Far From Home

48.

Felálltunk, és a tálcákat otthagyva kisurrantunk az ebédlőből.

Elindultunk a lépcsőkön.
-Na és te és tudjuk ki?
Elnevettem magam.-Tudjuk ki? Inkább adjunk neki valami fedőnevet!
-Nagyképű?- ajánlotta nagy vigyorral.
-Szegény!- nevettem tovább.
-De ez az igazság!
-Legyen inkább... Bokor?-Teresa elnevette magát.-Ez onnan jött hogy az előbb a sarokba láttam egy növényt, a lépcsőfordulóba.
-Oké, legyen Bokor.-Egyezett bele.
-Szuper!- lihegtem. Már egy ideje lépcsőztünk, és kezdtem fáradni.
- Te hogy találkoztál Bokorral?
- Még akkor találkoztam vele, amikor a szüleimmel jöttem Asgardba. Jane és Thor esküvője volt, és a régi pasim, aki szakított velem, Sean, aki akkor még nem volt a pasim egy másik csajjal flörtölt, meg táncolt, én pedig ideges voltam és elindultam a tiltott emeletekre. Ekkor felfedeztem egészen magasan egy fekete ajtót. Természetesen bementem, és ott volt Lo... Bokor bezárva egy cellába. Beszéltem vele, megtetszett a személyisége és ezután mindennap amíg ott voltunk ellátogattam hozzá. Aztán nem láttam egy darabig, amíg a szülinapomon nem találkoztunk újra. Röviden annyi történt akkor, hogy összevesztem a szüleimmel, aztán kérdőre akartam vonni Bokrot, hogy miért nem árulta el ki ő. Aztán felajánlotta hogy elvisz a Földről én pedig belementem. És azóta itt vagyok.- Vettem egy nagy levegőt -muszáj többet beszélnem? Teljesen kifulladtam!
-Még egy fél emelet és célegyenesben leszünk!-Mondta ő is lihegve.
Amikor felértünk megálltunk egy kicsit, aztán elindultunk tovább. Nem teljesen a folyosó végén bementünk egy ajtón. A szoba hatalmas volt, és panoráma kilátást biztosított, ugyanis az utolsó ajtó a folyosó végén is ide tartozott. Rengeteg ablak volt, asztalok rajta papírokkal, tollakkal, egy tábla a földön kész tervekkel, egy hatalmas polcos szekrény tele mindenféle anyagokkal, egy másik asztal mindenféle felszereléssel az elkészítéshez, tervrajzokkal, füzetekkel és varrógépekkel. Emellett ott volt a szokásos kis ruhásszekrény, kanapé, és az ágy. Elég nagy kupi volt odabent.
-Bocsi, a rendetlenség miatt. Időközönként rendet szoktam rakni, de mostanában inkább agyalni szoktam éjjel-nappal. És nem feltétlenül a ruhákon -tette hozzá halkan.- Mindegy!-mondta, majd lesöpörte a levágott rózsaszínű anyaghulladékot a földre.
-Szerinted Bokor miért akarta hogy megismerjük egymást?-Kérdeztem miközben leültem a kanapéra. Nem tudom pontosan miért foglalkoztatott ez a kérdés, csak eszembe jutott a találkozásunk felemlegetése miatt.
-Hát azt csak ő tudhatja. Mellesleg, tudod milyen feladatom volt az elmúlt időben? Szerencsére véget is ért! Az itt tanyázó vendégeknek kellett ruhát terveznem.
-Elmentek?-E hír hallattán legszívesebben ugrándoztam volna.-Ilyen gyorsan?
-Nem, még nem. De úgy tudom a mai nap lesz az utolsó amit itt töltenek. Arról nincs tudomásom mi miatt akarnak elmenni. Igazából sosem találkoztam velük személyesen. De a személyleírásuk hasonló volt a tiedhez.
-Azért mert a nagyszüleim.
-Tessék?! És én erről miért nem tudtam?
-Én is csak onnan jöttem rá, hogy ők azok, amikor kiderült hogy honnan jöttek. Utálom őket. Remélem ma már nem is találkozunk. Sőt... soha többet!
-Nekem a nagypapám volt az egyetlen a családból aki foglalkozott velem. Sokat voltam nála gyermekkoromban. Aztán 14 éves koromban elhunyt.
-Nagyon sajnálom.
