Far From Home

83.

Loki őrjöngött. Alfheim trónterme tőle zengett. Bárki szólt hozzá, bármilyen hangnemben ő visszakiabált rájuk, mintha csak ő hibájuk lett volna, hogy az anyja halott. Minden utasítás mellé, amit kiadott egy sértés is járt. Én halkan meghúztam magam a háttérben. A sebem még mindig vérzett egy kicsit, de ez volt a legkisebb problémám. Tudtam, mit kellett tennem. Hagynom Lokit lenyugodni és elmondani a Hercegnőnek, hogy az anyukája halott. Ahogy ott álltam azt próbáltam kitalálni, hogy ezt mégis hogyan mondhatnám el. Elmondani valakinek, hogy elvesztette az egyik szerettét... még sosem volt ilyen nehéz dolgom. Egy lánynak elmondani, hogy elvesztette az anyját? Az egyetlen szülőjét, az egyetlen családtagját, aki gondoskodott róla? Mi lenne a hír átadásának a legjobb módja? Van egyáltalán jó módja? Összeszedtem magam és kimentem a nagy teremből. Azt hittem több időm lesz átgondolni, de a kislány már jött velem szemben. Már a látványától is előtörtek a könnyeim, de rögtön letöröltem őket.
-Anyukám odabent van? Jól van? Biztos nagyon aggódott értem, ahogy én érte. Alig várom, hogy megöleljem! Ez után mindennap el fogom mondani neki, hogy mennyire szeretem - mosolyodott el, majd el akart menni mellettem, de megállítottam.
-Van valami, amit el kell mondanom - mondtam, majd megfogtam a kezét és oldalra vittem, a lépcső mellé, ahol volt egy kanapé. Leült a kanapéra, de folyamatosan a trónterem ajtaja felé nézett. - Kérlek, figyelj ide egy kicsit - mindkét kezét megfogtam. Láttam rajta, hogy rémült volt. Sejtette, hogy az anyjával történt valami. - Édesanyád... érted indult, amikor támadás érte őt és az őreit. Nagyon veszélyes volt, amiért ilyen körülmények között is elindult, de annyira, annyira szeretett téged, hogy meg akart találni. Sajnos, nem tudott eljutni már hozzád és már soha többé nem tudja elmondani neked, de csak te számítottál neki és jobban szertett mindennél ezen a világon. - A kislány elkezdett sírni és olyan volt mintha az én szívem is összetört volna újra. - Nagyon bátor volt - öleltem át - és egy csodálatos, erős nő.
A gyermek a vállamon sírt percekig. El sem tudtam képzelni, hogy micsoda fájdalmat élhetett át. Lassan elhajolt és megtörölte az arcát, de csakis azért nyugodott le, hogy feltegye a következő, szívet tépő kérdést.
-Most mi lesz velem?
-Mindig itt leszek neked. Bármikor, bármikor jöhetsz hozzám bármivel a világon - simítottam meg az arcát.
A vállamra nézett és oda tette a kezét. - Még mindig vérzel - mondta.
-Semmi bajom nincs - nyugtattam meg. - Van itt valaki, akihez közel állsz?
-Van egy... barátom, akivel nagyon jó a kapcsolatom és mindent elmondunk egymásnak.
-Hol van ez a barátod?
-A tengerparti birtokukon nyaral a szüleivel.
Rögtön intettem egy őrnek, majd a Hercegnő elmondta, hogy mi a birtok neve és a tengerparton hol van és én hozzátettem, hogy most rögtön küldessenek az egész családért egy hintót. Amint az őr elment, a kislány visszadőlt a vállamra, ezúttal úgy, hogy kifelé fordult. Hátradőltem vele és átöleltem. Hosszú ideig hallgatott.
-Nem hiszem el... hogy Anya nincs többé.
-Anyukád békében van. Most már nem nyomja a vállát az ország terhei és mindig veled lesz. Bármikor, amikor szeretnél vele beszélni, csak beszélj hozzá és meghallja.
-Te hiszel ebben?
-Igen. Te hiszel benne?
Rövid hallgatás után válaszolt. - Nem tudnám elviselni, ha soha többé nem mondhatnám el neki a kalandjaimat. Hiszek benne.
A gyermek még egy darabig sírt a vállamon, majd egyszer csak elhallgatott és csak a falakat nézte. Amikor megérkezett a hintó a gyerekkel és a szüleivel, velük is ismertetnem kellett a helyzetet, de ekkor már képes voltam sírás nélkül közvetíteni. Amin meglepődtem viszont, hogy a Hercegnő legjobb barátja egy fiú volt, ugyanolyan korú, mint ő. A szülők a Királynő barátai voltak, így az anyuka is könnyekbe borult miután a fiuk leült a Hercegnőhöz.
