Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔮Dr. Strange #2🔮

Vanadyn kérésére ❤️❤️❤️ A Végjáték után játszódik, Tony él és virul!

T/N = te neved
V/N = vezetékneved

– Jó reggelt! – köszöntem az újdonsült csapattársaimnak, mikor leértem a lépcsőről.

– Szia – intettek. Ekkor megpillantottam egy ismeretlent. A fickó egész jóképű volt, de nem tudtam elvonatkoztatni a nagyon fura öltözékétől, aminek legfeltűnőbb darabja egy vörös, galléros köpeny volt.

A többieknek feltűnhetett, hogy őt nézem, mert Tony megszólalt.

– Ja, T/N, ő Dr. Stephen Strange. Egy varázsló.

– A Titkos tanok mestere – javította ki.

– Na, igen. Az. Azért van itt, hogy megtanítson a hókuszpókuszaira, mert jól jönnének bevetésnél, de ő  nem mindig ér rá a szentély miatt.

– Aha... Lehetne, hogy ezt bővebben azután beszéljük meg, hogy megittam a tejeskávém? Még eléggé reggel van.

– Nekem mindegy. Addig is legalább nekem kell szórakoztatni –mondta, majd a kávéjával a kezében elindult a labor felé.

– Bocsánat Tonyért – mosolyogtam.

– Semmi baj. Volt szerencsétlenségem tapasztalni a viselkedését.

– Egyébként, csak hogy normálisan bemutatkozzak: T/N V/N vagyok. Nagyon örülök. És köszönöm, hogy felajánlotta, hogy tanít.

– Ez igazán semmiség. Arra gondoltam, a szentély megfelelő hely lenne a tanításodra.

– Rendben. Esetleg, ha megreggeliztem mehetnénk is. Nem tudom mennyi idő megtanulni ezt a dolgot, amiről csak öt perce hallottam, ezért szeretném minél hamarabb elkezdeni.

Time skip, mert Stephen köpenye szereti megviccelni a Bosszúállókat...

Már lassan két hete tanulnám Stephentől a varázslást, csak épp egy nyomorult portált se tudok megnyitni.

Ma is épp a szentélyben voltam és Stephen felügyelete mellett próbáltam  megnyitni egy portált a szobámba, de néhány kis szikrán kívül semmit nem tudtam elővarázsolni.

– Na, jó! Én ezt feladom! Nem megy.

– T/N, ne add fel máris!

– Mi az, hogy máris? Stephen, két hete próbálkozok, és semmi!

– Jól van, először is, nyugodj meg! Gyere, mutatok valamit – intett, én pedig kicsit durcásan követtem.

Az egyik emeleti folyosón álltunk meg, három ajtó előtt. Az egyik a Déli sarkot, a másik egy sivatagot, a harmadik pedig egy esőerdőt mutatott.

– Mi a kedvenc helyed? – kérdezte Stephen.

– Tessék?

– Mi a kedvenc helyed?

– New Orleans. Egyszer, a szüleimmel voltunk ott nyaralni.

– Rendben – bólintott, majd a középső ajtó mellett lévő kis kerek valamit tekergette egy ideig, aztán megpillanthattam a francia negyedet.

– Azta – tátottam el a szám, és már nyitottam volna ki az ajtót, de Stephen köpenye rácsapott a kezemre. – Hé!

– Bocs. Ezzel csak arra célzott, hogy elmehetsz New Orleansba, ha csináltál oda egy portált. Ez csak ösztönzés.

– Miből gondolod, hogy most sikerülni fog?

– Mert szeretnél eljutni New Orleansba. Na, próbáld meg!

Sóhajtottam egyet, majd még egyszer megpróbáltam kinyitni a portált. És sikerült.

– Stephen! Nézd! Sikerült! Ott van New Orleans!

– Látod? Mondtam – mosolygott rám, én pedig szinte nem is gondolkoztam, mikor megöleltem.

– Köszönöm – motyogtam, aztán leesett, mit is csinálok így teljesen elvörösödve engedtem el. – Bocsi...

– Semmi baj – mosolygott. Ekkor a köpenye olyat tett, amire nem számítottam. A tulajdonosához húzott.

– Ezt miért csinálja? – kérdeztem.

– Fogalmam sincs. Ebből elég, most már engedd el T/N-t! – A köpeny nemet intett a gallérjával. – Na, jó. Azt hiszem tudom mi baja. Esetleg... Lenne kedved elmenni valahová?

– Mint... mint egy randi?

– Igen.

– Hát, akár mehetnénk New Orleansba, ha már megnyitottam a portált – mosolyogtam.