Far From Home

37.

Amikor visszatértünk az istállóba, leszálltam a lovamról, megsimítottam a nyakát és csak úgy beszéltem Lokihoz.
-Öhm... Fáradt vagyok. Megyek aludni.
Ránéztem.-Jó éjt!
Bólintott, én pedig elmentem. Jót beszélgettünk a visszafelé vezető úton, tényleg olyan érzésem volt mintha nem történt volna semmi. Elvégre nem is történt. Arra gondoltam hogy lazábbra kellene vennem a figurát. Miért is görcsölök rajta, ha nem történt semmi? Majdnem történt, de mégsem. Tovább kell lépnem. A szobámba felérve vettem egy gyors zuhanyt, és lefeküdtem aludni. Persze, nem tudtam aludni.
Túl sok ez nekem... Egyáltalán miért jöttem el? Ennél nagyobb hülyeséget nem is csinálhattam volna! Ja, vagy ha úgy vesszük... Sosem ismertem volna meg Lokit, ha este nem válok egy kíváncsi libává, aki random bemegy valahová, ami amúgy tilos és már azt is értem miért. Jó, a királyi család nem azért tiltotta meg, mert arra gondolt, hogy majd érzelmeim lesznek iránta, és még akarom csókolni. Nem! Ők azt gondolták, hogy amint belépek Loki leszúr egy karddal. Vagy megfojt. De Ő megmentette az életemet. Abban a káoszban amit én okoztam. - mondtam magamban.
Ezen rágódtam egy darabig amikor a gondolataim éles kanyart vettek az estén történtek felé. Majd hatalmas zajjal leesett, nagy krátert kialakítva maga körül a dolog miszerint:
Meg akartam csókolni Lokit. -Ha hiszitek ha nem, ez a tény eddig egyszerűen nem tudatosult bennem. Talán az elmém nem akarta befogadni ezt az információt. Jelzőt sem tudok tenni elé, elvégre azt se tudom mi illene hozzá. Borzalmas? Szuper? Különleges? Fura? A fura passzol hozzá leginkább. Bár nem tagadhatom, hogy érdekes is egyben. De leginkább fura. NAGYON fura.
Érzelmeim vannak iránta. És már tisztán látom milyen irányba.
És most? Hogyan tovább?
Forgolódtam egész éjszaka, egyáltalán nem aludtam. Volt amikor meguntam és sétálgattam a szobámba, néztem a tavat vagy a csillagokat. A kanapén feküdtem, néztem kifelé amikor kopogtak. Semmi kedvem nem volt felállni és kinyitni az ajtót, ezért mozdulatlanul feküdtem tovább. Pár másodperccel később újra. Végül hallottam a kulcs csilingelését, majd a zár kattanását. Az egyetlen akinek kulcsa van az Lucy. Meg hát Loki, de Ő nem jönne be csak így. Hallottam ahogy Lucy becsukja az ajtót maga mögött.
Észrevette hogy nem vagyok ott.-Allysa?-Szólított. Válaszképpen csak felemeltem a kezem. A kanapé ugyebár az ablak felé volt ezért nem látta hogy ott fekszem. Szinte hallottam ahogy megugrott.-Megijesztettél!
-Bocsi - mondtam normális hangon.
-Jól vagy?- Letette a tálcát az asztalra, ami a kanapé mögött volt, majd odaállt mellém.-Beteg vagy?- kérdezte ijedten.
Felültem.-Csak nem aludtam.
-Mi a baj?- leült mellém.
-El fogok menni innen.
-A lakosztályról?
-Nem. Asgardból.
Nem szólt semmit, szomorú lett. Visszament a tálcához.
-Reggeliz meg. Még friss, meleg. És szerencséd van. Kaptál hozzá valami barna, Midgardi italt, amit Jane partijára rendeltél.
Hátranéztem.
-Nekem elég sok dolgom van, szóval megyek - mondta, aztán kiment a szobából.
