Far From Home

12.

Reggel sokáig aludtam, mert elég kimerítő napot éltem át. Mégis amikor felkeltem nem éreztem azt, hogy kialudtam volna magam. Inkább olyan érzésem volt mintha valami nyomasztott volna. És a lelkem mélyén tudtam is hogy mi. Kezdett bűntudatom lenni, és akkor jöttem rá hogy ez a baj, amikor újra és újra lepörgettem magam előtt apa arcát ahogy a boltba sétálgat. Csak az ágyban fekve jutottak eszembe az apróbb dolgok. Például az ici-pici seb a szemöldöke szélén, vagy az hogy a kabátja alól kilátszódott egy kötés amikor levette a polcról a lisztet. Csak arra tudtam gondolni hogy vajon mi történhetett vele vagy hogy mi van anyával. Viszont ezzel szemben a kiabálás, és a lesújtó pillantások is az eszembe jutottak amiket tőle kaptam mielőtt elhúzták volna a csíkot.
Még mindig két dolog között tengődtem. Nem akartam velük találkozni, mégis hiányoztak.
Végül egyszerűen csak nem akartam rájuk gondolni. Ekkor tűnt fel, hogy nem süt a nap sem mint minden áldott reggel, amikor a nagy világosságra ébredek fel. Figyeltem a kinti neszekre, és nagyon halkan, de hallottam ahogy esik az eső. Akkor felemeltem a fejemet, és végig néztem a különösen sötét szobán. Majd a kis tükrös asztalkámon nem tudtam nem észrevenni valami kis türkiz színű dolgot. Kicsit hunyorítottam, és ki tudtam nézni mellette a fejhallgatómat is. Hatalmas vigyor húzódott a számra. Nem értettem miért csinálta ezt Loki. Vagy hogy hogyan hozta el a lejátszómat, a fejhallgatómmal együtt. Egyáltalán honnan tudta azt, hogy hogy néz ki?
Továbbra is vigyorral a képemen vissza dőltem az ágyba, és percekig csak mosolyogtam, mert egyszerűen nem tudtam letörölni ezt a furcsa vidámságot az arcomról.
Percekkel később megnéztem a kis lejátszómat, ami különös módon, teljesen fel volt töltve.
Körülnéztem a szobában, de sehol se láttam az aktuális ruhámat, helyette láttam hogy a szekrény résnyire nyitva van. Kijjebb nyitottam és megláttam egy csomó ruhát lógni a fogason. Közte voltak asgardias ruhák is. Egy normális ruha viszont teljesen felkeltette a figyelmemet. Fekete volt, hosszú ujjú, és az egész ruhát beborították az összefüggő arany virágminták. Kiválasztottam azt, felvettem, majd a hajamat kifésültem bár úgy sem tudtam kiszedni a gyenge hullámokat belőle, felvettem egy fekete cipőt és elindultam Lokihoz.
Felmentem, majd bekopogtam hozzá.
-Igen? Ki az? - szólt ki.
Beléptem. Ő éppen az egyik szekrényt nyitotta ki.-Én vagyok.
-Valahogy éreztem.-Mondta miközben kivett egy arany sisakot furcsa szarvakkal a tetején.-Nincs sok időm. Miért jöttél?
-Csak meg akartam köszönni azt hogy elhozattad a lejátszómat. Nem tudom hogy csináltad, de köszi.
Elmosolyodott aztán feltette a sisakot.
-Mi ez?-Kérdeztem.
-A sisakom.
-Egy bogárhoz szeretnél hasonlítani benne? Vagy mi a célod? -Nevettem.-A kinézetről jut eszembe, honnan vannak ilyen ruháim? Néhány még csak nem is hasonlít az asgardi ruhákhoz.
Elém állt, és halál komoly arccal nekikezdett.-Midgardról elraboltam egy nőt aki ruhákat rajzol és varr.
-Elraboltál egy divattervezőt? - nevettem fel. De ő továbbra is halál komolyan nézett rám, szóval már én is komoly lettem. -Most csak viccelsz, ugye?-Nem szólalt meg, csak kikerült, kinyitotta az ajtót.
-Hova sietsz ennyire?
-Lemegyek Midgardra.- Még komolyabbá vált a tekintetem. -Egy időre abba kellett hagynom az ostromlást, de újra kezdem, és egy igazán drámai belépő kell.-Elindult kifelé.
Követtem őt. -Loki...-Megállt, majd megfordult. -Csak ne bántsd őket.
-Lehetetlenséget kérsz, Allyssa.-Előre fordult, aztán újból elindult.
-Akkor ne öld meg őket.-Megállt újra egy pillanatra, de nem csinált semmit, nem mondott semmit, csak tovább ment, és végül eltűnt amint befordult.
Egy pillanatig csak álltam, és elgondolkodtam azon hogy mennyi borzasztó dolog fog történni a Földön az elkövetkezendő percekben.
