Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔌Vízió #6🔌

T/N = te neved

– Srácok, tudjátok, merre van Vízió? – léptem a nappaliba. – Azt ígérte, hogy mutathatok neki néhány filmet, de sehol nem találom.

– Nézted mondjuk a szobájában? – vonta fel a szemöldökét Tony.

– Ööö... Nem. Köszi – vakargattam a tarkómat zavartan, majd felmentem az emeletre.

Vízió szobája a folyosó legeslegelején volt, így nem kellett messzire mennem. Bekopogtam az androidhoz, de válasz nem érkezett. Óvatosan lenyomtam a kilincset, majd bekukkantottam hozzá.

Az általam keresett személy az ablaknál állt, és a központot körülhatároló erdőt figyelte.

– Vízió, minden oké? – kérdeztem. – Azt beszéltük, hogy filmezünk, de nem jöttél.

– Bocsáss meg T/N, de azt hiszem rendszerhibám van – fordult felém, és láttam a kék szemeiben, hogy valóban megijedt.

– Milyen rendszerhiba? – tudakoltam és beléptem a szobájába.

– Ne! Ne gyere közelebb!

– Vízió, mi a baj?

– Az, hogy ez szerintem miattad van! – mondta kissé mérgesen. Vagy legalábbis valami olyasmi.

Ijedten rezzentem össze. Nem mintha félnék Víziótól, mert tudom, hogy ő senkit nem bántana szándékosan. Szomorúan sóhajtottam egyet, majd elindultam kifelé a szobájából, de mielőtt becsuktam volna az ajtót, visszafordultam felé.

– Sajnálom, hogy miattam nem vagy jól – szipogtam, majd becsuktam az ajtaját, és elindultam a szobámba.

Nem tudom, mi üthetett Vízióba, ugyanis már több, mint egy éve a csapat tagja, meg hát Tony "teremtménye". Nem kéne, hogy rendszerhibái legyenek.

Mélyet sóhajtva huppantam le az ágyamra, majd összegömbölyödtem, és igyekeztem nem sírni. Nulla sikerrel. Elismerem, hogy szerelmes vagyok Vízióba. Már ha előfordulhat ilyen.

– T/N, ráérsz? Kéne egy kis segítség – hallottam meg Wanda hangját.

Felé fordultam, ezáltal pedig láthatta a könnyes szemeimet. Felültem, és lefelé görbülő ajkakkal néztem rá.

– Mi történt? – huppant le mellém aggódva, de én csak szipogva ráztam meg a fejem. – T/N, segíteni szeretnék, de ha nem mondod el, bele kell néznem a fejedbe, és azt nem akarom.

– Én... Vízióval filmezni akartam, de nem jött el a vetítőterembe, és mikor benéztem a szobájába, azt mondta, hogy miattam van rendszerhibája, de én nem bántottam, és most azt hiszem haragszik rám – szipogtam, majd szorosan megöleltem Wandát.

– Jaj! Sajnálom. Beszéljek vele?

– Ne... Hagyd! Csak megbékél majd – motyogtam.

– De rossz téged ilyen állapotban látni. Főleg, hogy tudom, mennyire szereted Víziót.

Erre csak szájtátva néztem rá.

– Becs szó, nem kutakodtam a fejedben. Mindenki tudja, egyedül maga Vízió nem, de szerintem csak azért nem, mert fogalma sincs az ilyenekről.

– Szerinted szóba fog állni velem valaha?

– Ha engeded, hogy beszéljek vele, akkor biztos fog.

– Jó, legyen. Köszi, hogy ilyen rendes vagy velem – mosolyodtam el.

– Semmiség. Na megyek, beszélek Vízióval – pattant fel az ágyról, majd kiment a szobából, és becsukta az ajtót.

Time skip, mert ha Vízió véletlen lenyeli a rágót, olyan lesz, mint aki részeg...

Már lassan beesteledett, és azon voltam, hogy hozok fel magamnak valami nasit, amikor kopogtak az ajtón.

– Ki az? – kérdeztem.

– Én vagyok az, Vízió. Bejöhetek?

– Persze – sóhajtottam.

Nyílt az ajtó, majd belépett rajta az android, kezében egy doboz jégkrémmel és egy kanállal.

– Ezt... neked hoztam. Wanda mondta, hogy szomorú vagy. Miattam. Ezért gondoltam, jól esne neked egy kis édesség.

– Köszönöm – mosolyodtam el, majd miután leült mellém az ágyra, átvettem tőle a dobozt és a kanalat.

Miközben a jégkrémet nasiztam, Vízió engem figyelt.

– Sajnálom, mikor azt mondtam, miattad van ez az egész – szólalt meg végül.

– Semmi baj. De miért hitted azt?

– Mert... Furán érzem magam, ha a közeledben vagyok. Olyan, mintha túlhevülnék, és másra se tudok, gondolni, csak rád. Hogy milyen aranyos, amikor nevetsz, vagy mennyire kedves vagy velem. Meg aranyos, amikor fázol és azokban a nagy pulóverekben és bolyhos zoknikban mászkálsz. Akkor tudod, hogy mi történik velem? Ijesztő ez az egész.

– Nyugi, nem kell félned – mosolyodtam el. – Nem rendszerhiba. Hacsak azt nem vesszük annak, hogy tudsz érezni. Ez egy érzelem. Amit te túlhevülésnek nevezel, betudhatjuk az elpirulást, csak te már eleve vörös vagy, így nem látszik.

– Mi a neve ennek az érzésnek? – kérdezte kíváncsian.

– Szerelem.

– Mint azokban a filmekben, amiket szeretsz?

– Igen.

– És te... mit gonolsz erről? Vagy te is...?

– Igen, Vízió. Én is – mosolyogtam, majd óvatosan közelebb hajoltam hozzá, majd az ajkaimat az övéihez érintettem, remélve, hogy ezzel nem ijesztem meg.

Nem volt ellenére, így rendesen megcsókoltam. Eleinte nem tudta, mit kezdjen, de szép lassan viszonozta.

– T/N, nem tudod, hol van a... – nyitott be Pietro, mire szétrebbentünk. – Tudod mit? Visszajövök később – takarta el a szemét és becsukta az ajtót maga után.

Mi Vízióval csak egymásra néztünk, és elnevettük magunkat.