Far From Home

44.

Az éjszaka közepén felébredtem. Azt hittem, csak úgy. Azonban másodperceken belül villanást láttam a szemem sarkából. Majd egy akkora dörgést, hogy összerezzentem. Felültem.

Vihar van.

Megrémültem. Miért most? Amikor nem menekülhetek senkihez. Nem tudtam mi tevő legyek. Nem sima vihar volt. Amikor villámlott sárgás fény töltötte be a szobát, nem a szokásos fehér. Persze, mert ez a vihar nem volt átlagos. Minden ötödik másodpercben lecsapott egy villám. De volt ami messze, így a hangját se hallottam. Felettünk is rendesen villámlott, de a vihar durvább része még hátravolt.
Elfogott a rettegés, és túlságosan féltem ahhoz, hogy a szobámban maradjak egyedül. Nem. Csak egy embernél lehettem biztonságban, a megtörtént dolgok ellenére. A következő nagyobb villámlásnál kipattantam az ágyból. Kivágtam az ajtót, majd megtorpantam a folyóson. Az égbolt is sárga színben pompázott. Majd Asgard egyik lakosának a házába csapott egy villám. Szinte azonnal lehetett hallani a csattanást. Ez a hatalmas mennydörgés adott egy nagy adag adrenalin löketet és neki iramodtam. Az utamon az azt megelőzőnél kisebb dörrenések kísértek, viszont végig láttam a fényeket és iszonyatosan féltem. Életemben nem volt részem még ekkora viharban. A lépcsőnél majdnem elestem, mert megbotlottam, és amikor felnéztem csak a villanásokat láttam. Levegőt alig kaptam. A szerencsém az volt, hogy nem örököltem anyukámtól a pánikbetegséget. Szerintem ott, akkor a lépcsőn haltam volna meg. De én felálltam és futottam tovább. Befordulva, már láttam a célt. Ez adott meg egy kis erőt, így csak gyorsabbá váltam. Majd végre elértem a fekete ajtóhoz, lenyomtam kilincset és beléptem. 