Ennyi minden után, mégis Lokit féltettem ,meg azt, hogy mire képes, amikor dühöng. Amikor beléptem a trónterembe megláttam Lokit a trónnal szemben állni, hátratett kézzel. Itt is csend honolt, már nem kiabált többé. Eszembe jutott, amikor először találkoztunk a Királynővel. Nem adta át Lokinak a trónját, mivel nem tartotta a 9 Birodalom védelmezőjének. És ő már akkor tudta, hogy a fiával beszél. Én meg már akkor láttam, hogy a Királynő milyen erős és makacs, pont mint Loki. Oliver méterekkel Loki mögött állt, így először megálltam mellette.
-Mi történt veletek a támadás alatt? - kérdeztem.
-Amint kiderült, hogy megtámadták a palotát, mi tudtuk, hogy Lokit meg kell védenünk és az itteni harcosok, pedig a királynőt. Loki viszont gondolkodás nélkül felpattant és kijelentette, hogy ő megkeres téged és a Hercegnőt. A királynő nem tiltakozott, hiszen ő ugyanúgy meg akarta védeni a lányát, ahogy Loki téged. Elindultunk vele, de belekeveredtünk egy nagyobb csatába és így sosem értünk el titeket. A harc közben fogalmam nincs hogyan, de lekerültünk egy emelettel lejjebb. Ott már csak egy csata maradványait találtuk és egy támadót, aki újra, meg újra leszúrta a királynőt. Loki rohant oda először és olyan erővel vágta meg a nyakát a támadónak, hogy leesett a feje.
A szám elé kaptam a kezem, de azzal fogtam eddig a sebem, így vér került a számra. A fémes ízt már egy pillanattal később is éreztem.
-Jól vagy? - fordult felém Oliver, de hangosan szólt, mert Loki is hátranézett, de ezt még egyikünk sem vette észre.
-Megsérültem, de nem komoly. Beszélek Lokival és utána majd megnézi az orvos.
-Mióta vérzik?
-Nem tudom, egy órája talán... Kettő?
-Rengeteg vért veszthettél, Ally.
-Nem érdekel, beszélni akarok vele! - emeltem fel a hangom, majd Oliver karjába markoltam, mivel megszédültem.
-Vidd el az orvoshoz - hallottam Loki közömbös hangját.
-Nem kell - fordultam felé.
-De én azt mondtam.
-Én meg azt, hogy nem!
-Nem vagy olyan állapotban, hogy veszekedj velem - jegyezte meg nyugodt hangon. -Elmész az orvoshoz és utána visszamegyünk Asgardba.
Ahogy Oliver kikísért, többször is hátra néztem. Zavart, hogy Lokit nem annyira érdekelte, hogy megsérültem, mint ahogy gondoltam volna. Mintha idegenek lettünk volna és csak egy újabb teher letten volna. Egy újabb probléma, amiről majd Oliver gondoskodik. De bármennyire rossz is volt, nem hibáztathattam érte.
Miután az orvos kitisztította a sebemet és mindenféle gyógyfüvet tett rá, ami csípett, mintha száz szúnyog szúrkált volna, rátett egy kötést és elengedett. A Hercegnő az ajtó előtt várt rám. A szemei vörösek voltak már a rengeteg sírástól.
-Úgy hallottam, hogy visszamész Asgardba.
-Igen, Loki... menni akar, szóval megyünk.
-De azt mondtad, hogy számíthatok rád.
-Ez így is van. Nem hagylak egyedül ugyanis... te is velem jössz Asgardba.
-Tényleg? De a barátom...
-Őt is magaddal hozhatod. Menj fel és szólj a barátodnak. Nem kell ruhákat hoznod, mivel van egy barátnőm, aki bármilyen ruhát készít neked, amit csak szeretnél. Ja és az úton, szólj egy őrnek, hogy készítsen elő mégegy hintót.
Megölelt a Hercegnő, majd elrohant. Én pedig elindultam, hogy egy igen meredek beszélgetést vezessek le Lokival, legalábbis beszélgetésnek terveztem. Ő már a hintónál állt a kabátjával a kezében. Ugyanis, ahogy a Királynő ígérte nálunk hideg lett és leesett a hó. Megálltam a hintó előtt.
-Mehetünk? - kérdezte.
-Nem, még várunk két utasra.
-Tessék?
-A Hercegnő és a barátja is velünk jön Asgardba és legalább egy hétig ott is maradnak. Nem mondhatod, hogy nem. A kislány elvesztette az édesanyját és megígértem neki, hogy számíthat rám bármikor. Most pedig jobban kellek, mint bármikor. Ha nemet mondasz, akkor itt maradok.
-Nem maradhatsz itt.
-Pont ezért megyek Asgardba a lánnyal. - Közelebb léptem. - Csak egy hetet, hagy maradjon. Ismered a fájdalmát.
-Nem álltam közel anyámhoz.
-Hozzá nem, de közel álltál az anyukádhoz, aki felnevelt és szeretett téged.