A gondolkodásomat egy halk kopogás törte meg. Egyből a hang irányába fordítottam a fejemet. Az ajtó mögül jött. Körülnéztem, láttam hogy senki sincs a folyosón, viszont hamarosan biztos jönni fognak az őrök, ezért ki akartam nyitni az ajtót, még idő előtt. Anya tanított nekem egy trükköt amivel meg lehet brabláni a zárat, hogyha bármi baj lenne. Vagy teljesen biztonságba kell bezárni magamat, vagy éppen kiszabadulni. Az egész életemet ilyen életmentő trükkök kísértek végig. Szóval közel mentem az ajtóhoz, és elkezdtem megbütykölni a zárat. Erős koncentrálás, pár kattanás, és kész is lett. Furcsa volt, hogy ilyen könnyen kinyitottam, ezért eleinte féltem bemenni. De tudni akartam mi van az ajtó mögött. Szóval bementem.
De nem volt ott senki. Csak bútorok, szétdobált ruhák, felborított székek. Azonban abban a pillanatban valaki előugrott az ajtó mögül, egy karddal a kezében. Egy sötétkék ruhát viselt, a barna haja pedig kócos volt. Még sosem láttam őt így.
Jane.
A tekintete elszántságot árasztott, de mégis látszott rajta hogy nehéz volt neki az utóbbi időben. Csak néztük egymást, ő nem tudta mit gondoljon. Talán pont azért mert "túl jól" néztem ki ahhoz képest hogy elraboltak. Akkor meghallottuk az őröket, megfogta a kezemet, behúzott, az ajtót becsukta, aztán a falhoz nyomott. Eldobta a kardot, és csak állt, és nézte az ajtót. Már majdnem megszólaltam, amikor kopogást hallottunk a másik oldalról, majd azt hogy betesznek egy kulcsot, és efordítják a zárat, vagyis inkább próbálják, mert én már kinyitottam.
Végül kinyitották az ajtót, így már értettem Jane miért küldött a falhoz, az ajtó mellé. -Miért van nyitva? - kérdezte az egyik.
-Fogalmam nincs - vonta meg a vállát Jane. -Én nem tehetek róla, ha bénáznak. -Kis szünet, üveg csörömpölés. -Nem vagyok éhes!
-De muszáj ennie.
-De nem fogok - jelentette ki határozottan.
-Akkor máshogy mondom: ha nem eszik önszántából, kénytelenek leszünk megetetni. És az nem lesz kellemes. -Jane egy grimasszal átvette a tálcát, majd a lábával csukta be az ajtót. Hamarosan újra hallottuk a kulcs csörgést és elmentek.
-Jane - szólítottam meg. -Jól vagy?- suttogtam.
A határozottsága elmúlt és megint csak azt láttam rajta, hogy nagyon megviselte az elmúlt idő. -Nem kell suttognod, ezek a falak nagyon hangszigeteltek, ezért kopogtam. Gondolom ezért jöttél be - mondta majd letette a tálcát, és odajött hozzám. Megfogta a kezemet.-Mit keresel itt?
-A kérdés az, hogy te mit keresel itt? Nem mentél el Thorral?
-Thor Odint ment megkeresni. Loki csapdába csalta őt egy illúzióval, és valahogy elérte hogy saját akaratából menjen le a Földre. Legalábbis ezt hallottam. Nem vagyok benne biztos, hogy Loki ilyen kíméletes volt.
-De hogy?
-Nem tudom - sóhajtott.-Mert éppen aludtam... Borzasztó vagyok. Biztosan el akart tőlem köszönni. De én Csipkerózsikát játszottam, és most ki tudja mennyi időre nem találkozunk.
-Nem tudtam, hogy Loki ezt tette...
-Te hogyan jöttél ide?- Az arcomat megnézte szinte minden szögből, majd a kezeimet is elkezdte forgatni.- Bántott téged?
Gyengén kihúztam a kezem.-Nem.
-Akkor?
-Önszántamból vagyok itt. -Janenek elkerekedtek a szemei, és megdöbbenten hátrált, majd leült az ágyra.
-Vele vagy? Az ő oldalán állsz?
-Nem, dehogy! Én egyik oldalon sem állok jelenleg, Jane. El kellett mennem Midgardról, és idehozott.
-Asgardi szót használtál. Mennyit vagytok együtt?
-Jane, nincs semmi bajom. Nem tudtam hogy te itt vagy. És csak társaságot kerestem. És elég jófej tud lenni, ha akar - mosolyogtam majd a fülem mögé simítottam egy tincset.
-,,Elég jófej tud lenni"? Ally, ne dőlj be neki! Csak el akar téged csábítani, hogy az ő oldalára állj.
-Ez nem igaz.
-De idehozott téged.
