Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🏹Clint #8🏹🎄Parental Oneshot Part II.

Többen kértétek, hogy folytassam. Íme, itt van!

T/N = te neved

A csapat két napig nálunk volt, aztán december 24-én visszamentek a központba, hogy apával együtt tölthessük az ünnepeket.

Mikor beesteledett, apával felaggatuk a karácsonyi zoknikat a kandallóra, majd a konyhában nekiláttunk a szokásos forrócsoki készítésnek. Hiába csináljuk ezt már néhány éve, apának még mindig nem nem igazán megy, holott mindig tasakosat veszünk, abban meg aztán semmi nehéz nincs. Jó, lehet nem is ez okozza a problémát, hanem az, hogy folyton nasizza a pici pillecukrot, ami a forrócsokiba, vagy a tejszínhabra kéne.

– Apu! Légyszi ne edd már meg a hozzávalókat! – nevettem.

– Oké, bocsi, kölyök – mosolygott, majd belenyúlt az általam készített tejszínhabba, majd az orromra kente.

– Hé! – szóltam rá, és próbáltam elfojtani a nevetést.

– Bocs, nem hagyhattam ki – takarította le az orromat egy törölgetővel.

Hamarosan elkészítettük a két bögre forrócsokit, tányérra tettünk egy csomó mézeskalácsot, majd bevetettük magunkat a tévé elé, hogy megnézzük a Reszkessetek betörőket. Annak ellenére, hogy már minden évben ezt csináljuk, továbbra is képesek vagyunk nevetni a poénokon.

Nagyjából a háromnegyedénél apa elaludt. Nem is csoda. Elég húzós hete volt. Kikapcsoltam a tévét, óvatosan felálltam mellőle, majd vigyáztam, nehogy hirtelen dőljön a kanapé párnájára, aztán betakartam egy pléddel és csendesen felsurrantam a szobámba.

Time skip, mert Clint leeszi az összes szaloncukrot a karácsonyfáról...

Reggel elég korán – hét órakor – ébredtem, de nem éreztem, hogy fáradt lennék.

Miután kimásztam az ágyból, csendesen ellopakodtam apa szobájához, ami teljesen üresen állt. Ez azt jelentette, hogy ébren van. Épp ezért már nem kellett óvatoskodnom, és, sietve lementem a lépcsőn.

A nappaliban lévő fán fel volt kapcsolva az égő, alatta pedig már ott sorakoztak az ajándékok.

– Apu, merre vagy? – kérdeztem.

– Konyha! – jött a válasz. Sietve mentem a konyhába, ahol apa már nagyban reggelit csinált. – Este mikor dőltem ki? – kérdezte, miközben tányérra tette a tükörtojást és a bacont.

– Valahol a film háromnegyedénél. Ugye nem baj, hogy nem ébresztettelek fel?

– Dehogy baj. Nagyon jól esett, mert piszok fáradt voltam.

– Sejtettem – mosolyodtam el és adtam neki egy ölelést.

– Figyelj csak, arra gondoltam, hogy az ünnepek után nyugdíjba jövök. Nem azért, mert nem akarom, hogy a központban legyél, csak... Néhány év és egyetemre mész. Szeretnék annyi időt tölteni veled, amennyit csak lehet.

– Hiába nem vagy még a nyudíjas kor közelében, örülök neki. Nagyon hiányzol mostanában – mosolyogtam fel rá.

– Hát, akkor eldőlt. De azért majd látogatóba elmegyünk a többiekhez – kacsintott.