Far From Home

34.

Nagy hévvel becsuktam a naplót. Végre készen voltam: mindent összeírtam amit kellett. Két nap volt hátra Jane születésnapjáig, és Ő nem tudott semmit. Amikor levettem az asztalról a füzetet, magamhoz öleltem. Egy mosollyal nyugtáztam a munkámat. Még akkor sem beszéltem senkinek sem a bázison szerzett "élményeimről". De el voltam foglalva, ezért nem is érdekelt az a téma. Szerencsére, a megszállottság csökkent, és már csak egy tök jó elfoglaltsággá változott.
Amikor felvettem a könyvet, láttam hogy valami alá volt szorulva. Egy kis papír volt, arany tintával írva rá, pedig a következő szöveg:

    ,,Kedden, este tizenegykor a lovardában. Ne késs!"

A kezembe kaptam a cetlit. Újra, és újra elolvastam a rajta látható szöveget. Nem volt rajta aláírás sem, de ettől függetlenül tudtam ki írta. Felismertem a kézírását. Ha nem is ismertem volna fel, rájöttem volna hogy Lokival szoktunk a lovardában lógni.
Kérdőre akartam vonni Lokit, hogy miért akar későn találkozni, miért a lovardában, és mit akar egyáltalán, ezért lementem a trónterembe. Tudtam, hogy ott lesz mert valamelyik nap beszélgettünk és mondta hogy egész nap ott fog üldögélni. Fontos ügyeket intéz: csak a szokásos.
A papírkát a kezemben szorongatva, lementem a trónterembe. Azonban odalent egy furcsa dologra lettem figyelmes. Őrök nem álltak az ajtó mellett, ennek ellenére nyitva volt. Amikor közelebb mentem láttam azt is, hogy odabent sem volt senki.
-Loki?-Szólogattam halkan. Végül kitaláltam hogy elbújok egy oszlop mögé, és megijesztem ,,hátha ezúttal sikerül!" gondolattal. Vártam pár percet, és már kezdtem unni, amikor lépéseket hallottam. Idegesen jött be, végigment, aztán szabályosan levágta magát a trónra. Ráütött a karfájára. Kikukucskáltam. Lassan dugtam ki a fejemet, de úgy hogy csak fél szemmel láttam. Rettentően ideges volt. Hátradőlt, csak mereven nézett előre, hosszan kifújta a levegőt. Amint újra lépések zaját hallottam, el kellett bújnom. Imádkoztam azért hogy senki ne vegyen észre. Betrappoltak hatan, egészen a trónig.
-Mi történt odalent?-Kérdezte Loki nyugodtan. Ijesztő volt az, hogy milyen könnyen tudta tettetni azt hogy nyugodt.
-Megtettük amit parancsoltál.-Válaszolt az egyik férfi.
-De én nem ezt mondtam!-Eddig sikerült visszafognia magát. Elkezdett kiabálni.-Azt mondtam hogy fenyegessétek meg őket, nem azt hogy tegyétek is meg!
Egy rövid ideig csönd lett.  Loki is visszadőlt a helyére.
-Nem ezt kértem, de megtörtént.-Látta be. - Legalább látják mire vagyok képes. Jobban fognak félni. Ez egy előny. Akkor... kivel tettétek meg?
-A legkönnyebb,ahová bejutottunk az Romanoff és Benner lakása volt. Elhelyeztük a bombát, de valami baj történt és felrobbant.-A szám elé kaptam. ,,Nem... Ugye nem? Ők... Nem... nem halhattak meg."-Ilyenek, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, a következő kérdés erejéig.
-Ott voltak a lakásban?
-Nem, éppen egy másik Bosszúálló családnál tartózkodtak. Ezzel ellenben sokan tartózkodtak az épületben, és több mint 20 ember életét vesztette, a többiek pedig megsérültek.-Kifújtam a levegőt. Jesszus, annyira megkönnyebbültem.
-Értem. Egyenlőre hagyjuk békén a csapatot, meglátjuk mit lépnek. Máshová ne szereljenek bombát.
-Igenis.-Helyeselt az egyik.
-Menjetek.-Küldte el egy legyintéssel őket.-Hangos trappolás után kiléptek az ajtón. Loki sóhajtott egyet, aztán csak ült némán percekig. Én nem mertem levegőt venni sem, féltem attól, hogy mit csinál velem, ha kiderül hogy ott vagyok. Szerencsémre hosszú percek után felállt és elment. Valami dolga volt úgy tűnik.
,,-Biztos felrobbantja Midgardot...Barom.-"Gondolkodtam.  Amikor meggyőződtem arról, hogy tiszta a terep kisettenkedtem, és egyenesen felsiettem a szobámba. Mikor beléptem becsuktam magam mögött az ajtót és neki dőltem. Natashára és Brucera gondoltam. Mekkora szerencse hogy nem voltak ott! Biztos a szüleimnél beszélgettek, amikor megtörtént a katasztrófa. Mert ez az. Katasztrófa. Eszembe jutott hogy mi lett volna ha a szüleimhez jutnak be. Ha Ők... Ha meghaltak volna összetörtem volna. Bármit is tettek, a szüleim, és szeretem őket. Összetörtem volna, pont úgy ahogy összetörtem amikor Loki majdnem meghalt.
Lecsúsztam a földre, a könnyek akaratlanul kicsordultak.
-Hol vagyok?-Motyogtam magam elé. ,,-Melyik oldalon állok?"-Tettem fel a kérdést magamban. Bármelyikükkel történik valami, megszakad a szívem. De a szeretteim ellenségek.-Nem tudom mit tegyek!-Suttogtam, aztán lehajtottam a fejem a térdeimre, a kezemmel átöleltem magam, és utat adtam könnyeimnek.

