Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔮Dr. Strange #6🔮

Köszi az ötletet, fanni_29 ❤️❤️❤️

T/N = te neved

Nagy szerencsére ma szabadnapja volt a csapatnak. Vagyis továbbra is számíthattunk bevetésre, de egyelőre úgy áll, hogy nincs dolgunk. Épp ezért Greenwich Village-be mentünk, meglátogatni a többiek igen jó ismerősét. Nem igazán tudom, ki az, mert akkor még nem voltam a csapat tagja, amikor a többiek megismerték.

Mivel a központ elég messze van New Yorktól, értelemszerűen kocsival mentünk. Szokásomnak híven hátra ültem be, hogy a fülhallgatómmal nyugisan zenét hallgathassak.

Közben nem is figyeltem az időt, vagy hogy merre járhatunk. Ami miatt elszakadt a figyelmem a zenétől, az az volt, hogy a bátyám folyamatosan a karomat bökdöste.

– Mi van már, Clint? – vettem ki az egyik fülesem.

– Itt vagyunk.

– Oké, de tudod, hogy addig nem szoktam kikapcsolni a zenét, amíg a jelenlegi végig nem megy.

– Ó, istenem – fogta a fejét. – Legalább szállj ki!

Csak a szememet forgattam, de úgy tettem, ahogy kérte. Még volt egy perc a zenémből, de a figyelmem már nem akörül forgott, hanem az előttünk lévő fura épületet.

– Vajon az építész részeg volt, mikor ezt tervezte? – jegyeztem meg, mire Tony elnevette magát.

Steve kopogott be, de a telefonomat bűvöltem, amikor kinyílt az ajtó, így nem láttam a házigazdánkat. Utolsónak léptem be a különös építménybe, és sikeresen bele is ütköztem valakibe, de mivel ekkor lett vége a zenének, kivettem a fülhallgatómat és felpillantottam. Egy igen furán öltözött, de kifejezetten jóképű férfivel néztem farkasszemet.

– Bo-bocsánat. Nem figyeltem oda. Nem szeretek zenét félbe hagyni – magyarázkodtam.

– Semmi baj – mosolyodott el. Vörös, nagy galléros köpenye leszállt a válláról, és a különös ruhadarab kisimítgatta a farmerdzsekim gyűrődéseit.

– Ööö... Ezt meg... – próbáltam kinyögni egy értelmes mondatot.

– Bocsánat, be se mutatkoztam. Dr. Stephen Strange, a Titkos tanok mestere. Ez pedig a Levitáció köpenye. Elnézést, ha tolakodó volt.

– Ó. Semmi baj. Egyébként a nevem T/N Barton. A Bosszúállókkal jöttem, csak kicsit lemaradtam.

Timeskip, mert Stephen arra ébred, hogy az ágya felett lebeg és úgy aludt...

Néhány hét eltelt azóta, hogy megismertem Stephent. Azóta már volt két randink.

Valami fura oknál fogva Stephennek a köpenye imád engem. Ha fázok, szinte rögtön a vállamra röppen. Ezzel eléggé ki tudja akasztani a szerelmemet.

Ma délelőtt alig léptem be a szentélyen, a vörös ruhadarab máris ott termett, hogy betakarja a vállam és a hátamat, hátha feledteti velem a fagyos New York-i telet.

Ezután Stephen keresésére indultam. Az ódon nappaliban találtam rá. Épp olvasott.

– Sejtettem, hogy te jöttél, mert a köpeny olyan hirtelen eltűnt – pillantott fel a könyvéből mosolyogva.

– Csak gondoltam benézek – vontam vállat, és beálltam a kandalló elé, melegedni. Lépteket hallottam, majd éreztem, hogy Stephen hátulról megölel.

– Akkor, ha már itt vagy, este elviszlek vacsorázni. Mit szólsz?

– Ahol kaja van, csak jó hely lehet – nevettem, majd egy puszit nyomtam az arcára.