Pár perc múlva leültem az asztalhoz. Muszáj volt ennem. Kellett az energia arra a napra. Belekóstoltam abba a löttybe. Kávé, pont a legjobbkor. Miután befaltam a reggelimet, kivettem egy egyszerű halvány rózsaszínű asgardi ruhát. Befedte mindkét vállamat teljesen, csak ujjatlan volt, a derekamnál pedig a szabása 1 centiméterig szűk volt,majd újra teljesen lazává vált. Abba volt a legkönnyebb belebújni. A fürdőszobában kifésültem a hajam, fogatmostam. Akkor tényleg jól jött volna a smink. Hatalmas karikák a szemem alatt, sápadt bőr, piros szemek. Csak reménykedtem hogyha megiszom az összes kávém és kicsit felpörgök jobb lesz.
Nem tudtam hogy Jane tudtára mikor adjam azt, hogy elmegyek. Nem a szülinapján kellene. Útban felé végig ezen gondolkodtam.
Magamra erőltettem egy mosolyt, bekopogtam aztán vártam az ajtó nyitásra.
-Korán van még.-Mondta miután kitárta az ajtót. Ő még pizsamában volt. Odabent a függönyök is el voltak húzva.
-Tudod mit? -Rátehénkedtem az ágyára.-Aludhatunk.-Mondtam.
-Ha ennyire ragaszkodsz hozzá! - nevetett és visszafeküdt.
Bármilyen hihetetlen ott, Jane ágyában sikerült aludnom két órát. Ahogy neki is.
Miután felébredtünk Jane megreggelizett, felvett egy ruhát és beszélgettünk. A téma pont egy nyaklánc volt. Jane elmondta hogy egy ezüst nyaklánc volt, egy piros kővel a közepén. Semmi különlegessége nem volt, csak mondta hogy a Földről van, és eltűnt a nagy kavarodásban. Nem említettem, de nekem rémlett valami ilyesmi az én ékszereim között amiket egyszer feldúrtam, de sosem vettem fel őket. Felesleges volt. Azt mondtam Jane-nek hogy Lucy vár engem, ezért vissza kell mennem, pedig csak a nyakláncot akartam volna megnézni. Magamban mosolyogva sétáltam a folyosón. Még a negyediken voltam, akkor léptem csak ki. Lépteket hallottam felém közeledni, ezért felnéztem.
-Szia!- köszönt Loki vigyorogva, és jött tovább felém.
-Szia - mentem én is.
Megállt.-Hogy vagy?
-Jól.
-Szörnyen nézel ki - grimaszolt.
A vállába ütöttem.-Köszi!-Elnevette magát, mire én is kénytelen voltam.-Te is gyönyörű vagy.-Mondtam szarkasztikusan.
-Köszönöm.-Hátra dobta a haját.-Tudok róla.-Tovább nevettem.-Jössz lovagolni?
-Most? Neked nem dolgoznod kellene?
Elment mellettem.-Ezúttal talán átadom másnak a munkát - hátrafordult és úgy ment tovább. Kitárta a karjait.-Szóval?-Nem szóltam semmit, gondolkoztam az ajánlatán. Visszafordult.-A hallgatás beleegyezés. 10 perc!
Lejárt a megszabott határidő, én pedig kissé idegesen battyogtam a lépcsőn.
,,-Nem történhet semmi. Mindketten megtanultuk a leckét. Nem mintha bármi tanulsága lett volna. De várjunk csak... A tanulság eseményből, tapasztalatból levont ismeret vagy okulás. Volt itt esemény is, meg tapasztalat. És az az ismeretem hogy ha nem akarok bármibe belekeveredni nem szabad romantikus helyezetbe keverednem vele."-Megálltam az utolsó lépcsőfokon."-Komolyan erre gondolok? Hogy ne kerüljek vele ilyen helyzetbe? Hogy hogy bírom ki a késztetést? Tényleg el kell mennem."
Egy apró hang azt suttogta a fülembe, hogy forduljak meg és menjek fel a szobámba. A kifogást pedig majd kitalálom. De nem hallgattam rá. Helyette mentem egyenesen, aggodalommal teli gondolatokkal és félelmekkel a találkozót illetően. Azért sem fordultam vissza.
