Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔮Dr. Strange #8🔮

Köszi az ötletet fanni_29 ❤️❤️

T/N = te neved

Mindenem sajgott, mikor felébredtem, ráadásul volt az az idegesítő pittyegés. Egy kórházban voltam. Félve nyitottam ki a szemem, rettegve a látványtól, de amit láttam, az annyira nem volt vészes. A jobb karom könyékig be volt gipszelve, ahogy a bal lábam is, de az combig.

Time skip, mert tuti meghalok a jövő hét pénteki WandaVisionig...

Amikor azt hittem, csak néhány csont töréssel megúsztam a balesetet, rettentő nagyot tévedtem. Az arcom sérült meg leginkább. A kocsim szélvédőjéből kitört üvegszilánkok leginkább az arcomat érték.

A mai nap szokásos tevékenységemet űztem, bámultam a plafont és azt kívántam, bárcsak ne abba az irányba mentem volna haza, mert akkor mindenem teljesen ép lenne.

Egyszer csak nyílt az ajtó, és az orvosom lépett be, nyomában egy másik dokival. Gyorsan megigazítottam a hajam, hogy takarja az arcom nagy részét.

– Jó napot! Dr. Stephen Strange vagyok. Az orvosa kérte, hogy egy pillantást vessek a sérüléseire – lépett oda hozzám, mire lehajtottam a fejem. – Szívesen segítenék, de úgy nen tudok, ha nem látom az arcát.

Félve felpillantottam rá, de a hajam még mindig takarta az arcom. Felvonta a szemöldökét, mire sóhajtottam és a fülem mögé igazítottam a hajamat.

– Nem kell aggódnia. Az arcát kábé 85 százalékban rendbe tudják hozni műtéttel. Volt már rosszabb sérülés is, amit nem lehetett ilyen jól meggyógyítani.

– Köszönöm – motyogtam.

Timeskip, mert a köpeny Wonggal táncol, miközben Stephen-ön van...

1 évvel később...

A dokinak tavaly igaza volt. Az arcomat nagyjából rendbe tudták hozni. Bár szerintem még így is elég csúnya maradt, így a hajamat továbbra is az arcom elé fésülöm, mert így nem látszik.

Este hazafelé igyekeztem, mikor valaki hirtelen elkapta a karomat, és berántott a sikátorba. Három pasi volt ott, egyiket se ismertem.

– Csak nem az a nő áll itt előttünk, akinek a csinos pofiját elcsúfította egy autóbaleset? – kérdezte az egyik.

– Kérlek engedjetek hazamenni! Nem akarok bajt. Tényleg.

– Már így is az a baj, hogy így nézel ki.

– Nem én tehetek róla. Az autóbaleset – motyogtam a betont bámulva.

– Az minket nem igazán érdekel. Nem kéne ilyen elcsúfult arccal nyilvános helyen mászkálni.

– Szerintem meg nem kéne nőket bántani – hallottam meg egy férfi hangot a sikátor kijáratánál.

Hirtelen elsuhant mellettem egy narancssárga, szikrázó kör, mire a három ismeretlen eltűnt. Ijedten fordultam meg, és egy ismerős illetővel találtam szemben magam. Bár ruhái elég szokatlanok voltak.

– Nem bántottak? – jött oda hozzám. – Téged ismerlek...

– Doktor Strange? – pillantottam fel rá.

– Bizony.

– Hű, elég érdekes... ez az egész – mértem végig. – Az a másik három hová tűnt?

– Nyugi, csak egy New Yorkon kívüli erdőbe. Valamint... ha gondolod, elmagyarázom, mi ez az egész – mutatott végig magán.

– Az az igazság, hogy csak hazamennék. De én szombaton ráérek.

– Tökéletes – mosolygott.