Négy őr kíséretében sétáltam a palota felé. Dühös voltam, és csalódott mert az apukám 3 hónap után is így gondol rám, mint egy befolyásolható, felelőtlen kislány. Loki pedig... Féltem tőle. Nem attól hogy mit fog tenni, hogy esetleg bántani fog. Ő is biztos csalódott bennem, ahogy a szüleim bennem, és én bennük. Ez egy ördögi kör. Már bementünk a palotába is amikor elkezdett erősebben kalapálni a szívem, és a sírás kerülgetett. Befordultunk a folyosón, amikor Uran hátra fordult.
-A Király már nagyon dühös. Tud mindenről.-Amint visszafordult akaratlanul kicsordult egy könnycseppem. Meredten néztem a trónterem ajtaja felé, hallgattam a cipőink kopogását a padlón.
Abban a pillanatban csak annyit láttam hogy az egyik előttem lévő őr a padlóra esik. Egyből mindenki megtorpant, és amint megláttam hogy a férfi mellkasából egy nyíl áll ki a számhoz kaptam, mivel nem akartam sikítani. Uran és a többiek előkapták a kardjukat, és akkor az oszlop tetejéről leugrott egy fekete maszkos férfi, és megölte a tőrével a mögöttem állót is. Majd előkapta a kardját. Uran elkezdett kardozni vele, közben pedig egyre többen jöttek, és már mindenki küzdött. Én pedig csak álltam teljesen lefagyva.
-Menj innen! Fuss! -Kiabált rám Uran. Körülnéztem, és pont a bal oldalamnál volt a lépcső, szóval rohantam mintha csak az életem múlna rajta. Bár az is múlt. El akartam menni a menedékhelyre, amiről Loki beszélt. Az is kapcsolódott a titkos járatokhoz. Azonban csak a harmadikon kezdődtek ezek.
A másodikon éppen fordultam volna be, hogy feljebb menjek de egy, a lenti támadóhoz hasonló ember állta az utamat. Elkezdtem futni végül jobbra a folyosón. Egy baj volt csak: a 2. emeleten voltam, ahol csupán a folyosó végén voltak szobák. Egyfolytában hátra néztem, hogy követnek-e, amikor neki mentem valakinek. Hátra estem a földre, és akkor felnéztem. Egy újabb támadóval találtam szembe magamat. Szélsebesen felálltam, és fordultam volna, de már mögöttem is volt az a férfi aki az utamat állta a lépcsőnél.
Előrefordultam. A támadó kezében egy bárdhoz hasonló fegyver volt.
-Hallottunk rólad... Egyrészről segítettél nekünk mert elfoglaltad addig a kapuőrt, amíg bejöttünk. Ezért megkímélnélek.... De egyben a király szajhája is vagy, akit nem hagyhatunk életbe.
-Nem vagyok szajha!-Szóltam vissza, aztán az erőmmel kiütöttem a kezéből a fegyverét.
-Nocsak... Egy szajha aki még boszorkány is!-Szólalt meg a mögöttem lévő aztán lesújtott a kardjával, de sikerült eltérítenem. A másik is elővett egy kardot. Semmi mást nem tudtam csinálni, csak kitérni előlük vagy eltéríteni a harci eszközeiket. Majd beleadtam mindent, és a mögöttem lévő elrepült. Ekkor nem figyeltem a megmaradt pasira, és a jobb alkaromon, a belső részre (vagyis ami a tenyér felé van) ejtett egy hosszú vágást, majd egyszerűen lelökött. Sikerült megkapaszkodnom a padló szélébe, de a jobb kezemet alig tudtam használni. Akkor odajött hozzám, és csak vigyorgott le rám. Viszont hirtelen valaki visszarántotta. Nem láttam semmit, csupán hallottam a kardok csattanását, kiabálást, majd azt hogy valaki lezuhan a földre. Közben én végig nagyon kapaszkodtam, és éreztem ahogy a vér végig folyik a kezemen, majd rá a vállamra, és onnan végig a ruhámon. Már úgy éreztem, nem tudom tovább tartani magamat. Elkezdtek folyni a könnyeim is, nem búcsúztam el a szüleimtől, nem kértem bocsánatot Lokitól emiatt az egész perpatvar miatt. Amikor felnéztem és ott volt ő. Loki.
Megmentett.
Megfogta a kezeimet, és felhúzott. Amikor a lábam végre érte a talajt, Loki magához húzott. Megölelt. Azelőtt még sose csinált ilyet, sőt ehhez hasonlót sem. Hiszen, még a kezemet se fogta meg soha. Akkor viszont szorosan megölelt. És nekem olyan jól esett. Egyetlen másodpercre biztonságba éreztem magamat, és csak át akartam érezni teljesen az ölelésének az érzését.
Majd kicsit eltávolodtunk, de csak a felsőtestünk. Az arca megint csupa apró seb volt, a kardjáról pedig csöpögött a vér.A zöld szemeibe néztem.