Beérve az istállóba megláttam Lokit amint a lovát szeretgeti. Nem láttam tőle még ilyet. Nagyon aranyos volt ahogy a fejét a ló orrának döntötte és közben simogatta. Amikor meglátott hátra lépett egyet, de folytatta a simogatást. Mintha nem csak miattam ment volna arrébb.
-Kész vagy?
-Mire kellene?
-Semmire. Mindenre. Egyszerre.
-Wow. Különleges elvárásaid vannak.-Mosolyogtam rá, aztán felültem a pacimra.
-Nekem csak azok vannak.-Mellém jött.-Indulhatunk?
-Akkor most sem mondod el?-Elindítottuk a pacikat.-Azt hogy hova megyünk?
Elvigyorodott.-Nem tetszik a rosszfiús rejtélyesség?
-Nem.-Mondtam makacsul. Dehogynem! El sem hiszed mennyire... Mindig is a rosszfiúk jöttek be.
-Nincs tehetséged.
-Mihez?
-Nem tudsz hazudni. Sajnálom hogy nekem kell szembesítenem vele, de béna vagy benne.
-Fogd be!-Nevettem.
-Azt hittem már délelőtt benne leszel a munkában. Erre Jane szobájában látlak henyélni. Hát...
Megforgattam a szemem.-Na és te? Velem lovagolgatsz miközben a papírok tömkelegét rábíztad másra.
-Te is itt vagy.-Vissza akartam vágni de hirtelen semmi nem jutott az eszembe. Idő közben belovagoltunk egy erdőbe.
-Mert én nem vagyok felelősségre vonva egy egész... Asgardért! -Elnevette magát.-Na? Na? Erre mit lépsz őfelsége?
-Igaz felelős vagyok ,,egy egész Asgardért'', de ne úgy képzeld el az uralkodást hogy minden pillanatban ilyenekkel vagyok elfoglalva.
-Ez lenne a dolgod, nem?
-De. Viszont én én vagyok. Szimplán nem érdekel.
-Lehetnél a Lazaság Istene is!-Nevettem el magam.-Bár ez nem mindig igaz rád. Mi is igaz rád?
-Szószerint a csínytevések Istene vagyok, de ezt olyan gyerekesnek érzem. Kellene valami megnyerőbb név.
-Várjál... Csínytevés szinonimái. Mindjárt rákeresek a fejemben lévő Googleon.
-Hogy micsodán?
-A keresési találatok a következőek: rendetlenkedés, rosszalkodás,- elnevettem magam- huncutság. Lehetnél a Huncutság istene!-Nevettem.
-Jó, azért ne fordulj le a lóról!-Morcizott.
-Loki Laufeyson, Asgard királya, és a Huncutság istene! Jesszus! Nem... nem bírom! -Nevettem. Már nem bírta ki Ő sem, elkezdett nevetni. Az egész erdő tőlünk zengett. Csoda hogy nem kezdett el minden állat rohanni tőlünk. Leginkább tőlem.-Ez tökre vicces, akárcsak a Lokista!-Loki is egyre jobban nevetett.
Mikor teljesen lenyugodtam, már az erdő mélyén voltunk. Gyönyörű volt, csiripeltek a madarak, a napsugár beszivárgott az ágak és levelek között.
-Olyan vidékinek érzem magam most.
-Minek? Ma nem tudsz számomra is érthetően beszélni?
Nem foglalkoztam vele.-Én városi vagyok. Mindig is a városban laktam kivéve amikor a nagyszüleimnél voltam Coloradoban. Megszoktam az autókat, a rengeteg embert, a hatalmas épületeket, az állandó nyüzsgést, a szmogot és a csillagtalan eget. De itt minden sokkal jobb. Nyugalom, csillagok, kellemes levegő, és ez az erdő. Valami varázslatos.-Loki mosolyogva hallgatta amit mondtam. Amikor ránéztem viszonoztam a gesztust, majd újra előre tekintettem.-Öhm... Tudják hogy itt vagyunk?