-Már túlléptem rajta.-Legyintett a lány, bár ebben a kijelentésében nem voltam olyan biztos. Ránéztem a faliórára és láttam hogy hamarosan jönnek vissza a tervezők. Még meg kellett keresnem Christinet is, aki mint utólag kiderült igazából egy külön csoportba tartozik, az udvarhölgyekéhez. Hát igen, elég nehezen tájékozódtam eleinte.
Felálltam a kanapéról.
-Na jó! Még összefutunk, de most mennem kell. Örülök hogy találkoztunk!
-Szia!- köszönt, de akkor már kint voltam az ajtón és rohantam lefelé. A teendőimet ismételgettem magamban, majd miután átvettem, máris kezdhettem az első pontal. Találkoztam a mérnökökkel, ezúttal is az ebédlőben kaptunk helyet. Elkezdték magyarázni, hogy szerintük hogy lenne a jó, és én teljes mértékben egyet értettem velük. Fel sem tünt hogy egy ágy kimaradt. Sőt, már hintóra szálltam, és le is adtam az úrnak, annak akit Christine javasolt, a terveket. Visszafelé úton még a kocsiban nézegettem a terv rajzokat amikor beugrott hogy mintha az egyik családban többen lettek volna. Akkor jöttem csak rá, hogy a nagy sietségben rosszul mondtam. Megállítottuk a hintót és én mentem vissza az idős úrhoz hogy megkérjem arra, hogy jöjjön el a palotába, és megígértem hogy visszafelé is biztosítva lesz számára a hintó. Szerencsére beleegyezett, így megspóroltam magamnak egy utat és időt is. Vissza hívtuk a munkásokat is, hogy leülhessenek együtt és megbeszéljék. Bekísértem mindenkit az ebédlőbe, ezúttal Christine és Lucy is helyet kapott az asztalnál, bár ők csak szemlélők voltak. Én is csak néha szóltam bele. Jobbnak találtam, ha rájuk hagyom, hiszen ők a szakértők ebben. Végül nagyon félve vetettem fel az ötletet.
-És ha emeletes ágyuk lenne? Az megoldaná a problémát. -Rövid hallgatás után megszólalt az idős ember.
-Elnézést kisasszony, de az micsoda?
Ó szóval azért nem jutott az eszükbe, mert Asgardban nincs is olyan! Persze, hogy lehetek ilyen hülye?
-Az két egyszemélyes ágy, csak összerakva.-Kezdtem el magyarázni. Elővettem egy lapot és egy ceruzát. Oldalnézetbol kezdtem el rajzolni. -Szóval itt van az alapágy, és itt... itt van a másik. A másodikra egy létrán lehet felmászni. Ennyi az egész. -Átcsúsztattam a bácsi felé a rajzlapot.
-Úgy gondolom.. talán meg lehet oldani - válaszolta.- De ennél egy pontosabb tervrajzra lesz szükségem.
-Mondjuk holnapra?-Kérdeztem mosolyogva.-Addigra megpróbálnám meg rajzolni szebbre.
-Én elfogadom, ha elhozza hozzám, hölgyem.
-Szuper!-Örültem. Ekkor kinyílt a hatalmas ajtó, mindenki oda kapta a tekintetét. Na, pont ezt akartam elkerülni. A nagyszüleim. Christine és Lucy automatikusan felállt, a többiek csak követték őket. Nem akartam hogy elmenjenek, de tudtam hogy beszélni akarnak velem bármi áron, ezért magabiztosan intézkedtem.-Nagyon szépen köszönöm a segítséget. Holnapra viszem a lapot. Viszlát!-A többiek szépen kimentek a teremből a nagyszüleim pedig egyre közelebb jöttek.
-Szia Allysa!-Köszönt Olivia.
-Ahogy hallottuk, nagyon ügyesen intézed a hajléktalanok elszállásának kérdését - mondta a férje.
-Miért jöttetek?-Kérdeztem nyugodtan, bár szigorúan.
-Elbúcsúzni. Sajnos nem tudtuk sokat beszélni.
-Valójában semmit nem beszéltünk, mert nem is akartam. Még mindig nagyon pipa vagyok rátok. Tönkre akartatok tenni a szüleim életét, és ezért sosem bocsátok meg. Ne is várjatok rá.
-Pedig megtehetnéd.-Szólt kicsit ingerülten a nagyapám.- Megmentettük az életedet! Mi adtuk a szérumot, hogy vége legyen a kezelésednek. Hiába kezdtétek újra, nem sikerült volna és 1 hónap, maximum 2 és már mehetne is a levél a lányunknak, miszerint életedet vesztetted. Mekkora harag és fájdalom venné körül a családodat.
