Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔌Vízió #1🔌

T/N = te neved

– Feladom, ez nem megy! – fakadtam ki egy késő őszi délutánon és még a tankönyvet is lesöpörtem az asztalról.

– Mi a baj T/N? – lebegett be a szobám falán Vízió.

– Egyszerűen nem megy ez a hülye egyetemi töri!

– Mióta ülsz idebent? – érdeklődött.

– Fogalmam sincs.

– Akkor most tedd félre a tanulást és levegőzzünk egy kicsit – fogta meg a kezem és felhúzott a székből.

– Vízió, azt hiszem nem érted! Nekem ebből holnap fontos dolgozatom lesz. Ha nem tanulok eleget, elvérzek rajta.

– T/N, véleményem szerint már nagyon régóta ülsz itt, és a tanulásnál muszáj pihenőket tartani. Gyere.

Végül feladtam és követtem az androidot a konyhába.

– Nem azt mondtad, hogy kimegyünk? – kérdeztem a szemöldökömet ráncolva.

– De, viszont szerintem alig ettél vagy ittál valamit reggel óta.

– Mondtam már, milyen figyelmes vagy? – öleltem meg. – Köszönöm. Bocsi, hogy odafent úgy rád kiabáltam, csak feszült vagyok.

– Semmi baj.

Egy ideig még Vízió ölelésében maradtam, aztán kibontakoztam belőle, hogy keressek valami kaját.

Csináltam magamnak szendvicset, közben magamhoz vettem az utolsó, kis fél literes üdítőt, hadd mérgelődjenek a többiek.

– Ha ettél, kimegyünk sétálunk, egyet. Mit szólsz?

– De hideg van – biggyesztettem le a számat.

– Épp ez az. A hideg levegő kicsit felébreszt – mosolygott rám, hátha attól megjön a kedvem.

– Néha úgy utálom, hogy mindent tudsz – duzzogtam, de azért nyomtam egy puszit az arcára.

Miután ettem-ittam, felpattantam a székről és elindultam felfelé.

– De nem úgy volt, hogy kimegyünk? – kérdezte Vízió.

– De. Csak egy vastagabb pulcsiért megyek – mosolyogtam. Odafent felvettem a pulóvert és siettem vissza Vízióhoz.

Odakint nem csak, sétáltunk, de még az összegereblyézett falevél kupacokat is arra használtuk, hogy megdobáljuk egymást. Tudom, furcsám hangzik, hogy Vízió is ezt csinálta, de amiért ő megtanít pihenni tanulás közben, én megtanítom, hogy szórakozzon.

– Na, jó most már menjünk be. Fázok – mondtam, amikor már kezdett lemenni a Nap.

– Rendben. Aztán segítek neked tanulni.

– Köszönöm – mosolyogtam.

Bent főztem magamnak egy bögre teát, és azzal a kezemben mentem fel a szobámba, ahol Vízió az ágyamon ülve olvasta a töri könyvem.

– Azt ideadnád? – kérdeztem mosolyogva. – Szükségem lenne rá.

– Persze, csak kíváncsi voltam mit tanulsz. Egyébként hogy írod a dolgozatot? Be kell menned?

– Nem. A bevetések miatt itthonról csinálom az egészet. A dolgozatot is küldik emailben. Miért?

– Mert, ha végképp nem megy, segítek.

– Tényleg?! Jaj, de szeretlek! – virultam ki, és nyomtam egy puszit a szájára.