Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

❤️Tony #6❤️

Imádlak az ötleteidért fanni_29 ❤️❤️💞 a legeslegelejében említve van a Vasember 3. eleje

T/N = te neved

~Tony

– Pepper, kérlek ne menj! – könyörögtem.

– Tony, azt hiszem, nem érted! Ami köztünk volt, annak vége! Nem fogom megvárni, amíg a páncélod megint rám támad!

– De mondtam, hogy az véletlen volt!

– Lehet, de mi van, ha a következő ilyen véletlennél megsérülök? Bocs, de inkább kihagyom – mondta, majd a bőröndjét maga után húzva sietett ki a házból. Egyedül maradtam.

Nem hiszem el. Mindent elszúrok, vagy épp nem úgy történnek a dolgok, mint kéne. Éreztem, hogy megint közel járok a pánikrohamhoz, így próbáltam összeszedni magam.

Nehézkesen sikerült is, ezután pedig úgy döntöttem elmegyek kajálni valahová.

~T/N

Már nagyban tartott a munkaidőm, amikor egyszer csak jelzett az ajtó fölé szerelt csengő, és egy nem mindennapi vendég jött be. Tony Stark. Leült egy asztalhoz, én pedig már siettem is, hogy felvegyem a rendelését.

– Jó reggelt, Mr. Stark. Mit adhatok? – mosolyogtam rá.

– Egy bögre kávét, és egy hamburgert.

– Rendben, mindjárt hozom – írtam fel a kis jegyzettömbömbe, majd siettem vissza a pulthoz.

Amikor kész lett a rendelése, siettem kivinni neki.

– Tessék, Mr. Stark – tettem le elé a tányért és a bögrét.

– Köszönöm... T/N – olvasta le a névtáblámról. – És kérlek, szólíts Tonynak.

– Rendben.

Amikor visszamentem a pult mögé, a legjobb barátnőm halkan megjegyezte:

– Tuti nagy borravalót fogsz kapni.

– Ugyan már, miért?

– Mert ő Tony Stark? Mit gondolsz? Lány vagy és még csinos is. Ez neki tuti elég ahhoz, hogy vastag jattot adjon – magyarázta, de beszélgetésünket egy csattanás szakította félbe.

Odakaptuk a fejünket, és nagyon megijedtem. Tony kávésbögréje a földön hevert széttörve, maga Tony pedig mellette. A térdeit felhúzta a mellkasához, és nagyon gyorsan kapkodta a levegőt. Csapot-papot otthagyva siettem hozzá. Leültem mellé és óvatosan megfogtam a kezét.

– Mindenki menjen arrébb! – szóltam a kíváncsiskodóknak. – Hé! Tony, figyelj rám! Figyelj, kérlek! Utánozd a lélegzetvételem! –  magyaráztam, majd elkezdtem lassú, mély levegőket venni, ő pedig kábé a harmadik után utánozni kezdett. – Jól van, ez a beszéd.

– Meg fogok halni – motyogta, és megint gyorsult a légzése.

– Nem. Nem fogsz meghalni, csak csináld azt, amit én! – magyaráztam és újra mély levegőket vettem. Eközben támadt egy ötletem, amit alkalmazni kezdtem, amint kezdett megnyugodni. – Mondj öt dolgot, amit először meglátsz!

– A... törött bögre... a felborult szék... az asztalok... a pult és te.

– Jól van, most négy dolgot, amit megérinthetsz.

– Padló... a bögre szilánkjai... a szék lába... és a felsőd ujja.

– Rendben, három dolog, amit megszagolhatsz.

– A kávé... kaja és a parfümöd.

– Két dolog, amit hallasz.

– A te hangod, és az enyém.

– Egy dolog, amit ízlelsz.

– Kávé.

– Jobban vagy?

– Azt... azt hiszem.

– Gyere, menjünk ki levegőzni – álltam fel, majd felsegítettem.

Kimentünk a kajálda elé, ő pedig mélyet szippantott a friss levegőből.

– Hogy tudtad ilyen jól kezelni? – kérdezte.

– Mikor tizenhárom-tizennégy éves volt, a húgommal elég gyakran történt ez. Volt, hogy ketten voltunk otthon és nekem kellett megoldanom. Egyébként neked van otthon valaki, aki tud segíteni?

– Nincs. Nem rég szakított velem a barátnőm.

– Tényleg senki nincs?

– Hát, a mesterséges intelligenciám fel tud hívni bárkit, ha arról van szó.

– Akkor lehet számot kéne cserélnünk, és ha baj van, tudnék segíteni.

– Rendben.

Time skip, mert Tony értekezleteken telefonozik, mondván, hogy Fury nem a főnöke...

Tonyval lassan egy hónapja ismerjük egymást. Szinte mindennap bejön a kajáldába. Van, hogy nem is kér semmit, csak beszélgetünk.

Ma este már éppen bezártam, amikor Tony jött szemben velem az utcán.

– Szia. Ugye nem kajálni jöttél? – kérdeztem mosolyogva.

– Szia. Dehogy. Csak tudtam, hogy mostanában végzel, és haza szeretnélek kísérni. Nem szeretem a gondolatot, hogy sötétben, egyedül sétálj haza.

– Köszi. Nagyon kedves vagy.

Néhány percig csendben sétáltunk egymás mellett. Hiába voltunk  Malibuban, elképesztően fáztam, és ez Tonynak is feltűnt.

– Tessék, vedd csak fel – nyújtotta át nekem a cipzáras pulcsiját.

– Köszi – pirultam el, és belebújtam a felsőbe, ami elég nagy volt rám, annak ellenére, hogy Tony nem mondható magasnak. – Egyébként hogy vagy?

– Neked köszönhetően egész jól. Köszönöm, hogy segítesz.

– Ugyan, semmiség. Lehet, hogy zseni és milliárdos vagy, de néha neked is kell segítség.

– Figyelj, arra gondoltam, hogy a hévégén elmehetnénk vacsorázni. Mit szólsz?

– Hát, a hétvégém szabad, szóval... benne vagyok. Egyébként megérkeztünk. Köszi, hogy elkísértél. Most legalább nem féltem hazafelé jövet.

– Nincs mit. Tudod, sose találkoztam még hozzád foghatóan csinos, rendes és elképesztő lánnyal, pedig elhiheted, elég sok nő fordult meg a társaságomban.

– Ezzel mit akarsz mondani? – kérdeztem, de a választ nem szóban kaptam meg, hanem megcsókolt. Hiába van szó Tony Starkról, nem vitte túlzásba. Óvatos és édes csók volt. Ráadásul nem is volt túlzottan hosszú. Amikor az ajkai elváltak az enyéimtől, mosolyogva néztünk egymásra.

– Remélem tudod, ha kész lesz a torony New Yorkban, elköltözök innen.

– Muszáj volt tönkre tenni a pillanatot?

– Nem engedted, hogy befejezzem. Ha megjavítják a tornyot, New Yorkba költözök, és te jössz velem.

– Komolyan? Ez... nagyom, rendes tőled – nyomtam egy puszit a szájára.