Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

▪️Aaron Taylor-Johnson #1▪️

T/N = te neved

~Aaron

Az Ultron kora forgatás végén a csapattal elmentünk ünnepelni.

Szerintem a legtöbben azt hihetnék, hogy valami nagyon menő helyre mentünk, de erről szó sincs. Egy teljesen normális szórakozóhelyet találtunk.

Bent egy kicsit szétszóródtunk. Őszintén, annyira nem voltam annyira ivós, bulizós hangulatban, így csak ácsorogtam a pult mellett.

Elnézelődtem egy ideig, aztán egyszer csak megpillantottam egy gyönyörű lányt. Egyedül ácsorgott a pult másik végénél egy pohár ital társaságában.

– Na, mivan, Johnson, szemet vetettél valakire? – kérdezte a hátam mögül Robert, mire ijedten ugrodtam arrébb.

– Te eddig is itt figyeltél a vállam fölött?

– Talán. Na, de miért nem beszélsz vele.

– Kivel? Egyébként se vetettem szemet senkire – hazudtam.

– Aha, persze – paskolta meg a vállam.

Így ment ez egy órán keresztül. Már a többiek közül is feltűnt néhány embernek, hogy lesek valakit.

– Aaron menj már oda! – csóválta a fejét Robert. – Nekem szégyen, hogy itt állsz és bámulod.

– De mi van, ha a van barátja, csak most nem jön, vagy késik...

– Egy órát? Ugyan már! Na jó, én most odamegyek – mondta és indult a lány felé.

– Mi? Ne! Downey, maradj itt! – De ő hajthatatlan volt. Amikor odaértünk, egyszerűen rácsapott a lány fenekére, majd a helyére rántott engem, így a következő pillanatban az én arcomon csattant a pofon.

~T/N

Hát nem hiszem el. Nem jöhetek el úgy egy szórakozóhelyre, hogy ne akarnának bepróbálkozni nálam.

Így is, most rácsaptak a fenekemre, én pedig lendületből megfordultam és lekeverten egyet az illetőnek.

– Először is, aú! Másodszor bocsánat ezért. Nem én voltam, hanem az idióta kollégám, akinek elege lett, hogy nem mertem idejönni.

– Hát, ha tényleg nem te voltál, én kérek bocsánatot. Nagyon fájt?

– Maradjunk annyiban, hogy nem volt kellemes.

– Sajnálom. Egyébként... T/N vagyok. Bevallom, nem ez a legjobb első benyomás.

– Semmi baj. Aaron vagyok. Egyébként, ha ez megnyugtat, a kollégám nem ússza meg ennyivel.

– Ugyan, miattam nem kell veszekedni. Csak... nem számítottam ilyen hirtelen dologra.

– Robert már csak ilyen... De mindegy is. Esetleg kárpótlásul meghívhatlak valamire?

– Hát... igen, köszönöm – mosolyodtam el.