Az ajtó mögöttem becsapódott, én pedig elnéztem az ágy felé. Loki betakarózva feküdt a hátán, mindkét keze a feje alatt volt. Bevetettem magam az ágyába, majd odapréseltem magam mellé. Nagyon szorosan odabújtam mellé. A kezeimet, és a fejemet is az oldalának préseltem, a lábaimat felhúztam, összekucorodtam olyan kicsire, amennyire csak tudtam. Loki pedig csak elmosolyodott. 
-Nem hittem, hogy látni foglak még valaha. Hogy tévedtél ide? Ó, várj! Már emlékszem. Félsz a vihartól.-Ekkor megéreztem a gyenge szellőt. Loki erkélyajtaja tárva-nyitva állt. Esőt azonban nem hallottam.
-Jézusom! Te nem vagy normális!-Tekintettem fél szemmel az ajtóra.
-Most már beszélsz is! Mi történt veled? Mellesleg, mit gondoltál? Én imádom ezt a természeti jelenséget, így minél többet szeretnék belőle hallani, és látni. Amúgy is ritka az...-Ebben a pillanatban becsapott egy villám, és abban a pillanatban már lehetett hallani a csattanást, ami olyan volt, mintha ketté hasította volt Asgardot. Meg Loki is elhallgatott. Nekem viszont a szívem is megállt egy pillanatra. Elkezdtem remegni. Lokinak ezen a ponton már nem volt kedve áradozni erről a ,,természeti jelenségről''. Helyette lenézett rám, és az egyik kezével átölelte a vállamat, a másik kezével rám terítette a takarót. Ennek ellenére én továbbra is féltem. Abban a pillanatban ott sem éreztem magam biztonságban. Olyan érzésem volt mintha bármelyik pillanatban egy villámcsapással vége lenne a világnak. Mintha a következő percben vége lenne az életemnek, vége lenne mindennek.  A remegésem sem múlt.- Allysa...-Szólított meg halkan. Éreztem a tekintetét magamon. Éreztem hogy ő is megijedt. Féltett engem.- Allysa, nyugodj meg. Érzem a szívverésed. -Mondta, miközben elkezdte simogatni a karom.- Nincsen semmi baj.- Ha lehetett még jobban odanyomtam magam hozzá.- Nem engedlek el, Allysa. Biztonságban vagy, ígérem. És ha bármi történne, én megvédelek. Itt vagyok. - A légzésem lassan egyre egyenletesebb lett. -Nem kell félned többé.
Lassan felnéztem rá. A villanások közben a smaragdzöld szeme zöldebbnek tűnt. Mintha nem is én irányítottam volna  testemet, egyre jobban kinyújtottam a nyakamat. Mintha nem tudtam volna leállni, megint akartam a csókját, megint szükségem volt rá. Megint szerettem őt. Teljes szívemből. Egyedül akkor sikerült megállnom, amikor már tényleg csak milliméterek választottak el tőle. Eszembe jutott az, amit Jane mondott. Ezúttal az, amit azután mondott, hogy meglátta ahogy Lokival csókolózom. 
,,Remélem párszor átgondolod azt, hogyan fogsz cselekedni a legközelebb adódó alkalomkor. Azelőtt gondold át leginkább, mielőtt megtennéd.''
Igen, Jane átgondolom. Átgondoltam abban a szent pillanatban. Arra gondoltam, hogy milyen boldog lennék, ha megcsókolnám, arra, hogy meg tud nyugtatni még ilyenkor is. És arra hogy szeretem. Azonban lehet tétováztam volna még, ha akkor nem csap be egy újabb nagyobb villám, ami hatására megint jött az adrenalin.
A csattanással egy időben ért össze az ajkunk. Mintha a csók okozta volna azt a villámcsapást. Csodálatos volt újra érezni. A csók közben a keze végigsiklott a hátamon, és gyengéden fogta fejemet. Bar eleinte szinte meg sem mert megcsókolni. Mintha félt volna tőle. Majd, amikor látta, hogy biztos vagyok a dolgomban ő is felbátorodott. Önfeledten csókoltam. Rettentően vágytam rá. Előtört belőlem az, amit elfojtottam, amikor dühös voltam rá. Egyre szenvedélyesebbé váltunk mindketten. Többet akartunk. Ennél többet. Ekkor, Loki felém kerekedett, én pedig a hátamon feküdtem. Csak ekkor nyitottam ki újra a szememet. A villámlások adtak fényt a szobának. Újra visszahajolt a számhoz, így tovább élvezhettem az egészet. Majd adott egy gyors puszit az arcomra, és letévedt a nyakamhoz. Beletúrtam a hajába. A nyakamat csókolgatta, majd az egyik pillanatban egy érzékeny ponthoz érkezett, ezért elhagyta egy gyenge nyögés a számat. A következő pillanatban megint csókolt, és a kezet a combomra tette, a ruhám alatt. Egy pillanatra kinyílt a szemem, eszembe jutott az, ami napokkal hamarabb történt, de amint végig simított a combomon, máris elillant az a gondolat. Ahogy csókolt, ahogy simogatott, még a hideg is kirázott. Majd a keze egyre feljebb siklott, és az oldalamon is végigment párszor. Majd egyszer csak amikor újból így akart megsimítani megakadt a keze a bugyim szélébe. Ekkor egy kicsit lejjebb vitte a kezét, és megállt. Kissé eltávolodott az arca is. A szemembe nézett.
