Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

✴️Bucky #8✴️

T/N = te neved

A legutóbbi bevetésen Bucky normális karja nagyon megsérült. Az orvosi részlegen megvizsgálták, és azt mondtak MR vizsgálat kell. Azonban, Tony nem volt elég előrelátó, így a Bosszúállók központban nincs ilyen. Ezért, amellett, hogy igyekszik beszerezni egyet, időpontot is próbál szerezni, csak oda nem olyan egyszerű.

– T/N? – rázogatta a vállam Bucky az éjszaka közepén.

– Mi az? – ásítottam, és felé fordultam.

– Félek a kórházaktól – motyogta.

– Mi? Ez hogy jött?

– Hát, itt nincs az az izé, amivel engem kéne vizsgálni.

– Jaj, Buck... majd úgy is elkísérlek. Időpont sincs még, így addig fel tudsz rá készülni. Ráadásul Tonynak még egy különleges borítást is csinálnia kell a karodra, mert fémmel nem mehetünk a vizsgáló közelébe. Viszont Tony egy zseni, szóval biztos, hogy meg tudja úgy oldani. Most pedig lehetne, hogy aludjunk?

– Ja, persze... bocsánat, hogy felkeltettelek.

– Semmi baj. Rémálmod volt?

– Nem, csak nem tudtam aludni. De te megnyugtattál – mosolygott és nyomott egy puszit a homlokomra, majd a mellkasára húzott.

– Szeretem hallani a szívverésed – mosolyogtam álmosan.

– Tudom.

Reggel, Buckyval együtt mentünk le reggelizni. Addigra a többiek már nagyban ettek, vagy a kávéjukat itták.

– Reggelt! – intett ásítva Bucky a többieknek.

– Barnes, két jó hírem van neked – szólalt meg Tony. – Van időpont jövő keddre, és a borítás is kész a karodra. Csak tesztelni kéne, hogy tényleg jó-e.

Így azzal telt a délelőttöm, hogy őket felügyelem. Úgy festett, Tony jól megcsinálta Bucky karjára a borítást, mert az a mágneses tér vagy mi, amilyet a vizsgáló is kibocsát, nem okozott kárt a fémkarban.

– T/N, én nagyon félek – mondta remegő hangon Bucky, mikor leültünk a nappaliba.

– Nem kell. Egy előtérig bemehetek veled. Vagy bemehetek, de akkor is egy üvegfal mögött kell állnom az orvossal. De ott leszek veled, és minden oké lesz. Ez a vizsgálat azért kell, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön a másik karod.

– Tudom... – szipogott.

– Bucky, minden oké? – kérdezte Wanda, aki akkor jött le az emeletről.

– Persze – legyintett az említett.

Time skip, mert Bucky egyedül próbálja lefesteni a csillagot a karján, de magát keni össze a festékkel...

Eljött Bucky vizsgálatának napja. Szegény nagyon félt, így, amíg Tony elvitt minket, őt nyugtatgattam.

– Itt fogsz várni a parkolóban? – kérdeztem a milliárdost, amikor megérkeztünk.

– Persze, minek menjek el?

– Hát, egy ilyen vizsgálat max. fél óra, és még arra is várni kell, hogy behívjanak, szóval...

– Nem baj, kibírom. Menjetek – legyintett.

Gyorsan bementünk az épületbe és leültünk a vizsgáló ajtajával szembe.

– Figyelj csak, Buck, tudom, hogy félsz, és mivel elég hosszadalmas, próbáld majd valamivel lekötni magad, rendben? Idézz fel aranyos vagy vicces emlékeket, esetleg énekelj magadban a kedvenc dalaidat, vagy valami ilyesmi. Nekem bevált.

– Köszönöm – szorított magához.

Negyed óra múlva behívták Buckyt.

– Bemenjek, vagy maradjak itt? – kérdeztem.

– Maradhatsz. Megleszek.

Azután tíz perccel, hogy Bucky bement, kijött a nővér.

– Minden rendben? – pattantam fel a székről.

– Kisebb probléma adódott. Mr. Barnest nem tudjuk megvizsgálni, mert nem engedi. Akárhányszor bekapcsoljuk a gépet, megmozdul, így kénytelenek vagyunk leállítani, és ő el akar menekülni. Most az orvosra is majdnem rátámadt.

– Kiküldené, hogy beszélhessek vele? – kérdeztem, mire a nővér bólintott és visszament a másik helyiségbe. Néhány pillanat múlva szégyenkezve lépett ki Bucky az ajtón.

– Sajnálom... – motyogta.

– Mi történt?

– A gép hangjáról az agymosó jutott eszembe, és bepánikoltam...

– Jaj, Bucky! – öleltem meg. – Ez nem a HYDRA nem fogják átmosni az agyad. Ráadásul Tony lecsekkolta a kórház dolgozóinak minden adatát. Itt nincsenek hydrások.

– Rendben – törölte meg a szemét és kibontakozott az ölelésemből. – Azt hiszem, visszamegyek.

– Jól van, itt várlak – pusziltam meg a száját.

Fél óra múlva Bucky kijött a vizsgálatról, így indulhattunk ki a parkolóba. Amikor odaértünk a kocsihoz, Tony kissé felháborodva nyitotta ki az ajtót.

– Mi tartott ilyen sokáig?

– Én mondtam, hogy kösd le magad, mert hosszadalmas – vontam vállat.

– Eredmény mikor lesz?

– Azt mondták, három hét – motyogta Bucky.

– Hát, addig akkor várunk. De most már húzzunk haza, mert elegem van ebből a helyből.

– Pedig még nem is voltál bent – dünnyögte Buck, én pedig csak megfogtam a kezét.