Elaludtam. Nem tudom hogy a fenébe, de elaludtam. Arra ébredtem fel hogy valaki hármat kopogtat az ajtón aminek neki voltam dőlve. Mielőtt álmomban lecsúsztam volna a földre, ahol felébredtem. Feltápászkodtam, megtöröltem az arcom, de szerencsére már nyoma sem volt a kiborulásomnak. Az órára kaptam a tekintetem. Fél 9 volt. Egy pillanatra megijedtem.
,,-Ez Loki? Mi van ha azért jött hogy megkérdezze megkaptam e az üzenetét? És mehetek hamarosan? Mit mondjak neki? Nem, én erre nem készültem fel rendesen. Jesszus, egyáltalán hogy nézhetek ki? 2 órát aludtam a földön.-"Újabb kopogás hallatszott.,,-Mély levegő, nyugi.-" Kinyitottam az ajtót, és akkora kő esett le a szívemről, hogy még Lucy is halhatta.
Nagy tálcát tartott a kezében.-Elnézést a késésért.
-Öhm... Miért is?-Kérdeztem, miközben arrébb álltam, hogy be tudjon jönni.
-Csaknem 3 órával később érkeztem, mint szoktam.-Mondta, majd letette a tálcát.
-Tényleg? Fel sem tűnt.
-Már megint ennyire belemerültél a szervezésbe?
-Nem, ami azt illeti... Már 2 órája megvagyok vele... csak... ledőltem pihenni és bealudtam.
-Igen?-Csillant fel a szeme.-Megnézhetem?
-Persze.-Az asztalhoz mentem, elvettem a naplót, és a cetlit is. Azt összegyűrtem és a markomban tartottam, ameddig átadtam a naplót. Lucy leült az asztalhoz, én is helyet foglaltam. Elkezdtem belapátolni a vacsorára kapott zöldséget, a párolt rizzsel és -csak az én kedvemért- rántott hússal.  Közben végig az járt a fejemben hogy fél órám van arra hogy lenyugodjak. Kezdtem bepánikolni. De miért is? Így utólag nem értem. Talán dühös voltam Lokira, amiért ilyet tett. Talán az volt a baj, hogy két oldal között kellett választanom, mert a köztes állapot nem lehetséges. Talán mindkettő. Én az utóbbira szavazok. Lucy lapozgatta a naplót, majd amikor a végére ért mosolyogva letette az asztalra.
-Ez csodálatos! De Csütörtökig csak két napunk van! Már ha a mait nem számítjuk. Holnap hozzá kell látnunk kora reggel.
-Két nap? De...
Köszönöm Istenem!
Hétfő van.