Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

💙Pietro #4💙Highschool AU

Köszi-puszi az öltetért, fanni_29 💙💙

T/N = te neved

Kicsit nehéz úgy suliba járni, hogy senki nem kedvel ott. Nekem elhihetitek. Főleg úgy, hogy jóval a sulikezdés után érkeztem, december elején.

A szüleim öt éve váltak el és én anyával mentem. Csak ő néhány hete sajnálatos módon egy betegségben hunyt el, így vissza kellett költöznöm apámhoz és a bátyámhoz. Ezzel pedig egy gond van. Egyikük se igazán kedvel engem. A bátyám, Brock mindig az apánk kedvence volt, csupán azért, mert az iskolai focicsapat kiemelkedő tagja, remek sportoló és még sorolhatnám. Ezzel szemben vagyok én. Nem vagyok kifejezetten sportos alkat. Eleinte volt rajtam egy kis felesleg, de amíg anyának segítettem, illetve a halála után a stressz miatt fogytam, de még így se igazán vagyok jó bármiben, ami, sport. Inkább a szobámban ülve rajzolgatok, vagy novellákat és verseket írok.

Visszatérve a sulis témára: pár hete járok ide, de senki nem áll szóba velem, vagy, ha én próbálkozok beszélgetni valakivel, ott hagynak, vagy tudomást se vesznek rólam. Bármerre megyek szünetekben, olyan csúnya pillantásokkal illetnek, hogy oda se merek menni hozzájuk. És ez az egész miért van? A bátyám és a barátai miatt. Azt hiszik, én is olyan vagyok, mint ők. Az irónia az, hogy még ők se akarnak velem lenni. Sőt, elég gyakran űznek gúnyt belőlem és bántanak. Ezért többnyire egymagamban ücsörgök a termekben, vagy, ha nagyritkán kimegyek ilyen időben, egy eldugott helyen.

Ma, legnagyobb pechemre töri órán páros feladatot kaptunk, és nem mondhattam azt, hogy egyedül szeretnék dolgozni. A tanár kiválasztott mindenkinek egy párt, aztán nem reklamálhattunk.

Amikor kicsengettek, nem pakoltam össze rögtön, csak meredtem magam elé, egészen addig, amíg valaki meg nem kocogtatta a vállam. Felpillantottam a barna bőrű lányra, de nem szólaltam meg.

– Szia! – köszönt vidáman.

– Szi-szia! – intettem félénken.

– Velem kell a páros munkát csinálnod.

– És nem beszélted rá a tanárt, hogy valakikhez harmadiknak állj be? – kérdeztem őszinte csodálkozással.

– Dehogy. Miért tenném?

– Hogy ne kelljen velem lenned – motyogtam és miután beleszórtam a holmijaimat a táskámba és sietve kimentem a teremből, de a lány utánam jött.

– Figyelj, láttam a többiek mit műveltek, és ez hatalmas bunkóság. Egyébként a nevem Shuri. Shuri Udaku.

– T/N vagyok. T/N... Rumlow.

– Van egy bátyád, nem?

– De... Még ezek után is szeretnéd velem csinálni a projektet?

– Persze – mosolygott. 

Miután kicsengettek az utolsó óráról, és kivettem a cuccaimat a szekrényből, egyhangúan léptem ki az ajtón, és figyeltem, ahogy egy baráti társaság hógolyózik. Sóhajtottam, majd lementem a lépcsőn és indultam volna haza, de valaki elkapta a karom. Ijedten fordultam meg, de csak Shuri volt az.

– Na, hol csináljuk a páros melót? – kérdezte vidáman.

– Nem szeretném nálam, és kétlem, hogy a bátyád, vagy a vendéglátóitok gyerekei örülnének nekem. Esetleg elmehetnénk a könyvtárba – vontam vállat.

Így Shuri társaságában indultam el a könyvtárba. Miközben neki be se állt a szája, addig én csak néha-néha válaszolgattam, és ha nem muszáj, meg se szólaltam.