetlen fontos dolog, amiről tudnod kell az az, hogy őszintén nem akarok rosszat a kislánynak és tényleg a gyermekemnek tekintve szeretném felnevelni. Most pedig ha megbocsátasz, mennem kell, a férjem hamarosan visszatér Asgardba.
Elment mellettem, de nem hagyhattam szó nélkül az utolsó mondatát így mielőtt elérte volna az ajtót felpattantam és megfordultam.
-Az anyám is a gyereke volt, mégis kegyetlenül kihasználta.
Ezzel megállítottam és félig visszafordult.
-Már elmondtam erről is a véleményem. Egy gyereknek is vannak kötelességei a szüleinek. Nem az én hibám, hogy anyukád a tőle kért egyetlen dolgot sem tudta teljesíteni. Gyenge volt. Te is megtudod majd, hogy egy szülő a világon mindent megtenne a gyerekéért és csak egy kis dolgot szeretne cserébe. Szánalmas, hogy vannak akik így hátat fordítanak azoknak, akik felnevelték.
Nagyra nyílt szemekkel álltam ott, amíg a királyné ki nem ment a szobából. Nehezen bírtam ki, hogy ne ugorjak neki. Egy álszent ribanc volt, aki az áldozatot játszotta. Az anyámat ledobták a földre amikor még kicsi gyerek volt és fel sem fogta mi történik vele. Egy másik család fogadta be és nevelte fel. Ők az igazi családja. Ők az igazi nagyszüleim. Akik tényleg megtettek érte mindent, úgy hogy még csak az igazi szülei sem voltak. Ez a nő csak biológiailag a nagymamám, semmilyen más módon és tiszta szívemből gyűlölöm, azért amit anyukámmal tett és amibe most engem és Lokit kevert.