-Igaz. Tényleg meggyógyítottatok, bár nem hiszem, hogy valaha is meghaltam volna. Ezért persze hálás vagyok, de akkor sem leszünk puszi pajtások.
-Micsoda? Oh, tényleg. Te földi vagy. Az ő szóhasználatukat nem igazán értem.
-Nem számít. -Mondtam, majd átálltam a másik lábamra. Kezdtem ideges lenni.
-Jó lett volna megismerni téged.
-Miért, anyukámat ismertétek?
-Nem tudom anyukád miféle borzalmas dolgokat mesélt neked rólunk, de szeretném tisztázni.- Ekkor belekezdett abba, amibe nem kellett volna, mert anya ilyeneket nem mesélt nekem. Talán csak megakart kímélni. Ők meg szt hitték hogy ennél nagyobb borzalmakat talált ki anyukám. -Anyukádnak az emlékeit kitöröltünk gyernekkorába és elküldtünk kémkedni a Földre. Ott talált rá a családja és ők nevelték fel. A tervünk az volt, hogy felfedjük az erejét, hogy rátaláljon az egyik Bosszúálló, majd beilleszkedjen közéjük. Aztán amikor már egy ideje ott van, elhozzuk és visszakapja az emlékeit, majd elmond mindent és a gyengéiket kiismerve segít nekünk legyőzni őket. De a terv fordítva sült el az apukád miatt. Lyra megutált minket, és csak úgy tudtuk rávenni hogy...
-Innen tudom mi történt!-Szóltam közbe.-Jézus Isten! Ez halál komoly? Ti ezt tettétek anyával? Sokkal jobban járt hogy elment tőletek az biztos...
-Erről nem tudtál?-Kérdezte aggódva Olivia.
-Nem... De most már tudom! Örülök neki hogy ezt is tisztáztuk, most ideje visszamenetek Horzára!- Olivia aggódva nézett a férjére, de az csak fapofával nézett.-Viszlát!
-De meg kell hallgatnod minket!-Mondta a férfi idegesen.
-Eszem ágában sincs.-Ingattam meg a fejemet.-Ha nem lettetek volna ilyen borzalmas szülők, most nem ezen kéne aggodalmaskodni. Szóval szálljatok le rólam és a családomról!-Kiabáltam tovább, majd indulatosan elindultam mellettük az ajtó felé, de amikor elmentem a férfi mellett erősen megragadta a karomat. Teljes erejéből szorított, nagyon fájt de nem szólaltam meg.
-Úgyis megszerezzük amit akarunk. Tehetsz bármit, mi fogunk nyerni. - Köpködte a szavakat. Erre kirántottam a karomat, ami csak jobban fájt mert alig akart elengedni, majd villámgyorsan kimentem az ebédlőből. Anyukám régen ugyanezt a mondatot hallhatta mielőtt/miután apukám meghalt. Persze hogy megijedtem. Dübörgött a szívem a mellkasomban, szinte remegtem, úgy rohantam fel az emeletre, a szobámba. Mintha én bármikor is bíznék bennük. Ledőltem az ágyamra, mély levegőket vettem.
-Engem nem fognak megfélelmíteni. Nem ijedtek meg tőlük, és semmit sem fogok megtenni nekik!-Ismételgettem magamnak, egészen addig amíg újra vissza nem gyertem az önbizalmamat.
***
Loki erkélyéről néztem Asgard városát, a lenyugvó nap fényében. Még sosem láttam úgy azelőtt. Már kezdtek látszódni a csillagok, ami egyáltalán nem volt megszokott számomra,  de hát ez persze Asgard. Ha a bolygók úgy állnak egy egész bolygót lehet látni, mintha a hold sokkal közelebb lenne hozzánk. A korlát széles karfáján ültem, és lógattam a lábaimat. A hideg szellő hatására jobban magamra húztam a barna takarót, amit valamelyik szobalány teríthetett Loki ágyára. Nem régóta ültem ott, de szívesen maradtam volna még hosszú órákig. Egyszer csak zajt hallottam lentről. Lenéztem a bejáróra. Odalent állt egy fényes aranyozott hintó, és katonák mellette. Majd megláttam kilépni az épületből a nagyszüleimet. Megint elöntött a düh ahogy láttam őket karöltve sétálni. Mielőtt beszálltak volna a hintóba, felpillantottak a palotára. Ekkor megpillantottak engem. A legdühösebb pillantással néztem őket, majd felemeltem a fejemet. Ezzel azt akartam jelezni, hogy menjenek, engem nem érdekel, elengedem őket a rossz gondolatok közül és nem érdekel, hogy mit tettek vagy mondtak. Tűnjenek el és kész. Tegyünk ezzel pontot a végére. A szemem sarkából láttam ahogy elmegy a hintó, majd végignéztem ahogy kilövel a szivárvány a Bifröszt épületéből és eltűnnek véglegesen. Az anyukámra gondoltam, és arra hogy amíg ezt átélte mennyit szenvedhetett. És arra, hogy biztosan kikérdezem majd ezekről az emberekről.