-Jól vagy? -Kérdezte.
-Csak a kezem.-Mutattam meg.
Letépett egy nagyobb darabot a ruhájából, és elkezdte a kezemre tekerni.-Rendben, most jól figyelj rám, és pontosan tedd azt amit mondok.-Bólogattam.-Jane azt mondta hogy a szobájába megvár téged. Menj érte, zárjátok be az ajtót. Nem használhatjuk az összes búvóhelyet, mert néhányat megtaláltak. Nem mindet, de nem lehet tudni melyik a legbiztonságosabb. -Végül megkötötte.- Ki ne gyertek, amíg nem megyek, vagy nem küldök valakit, akiről biztos hogy a mi emberünk.
-Sajnálom.-Mondtam miközben továbbra is a szemébe néztem.
-Később megbeszéljük. Most menj.-Mondta. Elkezdtem rohanni fel a barátnőmhöz. Azonban amint befordultam az ajtajával szemben feküdt Jane véresen. Oda futottam hozzá, és letérdeltem mellé.
-Jane?-Simítottam végig az arcán. A hasából folyt a vér.-Ne... A baba!-Muszáj volt biztonságba vinnem őt, ezért a vállánál fogva behúztam a szobájába, és az ágyhoz támasztottam, majd bezártam az ajtót. Valami elsősegély készletet kerestem, de sehol sem volt semmi ezért a fehér lepedőt elvágtam egy ollóval. Körbetekertem Jane-t a derekánál, többször is az elvágott anyaggal. Hamar átvérezte, ezért az egész lepedőt fel kellett használnom. Szorítottam a sebet is, és megpróbáltam felkelteni Jane-t. Megnéztem a pulzusát is, és viszonylag normális volt. Láttam hogy már nem lesz vérvörös a lepedő, ezért én is hátradőltem. Nem is gondoltam közben a kezemre, de ekkor eszembe jutott és felszisszentem. Loki zöld ruhaanyagát már átvéreztem, ezért az én halvány rózsaszínemből szakítottam, majd körbetekertem.
-Istenem Jane... Hülyeség volt belemennem ebbe. De nem hibáztatlak téged, hiszen csak tudni akartad mi van a férjeddel.-Mélyebb levegőket vettem, de egyszerűen nem tudtam megnyugodni, de most komolyan ki tudna? Kezdtem újra pánikolni.
Hosszú percek teltek el, amikor már úgy éreztem hogy levegőt sem kapok. És ezt a pánikot még tetézte egy sokkal komolyabb baj: már a legfelső lepedő is tiszta vér volt. Jane felé hajoltam, és a kezemet újból rászorítottam, majd a pulzusát is megnéztem, de alig éreztem.
-Jane...-Motyogtam,miközben már nem tudtam visszatartani a könnyeimet.-Kérlek... Csak ne halj meg! Ez az én hibám.-Sírtam tovább. A szemet megtöröltem az egyik öklömmel, ugyanis mind a két kezem és karom tiszta vér volt. Mindenem tiszta vér volt. A hajam, az arcom, a karom, a ruhám. Zokogtam, kétségbe esetten zokogtam. Abban a pillanatban kinyílt az ajtó. Megijedtem, mert biztos voltam benne hogy valaki aki bántani akar minket, és az ajtó nem tartja vissza. De hál'istennek csak Loki volt. Ahogy látta azt hogy Jane az ágy mellett ül, véresen, én pedig mellette sírok,-szintén úgy- miközben próbálok segíteni, kiabált segítségért, aztán a másik oldalról leguggolt.
-Mi történt?-Kérdezte.
-Nem... nem tudom. Így feküdt a folyosón amikor... amikor felküldtél hozzá. És...-Alig tudtam beszélni a sírástól. Ekkor hordággyal jöttek be négyen, és feltették Jane-t. Felálltam, és néztem ahogy elmennek. Közben a véres kezemet, azt amelyikkel leszorítottam a vérzést, a kulcs csontomhoz tettem, ezzel is átölelve magamat. Keservesen sírtam.
-Allysa...-Jött oda Loki mellém.-Nyugodj meg. Jane rendbe fog jönni. Meg fog gyógyulni.
-De... Bántották a...-Úgy éreztem mintha valaki fojtogatna.
-Már nem bánthatják. És téged se. Meg kell nyugodnod. Menj el a szobádba, fürödj le, és utána beszélünk.
Válaszként csak bólintottam. Nem bírtam megszólalni. Teljesen lesokkolódtam. A baba... egy ilyen szúrást nem élhetett túl. De én reménykedtem.
YOU ARE READING
Far From Home
FanfictionMár 20 éve annak hogy Lyra Morgan találkozott élete szerelmével Steve Rogers-el. Rengeteg megrázkódtatáson mentek keresztül, mire végre béke lett, és nyugalom. Összeházasodtak és született egy lányuk Alyssa. Ez a történet róla fog szólni. Ally mind...