Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔌Vízió #2🔌🎃

Köszi az ötletet fanni_29 ❤️❤️

T/N = te neved

Mivel lassan nyakunkon a Halloween, ideje volt, hogy kiosztogassam a buli meghívókat. Egész jól haladtam vele. A negyedik óra előtti becsengőig már majdnem mindenki megkapta. Kivéve egy valakit. Az egyik tizedikes jóbarátomat, Peter Parkert. Hiába kerestem, egyszerűen nem találtam sehol.

Végül feladtam és úgy voltam vele, majd bekopogok hozzájuk, ha már a szomszédban lakik.

Ahogy kicsengettek az utolsó óráról, elindultam a szekrényem felé, hogy kivegyem a kabátomat, és eltehessem a tanulnivalót. Közben végre valahára megpillantottam azt, akit kerestem.

– Peter! De jó, hogy végre megtaláltalak! – csillant fel a szemem.

– Szi-szia, T/N – mondta zavartan.

– Egész nap téged kerestelek – mosolyogtam, majd átnyújtottam neki a meghívót. – Ez a tied.

– Mi-mi ez?

– Olvasd el! – nevettem.

– Tényleg meghívsz egy végzős bulira?

– Ez nem csak végzős buli. Az évfolyamodból MJ-t is meghívtam és tizenegyedikesek is jönnek. Barátok vagyunk, és örülnék, ha jönnél. Ráadásul hívhatsz magaddal valakit.

– Okés. Köszi. De nem fogok annyira kilógni? Nem fognak piszkálni?

– Dehogy fognak. Egyébként is, olyanokat nem hívtam meg, akik piszkálnak téged. Várlak szombaton, szia – intettem, majd folytattam az utam a szekrényemhez.

Time skip, mert Vízió nem érti, amikor T/N egy szomorú filmen sír...

Elérkezett a szombat. Már délelőtt elkezdtem előkészíteni a nappalit, délután pedig készülődni kezdtem.

Egy viktoriánus korabeli kísértetnek öltöztem. Már eleve a ruha beszerzése is komoly feladat volt, de a másik neheze a a hajam volt. Már egy hete gyakoroltam egy YouTube videó segítségével, és mára sikerült egész elfogadhatóan megcsinálni. Aztán jött a smink. Még hét elején vettem olyan izét, amivel az arcfestékeket csinálják, így már az is legalább fél óra volt, hogy bekenjem vele a fejem és az alkarjaimat.

A megbeszélt este hét után tíz perccel kezdtek szállingózni a meghívottak és az ő vendégeik. Fél nyolckor Peter is megérkezett a Pókember ruhájában, Vízió társaságában. Mármint az igaziéban.

– Sziasztok – mosolyogtam. – Peter, abból nem lesz baj, hogy ebben a ruciban rohangálsz?

– Nem. Jól titkolom. Ő pedig... egy barátom a gyakorlatról.

– Aha... Persze. Menő jelmez – kacsintottam, majd fogadtam a további vendégeket.

Nagyjából egy óra múlva a kamrából hoztam ki a rágcsálnivalók utánpótlását, és ahogy kiléptem az apró helyiségből, belebotlottam Vízióba.

– Segíthetek? – kérdeztem.

– Peter azt mondta, te rájöttél, hogy én vagyok az igazi.

– Nem volt nehéz. Sehol nem lehetne ilyen profi jelmezt kapni. Nyugi, tőlem senki nem tudja meg – mosolyogtam.

– Köszönöm. Segítsek azokkal? – mutatott a sok zacskóra, ami a kezemben volt.

– Azt nagyon megköszönném.

Miután Vízió segített lepakolni a nasit, egész jól beszélgettünk. Kiderült, hogy azért jött el, mert a Bosszúállók rávették, mondván, hogy ideje tanulnia az emberekről.

– Szóval kicsit olyan vagy, mint az a Spok a Star Trekből...

– Ki?

– Igazából én se annyira tudom, mert nem nézek ilyeneket, de Peter mesélte.

– Az internet szerint Spok nem érti az emberi érzelmeket.

– Igen. Bocsi, ha ezzel megsértettelek, vagy valami olyasmi, csak... Pont te mondtad, miért vagy itt.

– Semmi baj. Nem sértődtem meg. Lehet nem is tudok.

– Tudod, olyan jó veled beszélgetni. Örülök, hogy te jöttél Peterrel – mosolyogtam.

– Én is örülök, hogy eljöttem. Kedves vagy, és nem ijedtél meg tőlem.

– Ugyan, nem vagy ijesztő. Tényleg. Sőt, jövő hétvégén elkezdem megvenni a karácsonyi ajándékokat. Szeretnél eljönni, segíteni?

– Persze. Örömmel.