-Mert el akartam jönni! Tudod Jane nehéz időszakot éltem meg akkor, amikor elhozott. A barátom Sean Stark megcsalt a legjobb barátnőmmel, a szüleim pedig lenéztek engem, és durván összevesztünk.- Mi sosem szoktunk veszekedni, ezért is mondtam ezt durvának. Ha voltak is kisebb viták, egyikünk se ordibált, vagy vágta a másik fejéhez a dolgokat.
-Mindegy hogy önként vagy itt, vagy nem, tűnj el! Menj vissza a Földre a szüleidhez!
-És ha már itt tartunk: te miért nem csináltál eddig semmit? Bátor vagy, ügyes, simán ki tudnál jönni innen hiszen az érkezésem előtt nem is voltak a szobád előtt őrök.
-Ne hidd azt, hogy nem gondolkodtam már rajta. Csakhogy... Egyes egyedül nem menne. Odakint az emberek boldogok, Ally. Tökéletesen vannak. Miért lázadnának fel tönkre téve ezzel mindent, csak azért hogy engem lejutassanak a Földre? Nem tudják mi is a valóság. Csak azt, amit Loki mutat.
-És Thor? Őt visszahozhatnák. Vagy Odint.
-Nem is tudom...-Vont vállat.-Thor az univerzumot védelmezte sokáig. Továbbra is ez volt a terve. Még pár évig.
-Akkor itthagyna téged?
-Igen.-Bólintott.-Nem a legjobb, de mint tudod még marha sokáig fogunk élni. Kibírok nélküle pár évet.-Nagyon elszomorodott az arca, szinte le lehetett olvasni a tekinetetéből mennyit sírt emiatt, és hogy nem gondolja ezt az előző mondatot olyan komolyan. Egyáltalán nem gondolja komolyan. -Visszatérve a témához, Thor nem csak ennek a népnek a védelmezője. És ezt ők is tudják. Szinte sosincs Asgardban, ezért nem is érdekli őket annyira. Azt is hihetik, hogy csak máshol harcol, és boldogan hagyta itt Loki uralma alatt ezt a helyet.
-Ez borzasztó.
-Nem biztos hogy neked annyira az.
-Ne mond ezt, Jane!- mondtam, majd leültem elé az ágyra.
-De igazam van, te is tudod.
-Én nem akarok neked rosszat. Vagy neki - csendben maradtunk. Én újra körülnéztem a szobán, és megláttam a letett tálcát. Érte mentem, majd Janehez vittem. -Enned kell. -Jane ártatlan tekintettel nézett vissza rám. -Muszáj enned.-Átadtam neki a tálcát.-Gondolj arra, hogy mennyi időt tölthettek még együtt Thorral. Te is tudod hogy Loki uralma nem tart örökké. Lehet évekkel később, de biztosan találkozni fogsz vele. És akkor nem lehetsz anorexiás. Vagy beteg.
Jane a mondandóm után lenézett az éltelre, felvette villát, és bekapott egy falatot. Egy könnycsepp végig gördült az arcán, de egyből letörölte. Nagyon hiányozhatott neki a férje.
Amíg ő csendben evett, felállítottam a bútorokat, és eltettem a ruhákat. A szoba viszont még mindig katasztrófálisan nézett ki. Törött vázák, és a tükrön vér volt, ahogy az ágyneműn is.
Amikor Jane befejezte, leültem elé, ő neki dőlt az ágynak, és megkérdeztem hogy mi az a vér, ugyanis én nagyon rossz dolgokra gondoltam. Olyanokra hogy Jane bántotta, vagy megpróbálta megölni saját magát. De most kiderült hogy csak valami bekattant nála és- bár nem akarta- egy szobalányt neki lökött a tükörnek, majd amikor tisztázódott benne mit csinált, az ágyra segítette. De a nő félt tőle és inkább kiabált. Ekkor beszélt Lokival, aki kárörvendően közölte vele hogy tudta hogy mégsem olyan jó kislány, mint aminek álcázza magát, és messzebbre is el fog menni egyszer, ő pedig türelmesen kivárja azt a pillanatot. Én pedig csak néztem, hogy milyen egy hatalmas köcsög ez a csávó, akivel mellesleg én jóban vagyok.
Aztán elmesélte azt is, hogy milyen boldogak voltak Thorral az elmúlt fél évben. Jane állítása szerint még sosem volt olyan boldog. Azt nem említette, de én tudtam hogy az elmúlt egy hét pedig maga volt a pokol számára.
Késő délután fejeztük be a beszélgetést. És akkor is csupán egy mondatom közepén, ugyanis kivágódott az ajtó. Loki hatalmas indulattal viharzott be, és egyenesen felém jött. A ruhája koszos volt, és sebek borították az arcát. Horzsolások, és egy-két vágás. A homlokán lévő sebből egy vércsík húzódott, amit már csak a páncélja rejtett el.
Az arca pedig olyan dühöt árasztott amilyet még nem láttam. Majd hirtelen elkapta az alkaromat, és elkezdett húzni.