Annyira elvoltam mélyülve, hogy nem is vettem észre, hogy Loki időközben szépen besunnyogott a szobába.
-Ugye nem akarsz leugrani?-Kérdezte viccelődve a hátam mögül.- Ennyire rossz volt a tegnap este?
Elnevettem magam.-Nem, a tegnap este egészen jó volt. Bár lehetett volna jobb is.-Viccelődtem, majd láttam, hogy Loki mellém áll, majd felmászik ő is a korlátra.
-Elmentek a vendégeink.- Ő is a kilátást csodálta.
-Láttam.-Mondtam teljesen közömbösen.
-Csak költötték a pénzt, és megkaptad tőlük a szérumot amúgy semmi másra nem voltak jók.
Lokira pillantottam.-Azt hittem szövetségesek lettek.
-Nem. Akkor lettek volna azok, ha kibékültek volna veled. - Vagy ha felhasználtak volna kémnek engem is, vagy zsarolgathattak volna. Mondtam magamban.
-Sajnálom Loki - fogtam meg a kezét. -Tudom, hogy szükséged van szövetségesekre Asgard védelméhez. Meg persze "megszerezni" a Földet. -Tettem hozzá.
Rám nézett.-Semmi baj, nem kérhetem ezt tőled. Mellesleg, az igazat megvallva nem voltak szimpatikusak nekem. Szerintem titokban mögöttem cselszövéseket tervelgettek volna, és csak hátba szúrtak volna.
Elmosolyodtam.-Ami ezt illeti, már "kérted" is.
-Az más időszak volt.-Mosolygott ő is.
-Persze, mert akkor tagadtad hogy...- elhallgattam.
-Mit?-Ó, ő pontosan tudta miről beszélek csak szivatott.
-Tudod te!-Löktem meg a vállát.
-Nem!- Fülig ért a vigyora.- Mit is tagadtam?
A fülem mögé tettem az egyik hajszálamat. Most komolyan kimondjam?
-Azt hogy...-Motyogtam.-Hogy...
-Szeretlek.-Suttogta. Felkaptam a fejem és hatalmas mosolyra húzódott a szám. Persze hogy el kellett rontania ezt a pillanatot is.-Muszáj volt kimondanom, mert már fájdalmas volt nézni ahogy szenvedsz - közben a kezét a mellkasára tette és megmarkolta a ruháját, jelezve hogy már fizikai fájdalmat okoztam a bénázásommal.
-Jól van, Loki kapd be!-Szóltam rá nevetve.
-Persze ez a tökéletes válasz egy ilyen kijelentésre!-Játszotta el a sértődöttet, majd miközben engem ismételt visszamászott a korlátról.-Jól van, Loki kapd be!
-Várj!-Én is megfordultam, de nem mentem le. Loki kezét éppen sikerült elkapnom, és így megállítottam. Közelebb jött hozzám, és így magasabb voltam hozzá képest. Már teljesen közel volt, az egyik kezét rá is tette a combomra. A hajával kezdtem el szórakozni, és az egyik tincset a füle mögé tettem.- Én is szeretlek.-Suttogtam, majd lassan megcsókoltam. Á, igen, arra vágytam egész nap. Nagyon kimerítő napom volt és erre volt szükségem. Rá volt szükségem. A keze lassan a derekamra csúszott, majd elváltak az ajkai.
-Utazunk!-Suttogta,majd hirtelen felemelt, én pedig a meglepettségtől villámgyorsan a nyaka köré fontam a kezem, és a dereka köré a lábam. Hangosan nevettem miközben bevitt a szobába, majd letett az ágyra és újra kezdtük az előző éjszakai akciókat.