-Miért? Félsz attól hogy az erdő mélyére viszlek és kibelezlek?
-Ami azt illeti igen.
-A hangodat mindenhol meg lehet hallani. Szerintem az előbbi nevetésedet az egész falu hallotta. Nagyon hangos.
-És felszabadult.
-És tetszik.
Most flörtöl? Komolyan? Loki, ne csináld ezt. Kérlek!
Az utazásunk némán folytatódott. Az erdő hangjait hallgattuk végig.
Egy idő után láttam hogy előttünk már nem az erdő van. Pár fa választott el attól a gyönyörű helytől. Mikor kiértünk a hegyeket láttuk, egy apró tisztást és a tavat. Azt, amit az ablakomból láttam mindig. Sehol sem volt homokos part, csak a tőlem balra lévő szakaszon. Előttünk is olyan volt, hogy egy kisebb mélyedésbe kezdődött. Nem volt lejáró, pont mint amikor egy hegy tetejéről lenézel és az oldala egyenes, nincs rajta bucka. Alattad pedig csak a mélység van, majd messze a talaj. Ijesztő látvány. Ez nem volt az. Persze, ez nem is hasonlított hozzá az ijesztő jellemében. Egy méter volt a víz és a talaj között.
Leszálltam a lóról, elsétáltam a vízig. Behajoltam, hogy megnézzem. Idő közben hallottam azt, hogy Loki is követett, majd megállt mellettem. Hátratett kézzel várta a reakciómat. A víz tiszta volt, igaz nem volt mély, de leláttam az aljára. Sosem láttam még olyan tiszta vizet. Az alján kavicsok pompáztak kék, piros, fehér, sárga és a világ összes színében. Természetesen az összes árnyalat előfordult. Sötétebb, világosabb egyaránt. 
-Miért hozol mindig ilyen szép helyekre?
-Tetszik?
-Gyönyörű! Ahogy a nap megcsillan a vízen elképesztő! Ezek a kis kavicsok is nagyon tetszenek.  Mondjuk nem nagyon látom őket.- Fölé hajoltam
- Vajon milyen mély lehet a víz?
-Derítsd ki!-Éreztem a vállamon a kezét, és belelökött a vízbe. Bőven a víz alá merültem, de pár másodperc múlva felmentem a felszínre, és letettem a lábam. A derekamig ért, így stabilan megálltam. 
Ő a magaslaton nevetett rajtam. Keresztbe fontam a kezemet a mellkasom előtt.-Nagyon vicces, Loki.- Oda sétáltam hozzá.-Legalább segíts ki. Tök magasan van ez a vacak.-Felé nyújtottam a kezem, de megrázta a fejét.
-Nem. Ismerem ezt a trükköt. Be fogsz rántani.-Lehajolt, a kezeivel pedig a térdére támaszkodott. Elvigyorodott. -Nem fog sikerülni.
-Ne legyél benne olyan biztos!-Mondtam, majd felugrottam, így elértem az alkarját, és teljes súlyommal csak abba csimpaszkodtam. Ennyi kellett, Loki ugrott egy szép hasast a vízbe, és a lábamat pont meg fogta. Amikor újra talpra állt visszahúzott. Sikerült kirántanom a lábam, aztán elkezdtem ''futni''. A vízben futásom persze, mint mindenkinek, marha lassú volt, így pár lépés után Loki a nyomomba ért. Megint a lábamért nyúlt, ám ezúttal el is kapta, vissza is húzott, és meg is fogta a karomat. Arcba locsoltam, erre elengedett, viszonozta a kedves gesztust, és így folytattuk, amíg meg nem csúsztam, és már estem volna hátra amikor megfogott. Miközben vissza húzott, eléggé közel kerültünk. 
-Szívesen.-A szívem elkezdett hevesen verni, nem csak a hirtelen ijedség miatt, hanem Loki közelsége és a hangja miatt is. Mintha elváltoztatta volna enyhén. Mélyebb volt. 