-Bízol bennem?-Kérdezte suttogta.
-Bízom benned -suttogtam.
Igen, emlékezett arra, amit olyan régen mondtam neki. Seanal azért nem feküdtem le, mert nem bíztam benne eléggé, ahhoz hogy ekkora lépést tegyek vele. De Lokiban bíztam. Újból megcsókolt, de ezúttal hosszasan, és tovább folytatta amit elkezdett. De még mielőtt bármi történt volna, felült és levette a felsőjét. Elnevettem magam, túltengett bennem a boldogság, pedig még nem történt semmi sem. Úgy éreztem, hogy én következtem. Feltoltam a csípőmet, így a mellkasomig húztam a felsőmet. Innen Loki nyúlt, hogy átvegye a feladatot. Én is felültem, így le tudta rólam húzni. Eldobta a szoba másik felébe, a felsője mellé. Így már nem volt más rajtam, csak a bugyim. Visszafeküdtem, majd végignézett rajtam. Azt akartam, hogy fejezze be, mert még szégyenlős voltam, hiszen meztelenül utoljára anyukám látott 10 évesen, amikor még együtt mentünk átöltözni a strandra. Persze, azóta elég sokat változtam. Szerencsémre egy pillanat múlva máris rám feküdt, és folytatta a vetkőzéssel félbehagyott csókot. Úgy tűnt, újra a nyakamhoz akar kanyarodni, de megállt a fülemnél.
-Ne légy zavarban.-Suttogta.-Gyönyörű vagy így.
Elmosolyodtam, ő pedig végül tényleg a nyakamhoz érkezett. De nem sokáig időzött ott. Elkezdett a testemen mindenhol puszikkal elhalmozni. Lassan haladt lefelé a nyakamtól. így végighaladt a melleim között is. A köldökömnél néhány helyen csikis volt így felnevettem, ekkor pedig felnézett és rámosolygott. Majd a lábaimon is folytatta, aztán visszafele is. Szerintem arra várt, hogy meggondoljam magam. Aggódott amiatt hogy megbánom, akkor amikor már nem lehet visszavonni, De eszem ágában sem volt visszavonni. A második körben már a kebleimen is elidőzött, majd elérkezett az egyik mérföldkőhöz. Az ujjait mar beakasztotta az oldalamon a bugyim peremébe, de még egyszer rám nézett. Engedélyt kért a tekintetével. Elmosolyodtam, majd a plafonra tekintettem, beharaptam a számat, majd vártam mi fogsz történni. 
Az elkövetkezendő percekbe olyan érzéseket keltett bennem, amiket azelőtt elképzelni se tudtam.
Majd egy hosszú csók után eljött egy pillanat amitől még mindig féltem egy kicsit. Tudtam, hogy fájni fog, de nem tudtam mennyire, vagy meddig.  Ezt érezte is rajtam ezért megint megállt.
Megtámaszkodott mellettem, de az arca továbbra is közel maradt.-Biztos hogy szeretnéd ezt?-Kérdezte. Ezúttal biztosan bólintottam. -Vigyázni fogok rád, ígérem. Ha bármi fáj, vagy nem jó azonnal szólj.-Elmosolyodtam, majd a nyakánál fogva visszahúztam magamhoz, és folytattam a csókot. Nem koncentráltam másra, csak az illatára, a csókjára és a bőre puhaságára, Miközben végigöleltem. Az egész hirtelen történt, ugyanis semmivel sem utalt arra, hogy meg fog történni, így hirtelen levegő után kaptam. De nem fájt, csak meglepődtem. Megint megállt, szinte ledermedt, nem mert megmozdulni. Láttam a szemén, hogy megijedt. De rögtön visszahúztam az arcát, így folytatta.
Körülöttünk javában folyt a vihar, sőt erősebb is lett, mint volt, és hangosabb is, még az eső is elkezdett szakadni mégsem féltem többé. Mintha összehangolódtam volna  viharral. Az egész olyan volt mint a vihar. A villámcsapások jelképezték az érintéseket, a dörgés pedig az érzést, amit kiváltott. A szakadó eső, pedig a csókokat.
Loki pedig ahol hozzám ért, onnan kiindult egy hullám, ami az egész testemen végighaladt. 

Úgy éreztem, elvesztem. Elvesztem az érintésiben. 

Imádtam.