Loki elfordította a fejét a közeledő kislányra, aki a tekintetét végig a földre szegezte. Semmit sem mondott, csak beült a hintóba. Üdvözöltem a gyerekeket, majd ők beültek a helyükre és én is Loki és Oliver mellé.
-Mit tervezel tenni?- kérdeztem, miközben elindult a hintó. - Most, hogy itt nincs ki vezesse a birodalmat.
-Én fogok uralkodni, amíg a gyermek el nem éri a megfelelő korhatárt.
-De ugye tanítod majd? Így a te felelősséged lesz ennek a helynek a jövője és a következő uralkodója is.
-Nem én vagyok a tanítója, de velem lesz majd minden egyes megbeszélésen, ha elmegyek Alfheimbe. Ha otthonról irányítok, ami valószínűbb, akkor levélbe fogja megkapni az utasításaimat.
-Nem lesz nehéz két helyen uralkodni? Így is annyit dolgozol, főleg mostanában.
-Itt is van egy Tanács és ők fogják felvetni az ötleteiket nekem. De... ez egy nagyon hosszú folyamat lesz.
-Mi?
-Átalakítani a rendszerüket és a miénket is.
Nem akartam több kérdést feltenni, viszont volt valami, ami nem hagyott nyugodni.
-Amikor megtámadtak... az egyik férfi azt mondta, hogy a Hercegnő és én vagyunk a legértékesebb zsákmány. Pontosan tudták, hogy ki vagyok. Honnan? Mi titokban jöttünk ide, de ők meg se lepődtek azon, hogy ott voltam. Tudniuk kellett.
-Igen, ezt én is tapasztaltam. Valahonnan megtudták, pedig az ideutazó katonákon és a Tanács tagjain kívül nem tudta senki más.
-Valaki elárulta a Tanácsból? - kapcsolódott be Oliver.
-Nem értem milyen okuk lett volna rá... Az ő érdekük is a béke, ők papoltak róla nekem állandóan! Most miért rontaná el bármelyikük?
-Talán mindvégig a hátad mögött szervezkedett az egyik - vetettem fel.
-Tudtam, hogy nem kedvelnek különösebben, sőt egyáltalán nem... de az egyik szövetségesünkre küldeni egy csapat gyilkost, csak hogy engem megöljenek? A palotában is meggyilkolhattak volna. Méreggel, bérgyilkosokkal.
-Igaz, de ott túl nagy a védelem - szólt Oliver. - Mindenhol katonák vannak és ha sor is kerülne a gyilkosságra, az esetleges résztvevők könnyen lebuknának.
-Lehetséges, hogy Thor valahogyan elérte őket?
-A testvére nem akarná holtan - mondta Oliver.
-Biztos nem ő volt! Azt mondták, hogy értékes zsákmány vagyok... Meg akartak ölni.
-A zsákmányt lehet tényleg annak értették. Csak élve akartak elkapni, hogy visszavigyenek a szüleidhez.
-A szüleim nem öletnének meg ennyi embert, csak hogy visszakapjanak. Eddig sem tették ezután sem fogják.
-Talán nem ismered olyan jól a szüleidet.
-Talán jobban ismerem őket, mint te!- emeltem fel a hangom.
-Akkor majd anyuci és apuci eljönnek személyesen és majd úgy megölnek több embert, mert az sokkal hősiesebb!- kiabált vissza.
-Semmit nem tudsz arról, hogy milyen hősnek lenni!- fakadtam ki. - Azt jelenti, hogy az ember nagy áldozatokat hoz mások boldogsága érdekében. Te tettél valakiért akár egy kicsi áldozatot? Valaha az életedben?
-Ez az egész miattad van!- kiabált vissza. - Miattad foglalkoztam anyámmal, miattad töltöttem vele egyre több időt, ahelyett, hogy ellöktem volna magamtól! És most nézd meg, mi történt! Meghalt! És nem is érdekelne, ha te nem vittél volna ebbe bele! A te kedvedért tettem meg, pedig nem akartam kötődni senkihez, soha többé, miután anyám meghalt és éppen hogy elkezdtem meghalt az igazi anyám is!
Elhallgattam. Már értettem miért nem érdekelte, hogy megsérültem. Dühös volt rám, engem okolt emiatt. Vissza emlékeztem arra, amikor a fürdőszobából hallgatóztam. Loki el akarta küldeni az anyját, de a nő azt mondta, hogy engem nagyon boldoggá tenne és napokkal később már a palotában vendégeltük meg őt és a lányát. Loki ezt tényleg nem akarta, nem szerette volna megismerni az anyját. Nem akart egy újabb embert szeretni, akit elveszíthetett. Átok vagy nem átok, Loki hozzám sem akart kötődni. Nem volt önmaga, amikor rám vetette magát, hogy megbocsáthatatlan dolgokat kövessen el, de az érzésnek el kellett indulnia valahonnan. Tényleg el akart lökni magától, hogy soha többé ne akarjam látni, mert ennyire rettegett a kötődéstől.