A zavaromat akartam oldani, és azt hogy ne csináljak semmi hülyeséget, így elkezdtem genyózni.-Gratulálok Loki, ezennel te is hős lettél. Megmentettél attól hogy belefulladjak 1 méternyi vízbe.-Ekkor úgy éreztem hogy valami a lábamhoz ért, megijedtem és egy sikítás kíséretében felugrottam Lokira. A lábaimat a dereka köre fontam, a kezzemel pedig a nyakába csimpaszkodtam. Túlságosan is szorosan bújtam hozzá.
-Valami hozzámért!-Mondtam továbbra is magas hangon, miközben továbbra is szorítottam. 
-Csak egy hal.-Mondta unottan, a normális hangján. De ő is tartott engem. Az egyik karja a hátamat ölelte, a másik a combjaim alatt volt. Mikor elmúlt a félelmem felfogtam mi történik. Megint hevesen vert a szívem. Annyira még soha. Szerintem érezte is.-Nyugi, egy cápa sem akarja elfogyasztani ebédre a lábadat.
Lassan elhajoltam tőle, de továbbra is erősen fogott. Mintha nem akart volna elengedni. Már csak pár centi volt az arcunk között. Kezdtem elveszíteni a fejem. Semmi másra nem vágytam csak hogy odahajoljak hozzá és megcsókoljam. Még sosem éreztem ilyen vonzalmat valaki iránt. A szemeibe pillantottam, majd az ajkára. 
De nem én tettem meg. Ő volt az. Nem lassan közeledett. Váratlanul közelebb tolta az arcát és...
Megcsókolt.

A szívem kihagyott. 

Amikor megtette fel se fogtam. Visszacsókoltam. Úgy éreztem lángolok, a bőröm olyan forrová változott. Csak öleltük egymást, álltunk a tóba és azt tettük, amit a szívunk súgott. De imádtam. Sean sosem váltott ki belőlem ilyen intenzív érzéseket.  Meleg volt és érzéki. Izgalmas. Nem, nem is meleg inkább forró. Felperzselő, izgató. Igaz, tapasztaltam már ehhez hasonlót, de ez jobb volt. Oh, sokkal jobb. Seannak több gyakorlata volt, mégis... talán ezúttal én érzem máshogy. Ez a szerelemes teljesen más volt. Nem töltötte be az előtte lévő időt hosszú szenvedő vágyakozás, Lokit mindig is szerettem, mint barát, de sosem így. Ekkor azonban a napnál is világosabb volt, hogy mindig is vonzódtam hozzá mélyen tudat alatt. Hiszen mi másért akartam bemenni a fekete ajtón? Rá foghatjuk a kíváncsiságomra, de szerintem éreztem hogy tudnom kell mi van ott. Valami fontos, valami számomra nagyon fontos.
Azt kívántam bárcsak örökké így maradhatnánk. Örökké érezném ezt az izgalmat, ahogy az egész testem lángol, de közben olyan biztonságban érzem magam vele mint meg sosem. Konkrétan forgott velem a világ, és csak az ölelése gátolt meg abban hogy a vízbe zúgjak. 
Aztán lelassult a folyamat, éreztem hogy vége lesz, kezdett eltávolodni a nyelve, majd már csak az ajkaink értek össze. Majd eltávolodtunk, továbbra is közel maradva egymáshoz. Lassan kinyitottam a szemem. Vége volt.  Figyeltem ahogy Ő is kinyitja  a szemeit, majd letett a földre, de a derekamon maradtak a kezei, én pedig továbbra is gyengén fogtam a nyakát. Egyikünk se mosolygott, vagy csinált valamit. Csak néztük egymást. Ezt ő törte meg. 
Suttogott.- Hát... Ez... nagyon izé volt. 
Elmosolyodtam. Hát emlékszik az izé fogalmára. Valami megfogalmazhatatlan, amire nincsenek szavak. Én is így éreztem. Órákig képes lettem volna farkasszemet nézni vele, de patkó dobogást hallottunk. Emberek közeledtek felénk.
Leengedtem a kezem, és Loki is az övét.